Matteo

A szoba csendjét csak Svetlana kapkodó lélegzete törte meg. Az egész teste remegett, a bőre lángolt, a pupillái kitágultak, ahogy rám nézett. Mocskos voltam, véres, de ez most semmit sem számított. Csak egyetlen gondolat tombolt bennem, hogy végre magamévá tegyem. Hogy megmutassam neki, mit jelent az, hogy az enyém. Csakis és kizárólag, kibaszottul hozzám tartozik.

A combjai önkéntelenül szétnyíltak, a teste már ösztönösen tudta, mi fog történni. Nem volt visszaút. Nem volt többé menekvés.

Lassan kihúztam belőle a két ujjam, érezve, ahogy forró nedvei végigcsorognak rajta. Az illata azonnal megcsapott. Édes, mocskos, bódító. A tekintetem végigsiklott rajta. A mellkasa vadul emelkedett és süllyedt, az ajkai résnyire nyíltak, mintha mondani akarna valamit, de a szavak nem találtak utat.

A szemébe nézve lassan az orromhoz emeltem az ujjaimat és mélyen beleszagoltam. Az illata őrjítő volt, a farkam fájdalmasan lüktetett a nadrágom alatt.

- Bassza meg, Piccola... - A hangom mély volt, rekedt a vágytól. - Te magad vagy a kibaszott mennyország.

Svetlana ajkai megremegtek, a pupillái még jobban kitágultak, ahogy végignézte a mozdulatomat. Tudta, mit akarok. Várta. Akarta.

Lassan az ajkaihoz emeltem az ujjam, végighúztam rajta, mielőtt egy halk, rekedt parancsot suttogtam.

- Nyisd ki!

Egy pillanatnyi habozás. Egyetlen lopott lélegzet.

Aztán engedelmeskedett.

Az ajkai szétnyíltak, és én a szájába csúsztattam az ujjaimat. Az édes, meleg nyelve körbefonta őket, egy pillanatra lehunytam a szemem. Bassza meg. Ahogy rám nézett, az a mocskos, ártatlannak tűnő tekintet...

A farkam megugrott a nadrágom alatt.

- Jó kislány. - Morogtam, miközben lassan kihúztam a szájából az ujjaimat.

Egyetlen mozdulattal a falhoz préseltem. A kezem a torkára simult, éppen csak annyira, hogy érezze az irányításomat. Hogy tudja, már nincs visszaút.

A tökéletes bőre szinte világított, a félhomályban. A mellkasa finoman emelkedett és süllyedt minden egyes reszketeg lélegzetvételnél. A teste gyönyörű volt... de azokat a hegeket már képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. Kurvára nem akartam, hogy miattam okozza magának...

Tudtam róluk. Láttam már őket. Megtettem én is miatta... Tudtam, hogy időről időre még mindig megteszi. De most, ahogy ott állt előttem, sebezhetőn, a bőrén az áruló vonalakkal, valami mélyen összerándult bennem. A picsába...

Elég volt.

A tekintetem végigpásztázta a vékony, halvány vágásokat a combján, a karján, az oldalán. Nem voltak újak, de nem is voltak elég régiek ahhoz, hogy elhiggyem, már nem teszi. És ez kibaszottul feldühített.

De nem rá haragudtam.

Hanem magamra.

Mert eddig hagytam. Mert tudtam, és mégsem tettem semmit.

A tenyerem szorosabban simult a nyakára, éreztem a pulzusát az ujjaim alatt. Vad, gyors, mintha a teste még mindig küzdene, még ha ő maga már régen fel akarta adni.

A hüvelykujjammal végighúztam egy régi vágás helyén a combján. A bőre megremegett az érintésem alatt, de nem húzódott el. Nem próbált ellenkezni.

- Kurvára ne tedd ezt Mia Cara...- A hangom most nem volt durva, noha élesebb lett, mint akartam.

Svetlana elfordította a fejét, mintha ezzel eltüntethetné a valóságot.

Nem hagytam neki. Az állát megmarkolva kényszerítettem, hogy rám nézzen. A szemei sötétek voltak, tele elfojtott fájdalommal. Nem volt benne félelem. Nem volt benne harag sem. Csak az a kurva, üres belenyugvás, amitől gyomorszájon vágott az undor... magammal szemben. Kurvára összezavart ez a nő, és ez nem jó...

Láttam már ezt a tekintetet.

A halálraítéltek szemében. Azokéban, akik már feladták.

És én kibaszottul nem akartam ezt látni rajta többé.

Lassan elengedtem a torkát, de nem léptem hátrébb. Az ujjaimat végigfuttattam a karján, mintha valahogy eltüntethetném azokat az áruló vonalakat. Mintha meg nem történtté tehetném az egészet.

- Nem akarom... - Kezdtem, de elakadt a szavam. Nem voltam jó az ilyen dolgokban. Nem voltam gyengéd. Nem tudtam, hogyan kell helyesen csinálni. - Nem akarom többé ezt látni rajtad.

Nem azt mondtam, hogy megtiltom neki. Nem azt mondtam, hogy nem engedem. De az a tompa fájdalom a mellkasomban, az a rohadt, megmagyarázhatatlan feszültség elárulta az igazságot.

Nem akartam többé szenvedni látni.

És ha ő nem is vigyázott magára... akkor majd én vigyázok rá....

- Megígértem, hogy nem bántalak Svetlana...de ez most baszottul fájni fog.. - Suttogtam, a számat alig egy hajszálnyira tartva az övétől. – De tudom...- Elmosolyodtam. – Hogy te szereted a fájdalmat..

Svetlana ajkai elnyíltak, a pupillái lángoltak. Nem akartam most többet foglalkozni a hegekkel a testén.

- Igen... - Zihálta. - Akarom.

- Hogy akarod, Piccola? - A hüvelykujjammal végigsimítottam az alsó ajkán, érezve a forró leheletét.

A keze végigsimított a mellkasomon, az ujjai reszkettek, de nem a félelemtől. A vágytól és a közelségemtől. Akart engem. Már gyerekkora óta...

- Keményen - Nyögte. - Úgy, hogy soha ne felejtsem el.

Bassza meg.

Egyetlen mozdulattal kigomboltam a nadrágomat, a farkam azonnal kiszabadult a szoros anyag fogságából, forrón és keményen simult az alhasának. Meztelen volt, törékeny és piszkosul gyönyörű.

A kezem végigsiklott a combján, majd felhúztam a derekamra, a makkomat lassan a forró, nedves bejáratához igazítva. Éreztem, ahogy megremeg az érintésemtől, az izmai megfeszülnek, ahogy a felismerés átsuhan rajta.

Egy pillanatig a szemébe néztem, élveztem a várakozásban vibráló feszültséget.

Aztán egyetlen brutális mozdulattal törtem át az ellenállását.

Svetlana teste megfeszült, egy fájdalmas, rekedt nyögés szakadt ki belőle, ahogy a farkam teljesen kitöltötte. A körmei mélyen a bőrömbe vájtak, a szemei elkerekedtek, és egy pillanatra teljesen mozdulatlanná dermedt.

- Bassza meg... - Morogtam a fogaim között, miközben mélyen beletúrtam a hajába, és hátrahúztam a fejét, hogy az arcomat nézze. - Kibaszottul az enyém vagy.

Svetlana remegett, a szeme könnyben úszott, de nem tolt el magától. Nem könyörgött kegyelemért.

Ehelyett a csípője alig észrevehetően mozdult egyet.

- Ez az, Matteo... - Zihálta. – Vedd el. A tiéd...

A szavai sötét tűzként izzottak a testemben. A mozdulataim először lassúak voltak, mélyek és kegyetlenül követelőzőek. Hagytam, hogy érezze minden egyes lökésemet, hogy minden egyes hüvelyknyi feszülést belülről végigélvezzen  és végigszenvedjen.

- Kibaszottul az enyém vagy...- Sziszegtem, és a fogaimat a nyakába mélyesztettem, birtoklóan, vadul.

Svetlana felsikoltott, de a sikoly elhalt, ahogy újra mozdultam benne.

- Igen! - Nyögte. - Még!

Egy sötét, elégedett mosoly terült szét az arcomon. Az én sötét lelkű, mocskos kis feleségem..

A mozdulataim egyre gyorsabbá, vadabbá váltak. A csípője kétségbeesetten simult hozzám, a teste ívben megfeszült, a nevemet nyögte újra és újra, miközben a körmei a hátamba vájtak.

Az egyik kezem a csípőjére siklott, és a másikkal a combját markoltam, feljebb húzva, hogy még mélyebben érezzem őt.

- Mond ki a nevem! - Mordultam rá, miközben még mélyebbre hatoltam benne, a falnak szegezve a remegő testét.

- Matteo! - Nyögte, és az a kibaszott hang...

Még soha semmi nem hangzott ennyire jól.

A teste görcsösen összerándult, forró, szűk puncija a farkam köré feszült, ahogy elélvezett.

A kurva életbe!

Egy utolsó, kegyetlen lökéssel mélyen belé hatoltam, és a nevét morogva, vad erővel élveztem el benne.

A lélegzetünk szakadozott volt, a testünk verítékben úszott. De a karjaim még mindig erősen tartották.

És ha eddig volt is kétsége, most már tudja.

Svetlana mostmár örökre hozzám tartozott. És soha többé nem fogom elengedni.

A testem még lüktetett benne, az élvezet még ott bizsergett az ereimben, de nem mozdultam azonnal. A kezem a csípőjén pihent, ujjaim mély nyomot hagytak a bőrén. Éreztem, ahogy még mindig kapkodja a levegőt, a teste remegve simult az enyémnek.

Oh bassza meg, így akartam őt látni.

Aztán egyetlen mozdulattal kihúzódtam belőle, és mielőtt bármit tehetett volna, megragadtam a derekát és az ágyra löktem. Nem finoman. Nem gyengéden. Úgy, hogy érezze a különbséget kettőnk között.

Svetlana a matracra zuhant, a teste még mindig kielégüléstől kimerülten hullámzott. A combjai kissé szétnyíltak, az ajkai elnyíltak, de nem szólt semmit. Csak feküdt ott, mocskosan, meztelenül és kiszolgáltatottan... na meg kurvára véresen. Ahogy végignéztem a szétnyílt combjai között lassan csorgó, vérrel keveredett ondón, a gyomrom összerándult az elégedettségtől. Az én magom, az ő ártatlan kis testéből kifolyva, mocskosan és tagadhatatlanul jelezve, hogy már az enyém. A látvány elborult vágyat ébresztett bennem. Legszívesebben újra kegyetlenül megbasznám.

A cigarettámért nyúltam, rágyújtottam, és egy pillanatig csak figyeltem.

- Tudod, hogy soha többé nem szabadulsz, ugye? - A hangom halk volt, nyugodt. Nem kellett fenyegetnem. Ez már nem volt kérdés. – Innen már soha többé nem mész sehova Piccola..

Svetlana nem felelt. Csak a mellkasa emelkedett és süllyedt a csendben. De a szeme mindent elárult. Tudta. Hogy a picsába ne tudná? A szavakkal csak magamat nyugtattam.

Elégedetten fújtam ki a füstöt, majd felkapva magamra a nadrágomat, az ajtó felé indultam. Jobb ha most kifújom magam, mielőtt ismét széncincálom azt a feszes kis punciját.

Nem néztem vissza. Felesleges volt.

Tudta, hogy úgyis visszajövök.

Sziasztok ♥️ Köszönöm az új követéseket, a kommenteket és csillagokat. ♥️ Sokat jelent.

Szép hétvégét nektek 🥰