Svetlana

Öt nap.

Ennyi idő telt el azóta, hogy Matteo Morelli felesége lettem. Öt napja viselem ezt a nevet, öt napja próbálom felfogni, mit is jelent valójában az ő világához tartozni. Hiszen teljesen más, mint amihez a szörnyetegnél szoktam hozzá. Noha egy kis szabadságot kaphattam tőle, amikor elhozott Moszkvából, azthittem, ennek vége szakad, amikor törvényesen is a felesége lettem.

Az egyetlen ok, amiért még életben vagyok, Gabriella. Matteo túlságosan is kedves szakácsnője, aki minden reggel és este elém teszi az ételt. Nem szól semmit, nem kérdez, nem ítélkezik. Csak itt van, és ezzel valahogy megment attól, hogy teljesen elvesszek ebben a csendben.

Ez az öt nap furcsán telt. Nem nyúlt hozzám senki. Nem mondták meg, hogy mit tegyek, hogyan üljek, mikor aludjak. Nem volt fenyegetés, ütés vagy parancs. Senki nem szabályozta, mennyit ehetek, senki nem követelt tőlem semmit. Nem kényszerítettek rá, hogy órákon át edzőteremben kínozzam magam, miközben egy idegen mocskos szavakat vág hozzám.

Egyszerűen csak békén hagytak.

Ahogyan a férjem is.

Sem egy szó, sem egy pillantás. Csak a csend.

Nem tudom, hogy ez Matteo részéről egy kegyes gesztus volt, vagy éppen az ellenkezője. Ez is egyfajta büntetés? Egy újabb módja annak, hogy éreztesse velem, mennyire jelentéktelen vagyok a számára? És miért zavar ez engem ennyire?...

Loriana sem járt nálam azóta. És ennek talán örülnöm kellene. De a látogatása nyomot hagyott bennem. Többet akartam tudni...mindent, ami Matteoval kapcsolatos, és ez cseszettül megijesztett.

Nem fájt, amit mondott,  nem is igazán lepett meg, hiszen mi mást várhatnék egy bűnözőtől? De valahogy mégis... mégsem gondoltam volna, hogy ő képes lenne erre. Engem sosem bántott...csupán elvette, amit adtak neki...Megjelölt...

A Passionéban történteket sem írhatom a számlájára. Az pedig, ahogy megmutatta, hogy kefél egy másik nővel, szintén nem fájt. Legalábbis fizikailag nem.

Mégis, valahol legbelül érzem, hogy ez az érzékeny csend nem tarthat örökké. Valami közeleg. És ha Matteo visszatér... nem tudom, melyik verzióját fogom megismerni.

A szoba csendje szinte fojtogatott. Az óra ketyegése volt az egyetlen hang, ami jelezte, hogy az idő még mindig telik, még ha számomra meg is állt.

Gabriella nemrég hozta be a vacsorát. Letette az asztalra, és egy szelíd pillantást vetett rám, mintha mondani akarna valamit, de végül csak csendben kisétált. Valami nem stimmelt.

A villa a kezemben megállt a levegőben, amikor halk neszt hallottam az ajtó mögül. Nem Gabriella volt, az ő léptei könnyűek és csendesek. Ez más volt.

Lassan letettem az evőeszközt, és az ajtóra szegeztem a tekintetem. Felálltam.

A levegő megfagyott körülöttem.

A kilincs lassan lenyomódott, és a szoba félhomályában egy magas, árnyékos alak jelent meg az ajtóban. Matteo.

Az első, ami megcsapott, az a furcsa fémes szag volt. Vér. Olyan erősen áradt belőle, mintha frissen lépett volna ki egy mészárszékről. Mocskos volt, ruháját vörös foltok borították, kezén száradó alvadék csillogott a gyér fényben.

De az arcát nézve... Matteo nem tűnt dühösnek.

Nem volt sem kegyetlen, sem hideg.

Nem maradt benne semmi. Olyan üres volt, mint a kihunyt gyertya füstje a sötétségben.

Csak az a baljós, hátborzongató nyugalom sugárzott belőle. Ugyanaz, amit akkor láttam rajta, amikor először ölt meg valakit előttem.

A torkomban dobogott a szívem, de nem mozdultam.

Ő sem.

Csak állt ott, mocskosan és szótlanul, majd lassan, szinte fenyegető nyugodtsággal becsukta maga mögött az ajtót.

- Hány napja vagyunk házasok, Svetlana? - Kérdezte halkan. - De ami a legfontosabb, mióta is ismersz engem Mia Cara?

Nem válaszoltam.

Nem kellett.

Tudta jól.

Egy halvány, kegyetlen mosoly játszott az ajkán.

- És még mindig úgy nézel rám, mintha idegen lennék. Pedig nem vagyok az Piccola.

Lassan lépett közelebb. Nem gyorsan, nem erőszakosan, de minden egyes lépése olyan volt, mintha a szoba egyre szűkülne körülöttem.

A torkomban rekedt a levegő.

Mire kettőt pislogtam, már előttem állt. Éreztem a vér szagát, ami keveredett az ő férfias, pézsmás illatával... Éreztem őt.

És amikor végre újra megszólalt, a hangja egészen halkan csengett.

- Most már ideje, hogy valóban a feleségem légy.

Nagyot nyeltem. Felkészültem rá, sőt kívántam. Mocskosan. Véresen. Bárhogyan...

Sötét lelkem évek óta azért vív harcot, hogy az elmém végre elfogadja a bennem lüktető mocskot.

A levegő forró volt körülöttünk, feszültséggel és valami sötéten izzó vággyal telítve.

Ott állt előttem, véresen, mocskosan, halál szagával a bőrén, és én csak néztem őt, nem tudva, mi következik. A szívem a torkomban dobogott, amikor lassan elindult felém.

A ruhám pántjához nyúlt, és egyetlen rántással lehúzta. A selyem anyag végigcsúszott a testemen, majd hangtalanul a padlóra hullott. Meztelenül álltam előtte, kiszolgáltatva, reszketve.

Matteo szemei elsötétültek, ahogy végigmérte a testem. Az alsó ajkát megnyalta, mintha már most ízlelni akarná a bőrömet.

- A kurva életbe, Svetlana... - Morogta rekedten. - El is felejtettem, milyen kibaszott gyönyörű vagy.

A testem lángra lobbant a szavaitól.

A következő pillanatban egy hirtelen mozdulattal elém térdelt, tekintete sötéten villant fel rám.

A számat résnyire nyitottam, de nem jött ki rajta hang. Csak néztem le rá, ahogy a hatalmas, kegyetlen maffiavezér most előttem térdelt, a keze a combomon pihent, az ujjaival lassan végigsimítva a bőrömön.

- Szétnyitod nekem a combjaidat, vagy nekem kell szétfeszítenem őket? -  Kérdezte halkan, de a hangja olyan parancsoló volt, hogy akaratlanul is engedelmeskedtem.

Elégedetten elmosolyodott, majd lassan, fenyegetően végigsimította a nyelvét a belső combomon.

- Kurvára finom vagy... - Búgta a bőrömbe, miközben még lejjebb haladt. 

A szavaira megremegtem, a testem ösztönösen előrehajolt, de Matteo ujja azonnal a csípőmre kulcsolódott, erősen tartva engem a helyemen.

A levegő megrekedt a tüdőmben, amikor végre elérte a legérzékenyebb pontomat. A nyelve forró volt és mohó. Nem volt finomkodás. Matteo úgy falta fel a puncimat, mintha egy kibaszott vadállat lenne, aki most végre zsákmányhoz jutott.

- Bassza meg, Svetlana...Már el is felejtettem milyen érzés puncit nyalni... - Nyögte a puncimba temetkezve. - Kurva édes vagy. Mintha egy kibaszott mennyei desszertet nyalnék.

A testem megrándult az élvezettől, ahogy a nyelve körözött rajtam, szívott, kóstolt, élvezte minden cseppemet.

Az ujjaim a hajába markoltak, de Matteo nem engedte, hogy irányítsam.

- Ne merj elhúzódni tőlem. - Mormolta. - Ma este annyiszor fogom kiszívni belőled az élvezetet, hogy holnap reggel járni sem fogsz tudni.

Ezzel még mélyebbre merült belém.

A világ elsötétült körülöttem. Nem volt semmi más, csak Matteo mocskos szája, az erős ujjai a csípőmön, és az a brutális, kíméletlen gyönyör, amit rám zúdított.

És amikor végül a testem ívben megfeszült, a csúcspont olyan vadul szakadt rám, hogy üvöltve nyögtem ki a nevét.

Matteo pedig csak nevetett, élvezettel nyalva végig minden egyes cseppemet.

- Kibaszottul imádom az ízed, Piccola. - Vigyorodott el sötéten. - És most, hogy újra éreztem... kurvára nem tudok majd betelni veled.

Matteo ajkai még mindig a combomon pihentek, az ujjai a csípőmbe vájtak, mintha nem akarna elengedni. A lélegzetem szabálytalan volt, a testem még mindig az iménti orgazmus hullámaiban úszott. De Matteo? Ő még messze nem végzett velem.

Felemelte a fejét, a szeme sötéten, követelőzően izzott. A szája nedves volt tőlem, az arcán egy kibaszott ragadozó mosolya ült.

- Nézz rám. - A hangja rekedt volt, mély, mégis parancsoló.

Alig tudtam kinyitni a szemem, de amikor találkozott a tekintetünk, a gyomrom összeszorult. Matteo úgy nézett rám, mintha most döntötte volna el, hogy teljesen magáévá tesz.

Lassan felállt, a teste árnyékként magasodott fölém. Éreztem, ahogy az ereje körülvesz, a dominanciája rám telepszik, és a gondolat, hogy most semmi más nem létezik, csak ő és én, szinte megbénított.

A keze a tarkómra csúszott, az ujjaival finoman hátrébb billentette a fejemet. Az ajkait az enyémekhez érintette, az ízem ott volt még rajta, mocskosan, nyersen.

- Kóstold meg magad, Piccola. - Súgta a számba. Mély, féfias hangja teljesen az eszemet vette. - Érezd, milyen kibaszottul finom vagy.

A nyelve birtoklóan tört utat a számba, és a csókja... Kibaszottul mocskos volt. Úgy csókolt, mintha az övé lennék. Mintha már eldöntötte volna, hogy darabokra szaggat és újra összerak, saját képére formálva. Nem számított, honnan jött, vagy mit tett, mielőtt rám tette a kezét. Nem érdekelt az idegen vér a karjain. Csak az illata, az izmos, tetovált teste, a cigarettával keveredő íze... teljesen elvesztem benne. Az pedig, amit a nyelvével művelt velem oda lent, több volt, mint puszta élvezet. Bűnös és édes gyönyör, ami több volt, mint amiről valaha is álmodtam. 

Az egyik keze lecsúszott a nyakamról, végigsimított a mellemen, majd le a hasamon, míg végül elérte az imént még remegő puncimat.

- Még mindig nedves vagy. - Suttogta az ajkaimra. - Tetszett, ahogy kinyaltalak, igaz?

A testem azonnal reagált rá, a bőröm libabőrös lett, a csípőm ösztönösen előre mozdult. A szavai olyan szinten felizgattak, hogy szinte levegőt sem kaptam.

Matteo elmosolyodott. De ez nem egy kedves mosoly volt.

- Mondd ki, Piccola. - Az ujjai finoman végigsimítottak a csiklómon, de nem adta meg az igazi érintést, amitől már remegtem az előbb. - Mondd ki, hogy élvezted, és kurvára akarod, hogy folytassam.

Összeszorítottam a számat, nem akartam megadni neki ezt az elégtételt. De Matteo türelmetlen volt.

Egyetlen mozdulattal megragadott és a falhoz préselt, az egyik combját a lábaim közé csúsztatta, hogy mozdulni se tudjak.

- Akarod, hogy folytassam? - A hangja fenyegetően mély volt, a teste lüktetett az enyém mellett.

A fenébe is, minden egyes porcikám kiáltott érte.

- Igen... - Suttogtam alig hallhatóan.

Matteo ujjai hirtelen mélyen belém csúsztak, és én felnyögtem az érzéstől.

- Hangosabban, Piccola – Dorombolta. Mozdulatai lassúak voltak, kínzóan lassúak. - Akarod, hogy folytassam?

- Igen, Matteo! - Nyögtem fel, ujjaim önkéntelenül az izmos karjába mélyedtek.

Elégedett, birtokló mosoly terült el az arcán.

- Akkor kapaszkodj, édesem, mert most tényleg megmutatom, hogy kié vagy...

A következő pillanatban minden gyengédség szertefoszlott. Forró, követelőző ujjai mélyen belém hatoltak, mozdulatai vadul sodortak magukkal. Csuklója határozottan lökött előre, miközben ajkai birtoklóan a nyakamra tapadtak. Fogai durván a bőrömbe mélyedtek, éppen annyira, hogy megborzongjak, akarjam és rettegjek tőle. Nem hagyott időt gondolkodni, érezni akarta, ahogy engedek neki. Felkészített. Követelt. Birtokolt....Hogy amikor a vastag farkát fogadom magamba, már semmi ne álljon közénk.

A testem remegve feszült meg Matteo kezei alatt, ahogy ujjai egyre mélyebbre kényszerítettek, feszítettek, formáltak a sajátjává. Minden mozdulatával elvette azt, ami az övé volt, és egyértelművé tette, hogy innen nincs visszaút.

- Olyan szűk vagy, édesem - Morogta elégedetten a nyakamra, miközben nyelve végigsimított a bőrömön, ahol az imént még a fogai mélyedtek belém. Éreztem, hogy a bőröm felszakadt, a fogai nyomán pedig nyelvével nyalta le ragacsos véremet. És ez undorító módon felizgatott. Minden porcikám bizsergett. - Pont nekem való.

Már alig kaptam levegőt, minden idegszálam lüktetett az érintésére, a testem ösztönösen mozdult a keze alatt. Tudtam, hogy ez még csak a kezdet. Hogy pillanatokon belül már nem az ujjai feszítenek majd szét, hanem ő maga, teljes egészében...