Matteo

Egyetlen pillanat. Csak ennyire volt szüksége, hogy elhitesse velem, gyengülök. Hogy azt gondoljam, megengedhetem magamnak ezt a kibaszott luxust.

De ez egy kurva nagy hiba volt.

Még mielőtt felfoghatta volna, mi történik, már mozdultam. Egy határozott, durva mozdulattal fordítottam meg, kezeimet a dereka köré fűzve taszítottam az ágyra. Egy halk, meglepett zihálás tört fel belőle, ahogy a teste a matracra zuhant, de nem volt időm kiélvezni a látványt.

A kezem ösztönösen nyúlt a fiókba, ahonnan egyetlen mozdulattal rántottam elő a hideg fémbilincset. Nem vesztegettem az időt, az egyik csuklóját megragadtam, hátracsavartam, majd a másikat is. A fém halk kattanással záródott a kezeire, rögzítve őt a fejtámlához.

Éreztem, ahogy az egész teste megfeszül alattam. Lüktetett benne az ellenállás, a dac, az elfojtott harag. A mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, az ajkai résnyire nyíltak, mintha tiltakozni akarna.

De nem szólalt meg. Olyan kibaszottul jól megtanulta, hogy mikor kell befognia azt a szép kis száját, bár jobban szeretném, ha nyitva lenne, és a farkamat szopná.

Elégedetten néztem le rá, ujjaimmal végigsimítottam az állkapcsán, épp csak egy leheletnyi érintéssel.

- Most már sehová sem mész, kislány - Suttogtam halkan. - Ideje megtanulnod, hogy kihez tartozol.

Mi a francot képzelt, amikor a kibaszott Nicolast nézte baszás közben, és még be is nedvesedett neki. Kurvára neki. Soha az életemben nem akartam ennyire megbüntetni valakit.

A kibaszott nem létező érzéseim... A tudat, hogy ezt a nőt már gyermekként is nekem rendelték, elhomályosította a józan eszem. Minden porcikámmal birtokolni akarom őt, olyan mélyen, olyan kizárólagosan, ahogyan még soha senkit.

- Mintha ezt eddig nem tudtam volna, Matteo! - Kiáltotta Svetlana, a bilincseket vadul rángatva. – Gyerekkorom óta a tiéd vagyok! Miért kell ez?

Felnevettem. De ez a nevetés nem volt kedves, sem szórakozott. Inkább sötét, fenyegető.

- Akkor miért viselkedsz úgy, mintha bármi közöd lenne ahhoz, mit teszek veled? - Kérdeztem halkan, de a hangom élétől megfagyott a levegő. – Azt akarod, hogy olyan legyek, mint a kegyetlen apád Mia Cara? - Vicsorogtam

Svetlana szemei dacosan villantak rám, az ajkai megfeszültek. Láttam rajta, hogy küzd, hogy harcolni akar. Nevetséges próbálkozás.

- Mert te sem tehetsz meg velem akármit - Vágta rá, de a hangja már nem volt olyan határozott, mint szerette volna. – Tedd meg Matteo! Erőszakolj meg! Rajta! – Teljesen össze volt zavarodva.

Megragadtam az állát, az ujjaim erősen szorították, hogy ne fordíthassa el a fejét.

- Nem tehetek? - Sziszegtem, és lassan közelebb hajoltam hozzá. Az arca alig pár centire volt az enyémtől, éreztem a kapkodó lélegzetvételét. – Azt hiszed, számít, mit akarsz?

Svetlana ajkai elnyíltak, de nem szólt semmit. Nem mert.

Elengedtem, majd hátrébb léptem, végignézve rajta. Az ágyhoz bilincselve, kiszolgáltatottan... Pont ott volt, ahol lennie kellett.

- Úgy nézel rám, mintha lenne választásod - A hangom mély, nyugodt, mégis fenyegető volt. Lassan lépdeltem ismét közelebb hozzá, a pillantásom bilincsként fonódott rá. - De te már rég elvesztetted a jogodat bármiről dönteni. Az egyetlen dolgod most az, hogy figyelj... és megtanuld, mit jelent hozzám tartozni. Mától már nem tizenhét éves vagy Svetlana...

Egyetlen mozdulattal megragadtam a menyasszonyi ruháját. Az anyag lágyan simult a testéhez, mintha óvhatná attól, ami következik. De ez az illúzió nem tartott sokáig. Egy durva rántás, és a selyem recsegve szakadt meg a vonalai mentén. A foszlányok hangtalanul hullottak alá, akár egy jelentéktelenné vált emlék.

Ott állt előttem, szinte meztelenül, és kicseszett védtelenül. A farkam már így is lüktetett, mintha a kibaszott, fekete szívem egy darabja lenne benne.

A csipke fehérnemű alig fedte, inkább csak kiemelte hibátlan alakját. A bőre fehér volt, selymes és sima, mintha soha nem érintette volna durva kéz. A kulcscsontja finoman rajzolódott ki, hosszú nyaka kecsesen feszült. Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, ahogy kapkodta a levegőt. A mellei feszesek voltak, tökéletesek, a bőre alatt minden vonal pontosan ott ívelt, ahol kellett. A dereka karcsú volt, a hasán a bőr feszesen simult az izmai fölé, csípője finoman ívelt, combjai vékonyak, de formásak, mintha egyetlen mozdulattal összezúzhatnám. És én kurvára ezt akartam tenni. Összezúzni, és mélyen belétemetkezni. Minden létező pozícióban magamévá tenni. Könyörtelenül megdugni.
Kielégíteni, ahogy nem rég tettem. Mi a picsáért izgult rá más férfire?...

Láttam, ahogy a hideg, vagy talán a félelem, libabőrt csal a bőrére. De nem ez volt az, ami igazán megragadta a figyelmem. Az arca... az arca egészen kipirult. Nem csak egy halvány pír jelent meg rajta, hanem mély, forró vörösség borította el az arcát, a nyakát, egészen a mellkasáig. A zavara, a szégyene ott lüktetett minden egyes lélegzetvételében, a tekintetében, ahogy képtelen volt eldönteni, hova nézzen.

A kezem lassan indult meg, birtokló mozdulattal siklott végig a hasán, a csipke vékony anyagán keresztül is éreztem, ahogy az érintésem alatt megfeszül.

- Kérlek... - A hangja alig volt több suttogásnál, miközben durván remegni kezdett. Vajon a félelem vagy a vágy?  De végre megszólalt! A cseszettül erotikus hangja csak még több feszültséget küldött a lüktető farkamba.

Felszegte az állát, de a mozdulat gyenge volt, a tekintetében ott pislákolt a bizonytalanság.

- Matteo... én... - A szavak elakadtak, mintha maga sem tudná, mit akar mondani. Mintha a félelme és a belé nevelt engedelmesség harcolna benne.

Elmosolyodtam. Hidegen. Kielégülten.

- Nézz rám - Utasítottam halkan, a hangomban nem volt kérdés, csak tiszta, nyers parancs.

A szeme riadtan tágra nyílt, ajkai apró, remegő mozdulattal váltak el egymástól, mintha mondani akarna valamit, de a szavak nem találtak utat. Az arcán égő pír egyre mélyebbé vált, leplezve a zavart és a bizonytalanságot, amit minden gesztusa elárult. Törékeny, elveszett szépsége még inkább kihangsúlyozta a helyzetének kiszolgáltatottságát, pontosan úgy, ahogyan akartam. Így, ennyire védtelenül, már nem volt kérdés, hogy teljesen az enyém.

Egy hosszú, megnyújtott pillanatig még hagytam, hogy megérezze a helyzet súlyát. Élveztem, ahogy ott fekszik előttem, kiszolgáltatva, a hatalmamba kerítve. Aztán hátrébb léptem, a tekintetem végigsiklott rajta, utoljára kiélvezve a látványt.

- Így maradsz - Mondtam halkan, de nem volt benne gyengédség. Csak birtoklás.

Nem vártam választ. Nem volt szükségem rá. Megfordultam, kimért, nyugodt léptekkel kisétáltam a szobából, hogy mikor pár perc múlva visszatérek, végre teljesen tudatában legyen annak, hogy nem minden a testi bántalmazás. Mert amit most tőlem kap, az örökre a kicseszett tudatába vésődik.

Svetlana

A bilincs fémje ridegen szorította a csuklómat, a hideg acél élesen vágott a bőrömbe. Hiába próbáltam mozdulatlan maradni, a testem elárult.  Minden egyes lélegzetvétellel jobban éreztem a mellkasomban feszülő szorítást. A torkom kiszáradt, a gondolataim kuszán cikáztak, de egyet biztosan tudtam: bármi következik is, nem én irányítok. Soha nem én irányítottam. Min húzhatta fel magát ennyire Matteo? Vajon azért, mert annyira felizgatott a látvány, amit Nicolas csinált? Nem az ember miatt nedvesedtem be... csupán a kegyetlen tettek hatottak így sötét lelkemre...

Nem tudtam sokáig ezen töprengeni, ugyanis Matteo pár percen belül már ismét előttem állt. A különbség annyi volt, hogy kurvára nem egyedül...

A mozdulatai határozottak voltak, uralkodóak, mintha az egész világ az övé lenne, és benne én is, meg az a lány is, aki csupán pár centiméterrel volt távolabb tőlem.

Fiatal volt, hibátlan és gyönyörű. Hosszú, selymes haja puhán omlott a vállára, bőre makulátlan, a tekintete nyugodt, túlságosan is nyugodt. Nem úgy állt ott, mint én annak idején. Nem volt bizonytalan, nem remegett. Nem félt. De nem is egy kicseszett gyerek volt.

A mellkasomban éles fájdalom lüktetett, de próbáltam kifejezéstelen maradni. Matteo azonban pontosan tudta, mit érzek. Láttam rajta, ahogy figyel. Ahogy minden apró rezdülésemben gyönyörködik.

- Tudod, ez a kurva még érintetlen - Mondta könnyedén, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.- Az első pöcs a puncijában, én leszek Mia Cara.

A szívem kihagyott egy ütemet.

A szavai perzseltek, a testem görcsösen megfeszült. Matteo ujjai ekkor végigsiklottak a lány arcán.

Az érintése birtokló volt. Kemény, mégis kiszámított. A hüvelykujja finoman az ajkára siklott, mielőtt lefelé haladt volna a nyaka ívén, a kulcscsontján elidőzve. A mozdulatában ott volt az erő, az uralom, az a nyers hatalom, amitől a testem minden egyes alkalommal megfeszült.

A lány ajkai résnyire nyíltak, ahogy egy halk, alig hallható sóhaj szakadt ki belőle. Ő akarta ezt. Mindent akart, amit Matteo-tol kaphat...

Nem sok minden takarta a gyönyörű, formás testét, ahogy én is, úgy Ő is csupán egy fehérneműben várta, a férjem következő lépését.

- Rajta kiscica, szopj le! – Közölte a nővel, de egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.

- Hagyd abba Matteo... -  A kezem automatikusan a szememre helyeztem volna, de a bilincsek nem engedték.

Nem akartam látni, ahogy egy másik nővel kefél, azt pedig végképp nem, hogy ájulásig dugja... vagy bántja ezt a lányt.

- Erre semmi szükség Matteo! Kérlek! – Szinte zokogni kezdtem, ahogy ezek a szavak elhagyták a számat. Kétségbeesésem szinte fullasztó volt.

Azonban ő nem állt le. Egyetlen mozdulattal kapcsolta ki az öltönynadrágja gombját, majd az alsójával együtt letolta. Hatalmas farka szinte abba a pillanatban a köldökéhez csapódott.

A lány nem tétóvázott, úgy kapta be Matteo férfiasságát, mintha csak egy apró nyalóka lenne. Mintha ezer éve ezt csinálná, és talán ezt is csinálta.

A férjemnek egy árva hang sem jött ki a száján, az egyetlen jele, hogy élvezte, ahogy kényeztetik, a mellkasa sűrű emelkedése volt.

- Ezt szeretnéd te is Svetlana? Jó mélyen a farkamat a szádba?

- Elég! Elég! – Csak ennyit voltam képes kimondani. A könnyeim megállíthatatlanul folytak.

Nem akartam odanézni. Nem akartam látni őt így.

De Matteo nem adott választási lehetőséget. A tekintetemet fogva tartotta, a csuklómat a bilincs, a lelkemet pedig az elkerülhetetlen valóság, amelynek minden másodperce pusztító erővel szakított szét belülről.

Aztán egy durva mozdulattal megragadta a lány haját, majd a földre taszította.

- Nyomd ki a feneked nekem, had lássam azt a szűz puncidat.

A szavai a másik lánynak szóltak, de a tekintete végig rajtam pihent. Nem volt benne sem vágy, sem szenvedély, csak nyers hatalom és kegyetlen élvezet. Mintha az egész csak egy előjáték lenne ahhoz, ami rám várt. Mintha már most is hozzám beszélne.

A gyomrom görcsbe rándult, és minden izmom feszült tiltakozásba kezdett, hiába tudtam, hogy nincs hová menekülnöm. Matteo pillantása égette a bőrömet, a bilincs pedig könyörtelenül a helyemen tartott.

Nem kellett kimondania. Tudtam.

Hamarosan én leszek a következő.

És tudtam, hogy gyengédségre már nem számíthatok. Nem azok után, hogy Nicolas tettei alatt elárult a saját testem. De nem azért, mert akartam. Nem vágytam rá, nem kívántam őt. Egyszerűen csak egy ösztön volt, egy kegyetlen reflex, amit nem tudtam irányítani.

Mert én nem mást akartam, nem más érintését, nem más hatalmát... Csak őt. Csak Matteót.

Úgy, ahogy akkor, azon az éjszakán, amikor először vitt el magával Passione-ból. Amikor még nem ez a szörnyeteg volt, hanem a férfi, akinek a karjai közt először éreztem, hogy talán biztonságban lehetek.

De az az éjszaka már rég a múlté. Már nem a tizenhét éves Svetlana vagyok, aki még Ivan parancsait követte, hanem tizennyolc, a felesége..az övé... akivel azt tehet, amit csak akar.

❤️Boldog Valentin Napot Nektek❤️