Matteo.

A birtokom ragyogott az ünneplő vendégektől, minden a hatalmamról, a befolyásomról árulkodott. A pezsgőspoharak csengése, az önfeledt nevetés, a zene lüktetése. Az emberek ünnepelték a Cosa Nostra és a Bratva egyesítését... De mindez nem érdekelt. Csakis Ő. A rettenetesen fiatal feleségem.

Mikor belépett abba a kibaszott templomba, már akkor tudtam, hogy valami kurvára nincs rendben velem.  Valami mély, zavaró érzés kúszott fel a mellkasomon, amelyet sosem tapasztaltam. És a kurva életbe is, sosem akartam megtapasztalni.

A ruha, amelyet viselt, maga volt a tökély. Hófehér, mint a frissen hullott hó, a finoman megmunkált csipke apró indái kecsesen kúsztak végig a karján és a mellkasán, mintha az anyag is birtokolni akarná őt. A selyemrétegek minden mozdulatánál leheletfinoman siklottak utána, a hosszú uszálya hangtalanul hullámzott mögötte. Előkelő volt. Törékeny és kurvára szomorú.

A tartása egyenes volt, a léptei határozottak, mégis ott volt benne valami feszült visszafogottság. Mintha minden egyes mozdulatába bele kellett volna kapaszkodnia, hogy végig tudja csinálni.

Haragudtam magamra. Haragudtam Ivanra, és kibaszottul haragudtam Svetlanara. Hogy miért? Mert kurvára nem fogom többet elengedni. Ő az enyém. A feleségem. És soha nem fogom hagyni, hogy szabadon éljen. Nem tudom mi ez a birtoklás részemről, de nem is akarom megérteni. Csupán teszem a dolgom. Belém fog szeretni. Mert én ezt akarom.

Svetlana ott állt néhány lépésre tőlem. Az egyik szemem mindig rajta tartottam. Nem bíztam ezekben az emberekben, főleg, hogy mind tisztába volt azzal, hogy nem érdekel ha mindenki végigmegy ugyanazon a kurván. Azonban ő más volt. Rajta nem akartam osztozkodni. Talán ez majd változik, ha jópárszor megbasztam a kis szűz punciját. Legalábbis ebben reménykedek. Én nem érezhetek ilyesfajta érzelmeket, amiket ez a lány vált ki belőlem. A halálos ítéletem lenne, ahogy neki is.

A sorban érkező gratulációk olyannyira elvették a figyelmem, hogy az egyik pillanatban még előttem állt, a másikban már hűlt helye volt. Ideges lettem. Kurva ideges. Kurvára közöltem vele, hogy ne menjen sehova.

- Ivan. Most mennem kell. – Biccentettem, majd sietős léptekkel elindultam megkeresni engedetlen feleségem.

Még a kibaszott wécét sem tudja merre találja.

Gyors léptekkel haladtam az emberek között, akik mind csak hátráltattak. Beszélgetni akartak, üzletelni vagy szimplán csak a társaságomban lenni. Undorító talpnyaló az összes. Hánynom kell tőlük.

Felmentem az emeletre, ugyanis az egész alsó szintet végig néztem, ami nem volt kicsi, Svetlananak nyomát sem találtam. Kezdtem kurvára bedühödni, aminek nem lesz jó vége. Ha két percen belül nem lesz meg, vérfürdőt rendezek a saját esküvőmön.

Ahogy haladtam a hosszú, szobákkal teli folyosón, egyszercsak megpillantottam. Egy ajtó félig nyitva volt, ő pedig kezével az ajtófélfának támaszkodott, és éppen befelé lesett. Elmerült valamiben. Szapora légzése pár méterrel alrébb is látható volt.

Ahogy halkan közelebb sétáltam, egy másik hang is feltűnt. Egy nő nyögdécselése, aztán egy férfi rekedtes nevetése. Nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam mi folyik oda bent. Csak a szokásos. Nicolas éppen az egyik kurvát bassza. Az én drága kis feleségem pedig kurvára felizgult tőle. Ezt mi sem mutatta jobban, ahogy telt ajkai szétnyíltak, légzése szaporább volt a szokásosnál, miközben kukkolta őket.

Elégedetlenül felsóhajtottam. Ostoba kislány.

Halkan mögé léptem, arcom alig néhány centire volt a nyakától. Nem értem hozzá. Még nem. Hagytam, hogy megérezze a jelenlétem.

- Tetszik amit látsz, Piccola?

Svetlana teste összerezzent, és egy apró éles légzés szaladt ki az ajkain. Az ujja megcsúszott az ajtó szélén, mintha csak most eszmélt volna rá, mit is csinál. Megfordulni azonban nem mert.

Kezem végig siklott a derekán, ujjbegyeim a selymes anyagon keresztül érintették meg a bőrét. Nem volt erős fogás, csupán egy emlékeztető, hogy kurvára itt vagyok.

- Ez az ami felizgat kislány? – Kérdeztem, majd magam felé fordítottam.

Kezem a tarkójára siklott, ujjaim a haja alá csúsztak, egyetlen határozott mozdulattal kényszerítettem, hogy még közelebb húzódjon hozzám.

- Én nem.... Csak a mosdót kerestem...-  Szeme remegve villant rám. Mostmár nem az ajtó mögötti jelenetre figyelt, ami egyre hangosabb volt.

- Nedves vagy Svetlana? – Kérdeztem durván.

Habár még mindig a menyasszonyi ruha volt rajta, engem nem akadályozott meg abban, amit tenni készültem. Kezeim lejjebb csúsztak, az ujjaim a ruhája anyagába martak. Vastag fehér anyag volt, hófehér csipkével díszítve, olyan, mint amilyen egy hercegnőjé lenne. De ő nem egy mese hercegnője volt, hanem a kibaszott feleségem... én pedig sosem voltam herceg.

- Mikor ott álltál, őket bámulva, mi futott át azon a csinos kis agyadon...

Láttam, hogy a torkán megfeszül egy izom, ahogy elkapná a tekintetét, de én nem engedtem neki. Az ujjaim az állán siklottak, kényszerítve, hogy rám nézzen.

- Nem tudom... - Suttogta.

- Nem tudod? – A hangom halkan csengett, de annál keményebben.

Csak egy hajszálnyira voltam a testétől. Éreztem az illatát, lágy vanilia és fehér Jázmin. Teljesen az őrületbe kergetett.

A tenyerem lassan csúszott lefelé, végig a selyem ruhán, míg el nem érte a szoknya bő redőit. Egyetlen mozdulattal siklottam be alá, végig a combja külső ívén. Az érintésem perzselte a bőrét, a szeme elkerekedett.  Teljesen megdermedt.

- Mit csinálsz? – Suttogta remegő hangon, de a teste nem mozdult.

Közben a szobából kiszűrődő hangok is egyre érdekesebbek lettek. Nicolas keményen kefélni kezdte a ribancot, olyannyira, hogy az már a fájdalomtól üvöltött. Már én voltam vele szemben. Ő pedig kurvára nem a csajra koncentrált, és nem is rám... hanem a feleségem hátát bámulta. Tudta, hogy leskelődik. És láthatóan kurvára lázba hozta. Ezt a ribancot talán ma a halálba dugja.

- Csak ellenőrzöm hatott e rád, amit láttál Mia Cara. – Nyaltam végig dús ajkait, majd kezemet pontosan a csiklójára nyomtam.

A lélegzete elakadt. A mellkasa gyorsabban emelkedett és süllyedt, a szíve vadul dobogott. Az egész teste árulkodott. Az apró remegése, a bőre forrósága, ahogy ösztönösen mégjobban a kezemhez nyomta lüktető punciját.

Közben ránéztem Nicolasra. Ez egy olyan pillantás volt, amivel jeleztem, hogy Svetlana nem tartozik a közösbe. Nic felnevetett, majd kihúzta az ájult lányból a farkát. Svetlana egyre erősebben nyomta magát a kezemnek, miközben a teste akarva akaratlanul is az én kezem ritmusát vette fel. A puncija lüktetett, a kezemet teljesen belepte a nőiességéből áradó ragacsos folyadék. Aztán abba hagytam. Ennek kurvára nem most van itt az ideje. Nem Nicolas előtt fogom elélveztetni a feleségemet.

Az említett megrázta a fejét, majd a hajánál fogva elkezdte kiráncigálni az eszméletlen ribancot.

Svetlana ajkai megremegtek, mintha mondani akarna valamit, de végül csak egy reszkető lélegzet szakadt fel belőle. Már nem érintettem. A hátát a falnak támasztotta, próbált magához térni.

Az ajtó hirtelen kicsapódott, majd Nic kihajította a meztelen nőt. Pontosan Svetlana elé, aki azonnal magához tért. Felsikoltott, majd szemeit félve rám emelte.

- Ezt akarod Piccola? Ez az amire vágysz? – Sziszegtem a szájába, ahogy ismét közelebb léptem hozzá. – Az embereim farkára izgulsz?

- Én nem... - Láttam, ahogy szemeiből a könnyek utat törnek maguknak.

Az imént látott halvány boldogság, amit a tenyerem okozott neki, teljesen eltűnt a tekintetéből.

- Adjalak Nicolasnak?

- Én benne vagyok. – Rántott vállat az említett.

- Takarodj innen. A ribancod is tüntesd el. – Közöltem egyszerűen. – Halljam Svetlana! – Kiabáltam rá. Összerezzent.

Megrázta a fejét, majd lehajtotta. Behódolt, nekem pedig csupán erre volt jelenleg szükségem.