Svetlana

17 éves

Mire a szemem ki tudtam nyitni, már Alessandro is velünk volt. Matteo nem nézett felém egyetlen egyszer sem. Csupán csak rám terített egy plédet, majd közölte, hogy ideje mennem. Na nem mintha másra számítottam volna. Valószínűleg most minden indoklás nélkül vissza fog küldeni Moszkvába. Nem hibáztatom érte. Minden ami történt, az csakis az én hibám. Sötét lelkem végleg beszennyezte, most pedig kihajít, mintha csak egy szardarab lennék.

Az orgazmus amit okozott, biztosan csak az én mocskos testem reakciója volt. Nem ő akarta ezt. Egy selejtes árucikk vagyok, akit mindenki kedvére kínozhat.

Útközben nem szóltam semmit Alessandrohoz. Egészen a szobámig kísért, amit aztán kulcsra zárt. Még üzenni sem tudtam Loriananak, mert az Ipodot is magával vitte. A ruháim, amiket a cseresznyevirágok díszítettek, darabokban hevertek a földön. Egyetlen egy bordó bőrhatású darab hevert az ágyon, illetve egy ugyan ilyen színű apró alsónemű. Nem tudom mit akart ezzel üzenni. Valószínű így fogok visszamenni Oroszországba, hogy mindenkinek megmutathassa mekkora kurva vagyok. A bordó szín a véremet jelképezte. Bemocskolt, és ez visszafordíthatatlan volt.

Bementem a fürdőszobába, ahol az óriási tükörben a saját tükörképem gúnyosan és gonoszan mosolygott vissza rám. Az ajkam több helyen fel volt repedve, még mindig csordogált belőle mocskos vérem. A nyakam mindkét oldalán pedig két óriási tenyérlenyomatú vöröseslila folt éktelenkedett.  Gusztustalan voltam, egy mocskos kurva, pont olyan, amilyennek Ivan mindig is látott. Igaza lett, hiszen hogyan is alakulhatott volna másképp egy ilyen férfi mellett mint Matteo?

A ház csöndes volt. Túl csöndes. Nem hallottam Marco boldog kacagását, ahogy Dimitrivel akadékoskodik, sem pedig Agneska zsörtölődő hangját. Életem legszebb hónapjai voltak ezek, és minden bizonnyal ahogy oly sok mindent, ezt is elvették tőlem.

Az össze vagdosott ruha darabokat egy kupacba szedtem, majd a bordó darabot a vállamra kapva a fürdőszobába mentem. A mellkasomban szörnyű volt a nyomás, amit a vécé fölé hajolva próbáltam enyhíteni. De semmi nem jött. Képtelen voltam hányni. Hiába dugtam le az ujjam a torkomon több alkalommal, a várt megkönnyebülés nem jött.

Meg fogtam az egyik műanyag fésűt, és félbetörtem. Egy ideig csak bámultam az éles tárgyat. Nem tudtam pontosan mit is akarok vele. Leültem a kád szélére, majd a hegyével addig karcoltam a felkarom belsejét, amíg a nyomás a mellkasomban enyhülni kezdett. Egyre több vércsepp jelent meg a hófehér padlón, amitől megkönnyebülést éreztem. A fájdalom az, ami átsegít a nehéz helyzeteken. Hiszen az egyetlen érzelmi helyzet volt, amihez hozzászoktam gyerekkorom óta.

Megeresztettem a forró vizet, majd hagytam, hogy a víz összekeveredjen mocskos véremmel.

(....)

- A kurva életbe...- Hallottam meg egy férfi hangot.

Pislogtam párat, óvatosan kinyitottam a szemem. Elaludtam a kurva kádban.

Elég brutális látvány lehetettem. A fürdővizem már teljesen kihűlt, a habok eltűntek. A vizet a szokásos átlátszó helyett, világos rózsaszínre színezte a még mindig szivárgó vérem. Nem voltam kába, hiszen nem vesztettem sok vért, de messziről ezt nem igen lehetett megállapítani.

- Mi a faszt csináltál Mia Cara... – Szólalt meg Matteo az ajtóból. Az hangja gyengéd volt, míg az arca kemény és dühös.

Kilökte a mellette álló idegen férfit, majd megindult felém.

- Ezt kurvára nem teheted magaddal. – Rázta meg a fejét, közben mindvégig a félbetört fésűt bámulta.

Levette a fekete sport pulóvert, majd a szárítóra akasztotta. Öklébe szorította az éles tárgyat, ahogy felém fordult. A szemei vibráltak, miközben a meztelen, mozdulatlan testem nézte. A kád fölé helyezte a karját, és szinte leutánozta azt, amit pár órája okoztam magamnak.

A szeme nem árulkodott fájdalomról, ahogy a bőrét karcolta. Mélyen, sokkal mélyebben, mint ahogy én tettem ezt nem sokkal ezelőtt.

- Ne!- Ordítottam rá. – Mi a szart csinálsz? – Zokogtam fel, miközben a tőlem telhető legnagyobb erővel taszítottam el a vértől csöpögő kezét. – Miért teszed ezt magaddal? Hagyd abba! – Kiabáltam.

Nem akartam látni. Nem akartam a kibaszott szenvedését, amit azért okoz magának, mert én is megtettem miatta. Nem akartam kötődni.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy szavak nélkül is értettük egymást. Ezzel ő is tisztába volt. Egy láthatatlan kapocs volt köztünk, már az első pillanattól. Ezek szerint nem csak én éreztem ezt.

- Ugyan olyanok vagyunk Svetlana. – Dobta félre a fésűt, majd egy adag papírt tekert sebes bőrére. – A fájdalmat ne magadnak okozd. Ezt bízd rám Mia Cara. – Hajolt bele az arcomba. – Az enyém vagy, és kurvára nem mész vissza Moszkvába. Ezt vésd bele, abba a csinos kis agyadba.

Tudta. Tisztába volt azzal, hogy miért tettem. A szavak amiket hozzám vágott, kegyetlenül hangoztak. Rám mégis megnyugtatóan hatottak.

A hónom alá nyúlt, majd kiemelt a kádból. Rám terítette egy hófehér törölközőt és gyengéd mozdulatokkal kezdte megszárítani sajgó testemet. Törődött velem úgy, ahogy még soha senki az életemben. Fentről haladt lefelé, miközben jáde-zöld szemei végig az én szürkéimet nézte. Sebes karjaim amint oda ért, azonnal pirosra színezték a puha anyagot. Óvatosan itatta fel a nedvet.

- Miért vagy ilyen kedves? – Kérdeztem hirtelen felindulásból, mire gonoszan felkacagott.

- Kedves? Csak meg bizonyosodok róla, hogy elkészülsz. Ne nevezz kedvesnek Mia Cara. Mert amit ma látni fogsz, cseppet sem fog tetszeni. – Állt meg egy pillanatra. Egyedül a nőiességemet nem törölte még szárazra, habár lehet felesleges lenne, jelen pillanatban.

Egy pillanatra megmerevedtem. Nem tudtam elképzelni mégis miért akar ma magával vinni. Biztosan ez lesz a büntetésem a tegnapi miatt...

- Bármit képes vagyok elviselni Matteo. A lelkem halott. – Suttogtam, majd végighúztam a tenyerem a mellkasán.

Nem tudom honnan jött ez a fajta bátorság, de azok után, hogy nem dob vissza apámnak, bármit képes leszek megtenni neki. Szerelmet ugyan nem várhatok tőle, hiszen egy ilyen férfi, mint a vőlegényem, képtelen érezni. Viszont magának akar. Ezt pedig ki fogom használni...

- Ezzel várnod kell még pár hónapot Svetlana. – Fejtette le magáról a kezemet, majd hátrébb lépett. A nadrágjában láthatóan dudorodott hatalmas farka.  – A szabályokat ugyan felrúgtuk, de a maradék időben be fogjuk tartani. – Nyújtotta felém az apró fehérneműt. – Ezt vedd fel. Nicolast még nem ismered. Vele jössz. Pontosan húsz perced van, ha nem meztelenül akarsz megjelenni, habár ez gondolom nem okozna problémát – Közölte, utalva az eljegyzéskor történtekre, és egy szempillantás alatt hagyott magamra.

Csak pislogtam. Visszautasított azok után, hogy brutálisan elvette a szüzességem. Nem értettem ezt az embert, hogy mi a franc akadályozta meg abban, hogy ismét a magáévá tegyen.

Nem készülődtem sokáig. Felvettem a nekem szánt ruhákat, majd a szekrényben talált kötszerrel körbetekertem a véres bőrfelületem. Megszárítottam hullámos tincseimet, aztán a szobámban talált fekete undorítóan magas tűsarkú felvételével mire végeztem, az említett Nicolas nevű férfi kopogás nélkül nyitott rám.

- Nyomás! – Trappolt oda hozzám, majd durván karon ragadott, és szinte úgy vonszolt el egészen egy sötétített ablakú Bentley-hez.

Egész úton nem szólt hozzám. Hiába kérdezgettem hova megyünk, szimplán figyelmen kívül hagyott. Mikor, a Passione-hoz értünk, ismét megpróbálkoztam egy apró kérdéssel, miszerint mik keresünk itt, de választ ismét nem kaptam. Miért kell minden maffiózónak ennyire kegyetlennek lennie? Nem mellesleg pedig minden olasz ennyire gyönyörű?

- Ne bámulj. Kifelé. – Nyitotta ki az ajtót. Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy már megálltunk.

- Miért vagyunk itt? – Tettem fel ismét a kérdést, de azon kívül, hogy erősen maga után vonszolt, válaszolni nem volt hajlandó.

A hely hatalmas volt. Körülbelül a negyed részét láttam csak tegnap, amikor itt jártam. Ahogy haladtunk előre, egyre nagyobb volt a hangzavar. Kiabáltak és éljeneztek az emberek.

Nicolas kinyitott egy apró fekete ajtót, ami mögött egy újabb óriási csarnok volt. Tele mindenféle őrülten sikoltozó emberrel és kevés ruhába öltözött nőkkel, akik folyamatosan szolgálták fel az italokat.

- Miféle hely ez? Miért hoztál ide? – Kérdeztem, miközben arra koncentráltam, hogy ne törjem ki a bokám a magas-sarkúban.

- Mindjárt meglátod baby. – Morogta.

A hely közepén egy óriási boxolóknak kialakított ring volt, amit ezek az őrjöngő  emberek körbe álltak. A ring bal oldalán volt a VIP sarok, ami egy ezüst lánccal szeparáltak el a többi nézőtől. Oda vezetett engem Nicolas, majd erősen lenyomott az első sorban lévő bíborvörös bőrkanapéra. Nem voltak itt sokan. Csupán pár alulöltözött lány és Alessandro, mögötte pedig a zokogó Loriana.

- Loriana? – Kiabáltam a nevét, de mikor megpróbáltam hátra fordulni, Nicolas vissza rántott. – Mi történt vele? Miért sír? – Próbáltam lehámozni magamról a kezeit, de sokkal erősebb volt nálam.
- Maradj a kibaszott helyeden! – Mordult rám, durva kezeit a vállamon tartotta, nehogy forgolódni tudjak.

Mialatt próbáltam kiszabadulni, hogy elmehessek Lorianahoz, egyszercsak az emberek üvölteni kezdtek, majd a félmeztelen Matteo jelent meg a ring egyik oldalán. Arcát teljesen felém fordította, és egy gonosz mosollyal jutalmazott. Izmos teste mindenhol a dühtől vibrált. Szinte láttam, ahogy a vére óriási sebességgel áramlik a kreol bőre alatt, az ereiben.

Óvatosan elnéztem a másik irányba, ahol a már összevert Marcot pillantottam meg. És akkor megértettem. Megbüntet, mert hibáztam, nem maradtam ott, ahol a helyem volt. Ellenszegültem. Most pedig az-az ember fog megfizetni érte, akit megkedveltem, akit a barátomnak mondhattam....

Remélem tetszett nektek a rész, a csillagokat/kommenteket továbbra is várom ♥️