1 Rész

Svetlana 12 éves

A legszebb évszak közeledtével, mindig egy kicsit tisztábbnak érzem bemocskolt lelkemet. Ilyenkor virágoznak Ivan kertjében a legszebb japán cseresznyefák, ahova minden egyes alkalommal, amikor a szörnyeteg a szokásos megbeszéléseire megy, kiosonok, és egy kicsit gyönyörködöm bennük. A legtisztább élőlények az egész palotában. Mikor virágoznak, tökéletesek és színesek, csak úgy ontják magukból a boldogságot. De ez nem tart sokáig, ugyanis nem sokkal később szinte egyszerre veszítik el szépségüket, formás rózsaszín szirmaik, csupán két hét alatt elillannak. Számomra az életet szimbolizálják, hiszen nagyszerűen megmutatják, hogy mennyire rövid és hasztalan.

A boldogság csupán egy leheletnyi ideig tart, ezért ha megteheted, élvezd ki minden percét. Az én boldogságom anyám halála után teljesen odalett. Lehullottam és elhervadtam, akár ezek a gyönyörű virágok.

-    Svetlana? – Szólított meg egy hang, mire óvatosan a szoknyámba csúsztattam cseresznye alakú zsebórámat, majd a nesz irányba fordultam. Tudtam ki talált rám, azonban Ivan parancsa miatt senki sem mert hozzám érni. Az egyetlen, aki megérinthetette a testem, az Ivan volt.

Már nem számított ha rajta kapnak, hiszen a verések már meg sem kottyannak. Hozzászoktam ahhoz, hogy akármit teszek, az mindig hibának minősül. Azok után, hogy 5 évesen Ivan majdnem agyonvert, egy kicsit gyengédebben kezdett bánni velem. Már ha az, hogy egy bőrszíjjal verik el valaki fenekét gyengédségnek számít persze, miközben egy erős kábelkötegelővel fojtogatják.

A szörnyeteg próbált mindig úgy büntetni, hogy minél kevesebb maradandó nyomot okozzon, hiszen már 10 éves koromban tisztába volt vele, kinek az oldalán végzem majd. A tudatomba égette szörnyű tetteivel, hogy az életem mit sem ér, és egyedül azért lehetek még ebben a világban, mert Leonid engem választott feleségének.

-    U...Uram? Már me...- Kezdtem lehajtott fejjel, végtelen tiszteletet tanúsítva, ahogy napi szinten a tudatomba égették.

-    Maradj Svetlana. – Lépett hozzám közelebb Leonid. Ivan jobb keze, és egyetlen barátja. Talán még rokonok is messziről.

Megráztam a fejem, majd egy pillanatra sem mozdítva a tekintetem a földről, megpróbáltam elhaladni mellette, mire egy durva mozdulattal csuklón ragadott. Hiszen ő is tudja, hogy nem kommunikálhatok senkivel, Agnesen és a tanáraimon kívül.

-    Az enyém vagy suka. – Fordított maga felé, majd mellkasára húzta apró, gyermeki testemet.

-    Természetesen Uram...- Nyögtem fel, ugyanis a csuklóm lüktetni kezdett erős markaitól. Még sosem tett ilyet ez előtt. Nem ért hozzám...Gyűlöltem a szörnyeteget, de most azt kívántam, bár itt lenne, és inkább érezném szíja csapásait...

Noha Ivan sokszor beengedte a szobámba, hogy végignézze, ahogy fürdök vagy épp öltözködök, de hozzám sohasem érhetett senki, rajta kívül. A beszédre majdnem ugyan ez vonatkozott. Undorodtam tőle minden alkalommal, ahogy éhes tekintettel méregetett, miközben naponta többször elégítette ki magát, engem arra kérve, hogy simogassam magam ott lent...

Egy ideig minden alkalommal, amikor távozott, egyenesen a vécébe mentem hányni, ugyanis az epe megállás nélkül marta a torkomat, ahányszor csak a közelembe jött ez-az ember. Habár nem volt annyira öreg, sőt mi több edzett volt és gyönyörű, azonban az én gyermeki lelkem és testem, még nem vágyott ilyesfajta közeledésre csupán 10 évesen.

Egy idő után, mikor egyre gyakoribbak lettek ezek a látogatások, megtanultam élvezni önmagam simogatását. Egyszer el is élveztem, miközben Lenonid arcát bámultam. Milyen sebezhetőnek tűnik ilyenkor az ember... csupán ennyit láttam benne. Semmi mást. Ez után, mikor meglátogatott, mindig el szerette volna érni nálam a gyönyör okozta mámoros nyögéseket, amiről azt hitte, neki köszönhetem. Emlékszem onnantól kezdve, szinte az arcomba mászott a nemi szervével, olyannyira, hogy az orromba éreztem férfias, számomra undorító illatát, és minden alkalommal, mikor ez a sebezhetőség megmutatkozott rajta, egyenesen az az arcomba spriccelte gyönyöre jelét.

Innentől kezdve már sohasem élveztem el többet. Az egyetlen kiutam önmagam hánytatása lett. Ezzel próbáltam megtisztítani bemocskolt és kihasznált testemet.

-    Má olyan régóta vágyom arra a tökéletes kis szádra Svetlana...- Búgta a fülembe, majd fejemet lenyomta, ezzel teljesen a kemény középpontjához szorítva, amitől az epe azonnal a torkomba kúszott. Akaratlanul is öklendezni kezdtem. – Érzed ezt kislány?

-    Kérem uram... én nem... nem szabad...- Nyögtem fel undoromban.

-    Ivan nincs itt! Vedd elő a farkam! Most! – Utasított, mire remegve és a könnyeimmel küszködve elkezdtem kigombolni a nadrágját.

Lassan haladtam, ezzel is húztam az időt, hátha szörnyeteg apám megjelenik, és véget vet ennek a rémálomnak.

Leonid nem volt ennyire türelmes, szinte úgy tépte le magáról a nadrágot, majd vastag, lüktető szerszámát a számba gyömöszölte. Felnyögtem kínomban, ahogy a torkomat karcolta. Köhögtem és öklendezni kezdtem, miközben durva módon mozgott a számban. Csak mozgott és mozgott, amíg már képtelen voltam magamban tartani azt az egy almát is amit reggel sikerült megennem.

-    Te retkes kis kurva! – Üvöltött rám, miközben kíméletlenül a betonra taszított. A fájdalom ismerős érzése mart bele a gerincembe, ahogy landoltam.

Már felkészültem egy kegyetlen verésre, de amikor semmi nem történt, összeszorított szemeimet kinyitottam. Ivan állt előttem mogorva tekintettel, és egy ismeretlen fiatalabb idegen férfi, aki kíváncsi tekintettel méregetett. Magas volt, és úgy nézett ki, mint egy sötét angyal. Jóval fiatalabbnak tűnt apámnál és Leonidnál, viszont mindkettejük fölé tornyosult óriási testével. Kétszer olyan magas lehetett mint én. Fekete farmert viselt, hozzá illő fekete inget, aminek felső gombjait szabadon hagyta, így kilátszott tetovált, napbarnított bőre. A haja is fekete volt, kesze-kusza és biztosan nagyon puha. Nem volt túl rövid, de hosszúnak sem mondanám. Ő nem angyal volt, mikor ezt gondoltam, egy nagyot tévedtem. Ő volt maga a megtestesült gonosz, gyönyörű testbe bújtatva...

-    Mégis mi a fészkes fene folyik itt? – Rántott fel a hajamnál fogva Ivan, majd Leonid felé fordult, aki döbbenetében, még mindig lehúzott és összehányt nadrággal, nemi szervét kicsit sem szégyellve állt.

-    Megmagyarázom Pakhan. – Lihegett, miközben a nadrágját kezdte magára ráncigálni. – Svetlana nekem rontott.

-    Én nem...- Szakítottam félbe, mire egy óriási pofonnal jutalmazott.

-    Tisztelet Svetlana! – Ordított rám, majd a hajamat még erősebben marokra fogta. Fájdalmamban elhúztam a szám. – Takarodj Leonid. – Hunyta le a szemét apám, miközben az emberéhez beszélt. – Ezért később még számolunk!

Az említett szinte egy szempillantás alatt fordított hátat, majd sebes léptekkel elment. Ekkor a szörnyeteg az egyik közeli padra ráncigált, majd szinte úgy dobott rá, mintha egy tollpihe lennék.

-    Remélem van egy másik lányod is Pakhan. – Szólalt meg az idegen engem méregetve. Sötét szemeit rám szegezte, azonban én nem néztem rá, csupán a cipője orrát bámultam. – Ez még csak egy gyerek, aki most szopta le éppen valaki farkát. – Fordult Ivan felé. – Nem erről volt szó. Nem tudok feleségül venni egy kibaszott kölyköt, főleg nem egy olyat, aki napi szinten az embereid farkát cumizza nyalóka helyett.

Durva szavaitól összerándultam. Amit valószínűleg ő is észrevett.

-    Ez egy nagy hiba volt Capo. – Jelentette ki apám, ami meglepett. Soha senkinek nem vallotta volna be, hogy ez az egész nem az ő parancsából történt. Ettől az embertől tartott a szörnyeteg. – Sosem fordult elő ilyen korábban. Biztosan mondhatom, hogy Svetlana szűz, és ezt be is bizonyítom neked Matteo.

-    Ez még mindig nem változtat azon, hogy nem tudok elvenni egy gyereket.

-    12 éves. Pontosan hat év múlva a tiéd. Addig is az egyezségünket a te országod legnagyobbjai és az enyémek előtt megpecsételjük. A hagyományok szerint persze...- Érvelt Ivan.

Habár az arcukra nem nézhettem, láttam, ahogy engem bámulnak. Ezek szerint nem Leonid lesz a férjem. Ha Ivan tart ettől az embertől, az nekem csak jó lehet. Akármilyen kegyetlen is, ennél rosszabb már úgysem történhet velem.

-    Ennyire nem fontos a támogatásod Ivan. A Mexikói vagy épp a Kolumbiai don lányát is elvehetem. Ők idősebbek.

-    A kokainon kívül, az egyetlen ország vagyunk, akiknek van elég földgáza és gázolaja. Ezen kívül még felajánlom neked a teljes európai szállítást. Viszem a fegyvereidet ahova csak kell...

Matteo nem szólalt meg, csupán a kezét nyújtotta Ivannak. Az egyezség megszületett, mostmár biztosan megszabadulok ettől a szörnyű országtól.

Habár az arcomon nem látszott, magamban viszont örültem. Az elmúlt hét évben, amióta anyám meghalt, egyszer sem éreztem ezt a bizsergést, most viszont itt volt velem, és teljesen felmelegítette megfagyott bensőmet. Az én sötét angyalom Matteo, egyszer elvisz innen és véget vet a szenvedésemnek.

-    Pontosan két hét múlva Ivan. Vérszerződést szeretnék a lányoddal. A címerünket én magam fogom a bőrébe égetni. Ha pedig az esküvő napján a fehér lepedőt nem festi pirosra, a egyezségünknek vége. – Közölte, egy cseppnyi tiszteletet sem tanúsítva a szörnyeteg felé hátat fordított, majd a kijárat felé indult.

Az elmúlt rövid életem legszebb napja. 2004. Május 12. Sosem felejtem ezt a napot. Már csak 6 év, és itt hagyhatom ezt a poklot, hogy a következőt együtt építhessem fel az én sötét angyalommal.