Egy fél órával indulás után Kheironnal megérkeztünk az Empire State Building-hez, ahol a kentaur szarint az Olimposz volt.

Kheiron egy kerekesszékben jött mellettem, vagy segítettem tolni. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért nem változik emberré, vagy miért nem hiteti el az emberekkel, hogy ő egy ember. Végülis ismeri a Ködöt, a fátylat az emberi és a mitológiai világ között, és használni is tudja. Válaszként pedig ezt kaptam:
- Mostis a Ködöt használom, de ha járó embernek mutatnám magam, akkor az elég furán járnék - válaszolta Kheiron.

Mikor az Empire State Building-hez értünk, Kheiron az őrhöz gurult. Az őrnek fekete, kócos haja volt és zakót viselt. Kheiron valami hatszázadik emeletet említett a pasasnak, s az felpattant és egy arany színű kártyát nyomott Kheiron kezébe. A kentaur elvette, s mind a ketten beszálltunk a liftbe.
- Nem lesz pajzs, amitől majd nem tudok bemenni? - kérdeztem, miközben a lift ment felfelé és közben egy nekem ismeretlen zenét játszott.
- A Félvér Táborba is be tudtál menni anélkül, hogy a pajzs megállított volna...
- Annabeth engedett be először - szóltam közbe.
- Akkor lesz... De mivel Zeusz testvére vagyok, elvileg beengedhetlek - mondta.
- Elvileg - visszhangoztam.

Két perc, ha eltelt, mire a lift megállt. Mikor kinyílt az ajtaja, szó szerint elállt a lélegzetem. Egy komplet várost láttam. Minden márványból volt, még a padló is. Egyszerűen csak gyönyörködni tudtam az egész helyben.
- Ez az Olimposz? - csodálkoztam.
- Annabeth öt éve építette újra, miután Kronosz seregével és a Percyvel folytatott párbajával lezúzta a helyet - nosztalgiázott Kheiron.
- Azt a lányt én biztos felkérem építésznek, hogy építse át egy kicsit Sirius házát... - gondolkodtam.
- Kinek a házát? - nézett rám Kheiron értetlenül.
- Senkiét... Csak... hangosan gondolkodtam...

Mikor a liftből ki akartam lépni, egy erô nem engedte. Kheiron azt mondta:
- Én, Kheiron, a kentaruok királya engedélyezem, hogy Harry Potter az Olimposz területére lépjen!

A pajzs engedett, s mikor beengedett, elborultam. Gyorsan felpattantam, és lenéztem a padlóra, majd rögvest elfogott a tériszony. A márványpadló szűken volt lerakva, s mellette a hatalmas mélység tátongott. Egész New York-ot lehetett látni.

Előttünk egy óriási, kör alakú építmény volt, aminek egyetlen hatalmas ajtaja is nyitva állt. A teremben tizenkét szék állt. Azt gondoltam, minden istennek egy-egy.

A két legfőbb szék az ajtóval szemben volt. Az volt Zeuszé és Héráé. Aztán pedig a többi sorban.
- Pont, mint a Táborban a bungallók - mondtam ki hangosan.
- Igen - mondta Kheiron. - A bungallók elhelyezkedése pont az olimposzi trónokhoz hasonlít. Pontosabban innen lett mintázva.

Nem sokkal késöbb egy óriási alak jelent meg a Zeusz és Héra trónja mögötti ajtóban, aztán pedig egyre több, mígnem tizenketten nem lettek.
- Testvérem, hallgass meg - kérlelte az egyik isten a másikat, de az leintette, s felénk fordult.
- Kheiron - köszöntötte a kentaurat, aki még mindig a kerekesszékjében gubbasztott. - Kit hoztál magaddal?
- Ő itt Harry Potter, testvérem - valaszolta Kheiron. - A Végső Próféciában róla is szó van.
- Ő lenne az egyik a hét félisten közül?- kérdezte Zeusz.
- Nem - valaszolta Kheiron. - Ő az egyik a két varázsló közül.
- És miért jöttetek? - kérdezte a Zeusz mellett álló nő. Fonott haja volt, amit hátra lölve viselt, s egy görög tógát viselt. Ő lehetett Héra.
- A segítségeteket kell kérnünk, istenek.
- Mégis mihez?
- Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló meg akarja támadni a Félvér Tábort, és már egy hatalmas hadsereget is szerzett magának...
- Ez a Grindelwald az a varázsló, aki társival a Káoszba küldte a fiamat? - kérdezte egy rövid hajú, páncélt viselő isten, aki jobb kezében egy háromágú szigonyt tartott. Poszeidon volt az.
- Igen, ő az - bátorkodtam válaszolni.
- És ehhez miért kell a segítségünk? - kérdezte Zeusz.
- A serege egy része miatt - válaszoltam. - Grindelwald tizenkét óriást hoz magával, hogy elpusztítson minket, aztán az isteneket.

Az óriások száma hallatán az istenek felhördültek.
- Tizenketten? - mondta egy gyönyörű nő, aki egy hadi sisakot és páncélt viselt, illetve egyik kezében egy pajzsot (az Égisz volt az. Felismertem, mert Thália pajzsa is ilyen), a másikban egy lándzsát tartott. Ő volt Athéné. - Ennyivel egyszerre még nem volt dolgunk.
- És honnan tudjuk, hogy ez a szám nem téves? - kérdezte egy másik isten. Ő is páncélban volt, és ő is egy sisakot viselt vörös tollakkal a tetején. Csakis Árész lehetett.
- Megleshetitek magatok is - mondta Kheiron, majd egy arany drachmát vett elő, és egy közeli szökőkútbe dobta. Nem is vettem észre, hogy ott van egy szökőkút! - Írisz, szivárvány istennője, mutasd meg nekem Gellert Grindelwald seregét!

Egy hatalmas buborék jelent meg a szökőkútban, s ebben egy képet lehetett kivenni. Egy képet egy hatalmas, végeláthatatlan seregről. A sereg közepén masíroztak az órások, mindegyik valami olyasmit mondva, hogy hogy fogja ezt az istent, meg azt az istent megölni. Gyorsan megszámoltam az óriásokat, s kiderült, hogy tényleg tizenketten voltak.
- Mostmár hisztek nekünk? - kérdezte Kheiron. - Ha nem jöttök, a Félvér Tábort elusztítják, és aztán már nektek sem lesz esélyetek az óriásokkal szemben.
- Igaza van! - kiáltott fel Poszeidon. - A fiam, Percy a múltban harcol Nüx ellen. Nekünk itt kell helytállni!
- Ugyan nem szívesen, de egyetértek Poszeidonnal - erősítette meg Athéné is. - A leányom is Percy oldalán harcol az Éjszaka ellen. És akármilyen hihetetlen is, én hiszek Percyben, hogy megvédi a lányomat, és elpusztítja Nüxt.
- Na ez a nap is eljött - mondta Héra. - Poszeidon és Athéné egyet ért valamiben, és Athéné hisz Poszeidon fiában.
- Legyen hát! - döntött Zeusz. - A Félvér Tábor segítségére sietünk, mikor a harc elkezdődik.