- Van tőröd? - kérdeztem Annabeth-t. A lány megrázta a fejét. Kikaptam a zsebemből a tűzvörös érmét, s átadtam neki.
- Ezt?! - nézett az érmére Annabeth.
- Baj?
- De neked szükséged van rá!
- Nekem itt van ez! - mutattam fel boldogan az Árapályt. Annabeth szája mosolyra húzódott.
- Meg kell találnunk a többieket! - mondta.
- De merre?
- Nem tudom. Talán ők is a csatára készülődnek.
- Csatára?! - nézett ránk a lány, aki mellett Annabeth ébredt fel. - Milyen csatára?!
- Csak képzelődnek - bizonygatta a lányt a srác, aki megtámadott. A srácot pár másodperce még meg akartam ölni, de most meg már meg akarom védeni. Tök fura, nem?

Ekkor a szemközti fal átszakadt, s a tornaterem látszott. A lyukon egy barna egyberuhás nő lépett be. Gaia volt az.
- Percy Jackson - mondta gonosz hangon. - Milyen rég nem találkoztunk. Már vártalak.
- Hát én nem szerettem volna ezt a találkozót, szóval... - fejemmel intettem Annabethnek, hogy fussunk, de amikor ezt a tervet meg akartuk valósítani, szó szerint földbe gyökerezett a lábunk.
- Tudod, az Éjszaka megtiltotta nekünk, hogy az embereket rögtön elpusztítsuk, mert azt ő akarja. Téged is ő maga akar megölni. Te leszel a legnagyobb trófeája. De rajtad kívül - nézett Annabethra - mindenkin bosszút állhatok.
- Ha bántani meri... - ordítottam az istennőnek, s kivontam az Árapályt. - én esküszöm az istenekre, én magam fogom magát szétszedni!
- Erős szavak egy gyenge félvértől - rázta meg a fejét. - De ha szabadna tudnom mi volt a terved, hogyan akartál volna elpusztítani? Engem, a Földanyát.
- Földanya?! - hangzott a kérdés mögülem.
- Vagy ha ki is tudtál volna kerülni, akkor az Éjszakát. Ő erősebb mindannyiunknál. Őt hogyan akartad volna megölni?

Gondolkozni próbáltam, hogy ebből a helyzetből hogyan szabadulhatunk ki. Egyetlen előnyünk az volt, hogy engem nem ölhet meg, mert Nüx megtiltotta neki. De Annabeth-t megölheti. De talán, ha elvonom róla az istennő figyelmét, akkor...
- Add az érmét! - suttogtam Annabethnek, s átdobta. Ez után Gaia felé fordultam, s az iskola összes vizére koncentráltam. Mikor ez meg volt, azt mondtam magamban, hogy MOST! És ekkor a az iskola összes vize kitört a mosdókból, csapokból, sőt, még a földből is. De nem csak a vizek jöttek, hanem a vegyszerek is.

Mikor Gaia nem rám, hanem a földből kitörő folyadékokra figyelt, akkor a lábamról eltünt a föld, így már tudtam is mozogni.

Gyorsan felperdítettem az érmét, s a két oldalú vörös kard meg is jelent, mindkét pengéjén lángokkal.

A folyadékoknak megparancsoltam, vegyék körbe Gaiát, s mikor ez meg is történt, a Tűz Kardját dárda szerűen elhajítottam az istennő felé. A tűz és a vegyi anyagok érintkezésétől egy robbanás keletkezett, s mikor ez is elült, megláttam Gaiát, amint a Tűz Kardja az egyik karjából kifele áll.

Az istennő kiszedte karjából a kardot, s haragosan felém nézett.
- TE! - ordította, s felemelte a kezét, gondolom, hogy összelapítson egy hatalmas kődarabbal. De én gyorsabb voltam annál a kőnél. Gyorsan Gaia ichorjára koncentráltam, s mikor felemeltem a kezem, Gaia megdermedt.
- Így akartam volna széttépni, ha hozzáért volna Annabethhez - mondtam neki.
- Ugye tudod, hogy Nüxnek nem ichorja van, Poszeidon fia. Azt nem fogod tudni irányítani - mondta, majd két kő összezárta az istennőt, s eltűnt. Aztán a fejemben Gaia azt mondta:
Még találkozunk, Percy Jackson.