- Mi történt? - kérdeztem Annabeth-t, miután kiértünk a tanteremből. - Hogyan kerültünk ide? És hol vannak a többiek?
- Fogalmam sincs, Percy - válaszolta. - Az indulás után csak a nagy feketeség. Semmire sem emlékszem. De valahogyan meg kell találnunk a többieket, vagy nagy baj lesz.
- Nem ellenkezem - mondtam. Már indultunk volna körbenézni, mikor a lány, aki Annabeth mellett ült, megszólította Annabeth-t:
- Annabeth! - nézett rá, aztán rám szörnyülködve. - Te meg mit csinálsz?
- Bocs, ismerjük egymást? - kérdezett vissza Annabeth.
- Már hogyne ismernénk egymást! - csattant fel a lány. - Hiszen a legjobb barátnőd vagyok!
- Nem... Tuti, hogy nem ismerlek - állapította meg Annabeth, majd visszafordult hozzám.

A lány, aki Annabeth legjobb barátjának tartotta magát, idegesen felszusszant, s megindult felém.
- JACKSON!!! - üvöltött a lány. Mikor megállt velem szemben, azt mondtam neki:
- Fingom sincs, mit ártottam én neked, hogy így gyűlölsz, de légy szíves, hagyj békén!
- Ilyet sem gyakran hallani tőled - nézett rám őszinte csodálkozással Annabeth.
- Sietnünk kell! Nincs idő ilyenekre - először úgy tűnt, ezzel megbántottam a lányt, mert csak nagy szemekkel nézett rám és Annabethre, aztán egy srác állt mellé. Nem az a srác volt, aki mellett ébredtem.
- Hozzá mertél szólni a csajomhoz, Jackson?! - nézett a szemembe.
- Elég szar életed lehet, ha ilyen csajod van - mutattam a lányra.
- Te teljesen hülyének nézel?! Vagy csak te vagy ennyire fogyatékos? A csajom éppen melletted áll!
- Már bocs, de szerintem Annabeth előbb lakna a Tartaroszban, minthogy te a te barátnőd legyen - vágtam vissza. Annabeth figyelmeztetőleg megkönyökölte az oldalam, hogy ne beszéljek görög dolgokról.

A srác ettől nagyon felkapta a vizet és behúzott nekem egyet. Az ütéstől eltört az orrom, és én meg hátraléptem. Az orromból ömlött a vér, de én nem foglalkoztam vele. Ösztönösen a zsebembe nyúltam az érméért, s meg is fogtam. De mielőtt kihúztam volna, megéreztem valami mást. Valamit, amit már rég nem éreztem. Egy fémes hidegséget. Visszaeresztettem az érmét a zsebembe, s megfogtam azt a hideg valamit. Kiemeltem, és a kezemben találtam az Árapályt. Annabethre néztem.
- Ez... Hogyan...? - dadogtam halkan. Olyan halkan mondtam, hogy szinte már tátogtam. Annabeth is elkerekedett szemekkel nézte a tollat.
- Össze akarsz firkálni, Jackson? - nevetett a srác. - Ez a nagy mentőötleted?!

Már az idegtől szedtem volna le az Árapály kupakját, de Annabeth megállította a kezem, és elvette a tollat, hogy még véletlenül se tudjam kinyitni.

Lendületből már ütöttem volna meg a srácot, amikor a föld megremegett és egy hang szólalt meg a fejemben:
Gyenge vagy, Percy Jackson, nem tudsz legyőzni. A barátaid nemsokára meghalnak, te pedig egyedül maradsz, és soha sem fogod megszerezni a Fény Kardját.
Miután ezt kimondta, a hang eltűnt, s a föld tovább remegett.
- Földrengés! - kiáltották a diákok. - Mindenki ki az épületből!
- Ez nem földrengés - mondta Annabeth. Tudtam, hogy mire gondol. Ez Gaia.