Az álmom eléggé furcsa volt. Először a Pálcák Urával találkoztam, ismét azon a Káoszhoz hasonlító helyen. A szellem most is ugyanúgy nézett ki, mint én.
- Mi a terved Nüx ellen? - kérdezte.
- Nem tudom... - vallottam be. - Mindannyian rátámadunk, aztán majd lesz valahogy... gondolom...
- Elfelejted, hogy van mégegy ellenfél - figyelmeztetett. Tudtam, hogy Luke-ra gondolt, aki valami rejtélyes módon visszatért az élők közé. - És elég nagy hatalma van, ezt te is tapasztaltad.
- Igen. Azt mondta Nüx adta neki azt a hatalmat.
- De ugye tudod, hogy Luke nem az a Luke, aki régen volt - mondta. - Régen is ellenetek harcolt, de akkor néha-néha tudta magát irányítani Kronosz ellen. Azonban ez most nem ilyen egyszerű.
- Most magától teszi azt, amit - sziszegtem.
- Tévedsz, Percy - mondta a Pálcák Ura. - Nüx megfertőzte a fejét.

Ekkor egy kép jelent meg előttem. Ez a vonaton volt, mielőtt még megtaláltak volna Jászonék. Luke volt a képen egyik kezében az Intrikus, másik kezében az a sötét pengéjű kard. Aztán mikor elrakta a kardot, kinyújtotta a kezét és Hazelék felé egy sötét sugarat lött ki belőle. Ekkor a vonat fala Hazel és Leo között kirobbant. Az emlékkép megállt.
- Ebben mi olyan érdekes, hogy ezt meg kellett mutatnod? - kérdeztem.
- A karját figyeld, Percy! - ajánlotta a Pálcák Ura, és visszatekerte az emléket addig a jelenetig, amikor Luke kezéből eltűnt a sötét kard. És olyat láttam mint amilyet eddig még nem: Luke erei feketék voltak. De csak ebben a pillanatban. Aztán eltűntek. De nem csak a karján voltak ezek a fekete erek, hanem a nyakán és a fején is, és valahogy gyanítottam, hogy az egész testén így néznek ki.
- Mi a...? - néztem nagy szemekkel.
- Nüx megfertőzte Luke-ot. És ugyanígy fertőzte meg Apollónt is.
- Az egyik álmomban láttam, hogy a Tábor és a világ is elbukik. Láttam, hogy csak páran vannak életben a Félvér Táborban, és hogy tizenkét óriás ellen harcolnak. Aztán láttam, hogy csak két isten siet a segítségükre: Pallasz Athéné és apám, Poszeidon. Athéné azt mondta, hogy a többi isten fél, és hogy azért nem mentek - meséltem el egyik álmom egyik részletét. - Igazat mondott Athéné? Vagy ugyanaz történt velük, mint Apollónnal?
- Emlékszem erre a képre, én mutattam neked - mondta a Pálcák Ura. - Megmutattam neked a jövőt.
- A kérdésre válaszolj! - idegeskedtem. Nagyon megviselt az az álom.
- Az történt mindegyikükkel, ami Apollónnal - bökte ki végül.
- De akkor apámmal és Athénével miért nem? - kérdeztem.
- Nem tudom, Percy - válaszolta a Pálcák Ura. Ez érdekes volt, mert azt hittem, hogy ő mindent tud. - De most át kell vezesselek egy másik álomba, Percy.
- Mi?!

A Pálcák Ura válasz helyett eltűnt. Aztán forogni kezdett velem a világ. Azt hittem, hogy álmomban fogom elhányni magam, de nem tettem. Aztán mikor megállt a forgás, New Yorkban álltam. Abban a New Yorkban amiben már javában dúlt a csata Grindelwald serege és a félvérek és varázslól között.

A Pálcák Ura ismét megjelent mellettem.
- Percy?! - nézett rám Kheiron. - Hogy kerülsz te ide?
- Magam sem tudom, Kheiron - válaszoltam.
- Én hoztam ide, hogy segítsen - mondta a Pálcák Ura. Úgy tűnik, hogy nem igazán szokott megjelenni mások előtt, mert Kheiron azt kérdezte:
- Te meg ki vagy?
- Nem számít.
- Hogy tudnék segíteni?! - fakadtam ki.- Csak az asztrált testemben vagyok itt! EGY ROHADT HAJÓN ALSZOK!
- Percy?! - vett észre Piper és Frank.
- Szóval hogyan tudnék segíteni? - kérdeztem.
- Erre magadnak kell rájönnöd - mondta a Pálcák Ura, majd eltűnt.
- Kösz... Igazán leköteleztél...
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte Piper, majd mellette megjelent Nico a Föld Kardjával a kezébe és az ő vállát fogva Kalüpszó.
- Bocs, hogy itt van, nem bírtam... Percy?! - nézett ő is rám.
- Emberek, fogalmam nincs, hogy miért vagyok itt, de elvileg tudok valahogy segíteni - adtam meg mindenkinek üvöltve a választ, hogy biztos ne jöjjön más, hogy "Percy?! Miért vagy itt?!". Elég irritáló tud lenni.

Körbenéztem, hogy milyen rossz a heyzet, és tényleg elég rossz volt: Gaia és Tartarosz is itt volt Grindelwalddal és a három szemétládával, aki a Káoszba küldött. Aztán még ellenünk volt az egész varázslósereg (jó, nem az egész, mert Harry és Ginny is vezetett egy varázslósereget, ami nem a DS volt), meg még ellenünk volt egy egész szörnysereg, plusz még tizenkét óriás.
- Dionüszosz? - kérdeztem.
- A Táborban - válaszolta Piper. - De minek neked pont Dionüszosz?
- Menj el érte, Nico, és szólj az egész Tábornak, hogy jöjjön ide! Vadászok, a DS, Jupiter és Félvér Táboros egyaránt! - adtam ki a parancsot Niconak.
- De a Vadászok az Olimposzt védik... - akadékoskodott Kheiron.
- És ha ott maradnak, akkor ez a csapat felmorzsolódik! - csattantam fel. - Még egyesítve is kevesen lesztek, de talán meg tudjátok őket fékezni.
- Még jönnek az Amazonok - mondta Frank.
- Attól lementek kutyának, srácok! - nevettem. Piper, Kheiron és Nico nem értette, hogy miről beszélek, csak Frank. - Mindegy. Csak menj, Nico! Mindenkit hozz ide! Minden erősítésre szükség lesz.
- Rendben.

Amint Nico elment, folytattam a parancsolgatást:
- Reyna! - kiáltottam a lánynak. Amaz nagyon meglepődött, hogy ott talál.
- Percy?! - nézett rám. - Mit...
- Nem érdekes! - szakítottam félbe. - Vezesd a rómaiaidat az ellenség mögé! Majd akkor támadj, ha megkaptad a jelet!
- És mi a jel?
- A második robbanás - mondtam, majd Reyna elment, és vitte magával az egész római részleget.

Ekkor megjelent mellettem Nico Dionüszosszal.
- Jackson?! - nézett rám ő is. - Mi a...?
- Segítenie kell!
- Nekem? Neked?! - nézett rám mégjobban meglepve. Végülis én kértem tőle segítséget.
- Le fogjuk gyűrni az óriásokat.
- Érdemeld ki, hogy segítsek, Peter Johnson!

Sóhajtottam egyet, majd Nicora pillantottam.
- Megtetted, amit kértem? - kérdeztem.
- Igen - lihegte. Láttam, hogy az árnyékutazás eléggé kifárasztotta. - Még valami kell, őfelsége?
- Igen - mondtam. - A kard.

Ettől mindenkinek elállt a lélegzete. A Föld Kardját kértem el tőlük, ami éppenséggel a legnagyobb fegyverük volt. De Nico nem ellenkezett, odaadta. A kezemben a kard egy dobókockává állt össze, majd amikor feldobtam, előjött a Föld Kardja. Ismét feldobtam, és visszaváltozott a dobókockává.
- Mikor érnek ide a többiek?

Alig mondtam ki a kérdést, egy nyílvessző repült el a fülem mellett. Egy Vadász nyílvessző. A lövő felé fordultam, és megláttam Tháliát, majd aztán szép sorjában futott be mindenki. Ott volt Thália és a Vadászok, Clarisse az egyesített táborosokkal, Hermione, Ron, Neville és Cho a DS-sel, illetve még ott volt Mark és Rebeca.

Mindannyian meglepődtek, amikor megláttak, s elkezdődött a kérdésvihar, de én válasz helyett csak ennyit mondtam:
- Most nincs erre időnk - aztán felemeltem a hangom, és előre léptem.- Tartarosz! Van egy kis elszámolni valónk!

A megszólított isten és Gaia is felfigyelt rám, és rámvicsorogtak.
- Azt képzeled, hogy most mind a kettőnkkel el tudsz bánni, mikor az Antarktiszról kilencen alig tudtatok megmenekülni? - vigyorgott. - Tudod, hogy mit tett Gaia a bukottal?
- És te tudod, hogy mit mondott nekünk a bukott? - kérdeztem, s láttam, hogy Tartarosz és Gaia is harckészültségben áll. Azért, hogy megnézzék, hogy mi van itt, még a varázslók is lepihentek.

A körülöttem levő összes vízre gondoltam (kivéve a vérre, mert azért a többieket nem akartam megölni), s a fejemben tartottam. Tudtam, hogy ha akarom, akkor egyetlen kézmozdulatomra elönti az ellenséget az ár. De még nem akartam. Feldobtam a Föld Kardjának dobókockáját a levegőbe, s megjelent a kezemben a Föld Kardja.

A lábam már megint földbe gyökerezett Gaia miatt, s így a lábam nem tudtam mozdítani. De nem is akartam.

Tartarosz már támadni készült, s felém lendítette a lasszóját. Én lebuktam, s a betonba szúrtam a Föld Kardját.

A föld megremegett a kard miatt, s a lábamról is lejött a föld, amit Gaia rakott oda. Annyira remegett a föld, hogy sokan fel is borultak. Tartarosz is megremegett, s így a lasszója nem rám esett, hanem szerencsére csak mellém. Így nem égett meg senki sem.
MOST! - gondoltam, s felemeltem a kezem, s a környezetemből az összes víz Tartarosz és Gaia felé zúdult. De mielőtt elérte volna őket, feléjük hajítottam a Föld Kardját, s mikor a vízbe ért, már sercegni kezdett. Aztán mikor Tartaroszhoz ért, egy robbanás történt, amitől a két isten hátraborult, a Föld Kardja meg már sehol sem volt.

Gaiából és Tartaroszból is folyt a saját vérük: Gaiából az ichor, Tartaroszból pedig az a tüzes vér. Felemeltem a kezem, s Gaia úgy ugrott talpra, mintha literszámra itta volna az energiaitalt. Elővettem a zsebemből a Tűz Kardját is, s most a kétpengéjű jelent meg a kezemben. Távolról suhintottam egyet Gaia felé, amitől egy tűzcsóva tört ki a kardból. Amikor a tűzcsóva eltalálta az istennőt, az elaludt... Mivel a föld és a Tartarosz elpusztíthatatlan, így mind a kettőt csak elaltatni lehet. Az istennő porrá vált, s a por belesüllyedt a földbe.
- Ezt megkeserülöd, hérosz! - üvöltötték a gigászok. Mielőtt még elindultak volna, vízalat vontam köréjük. Egyedül Tartaroszt hagytam kint, mert őt még el akartam intézni.
- Tudja, Tartarosz, öt éve még nagyon féltem magától, hiszen csak ránézett Damasztórra és Iapetoszra, és mind a ketten eltűntek a maga arcában... öhm... örvényében - mondtam. - De mostmár tudom, hogy csak a saját területén ilyen erős.

Mondtam, majd a Tűz Kardját ledobtam a földre, majd egy kis vízzel körbetekertem.
- NEEE! - üvöltötte Tartarosz. Elővettem az Árapályt, felvettem a Tűz Kardját, ami körül még mindig víz körözött, majd dárdaként Tartarosz felé hajítottam. Ezután megcsókoltam az Árapály bronzpengéjét, majd - nehéz szívvel ugyan - azt is Tartarosz felé dobtam.

Amikor a Tűz Kardja elérte az istent, akkor még nem történt semmi, csak annyi, hogy a kard Tartarosz hasába fúródott. Aztán mikor az Árapály is elérte az istent, akkor az mégegy robbanást idézett elő. Tartarosz már a levegőben porrá vált, majd eltűnt a földben.

Ezután a hallottam, hogy Reyna megindítja a támadást a gigászok ellen, én pedig szépen nyugodtan, de szomorúan visszaballagtam Piperékhez.
- Ez... elég kemény volt... - vallotta be még Nico is.
- Látszik, hogy az én tanítványom! - mondta Mr. D.
- Honnan tudtad, hogy mit kell tenni, hogy a kardok elpusztuljanak? - kérdezte Kheiron.
- Egy mostmár halott barát mondta - mondtam szomorúan. Szegény bukott... Vajon mit tehetett vele Gaia?
- A többiek ugye jól vannak? - kérdezte Frank. Látszott, hogy Hazelért aggód. Ahogy az is látszott, hogy Piper Jászonért, Kalüpszó pedig Leoért.
- Igen, jól vannak - mondtam. Ekkor éreztem, hogy vibrálni kezdtem. És ezt valószínűleg a többiek is észrevették. - Tartsatok még ki egy kicsit!

Ez volt az utolsó mondatom, mert ekkor eltűntek a szemem elől, és a hajón ébredtem fel, ami eddig is aludtam. Annabeth állt az ágyam felett, s a vállamat fogta. Gondolom éppen ébresztgetett.
- Megérkeztünk - mondta.

Hát itt vagyunk. Görögországban. Ismét Hádész Házánál.