Nem tudtam mit gondoljak. Percy megesküdt valamire, ami a végzetes hibája. És ha jól emlékszem, akkor Percynek az a feltétlen hűség a barátaival szemben, azaz valami olyasmire esküdhetett meg az anyámnak, hogy az élete árán is megvéd, vagy ilyesmi. De bármikor azzal a kérdéssel megrohamoztam Percyt, hogy miért esküdött meg erre, csak arról kezdett el beszélni, hogy nagyon kell Apollóval vigyázni, illetve még meg kell semmisíteni a kardokat. Innentől elég furán viselkedett. Mindig, mikor számára kényes kérdések merültek fel, csak terelt. És mindig a küldetés fontossága felé. Ez az egész így ment egy ideig (ami amúgy a Poszeidonnal és Athénével való találkozás napja volt, egészen estig), de aztán férehúzott, hogy a többiek ne hallják, hogy mit mond.
- Nagyon akarod tudni, hogy mire esküdtem meg? - kérdezte, én pedig habozás nélkül bólintottam. - Arra, hogy még az életem árán is megvédelek.
- De miért? - kérdeztem.
- Anyád azt mondta, hogy a hét harcos közül egy nem fogja túlélni a végső csatát - mondta. - És megkért, hogy védjelek meg. Én pedig bármit megtennék érted.

A szemeim könnybe lábadtak és megcsókoltam a fiút.
- Szeretlek, Percy - suttogtam a fülébe.

***

Másnap hajnalban Percy riasztott fel.
- Mi van?! - motyogtam mérgesen, ugyanis gyűlöltem, ha felriasztanak.
- Tűz van! - válaszolta Percy. És igaza is volt. A hajó, ami a kalózoké volt (nyugi, nem öltük meg őket, csak kiraktuk őket a parton) lángokban állt.
- Leo! - kiáltottam a fiúnak, s ő szabadkozott, hogy nem ő tette. - Mert mi más tehette volna?!
- Talán Ő! - mutatott a nyílt tengerre, de én még hunyorítva sem láttam senkit és semmit, csak a tengert, és az arra felkelő napot.
- Poszeidon nem tenne ilyet - mondtam.
- Nem Poszeidonra gondol - védte meg Jászon a fiút -, hanem Apollóra.
- Apolló... - gondolkodtam. Anyám és Poszeidon szerint Apollót megszállta Nüx, az Éjszaka istennője.

Felkészültem a legrosszabbra. Percytől elkértem a Tűz Kardját, és mikor felperdítettem, akkor Griffendél kardja került a kezembe. De egyáltalán nem lángolt a pengéje, mint Percy kezében, s ez egy kicsit le is tört.

Egy pillanattal késöbb egy napsugár szelte át az egyik árbócot, lángra gyújtva azt. Percy a hajó védelme érdekében egy hatalmas hullámot idézett a hajó oldalához, ami elvileg megvéd minket a napsugaraktól. Hát azoktól meg is védett ugyan, de magától Apolló istentől nem. Az isten emberi alakjában jelent meg a hajón páncélban.

Az isten a hátán egy íjat és nyilakat tartott, jobb kezében pedig egy aranyló kardot. Tudom most mit gondoltok, mert először én is azt hittem, hogy a Fény Kardja az, de aztán jobban megnéztem, és arany volt. Várj... Arany?! Ez bizony Birodalmi Arany volt, amit a rómaiak használnak. Akkor most az isten római alakjában jelent meg előttünk, ami pedig szerencsénkre az istenek erősebb és harciasabb alakja volt.
- Miért teszed ezt, Apolló?! - követelte a válaszát Percy, ami két okból volt rossz ötlet. Az egyik ok az, hogy az isten nem éppen van magánál, és nem hiszem, hogy jó kedvében van, a másik pedig az, hogy - kihangsúlyozom - EZ NEM APOLLÓ!

Mielőtt még szólhattam volna Percynek, hogy most ezt azért nem kéne, az isten egy karcsapást mért a fiúra, amit ugyan kivédett, de a hajó oldalába repült.
- Sajnálom, Apollón úr, hogyha Percy megbántott, de kérem mondja el, hogy miért támadt ránk! - kérleltem az istent.
- ANNABETH NE! - kiáltotta Percy és Jászon.
- Nem... én... irányítok... - nyögte ki az isten nagynehezen. Értettem, hogy miről van szó, hiszen Nüx megszállta. Csak azt nem tudtam, hogy honnan van még annyi ereje, hogy ezt a három szót kinyögje.

Mikor Apollón ezt a három szót kimondta, Percy már előttem termedt, és rátámadt az istenre Jászon és Leo segítségével.

Mind a hárman csapkodták az istent, amitől az ichorja ki is bluggyant, de Percy most nem vetette be a különleges képességét. Méghozzá tudtam is, hogy miért. Azért, mert nem bírta volna szenvedni látni az egyik kedvenc istenét. Még akkor sem, ha az nagyon rossz haikukat tud írni.

Egy kis idő múlva Apollón a földre esett, s Percyék egy háromszögben megálltak felette.
- Pusztísd... el... Nüxt! - nyögte az isten, s egy fájdalmas sziszegés hagyta el a száját. - Menj... délre! Keresd... a... bukottat! Ő... segít... - Ekkor Percyt magához húzta. Meg is ijedtem, hogy le akarja szúrni, de nem tette, hanem csak ennyit mondott neki: - Keresd... meg... a... Fény... Kardját! Öld... meg... Nüxt!

Ezek voltak az isten utolsó szavai, mert ekkor Apollón körül egy sötét felhő jelent meg, majd beterítette az istent. Mikor a felhő elltűnt, arany színű por szállt fel az égbe.
- Erős isten volt - mondta Percy. Látásra a fiú teljesen maga alatt volt. Végülis nagyon szerette Apollót, most pedig Nüx elpusztította a Nap istenét. És nem lehet tudni, hogy végleg-e, vagy majd egyszer visszatér-e. De mindenesetre ebben az életben többé már nem látjuk a Nap istenét.
- Most mi legyen? - kérdezte gyorsan Julia.
- Elmegyünk délre, ahogy Apollón mondta - döntött Percy. - És megkeressük a bukottat, akárki is legyen az, illetve a Fény Kardját is meg kell keresnünk.
- De honnan tudjuk, hogy nem csak Nüx játszott velünk? - kérdezte Jack.
- Onnan, hogy ez tényleg Apollón volt - válaszolta magabiztosan Percy, s láthatólag egy könnyet is elejtett az isten számára. - Ha Nüx játszott volna velünk, akkor már nem élnénk, illetve Apollón túlélte volna.
- Akkor délre fordulunk! - kiáltotta Jászon, mintha lett volna valakinek Percyn kívül.
- Megbosszulunk Apolló! - sziszegte Percy. - Esküszöm a Sztüxre!