- Percy! - ébresztett fel Annabeth. Még a vonaton voltunk. - Mindjárt Washingtonban vagyunk.
- Mit álmondtál? - kérdezte Hazel. Arcáról nem az a kedvességet lehetett leolvasni, amit az emberek fel szoktak tenni egymásnak, hanem az aggódást.
- A Táborban jártam - haboztam. - Láttam és beszélgettem Harryékkel.
- Azt hogy? - kérdezte Leo.
- Nem tudom. Olyan volt, mintha nem lennék teljesen... itt.
- Mit mondtak? - tudakolta Annabeth.
- Azt, hogy a tábort nemsokára megtámadja Grindelwald egy hatalmas sereggel és tizenkét óriással...
- Tizenkettővel?! - néztek össze a többiek. Persze ebből az egészből Jack és Julia egy szót sem értett.
- Azt is mondták, hogy az összes olimposzi melléjük állt.
- Akkor jó esélyben vannak - mondta Hazel.
- És aztán?
- Aztán változott az álom... Még sosem éreztem ilyet... Mintha... a jövőben jártam volna... De csak nézőként - mondtam. - Láttam a tábort égni, és mind a tizenkét óriást harcolni Piper, Frank, Harry, Ginny, Reyna és Thália ellen.
- És Calipso? - aggódott Leo.
- Őt nem... Viszont nagyon sok hullát láttam... - ekkor elcsuklott a hangom.
- És? Még valami? - néztek mind a hárman rám.
- Két isten... Csak ennyi jelent meg... Poszeidon és Athéné... - nyögtem ki.
- Csak ők?
- A többiek?
- Azt mondta Athéné, hogy nem mernek harcba bontakozni Grindelwald ellen, és hogy ők az utolsó istenek, akikre számítani lehet.
- Poszeidon és Athéné? - kérdezte Annabeth. - Együtt?
- Együtt. Aztán meghallottam Nüx hangját.
- Mit mondott?
- "Gyenge vagy, Percy Jackson." - idéztem fel a rémisztő kacaját az istennőnek. - Aztán felébresztettél - néztem Annabethre.
- Ez nagy marhaság! - kiáltott fel Jack. - Csak azt akarja, hogy rá figyeljetek! Méghogy Poszeidon és Athéné együtt?! Meg ez az egész álom dolog!
- Te egy nagy seggfej vagy, ugye tudod?! - szólta le Annabeth.

Pár perccel késöbb a vonat megállt, és leszálltunk.
- Washington... - sóhajtotta Hazel.

A város elég régiesnek nézett ki... végülis a múltban vagyunk, vagy nem? A házak sokkal... lepukkantabbak és kisebbek voltak. Az emberek az úton vagy lovaskocsival közlekedtek, de elszórva a városba akadt pár régi villamos is, és pár olyan tehetősebb ember, akik autókkal járkáltak.

A Fehér Ház viszont ugyan úgy nézett ki, mint a jövőben... leszámítva persze azt, hogy nem elektromos kerítése volt, illetve a kertjében nem volt szökőkút.
- Most hogyan tovább? - kérdezte Hazel.
- Fogalmam sincs mivel tudnánk eljutni Los Angelesbe... - vallottam be.
- Nekem viszont van! - szólalt meg Annabeth is, majd elindult az egyik üres kocsi felé.
- Nanana, Annabeth, te most komoly egy kocsit akarsz lopni?! - néztem rá hülledezve.
- Csak kölcsön vesszük - válaszolt vissza, majd folytatta az útját a kocsi felé, így mi is követtük.

Mielőtt még elértük volna a lányt, egy földrengés rázta meg a várost.
- Neee, már megint Gaia? - kérdeztem.
- Nem, ez nem ő - válaszolta egy számomra jól ismert hang. Polybotes volt az. Az óriás két társával, Alkünóeusszal és egy eddig még nem látott gigásszal együtt emelkedett ki a földből.
- Ezek meg mik?! - kiáltott föl rémülten Julia.
- Gigászok - válaszolta Annabeth. - Gaia és Tartarosz gyermekei.

Gyorsan kivontam az Árapályt, és láttam, hogy Annabeth feldobja az érmét, és kezében megjelenik a lángoló Griffendél kardja, Hazel kivonja spatáját, Leo pedig tüzet képez a kezében.

Én Polybotest támadtam, aki ugye apám ellentéte volt, ezért ezt tartottam a legtermészetesebbnek. Hazel és Annabeth Alkünóeuszt vette célba, mert ő volt az a gigász, akit meg lehetett ölni isteni segítség nélkül. Leo pedig tűzgolyókat tobált az ismeretlenre.

Megvágni meg tudtam Polybotest, de megölni nem, és most időm sem volt bevetni azt a különleges erőmet, amivel meg tudom állítani a halhatatlanokat. Nagyon gyors lett hirtelen az óriás és egy csapással elütött.

Higyjétek el, hogy pár méter repülés után nem annyira kellemes harcolni, mert ilyenkor mindene fáj az embernek. De azért feltápászkodtam valahogy és újra megtámadtam az óriást.

Egy hurrikán is keletkezett körém, olyan lendülettel támadtam meg Polybotest, de most nem adta olyan könnyen magát, mint fél éve. Serényen hárítgatta a támadásaimat. Azt várta, hogy hibázzak, mert tudta, hogyha most támad meg, akkor esélye sem lett volna egy ütést sem bevinni.

És hát a türelem rózsát terem, mondják a nagyokosok. De be kell valljam, ez igaz. Hibáztam. Túl lassan lendítettem meg a kardom, amitől a hurrikánom vesztett az erősségéből. És a gigász kihasználta ezt a lehetőséget, és a lándzsájának nyalével elkaszált, így ismét repültem egy pár métert, és egy kocsinak csapódtam. De mentségemre szóljon, hogy nekem is sikerült az óriást ledöntenem a lábáról.
- Percy! - kiáltotta Annabeth. Először azt hittem, hogy miattam kiáltott, hogy nem tört-e el semmim (bár ezt inkább nekem kéne tőle kérdeznem), de mégsem ezért szólt. Hanem azért, mert egy fénycsóvát láttam leszállni az égből. Olyan volt, mint az álmomban.

Mikor a fény kialudt, Athéné jelent meg előttem teljes pácéljában. Megtámadta Polybotest, s mikor kibuggyant az óriás arany vére, én gyorsan használni kezdtem az erőmet, és megállúítottam a gigászt, az istennő meg leszúrta lándzsájával.

Aztán az ismeretlen óriás támadta meg Athénét, de nem lett jó vége, mert az istennő ládzsájával teljesen átszúrta a gigászt, s Leo pedig egy tűzgolyót repített rá, amitől elporladt. A harmadikat pedig Hazel és Annabeth elintézte a tűz kardjával.

Mikor a csatának vége lett, Athéné odahívatott magához mindannyiunkat.
- Annabeth - kezdte a lányával. - Nagyon büszke vagyok rád. Megküzdessz a legerősebb istennővel. És akár mennyire furának hangzik, rád is büszke vagyok, Percy Jackson. Úgy tűnik nagyon félre ismertelek. Tudom, hogy vigyázni fogsz Annabethre. Értem már, hogy Annabeth miért választott téged.
- Ööö... Ez egy kicsit váratlanul ért, de köszönöm... azt hiszem - válaszoltam kicsit zavarba jőve.
- És ő is az én lányom, igaz? - kérdezte Athéné.
- Igen... - sóhajtottam.
- Ő pedig apád fia? - nézett Jack-re.
- Ja...
- Érdekes, hogy még nem találták meg a szörnyek egyiküket sem.
- Athéné istennő - szólította meg az istennőt Hazel. - Nem tudna véletlenül Jászonékhoz vinni minket?
- Sajnos nem, Hazel Levesque - válaszolta Athéné. - A Táborban csata készülődik - mondta, majd rám nézett.- Beszélhetnék veled, Percy?
- Persze... - válaszoltam még mindig zavartan.

Az istennővel egy kicsit odébb mentünk.
- Látom egy kicsit zavart vagy - vigyorgott. Most jut eszembe, még sosem láttam nevetni, vagy egyáltalán mosolyogni az istennőt. És csak most vettem észre, mennyire hasonlít Annabethhez. Csak a hajuk különbözött.
- Hát igen... Nem igazán vártam volna, hogy a bölcsesség istennője, aki jobban utál, mint Árész, bocsánatot fog kérni... - vallottam be.
- Hát igen... Ez kölcsönös.
- De gondolom nem ezért akart velem beszélni - tértem a tárgyra.
- Igazad van. Az ok, az, hogy láttad a jövőt.
- Az álomra gondol? - kérdeztem.
- Pontosan. Az, ahogy láttál engem és apádat harcolni egymás és a félvérek oldalán, meg fog történni, ha nem győzitek le Nüxt még időben.
- És a többi isten? - kérdeztem. - Azok hol voltak?
- Mind elbújtak. Egyedül Dionüszosz volt még ott rajtunk kívül, de őt elpusztították a gigászok.
- Szóval el kell pusztítani Nüxt még időben.
- Igen.
- És hol? - kérdeztem - Hol kell vele megmérkőzni?
- Majd ha el jön az idő, megtudod, Percy. És a Fény Karja kell ahhoz, hogy elpusztítsátok.
- De a Föld Kardja még nincs nálunk...
- Azt már felhasználták - mondta Athéné. - Mostmár csak el kell, hogy pusztuljon, ahogy a többi is.
- De hogyan? Hogy kéne a kardokat elpusztítani?
- Arra sajnos magatoknak kell rájönnötök, Percy. De én bízom benned. Hiszek benne, hogy le fogod tudni győzni Nüxt. Már csak annyit mondhatok, hogy ennek a háborúnak nagyon sok halottja lesz.
- Tessék? - néztem hátra aggódva Annabethre.
- Apolló azt üzeni, hogy egy olyan csatára készültök, amiben nagyon sokan fognak meghalni. Heten egy ellen. Hét félvér egy isten ellen. És csak egy félvér lesz köztetek, aki megállíthatja az Éjszakát.
- Arról nem mondott semmit, hogy Annabeth túl éli-e? - kérdeztem, de az istennő válasz helyett csak aggódva nézett a lányra.
- Próbáld megvédeni őt, kérlek! - kérte az istennő. De én már elkezdtem az esküt:
- Esküszöm a Sztüxre, hogy az életem árán is védelmezni fogom Annabeth-t!- mikor kimondtam az eskü szavait, rájöttem, hogy most éppen a Végső Prófécia sorait élesítettem: "Végső szerelem tűzbe vészen."