Már vagy két órája lehetünk úton Washington felé, de a vonat, amivel mentünk - amúgy ez valami katona szállító vonat volt -, elég lassan haladt a főváros felé. Teljesen ideges voltam, hogy miért ilyen lassú az a vonat, dühös voltam az istenekre, Nüxre, Gaiára, Jászonékra, hogy miért kellett nekik Los Angelesbe menni - habár tudtam, hogy az egész csak Nüx hibája. De igazából erre a Jack gyerekre voltam mérges. Először játszotta a kemény gyereket, kisajátította magának Annabeth-t és betörte az orrom, aztán miután Gaia megjelent és felrobbantottam, nagy spanci lettem neki, aztán meg újra a kis lúzernek nézett, akit bárhogyan csicskáztat. Tényleg elnézést kérek a megfogalmazásomért, de nagyon felbosszantott a srác!

Nade a nagy haragom ellenére Annabeth vállára dőlve sikerült elaludnom.

Álmomban a Félvér Táborban jártam. Nyüzsgött az élet, mintha semmi probléma sem lenne a világban, mindenki boldog volt. Aztán megláttam Harryt, ahogy éppen kettesben Ginnyvel ül a tóparton. Háttal ültek nekem, így nem láthattam az arcukat, de úgy éreztem, hogy Ginny sír. Nem tudtam, hogy miért, ezért közelebb mentem hozzájuk.
- Percy? - nézett rám Harry. Hogyan láthat meg?! Aztán Ginnyre néztem, s láttam, hogy egyáltalán nem sír, csak Harry vállára dőlve nézte a vizet. Aztán ő is rám nézett.
- Ez hogy lehet? - kérdezte.
- Nem tudom... Ti... láttok engem? - kérdeztem, de elég hülye kérdés volt, hiszen ha nem látnának, akkor nem szólítottak volna meg.
- Persze, hogy látunk! - válaszolta Ginny.
- A többiek? - kérdezte Harry.
- Meg vannak... - válaszoltam. - Grindelwaldékkal mi van? Megszereztétek már a Föld Kardját?
- Nem... De Grindelwald egy hatalmas seereggel vonul ide - válaszolta Ginny.
- Azzal, amivel a Roxfortnál is rajtunk ütött?
- Nem egészen... - vallotta be Harry. - Az óriások.... Most többen vannak.
- Mennyien? - csapram le a kérdésre.
- Tizenketten.
- MI?! Tizenkét óriást lehetetlen legyőzni Dionüszosszal!
- Nem csak ő lesz itt - válaszolta örömmel Harry. - Kheironnal elmentünk az Olimposzra, és rábeszéltük az isteneket, hogy segítsenek.
- Akkor nagyon jól álltok! - kiáltottam fel.
- Csakhogy sokkal kevesebben vagyunk. Talán vagyunk ötszázan, vagy még annyian sem. Ők meg több ezren.
- Azt senki sem mondta, hogy könnyű csata lesz.... - sóhajtottam.

Aztán hirtelen az álom változott. Még mindig a táborban voltam, de most minden...más volt. Minden olyan élettelen, olyan szürke volt. Gyorsan körbenéztem, és láttam, hogy a tábor bungallói mind vagy romok voltak, vagy lángoltak. Aztán megláttam pár félvért harcolni az óriásokkal. De egyetlen istent sem láttam.

Közelebb mentem a félistenekhez, és Pipert, Franket, Clarisset, Reynát és Tháliát vettem ki. Aztán még ott volt Harry és Ginny is, akik átkokkal próbálták az óriásokat visszatartani.

Aztán egy fénycsóva ereszkedett le az égből, majd mégegy. Mikor a fénycsóvák eltűntek, két istent láttam meg. Poszeidont és Athénét. ATHÉNÉT?! Az istennő apám és a félistenek oldalán harcolva írtotta az óriásokat.
- A többi isten? - kérdezte Piper.
- Ők nem jönnek - válaszolta szomorúan Athéné. - Mind félnek.
- Dehát istenek, az ég szerelmére! - kiáltotta dühösen Ginny.

Aztán egy gonosz nevetést véltem kivenni. Nüx volt az.
- Gyenge vagy, Percy Jackson.