Olyan szörnyet Ron még életében nem látott, mint most. És még nem is rémült meg ennyire.

A szörny egy szobor nagyságú sárkány volt. De nem egy normális sárkány, hanem hat fejű. Mind a tizenkét szemében égett a gonoszság. Ez még magában is elég ijesztő volt, de még erre rátett egy lapáttal, hogy mind a hat szájából más jött ki. Balról jobbra halatva: fény, föld, tűz, víz, levegő és sötétség.
- Ez egy hidra! - kiáltott fel Percy, majd hozzá tette: - De nem a normális fajtából! Futás!
- Jól mondod, Percy Jackson - mondta egy gonosz hang mindenhonnan, de Ron jól tudta, hogy a hidra beszél. - Én nem egy szokványos hidra vagyok. Én vagyok az első isten! Én vagyok Khaosz.
- Azt hittem, emberibb - pimaszkodott Percy, de Ron a félelemtől megrúgta a fiú lábát.
- Nem dőlök be az ilyen trükköknek, félvér! - mondta Khaosz.
- Akkor futás tovább! - ajánlotta fel Ron, s Percy bele is egyezett.
- Innen úgy sem fogtok kimenekülni - nevetett gonosz hangon az isten. - Innen még senki sem szökött meg.
- Akkor ideje - motyogta az orra alatt Percy, de nem állt meg.

Khaosz az egyik fejével tüzet köpött rájuk, majd földet és sötét tüzet.
- Hogy lő ki ez ennyi mindent? - nézett hátra Ron.
- Nem tudom, de nem akarom megkérdezni - válaszolta Percy. - Hol van már az az átjáró?!
- Mindjárt ott vagyunk... - csuklott el a hangja Ronnak, mert egy másik hangot hallott meg. De ez nem Khaosz hangja volt, hanem Nicoé.
- Egy ideig ki kell húznotok, srácok - mondta a fiú. - Megyünk az Ég Tempomába, és addig nem tudlak kihozni titeket, amíg nem érünk oda.
- Ezt elfelejtetted említeni! - csattant fel Ron, majd elugrott egy tűzcsóva elől. - Hogy győzzük le?
- A saját területén vagytok, Ron - mondta Nico, mindha ez lenne a válasz. - Ott szinte legyőzhetetlen.
- Ott az a szinte - kapott a szón Ron.
- Rendben! - adta be a derekát Nico, s elkezdte mondani a tervet.