Clarisseról tudni kell, hogy nem igazán tartozik a legbarátságosabb félvérek közé, viszont nagyon jó harcos.
Öt éve még nem jöttem ki vele, de azóta gyökerestől megváltozott, mióta a II. Titánháborúnak véget vetettünk. Mintha a barátom lenne.

Megkeresni ugyan nem volt nehéz, mert Clarissenak volt mindig a legnagyobb hangja, amikor a "zászó zsákmányolásra" edzettek.

A folyópart mellett gyakorolt az Árész bungalóval együtt, majd mikor odamentünk hozzá és meglátott, azt mondta:
- Jöttél a jobbaktól tanulni, Jackson? - vigyorgott rám.
- Beszélnünk kell, Clarisse! - mondta neki Annabeth, majd mikor látta, hogy a lány nem hajlandó elindulni, odament hozzá, megfogta karjánál fogva, majd elráncigálta: - Sürgős!

Mikor már az Árész-köjkök hallótávolságán kívül kerültünk, Annabeth elkezdte a mondandóját:
- Segítened kell, Clarisse!
- Nocsak, nektek az én segítségemre van szükségetek? - vigyorgott az arcomba, majd mikor látta, hogy komolyan beszélünk, hozzátette: - Mi kéne?
- Kheiron azt mondta, te jártál Angliában - válaszoltam. Erre Clarisse arcáról lehanyatlatt a kaján vigyor, s arca elsötétült.
- Rendben. Segítek - nézett ránk komolyan, és én mintha valami aggódás félét láttam volna a szemeiben. Valamit nagyon nem akart elmondani nekünk. - Az nem baj, ha hozom az egész Árész- bungalót? Kellenek segítők a hajóhoz.
- Hozzad... - elgondolkodtam, hogy vajon mi miatt ment bele ilyen könnyen. Azt hittem, hogy legalább egy órán keresztül kell majd nyaggatnom, hogy segítsen. Mintha kapott volna egy jóslatot...

Egy óra múlva a tábor kijáratánál találkoztunk az egész Árész-bungalóval és vezérükkel, Clarisse-al. Annabethen és rajtam kívül mindenki viselt valami páncélt, kardjuk pedig az oldalulra volt erősítve.
- Mehetünk? - néztem Clarissera.
- Még nem - szólalt meg Kheiron az Árész-bungaló háta mögül. Karján egy arany palástot hozott, ami végül kiderült, az Aranygyapjú volt.
Kheiron odalépett hozzám, és átnyújtotta a gyapjút.
- Erre szüksége van a tábornak... - néztem értelmetlenül a kentaurra.
- Neked majd nagyobb szükséged lesz rá, Percy - mondta, majd Clarissera nézett. - Vigyázz rájuk! Vidd el őket hozzá! De csakis hozzá, ne máshoz!
- Értettem, Kheiron.
- Kihez? - kérdeztem, de senki sem válaszolt. Kheiron is csak sajnálkova Annabethre és rám pillantott, és azt mondta:
- Az istenek legyenek veletek! - elfordult, de tudtam, hogy csak azért, hogy nehogy lássuk, hogy sír.
- Veled is, Kheiron! - szólt neki vissza Annabeth. Ettől egy olyan érzésem támadt, mintha soha többé nem látnánk egymást Kheironnal, és ez miatt alig tudtam visszatartani a sírást. De amint láttam: Annabethnek nem sikerült.
Megfordultunk, majd az Aranygyapjúval a karomon, Annabeth-szel az oldalamon és az Árész-bungalóval és Clarisse-al előttünk elindultunk Angliába.