Amikor kiléptünk a "jó meleg" jégbarlangból, nagyon megcsapott minket a hideg, így mind az öten vacogva indultunk tovább a börtönváros felé.

A város - ahhoz képest, hogy börtön volt - elég jól nézett ki. Rendes lakóházak, üzletek, műhelyek voltak. Az utcákon nem voltak kint sokan, és szerintem azok is csak szolgák voltak.

A város négy sarkában - égtáj szerint - állt egy-egy magas börtöntorony, amiknek azért a külseje sem volt éppen kellemes látvány.
A város közepén szintén volt egy torony, de az magasabb volt a többinél, erről pedig arra következtettem, hogy az lehetett az uralkodó személy - úgyértem Grindelwald - saját épülete.

A várost négy sarkán levő tornyokat hatalmas falakkal vonták körbe, amit azért elég nehéz lehetett áttörni.
- Hogyan jutunk át? - kérdeztem.
- Ez még nem volt itt múltkor - terelt Harry.
- Persze és a sziget saját magát változtatja...
- Grindelwald változtatja - magyarázta Ron. - Egy varázslattal.
- Ez mind érdekes meg, minden, de hogyan jutunk át?! - emeltem fel a hangomat. Ekkor meghallottam a mögülünk érkező Argo II-t, s amikor odanéztem, láttam, hogy a hajó elég közel van.

Az ellenség is megláthatta, mert ekkor átkok kezdtek szállni az Argo felé. Valaki a hajón (szerintem Leo) észrevehetett minket, mert az egyik ágyút felénk fordította.
Félreugrottunk, mert a fiú lőni kezdett és átrobbantotta a fal egyik részét.
- Így - mondta Harry.

Átugrottunk a fal romjain és megálltunk.
- Melyik toronyban van a barátnőd? - kérdezte Harry.
- Az ablakában a tenger látszódott, szóval a tenger felől kell, hogy legyen.
- De akkor is még két tornyot kéne átkutatnunk.

Eleresztettem a fülem mellett a megjegyzést és az egyik tenger felőli torony felé kezdtem futni.
- Váljunk szét!
- Nem jó ötlet... - figyelmeztetett Ron, de meg sem hallottam.
- Én megyek Harryvel a déli toronyba, ti hárman pedig a keletibe!
- Rendben - egyezett bele Harry. - Találkozzunk itt egy húsz perc múlva.
- Oké - válaszolta Clarisse kicsit elhaló hangon, majd egy köhögőroham jött rá és Rachelre, majd Ronnal együtt elindultak a keleti torony felé.
- Gyerünk! - adtam ki az utasítást Harrynek és magamnak, s mi is elindultunk a déli torony felé.

A torony közelebbről még rosszabbnak látszott. A külső része teljesen repedezett volt és mintha penészes lett volna a fal.
De a belseje még durvább volt. Próbáljatok elképzelni egy folyosót tele vas ajtós cellákkal, a halottak bűzével és tonnás penésszel. Ja meg millió pókkal. Annabeth teljesen kikészülhetett.
- Annabeth! - kiáltottam, de semmi hang.

Az épületnek tíz emelete volt, de nem volt nehéz megmászni. Minden emeleten elkiáltottam magam, hogy Annabeth, de a kilencedik emeletig semmi sem volt.
Amikor a tizedik emeletre értünk, ismét elkiáltottam magam:
- Annabeth! - a kiáltásra az egyik ajtó elkezdett zörögni, mintha valaki dörömbölt volna rajta.
Harryvel odamentünk, megpróbáltam kinyitni, de az zárva volt.
- Hadd én... Alohomora! - mondta Harry, amitől az ajtó kattant egyet és kinyílt. Az ajtó másik oldalán Annabeth állt.

A lány a karjaimba ugrott és megcsókolt, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy végre újra együtt vagyunk.
- Percy, figyelmeztettelek, hogy ne gyere... - kezdte erőtlenül. - Ez őrült. Meg akar ölni!
- Meghalnék érted, Annabeth - válaszoltam. - Sosem hagynálak itt.
- Khm... - vetett véget a beszélgetésnek Harry. - Mennünk kéne.
- Igaza van - néztem Annabethre, majd ő is bólintott.

Amire leszaladtunk a toronyból, Ron, Clarisse és Rachel már ott vártak minket, mögöttük az Argo II-vel.
- Srácok?! - nézett meglepetten Jászonékra Annabeth. - Ennyien...
- Igen - válaszoltam. - De majd mindent megmagyarázunk, csak tűnjünk el innen.
- Egyet értek! - tette hozzá Jászon. - Kikészít ez a hely.

Már éppen szálltunk volna be a hajóra, amikor...
- Nem mentek sehova! - kiáltotta mögülünk egy öblös hang. Grindelwald volt az, mögötte egy hadseregnyi varázsló. - Add át az Anakluszmoszt, Jackson és épségbeb elmehettek.
- Jó ajánlat... - léptem előrébb, és az Árapályt is kirántottam - ...de nem. Álljon ki ellenem egy párharcban!
- Bolond vagy, fiú - emelte fel pálcáját.
- Percy - súgta Harry. - Ez egy varázsló!
- Avada Kedavra! - kiáltotta Grindelwald.
- Reverso! - toldotta meg Harry szintén pálcával a kezében. Pálcájából egy arany láng jött ki, majd elindult Grindelwald felé.
- Öljétek meg mindet! - kiáltotta Grindelwald, majd hozzátette: - Potter az enyém!

Erre a parancsra az összes varázsló szétszéledt és bekerítettek minket, és átkokat lövöldöztek ránk.
Az egyik átok - egy zöld fénygolyó - felém szállt. Automatikusan suhintottam egyet az Árapállyal, és érdekes módon a kard elütötte az átkot. Pontosabban a mágusra.

Érdekes! - gondoltam magamban, de nem tudtam sokáig gondolkodni, mert több átok is repült felénk.
Annabeth-t a hátam mögé tartottam, majd azt kiáltottam, hogy:
- Kapaszkodjatok! - felemeltem a kezem, és egy hatalmas hullám emelkedett ki a vízből, s minden ott lévő varázslót elsodort az ár.
- Legközelebb szólj, ha ilyenre készülsz! - szólt Jászon.

Harry felé néztem és megláttam a fiút a földön elterülve, éppen feltápászkodva. Grindelwald pedig éppen vele szemben tette ugyan ezt.

Harry felemelte a pálcáját és elkiáltotta magát:
- Partis Temporus! - a pálcájából egy hatalmas tűzörvény jött ki. - Globus Igneo!
- Protego! - kiáltotta Grindelwald, s kivédte a tűzgolyót. - Praemium!

Az átok vörös golyóként hagyta el Grindelwald pálcáját.
- Infinity Protego! - kiáltotta Harry, és pajzsot idézett maga elé pálcáját kitartva, de a pajzs nem állította meg a varázslatot.
Az átok átrepült a pajzson és Harry pálcáját találta el, amitől az a fiú kezében elporladt.
- Nyertem, Potter! - vigyorgott Grindelwald, majd egy újabb támadásra emelte a pálcáját én pedig el kezdtem kettejük felé futni.
- AVADA KEDAVRA! - üvöltötte Grindelwald, majd egy zöld fénycsóva tört ki erőteljesen a pálcájából.

Mielőtt a halálos átok elérte volna Harryt, odaértem, a földbeszúrtam a kardomat és letérdeltem.
Az átok eltalálta a kardot, amitől egy hatalmas gömb keletkezett az átokból. Ebben voltam én meg Harry. Túléltük!

Amikor az átok abbamaradt és mind a ketten felálltunk teljesen sértetlenül.
Grindelwald vágott egy gonoszan vigyorgós arcot - ami szerintem a döbbentségét rejtette - és egy fordulattal eltűnt.