I. rész
Furcsa város

~~~~~~~~~~

Egy különös városka

~~~~~~~~~~

Kitty Callen

~~~~~~~~~~

Mindenkinek az volt az álma, hogy gondtalan élete legyen; ne kelljen törődni a pénzzel, a kapcsolatokkal, a munkával, szinte semmivel se. Csak élni az életet minden gond nélkül. De mi is volt az én életcélom ebben az elfuserált világban? Túlélni.

A vámpírok máig furcsának tűntek az emberek szemében, pedig már több száz – sőt több mint ezer – éve nyíltan éltünk együtt. Ha vissza szeretnénk emlékezni az első vámpír megjelenésére, akkor idő számításunk után olyan négyszázba kellett gondolnunk, de a régészek is csak találgattak, mert ők se tudták, hogy ki is volt az első. Habár azt rebesgették, hogy az első vámpír a gonosz Aaron Beauville király volt, aki tizenegy évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt az elkényeztetett hercegnővel, Rose-zal, avagy az unokájával.

Azóta a vámpírklánok vették át a vámpírok irányítását, és a békefenntartást köztük és az emberek között. A legnagyobb klán a Washingtonban található, Kenneth Malon nevezetű személy által irányított szervezet volt. Jelenleg ő volt az úgy nevezett "főnök". Váltig állította, hogy mindenki egyenlő, de a francokat az! Az emberek és a természetfeletti lények sohase lesznek egyenlőek. Ők az alfahímek, az ártatlan polgárok pedig a prédák voltak.

Tökéletes példa volt erre a mostani esett. Első sorból néztem végig, ahogy a különösen fehér bőrű nő – vámpír – hogyan csábítja el a fiatal férfit, mialatt a Vampires Punch nevezetű koktélt iszogattam. Találó név, nem igaz?

Látszólag sikerülni is fog neki. Abban viszont biztos voltam, hogy a négy fal között – ha eljutnak odáig – nem csak együttlét fog történni. Meg fogja harapni, ami szigorúan tilos volt nekik. A vámpírfoguk kihúzása volt a büntetésük, akiket rajta kaptak. Azt beszélték, többé már nem fog nekik visszanőni. Kíváncsi lennék, hogy tényleg igaz-e ez a pletyka...

Poharak csattantak az asztalon, aminek kis tartalma lefröcskölte, az asztalon lévő kezemet. Carla, a legjobb barátnőm csak mosolygott az ügyetlenségén, amire én rosszállóan a fejemet ráztam. Tévedés ne essék, nem vetettem meg a görbe estéket, sőt... nekem is sok ilyen éjszakáim voltak.

– Megérkeztünk – mondta Carla, viszont még mindig csak ketten voltunk.

– Kivel?

– Hát Tequila úrral – nevetett, amit viszonoztam.

Én sokkal józanabb voltam, mint Carla. Ezt onnan is lehetett látni, hogy az egyensúlyérzéke se volt annyira stabil, mint amikor megérkeztünk, és a beszéde se volt a legjobb.

– Neked inkább az ággyal kellene barátkoznod, nem az alkohollal.

– Ne aggódj! Azzal is fogok. – Beharapott ajakkal körbenézett a bulizó embertömegen.

Már éppen válaszoltam neki, amikor felvillant a telefonom képernyőre jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kezembe véve a készüléket lehúztam az értesítési panelt.

James:
Ébren vagy?
Ha igen, átmegyek.
Beszéljük meg!

Jöttek sorban az üzenetek, viszont én már órákkal ezelőtt álomba sírtam magam, ezért nem tudtam válaszolni a barátomnak. Telefonomat elraktam a táskámban, aztán az egyik pohár után nyúltam, amit Carla az imént hozott.

– Ezt a szétcseszett világra és ránk. Csirió! – Összekoccintottuk a poharainkat, aztán lehúztuk az italt.

Só, alkohol, citrom... Szokásos rituálé, amit szerintem még jó párszor meg fogok ismételni az este során. Szuggeráló tekintetet éreztem magamon. Egy másik asztalnál ott ült egy korunkbeli, szőke hajú fiú. Ugyan, biztos, hogy Carlát nézte. Ám amikor rám kacsintott, bebizonyosodott, hogy én voltam a kiszemeltje.

Komolyan, azt hitték a pasik, hogy ezzel be tudtak férkőzni a bugyimba? Nálam ezzel csak egy szemforgatást vagy egy bájos mosolyt kaptak. A figyelmemet az előttem lévő pohárra vezettem, amit a barátnőm nyomott az orrom alá. Ismét a szokásos rítus, viszont a furcsa bizsergető érzés nem hagyott alább.

– Mi volt benne? – kérdeztem tőle, mikor kezdett gyanús lenni a dolog.

Vörös hajú barátnőm egy csintalan mosolyra húzta a vörösre rúzsozott ajkait.

– Kicsit felturbóztam, míg te azzal a félistennel szemezgettél – bökött a fejével az említett személy felé, és megmutatta az átlátszó üvegecskében lévő sárgás folyadékot, amit a kíváncsi szemek elől gyorsan elrejtett a táskájába.

Egy másodperc erejéig visszapillantottam a másik asztalra, de már nem egyedül volt, hanem egy igen hiányos öltözetű cicababával flörtölt, vagy szerintem csak próbált.

– Igazán szólhattál volna... – mérgelődtem. Nem terveztem ma este semmi extrát csak egy bulit, ahol kiereszthettem a gőzt.

– Ugyan már, ne legyél ilyen zsémbes öregasszony! – Tekintetemet azonnal rászegeztem. – Buli van! Attól, hogy te meg Jamesie összevesztettek, nem kellene ez miatt elrontani az esténket.

A fiúm, James Stevson, akivel már több mint féléve együtt voltam, minden előzmény nélkül beállított hozzánk ma este. Ha tudtam volna, nem ígérkeztem volna el Carlának az utolsó pillanatban, bár őt is meghívtam, amin nagyon kiakadt. Utána jöttek sorra a dolgok; az este viselt ruhám, az ivászat, a viselkedésem, ami az anyja szerint rájuk se vetett jó fényt.

Na, persze!

Szerintem Dorothy Stevsonra, arra a pletykás vénasszonyra az vetne jó fényt, ha egyszer befogná száját. Ő volt Everstorm – a kisvároska, ahol laktam – fő pletyka generátora. Nem is volt szükség újságra, csak be kellett kopogtatni a Stevson ház fehérre mázolt faajtaján, és máris megtudtuk az aktuális híreket.

Miután James színpadiasan távozott, eljöttem Carlával szórakozni. Így kerültem a város határánál található szabadtéri szórakozóhelyre, ahová hamis személyivel könnyen be lehetett jutni. Vagy ha nem engedtek volna be, akkor se lett volna semmi gond, mert volt egy rész, ahol könnyedén átfértünk a kerítésnél.

Felhajtottam a maradék, piros színű koktélomat, majd megfogva a legjobb barátnőmnek a karját, aki vigyorgott, mint a tejbetök, a táncparkett felé vezettem.

Irány tombolni!

– Menjünk táncolni – kiabáltam a fülébe a zene miatt, miközben kellemes bizsergés járta át a testemet. – Már úgyis kezdem érezni a Plasma+ hatását.

Szerintem az adrenalin szintem már jócskán a magasban van az imént bevitt drog miatt.

A Plasma+ egy igen veszélyes drog volt, mint a vámpírok, mint az emberek számára. Igen ritka és drága anyagról volt szó, mert a vámpírok nem adták csak úgy oda a vérüket, hogy kivonják belőle a cuccot. Hatása számomra nem tartott sokáig, de ez idő alatt a mámorító volt. A bódító érzés mellett igen jól kiéleződtek az érzékeim is. Nem csak az emberekre, hanem minden varázslényre is hatott.

Akkor a vámpírok kannibálok? Hiszen a saját testükből nyerik ki a folyadékot, amit aztán elfogyasztanak?

Na jó, le kellett állítanom az ilyen gondolatokat, és inkább a zenére összpontosítottam.

Pörgősebbnél pörgősebb számok jöttek, ami közül voltak pop és régi zenék mixe. Végre kikapcsolódtam kicsit. A hatalmas tömegnek köszönhetően helyünk alig volt, ezért a felsőm se úszta meg szárazon. Szuper, egy részeg ember leöntött, ennél már nem lehetett rosszabb. Carlához fordultam, és a fülébe kiabáltam a zene miatt:

– Gyere, menjünk el a mosdóba. Valami barom leöntötte a felsőmet. – Nehezen, de felfogta a dolgokat. A kábult barátnőm mosolyogva megrázta a fejét.

– Okés, te menj csak, én addig eltáncikálok majd itt. – Nem volt egyszerű a dolgom. Felmérve a helyzetet, arra jutottam, hogy sokan voltak és nehezen kiszúrható helyen voltunk. Reméltem, nem fog semmi baj történni. 

– Rendben – sóhajtottam. – Öt perc és itt vagyok, addig ne kószálj el sehova! – utasítottam kiemelve a ne szót.

Nem ez volt az első alkalom, hogy minden szó nélkül csak úgy elkóborolna. Nem tudtam rá haragudni, hiszen volt, hogy nekem is el kellett jönnöm egyéb okok miatt. Viszont amíg mindketten éltünk addig nem történt semmi komoly baj, amit ne lehetne elfeledni.

Miközben átbotorkáltam a tömegen, néha-néha hátrapillantottam, de hiába, a bulizó emberektől alig lehetett látni valamit.

Végre valahára elértem a mosdók bejáratához, ahol egy csókolózó párt láttam. Nem szenteltek nekem túl sok figyelmet, hanem sokkal inkább egymás alsóbb tájékával voltak elfoglalva. Szemforgatva a női részlegbe mentem..

Hogy tudták egy koszos mosdó előtt csinálni?

Sosem értettem, legalább akkor menjenek be, ne mindenki szeme láttára.

Amint beléptem a helyiségbe, elkapott a hányinger a látványtól. A koszos fehér padlót víz, ital és egyéb foltok díszítették, amiket inkább nem részleteznék. Falakon a csempe egy-két helyen már leesett, használható tükör alig volt. Némelyiknek már csak a fele, vagy még az sem volt látható. Inkább egy bokorba pisilnék, mint ezen a helyen. A négy fülke közül még az utolsót mondanám a legtisztábbnak, mint a többit. Különböző foltok is díszítették azt is, de legalább ott nem láttam, hogy mit fogyasztottak az este folyamán.

A tükörbe belenézve megláttam, hogy a helyzet nem is látszott olyan súlyosnak. Fekete ujjatlan felsőmnek köszönhetően, nem észrevehető annyira, mint amennyire érezni lehetett a szagát. Fogtam egy papírtörlőt, ami megmaradt, bevizeztem, és elkezdtem lemosni legalább a mellkasomról. A pólómmal nem tudtam sok mindent csinálni, felitattam, amennyire csak tudtam, de ezen egy mosógép segíthetett csak.

Amint úgy véltem, hogy a ruhám már elfogadhatóbb állapotban volt, ujjaimmal átfésültem a barna hajamat, ami az este folyamán visszanyerte eredeti, hullámos alakját. A sminkem még jól bírta a bevetést, alapozómat egy nedves törlőkendővel próbáltam helyrehozni, a tusvonalam szerencsére megvolt.

Kistáskámból kivettem a telefonomat, és megnéztem az időt. Még csak hajnali negyed három volt, bőven volt még időnk négy óráig, ameddig megszabtam magamnak a kimenőt. Mivel ma még a szokásos családi reggelin is túl kellett esnem Stevsonékkal.

Szememet forgattam, ahogy rágondoltam. Kezdtem unni ezeket a villásreggeli szerű valamiket, merthogy amióta James és én összejöttünk még rosszabb lett. Dorothy pletykáihoz hozzácsatlakozott a közös jövőnk az ő kisfiával, amitől a falat kapartam volna. Ugyan már! Azt se tudtam, hogy mit fogok csinálni jövő héten, nemhogy a jövőmet tervezzem. Az se volt biztos, hogy vele fogom leélni az életemet, pedig nem nézett ki rosszul.

Korához képest férfias arca volt, amihez hozzátársult a világosszőke haja és a zöld szeme. Testileg nem mondanám izmosnak, de azért csont vékonynak se. Kicsi izma azért csak lehetett, de azoktól a fránya bővebb ingektől, amiket mindig hordott, sosem látszódott rendesen. Már nem egyszer akartam kibújtatni belőlük, de mindig leállított, mert szerinte túl korai lenne ez még a kapcsolatukban. Tizennyolc éves vagyok, pár hét múlva már ő is, meddig várjak még? Nem fogok apáca életmódot folytatni.

A mosdónak nevezett helységből kijőve elkezdtem keresni a barátnőmet. Nem tűnhetett el, csak pár percig voltam távol, de ő ennyi idő alatt is képes volt valami butaságot csinálni, ahogy láttam. Egy nem túl fiatalnak mondható férfivel táncol vagy inkább neki. A férfi hátulról átölelte, keze felfedezőúton volt a testén.

Fúj, hogy hagyhatta neki? Legalább nézne ki jól...

Ha tippelnem kellene, harminc-negyven év körülinek mondanám a ruháit és a kinézetét elnézve. Válláig érő, sötétbarna haj, kicsit teltebb test, amin egy fekete felső egy fekete bőr mellénnyel volt párosítva. Fekete farmernadrág, fekete hosszú szárú bakancsot viselt. Szeme sarkában már lehetett látni egy-két ráncot. Fakó bőr, hetvenes évekbeli ruhák és kinézet.

Vámpír – futott át ez az egyetlen, veszélyes szócska a gondolataimban.

A felismerés arcul csapott, és a párocska után indultam, akik már a bejárat felé vették az irányt. Nem voltam elég gyors, eltűntek, amiért elátkoztam az egész világot.

Carla, mondtam, hogy ne csinálj semmit! – mérgelődtem.

Előbb le kellett volna esnie, vagy esetleg magammal rángatni a mosdókba, és akkor most nem tűnt volna el. Hozzájuk nem mehettek, mert a szülei már biztosan otthon voltak, így az az opció kizárva. A város sötét részén lehettek csak, amire a számat húztam.

Everstorm egyik részében békésen éltek az emberek és más egyéb fajok, akik el tudtak bújni és beilleszkedni. A város másik felét mi csak sötét oldalnak hívtuk. Azt a részt vámpírok uralták már több száz éve. Őket is törvény szabályozta, mint minket embereket, annyi különbséggel, hogy nekik voltak külön törvényei, amiket be kellett tartaniuk.

A főbb szabályok, hogy amíg az emberek nem vadászták le őket, ők sem minket. Nem árusíthatott senki Plasma+-t, mert az mint a vámpírokra, mint az emberekre veszélyes volt. Nem igézhették meg a halandókat. A legfontosabb pedig, hogy az embereket nem haraphatták meg csak úgy az utcán, vagy a négy fal között, mert voltak arra alkalmas emberek, akiket busásan megfizettek, avagy a Vérszajhák, ahogy őket nevezték. Miért is voltak szabályok, ha a háttérben ugyan úgy folytak ezek az ügyletek?

A józan eszem az diktálta, hogy menjek utánuk, viszont az elbódított elmémnek nem hiányzott a fejmosás, amiért a bedrogozva a sötét oldalon koszáltam, mint könnyű préda.

Míg én is kiértem klubból, hívogatni kezdtem Carlát, de nem vette fel. Megölni nem ölhetik meg, mert azt is törvény tiltotta, akárcsak a beleegyezés nélküli átváltoztatást, de attól függetlenül még megharaphatták. Amilyen állapotban volt könnyű dolguk is lenne. Hiszen ki hitt volna egy bedrogozott részeg lánynak?

A sokadik hívásra se vette fel a telefont, csak egy üzenetet kaptam, miszerint minden rendben, ne hívogassam. Viszont ezt nem Carla írta, mert túl jó volt a helyesírás egy eltompított elméjű lányhoz kepést. Még egyszer megpróbáltam hívni, de csak a hangpostára kapcsolt.

Basszus! – túrtam a kócos hajamba. Basszus, basszus, basszus! Most mihez kezdjek?

Ha Carla meghal és kiderül, hogy velem volt, akkor nekem duplán végem volt. A nagyi kinyír, aztán feltámasztanak, hogy még egyszer meghaljak, mert egy halál nyilván kevés büntetés volt. A levegőt már fájóan kapkodtam, a szememet fekete pontok lepték el.

Le kellett nyugodnom!

Mély levegőket vettem, ami segített lenyugtatni a szapora szívverésemet. Ez nem az én hibám volt, hanem Carláé. Az ő ötlete volt, hogy bulizzunk, ő tette bele a Plasma+-t, ő nem jött el velem a mosdóba, inkább lelépett azzal a vámpírral. Engem csak rávettek, mint ahogy a vámpírok igézték meg az embereket. Nem az én hibám volt!

Ezért hazaindultam, mert nem láthatott meg senkise, aki esetleg felismerne. Az otthonom volt a biztonságot jelentő alibi, ahol két személy is tanúsítani tudta, hogy otthon aludtam, a kamera felvételek pedig könnyedén meg lehetett semmisíteni.

Én itt se voltam.

A lépteimet szaporábban vettem, inkább az árnyékokba bújtam el a kíváncsi szemek elől. Most nem nézelődhettem, csodálhattam a sötét szépséges éjszakát, most a túlélés volt a cél.

A kerülőutat választottam, mert nem akartam elhaladni James háza előtt, ahol a legérdeklődőbb személy lakott. Nem tartottam kizártnak, hogy Dorothy az ablak előtt ülve távcsővel figyelt, mikor botorkálok haza, ezáltal újabb pletykát terjesszen rólam és az erkölcstelen viselkedésemről.

Még hogy erkölcs!

Ez a fogalom már több mint ezer évvel ezelőtt megszűnt létezni, mióta nyíltan felvállalták magukat a vámpírok.

~~~~~~~~~~

Sziasztok! <3

Itt is van az első fejezet! :D

Tudom, sokan azt vártátok, hogy kiderül mi történt Rose-zal és Aaronnal, de ami késik, nem múlik. ;)

A KÖVETKEZŐ FEJEZET KÉRDÉSE

Szerintetek laknának egy Everstrom béli kísértett házban az emberek vagy az élőholtak?