-Mivan?-mondtuk egyszerre az ikremmel-ha már rólunk van szó akkor, mi lenne ha beavatnátok minket is!-förmedtem anyura.
Peter, vagy tököm tudja mi a neve, anyura pillantott.

-Sajnálom! Most mennetek kell

-De... anyu!-mondtuk egyszerre

-Szeretlek titeket, mindennél jobban, menjetek el a fiúval! Ő majd mindent elmagyaráz és vigyáz rátok!-Peter csak bólintott és felénk pillantott

-Pakoljatok össze! Holnap reggel indulunk!-mondta magabiztosan és újra anyára emelte a tekintetét

-Anya!-néztem mérgesen az említett személyre

-Sajnálom. Hidd el neketek így lesz a legjobb.

-Ebből elég!-kiáltott a testvérem, ő még soha nem emelte fel a hangját senkire sem, nemhogy anyára.-Anya miért hazudtál?! Elmondtam neked mit álmodtam, meg amit halottam! De te a szemembe hazudtál! Jobb is, hogy el kell mennünk.-sarkonfordult és sírva rohant fel a szobánk irányába.

-Így talán jobb is lesz. A szemünkbe hazudtál, holott teljesen tisztában vagy vele mi folyik itt.-förmedtem rá én is anyára és a testvérem után szaladtam.

-Lara.- a tesóm az ágyában ülve zokogott. Soha nem volt még ennyire kiborulva. Nagyon érzékeny volt arra, ha valaki kiabál vele vagy ha hazudik, vagy szimplán nem mondja el az igazságot. Nem csoda, hogy ki van borulva, a saját anyánk hazudott.
Leültem mellé az ágyra és egymás karjaiban zokogtunk. Én azért, mert ő sírt, ő pedig azért, mert anya hazudott.
Valaki kopog.

-Anya! Nem vagyunk rád kiváncsiak!-mondtam mérgesen

-Peter vagyok! Bejöhetek?- ahjjjj nincs kedvem hozzá akármennyire helyes is, de nem.

-Gyere-mondta a tesóm, a szemébe néztem, de a sok könnytől nem láttam benne semmi érzelmet sem.

-Mit szeretnél?- próbáltam kedvesen kérdezni a fiút, de nem nagyon jött össze

-Gondolom érdekel miért vagyok itt és miért kell magammal vinnem titeket.

-Ja, jó lenne tudni. Főleg azt, hogy miért szerepelsz 1 éve az álmomban.-kissé flegmán mondtam, de nem érdekel

-Milyen álom? - nézett értetlenül felém. Elmesétlem neki az álmom és a férfi hangot amit hallok, mire ő csak tátott szájjal figyelt.

-Értem. A férfi hang tulajdonosa a fejedben az apád.- látszott rajta , hogy folytatni akarja a mondandóját, de félbeszakítottam

-Te tudod ki az édesapánk?-hihetetlenkedve néztem rá

-Ami azt illeti, nem. De nem sok lehetőség van. Valamelyik isten. Félistenek vagytok ti is.

-Hogy mi??-leesett az állam, mi az hogy mi is?!

-Szóval nem tudtok semmit.

-Nem! Úgyhogy örülnénk, hogy elmagyaráznád.-mondta a tesóm

-A görög mitológia, az istenek, a félvérek, a kentaurok meg ezek. Mind léteznek. - nem tudtam meg szólalni, mi az hogy léteznek??? - Ti is félistenek vagytok, ami egy óriási furcsaság, mert iker félistenek nincsenek, legalábbis eddig nem voltak. Eddig minden világos?-szerintem azért kérdezett vissza, mert mind a ketten kitágult pupilákkal néztünk rá.

-Szóval, akkor az apánk egy isten?-na ez röhej. Biztos hogy nem.-ekkor anya nyitott be a szobába és leült a fiú mellé.

-De, ez mind igaz amit Peter mond. Ami azt illeti, Peter nagyapja Poszeidón. A tengerek istene, ezért tudja irányítani a vizet, jelenleg ő és Thália lánya Anny, a két legnagyobb hatalommal bíró félisten. Mivel Peter idősebb, ezért jött ő el értetek, hogy a táborba vigyen titeket, ahol biztonságban lesztek.

-Hiszem ha látom-fogattam meg a szemeim, tuti nem képes irányítani a vizet, az lehetetlen. Peterre emeltem a tekintetem, a szem csukva, a kezeit pedig furcsán tartja. Egyik pillanatról a másikra, a vizes poharam tartalma a keze felett lebeg. Én csak tátott szájjal nézek rá. Ez lehetetlen.

-Még mindig nem hiszed? - nézett rám a srác

-De.-mondtam lesokkolt állapotomban.
-Mint az előbb mondtam, nem én vagyok a vérszerinti anyuk-nézett anya, vagy nemtom ki Peterre-Nagyapád kérte, hogy neveljem fel őket.

-Ezt most nem értem én sem.-mondta Peter is anyára nézett.-Akkor ki az igazi anyuk? Mert ha férfi hangot hallannak akkor az az apjuk. Akkor az apjuk egy isten, de ki az édesanyjuk?

-Azt én sem tudom, majd a táborban minden kiderül. Csak egyet kérek tőled Peter!

-Igen?-kérdezett vissza a cuki fiú

-Vigyàzz rájuk! Erősebbek mint gondoljuk.

-Mi lenne ha nem úgy beszélnétek rólunk, mintha itt sem lennénk!-kiabált ujra az ikrem. Peterre engem kémlelt tengerkék íriszeivel, majd anyára nézett, majd a nő kisétált az ajtón, szó nélkül.

-Holnap napfelkeltekor indudunk.-közölte Peter és kiment ő is.

Újra ketten maradtunk a szobában.

-Lara, én nem akarok elmenni, én nem értem ezt az egészet.-dadogtam össze~vissza könnyes szemekkel.

-Én sem akarok itt hagyni 17 évet.-sírta el újra magát-Te mit álmodtál?- elmeséltem neki mindent, szóról szóra, ő csak együttérzően bólintott és karjai szoros ölelésébe vont.
Kitaláltuk, hogy elmegyünk a legjobb barátnőnkhöz elbúcsuzni. Nem tudnánk szó nélkül itthagyni őt, csecsemő korunk óta ismerjük. Mindig is legjobb barátnőnk voltunk.

^^^

-Sziasztok, elmentünk, 11re itthon vagyunk.-mondtam és kiléptünk a bejárati ajtón. Sophy nem lakott olyan messze tőlünk, így az út oda gyalog kb. 2 perc. Mikor a házuk elé értünk, Sophy sírva rohant ki az ajtón.
-Soph mi a baj?-rohantunk oda a lányhoz
-Aanya....ő nem.... Azzz iggazzi... Anyám- Sophy egyeül lakott az édesanyával, vagy ezek szerint nem. -Én.... Hhhhooolnnapp elmegyekk. Sajnálom.-mi az hogy elmegy? Mi az hogy nem az igazi anya!!! Mi folyik itt??

-Mi is elmegyünk-mondja az ikrem suttogva.

-Hova?-pattannak ki a barátnőnk szemei

-Ma jött egy fiú, és holnap napfelkeltekor indulunk valami...

-Félvér táborba?-fejezte be a mondandóm Sophy-Mi a fiú neve?

-Peter. És honnan veszed?

-Hozzánk egy lány jött...

-Thália-fejezte be a tesóm.-Legalább hárman együtt leszünk.-ugrottak egymás nyakába.-Haza kell mennünk.-suttogott Lara.

-Sziasztok! Akkor holnap találkozunk. Jók legyetek.

-Szio!

Haza felé sétáltunk és már majdnem a ház előtt álltunk mikor a nyakunkban lévő fekete ég kővel ellátott nyaklánc világítani kezdett. Ezeket a nyakláncokat anyától kaptuk 12 éves korunkban, soha nem világított még. Egymásra néztünk és hazáig szaladtunk. Mikor beértünk a házba Peter és anya a konyha aszalnál ültek. Mikor anya észrevette, hogy világít a nyaklánc aggódóan Peterre nézett.
-Itt vannak-mondta ugyan halkan de halottam. Vett elő a fiú, egy tollat? a zsebéből és megnyomta. A toll azonnal kardá változott és a háta mögé terelt minket. Anya felrohant a szobába valószinű, de nincs itt az tuti. Valaki dörömböl az ajtón...
-Vegyétek le a nyakláncot és nyomjátok meg!-mondta Peter és ekkor betört az ajtó....