Anya mellett ültem az autóban. Pestre tartottunk, mert el akarta újságolni Elődnek és Petinek, hogy mi is történt velem. Nem robbantottam fel a kampuszt, nem lettem terrorista – teherbe estem. Anyát megrázta a dolog, de számíthatott rá! Ötödik éve jártam Edmonddal, aki fantasztikus pasi! Magas, közel két méteres, a válláig értem, búzakalász szőke hajába egy-egy kék tincs bújt meg. Szeme egészen különlegesen csillogott. Mohazöld színeit az anyjától örökölte, ahogy a mosolyát is, amivel az első nap levett a lábamról. Kevin után ismertem meg. Átíratkozott egy másik iskolából, és szörnyen gyámoltalannak tűnt, ahogy rótta a folyosókat. Rögtön a segítségére siettem, és hát...szerelem volt első látásra.

– Nem értem, hogy miért kell nekik is elmondani! – sóhajtottam az anyósülésen. Kifelé bámultam, nézve a tájat. – Mi közük van hozzá, hogy nekem gyerekem lesz?

– Nem, nem lesz, mert elmész abortuszra! – mordult fel anya, de a szemét egy pillanatra sem vette le az útról. – Micsoda szégyen! Házasság nélkül fogant gyerek! Azt már nem! Nem engedem!

Fojtogatott a sírás. Nem értette meg, vagy nem jutott el a tudatáig, hogy súlyos következményei lehetnek egy abortusznak. Azt hajtogatta, hogy be kell fejeznem az egyetemet, hogy sikeres ügyvéd legyen belőlem, de én nem ezt akartam. Virágkötő szerettem volna lenni, de valakinek meg kellett fizetnie az árát annak, hogy a fiúkat nem irányíthatta. Én lettem az, aki viselte a terhet. Elődöt és Petit apa nevelte inkább, mert anya rám fókuszált. Én voltam a szemefénye, a kis hercegnője, de nem kértem soha ezt az egész felhajtást. Szerettem volna mindig is átlagos lány lenni, aki elszórakozik a két bátyjával, mesét hallgat, amit apa olvas fel... de anya úgy ragadt rám, mint bélyeg a borítékra.

Edmond ébresztett rá, hogy a ragaszkodása már egészségtelen mértékeket öltött, de előtte Előd is megjegyezte, ám akkor nem figyeltem rá. Sütkéreztem anya szeretetében, amit ők nem kaptak meg.

***

A szobában játszottam az új babámmal, amikor meghallottam Előd és Peti nevetését. A folyosón játszottak, hangjukat átjárta a boldogság, így kikukkantottam. Apa velük volt, kergette őket, bennem meg hangosan üvöltött az irigység! Szerettem volna velük szórakozni, de anya nem engedte. Szerinte a fiúk nyersek, és nem illettek egy olyan finom kislányhoz, mint én. A kezemben tartott babát messzire dobva szaladtam, hogy csatlakozzam hozzájuk. Peti elhúzta a száját, de Előd rászólt, hogy hagyjon békén. Egészen jól eljátszottunk, de megjelent anya, és véget vetett neki. Berángatott a szobámba, és leültetett az ágyra.

– Elmondtam, hogy Előd és Peti nem a megfelelő játszótársak! – nézett rám mérgesen, amitől összehúztam magam. – Mit vártál? Hogy majd engednek magukkal játszani?

– Előd megengedte! Ő tényleg örült, hogy velük játszom!

Anya felállt, és kiment a szobámból. Percekkel később az ikrekkel együtt jött vissza, akik lehajtott fejjel lépkedtek mögötte. Előd szeme könnyes volt, Peti haragosan nézett anyára.

– Hagyjátok békén a húgotokat! – mordult rájuk anya. Szólni szerettem volna, de folytatta. – Apátok elkényeztetett benneteket! Nem hagyom, hogy az én hercegnőm is olyan eleven legyen, mint ti!

– Azért kényeztet el, mert te nem foglalkozol velünk! – kiabálta Előd. Felemelte a fejét, és anyára nézett. – Neked csak Rebeka van, betegesen ragaszkodsz hozzá, de majd egyszer kinyílik a szeme!

Kirohant a szobából, Peti pedig utána. A nap hátralévő részében ki se dugták az orrukat a szobájukból.

Az évek múlásával csak romlott a helyzet. Anya ragaszkodása nem múlt, a szakadék köztem és az ikrek között pedig fokozatosan nőtt. Apa őket részesítette előnyben, ami fájt ugyan, de akkor lett minden pokoli, mikor meghalt. Hiába fájt, nem mutattam ki egyetlen érzelmet sem, mert rettegtem anya haragjától. Előd és Peti ketten vészelték át a hiányának fájdalmát, míg nekem anya elutasításával kellett szembenéznem minden alkalommal, amikor szóba került. Egy idő után már nem mutattam ki az érzelmeim, ha apa szóba került, ami borzolta Előd idegeit.

Amikor egy nap elhaladtam Előd szobája mellett, épp Petivel beszélgettek. Apa volt a téma, a közelgő születésnapja, amit minden évben megtartottak. Haladtam volna tovább, de megtorpantam.

– Nem értem! Az apja volt neki is! – mordult fel Peti. – Miért nem fáj neki, hogy nincs már velünk?

– Anya jól beidomította! – sóhajtott fel Előd. – Az ő szava a szent, ő meg nem fogja hiányolni apát, mikor a lányát kell pórázon tartania!

– Honnan tudod, hogy nekem nem fáj? – léptem be kiabálva. – Az én apám is volt!

– Mert nem mutatod ki! – dörrent rám Előd. – Soha egy könnycseppet sem hullajtottál miatta! Mielőtt még azt mondanád, hogy nem tudok mindent, de igen! A falak kibaszott vékonyak!

Megdöbbentem. Fájni fájt, de nem sírtam. Tényleg nem. Előd szavaival a fejemben mentem a szobámba. Letelepedtem az ágyam végére, és néztem magam elé. „Anya jól beidomította." Fájt beismernem magamnak is, de igaza volt a bátyámnak: anya tökéletes marionett bábut csinált belőlem.

Ők elballagtak szakközépből, én megismertem Edmondot, és lassan felnyílt a szemem. Szólni nem mertem, csak hallgattam, és gyűjtöttem a bátorságot, hogy kiálljak magamért, ahogy Előd mindig is mondta.

***

Megérkeztünk a panelhoz, ahol Elődék laktak. Anya kiszállt, én pedig követtem a példáját. Lehajtott fejjel követtem őt az épületbe, fel az emeletre, ahol az ikrek bérelték a lakást. Mélyeket lélegeztem, hogy ne fakadjak sírva. Úgy éreztem, megint megkapom a rivaldafényt, amit nem kértem. Nem akartam már anya szeretetében fürdeni, nem kívántam én állni a számára megalkotott pódiumon, csak élni szerettem volna az életem!

Anya berontott kopogás nélkül, mint mindig. Utána araszoltam, és megálltam közvetlen mögötte. Előd a konyhába vezetett minket, hogy leülhessünk, de nem akartam anya mellett helyet foglalni, így a Peti mellett álló széket választottam. Magamon éreztem anya rosszalló tekintetét.

Csodálkozva hallgattam, ahogy a bátyám kiáll mellettem! Ritka pillanat volt, hogy így tett, de rettenetesen jólesett! Az még jobban meglepett, hogy leült mellém, és érdekelte az én véleményem. Miután Előd mérgesen beviharzott a szobájába, hármasban maradtunk Petivel, aki némán nézett rám.

– Mit bámulsz? – kérdeztem meg kicsit sem kedvesen. – Miért nem mész utána, ahogy azt tenni szoktad?

– Mert itt vagy te, és anya is! – sóhajtott fel és túrt a hajába. – Nem akarom, hogy egymásnak essetek, és nekem kelljen feltakarítanom a vért!

– Mégis, hogy beszélsz te anyádról? – fakadt ki anya. – Ezt érdemlem azok után, hogy felneveltelek?

– Mit csináltál? – kérdeztem meg egyszerre Petivel, aki átvette a szót. – Lófaszt nem csináltál! Apa nevelt fel, nem te!

Anya mérgesen felállt, és kiviharzott a házból. Meg sem várt. A kocsiból hívott fel, hogy megyek-e vagy maradok. Maradtam, mert nem akartam vele hazamenni. Némán ültem a helyemen, és vártam, hogy Peti elküldjön, de nem tette. Miután Előd is megnyugodott, kijött, de nem tett megjegyzést arra, hogy ott vagyok. Jólesett a csend. Gondolkodhattam, amire szükségem is volt.

– Sajnálom! – motyogtam halkan. – Annyira sajnálom!

Előd megdermedt mosogatás közben, mert nekilátott, hogy a maradék dühe is elszálljon. Peti épp a kávéjából akart inni, de megállt a csésze a szája előtt. Soha nem kértem bocsánatot azokért a dolgokért, amikkel bosszantottam őket. Előd ocsúdott fel előbb, és megfordulva rám nézett.

– Felesleges! – vont vállat, és nézett a szemembe. – Haragszom még most is, fogok is, de nem azért, mert gyerekes csínyekkel szopattuk a másikat. Fáj, hogy nem álltál ki mellettünk! Soha nem tetted, nem emeltél szót értünk, pedig a bátyáid vagyunk!

– Ti sem, de hagyjuk a múltat! Én is sok mindenért haragszom, de köszönöm, hogy most kiálltál mellettem! – mosolyogtam, és felálltam. – Meg kell keresnem Edmondot, innen nem messze van gyakorlaton. El kell neki mondanom, hogy mire jutottam.

Már az ajtóban álltam, amikor Előd megszólalt:

– Mégis mire?

– Megtartom! Akár tetszik anyának, akár nem!

Előd mosolyogva nézett utánam, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. Soha nem kedveltem igazán a bátyáim, de nem miattuk, anya beszélte tele a fejem, és én hittem neki. Mindenben az ő véleményét osztottam, így eltávolodtam az ikrektől.

Budapest túl nagy volt nekem, így majdnem eltévedtem. Szerencsémre az emberek segítőkészek voltak, bár ez lehetett azért, mert csinos nő vált belőlem. Kicsit rettegtem Edmond miatt. Veszekedtünk, mielőtt eljött volna a gyakorlatra. Ő mindenképp szerette volna megtartani a gyereket, de én vívódtam. Anya még mindig hatással volt rám. Ha Előd nem szól a védelmemben, elvetettem volna a gyermekemet! Az ő szavainak hatására mertem életemben először magam dönteni az életemről! Akartam azt a kis életet, ami bennem növekedett, akartam Edmondot is, és azt a kis világot, amibe anyám bele-belerondított az akaratosságával.

A metrómegállóban vártam a szerelvényt, mikor megrezzent a telefonom. Előd írt. Az üzenetben csak ennyi állt: „Nem vagyunk a legjobb tesók, de ide bármikor jöhetsz!" Elmosolyodtam. Anya éket vert ugyan közénk, amit gyerekfejjel még hagytunk is, de már nem voltunk azok. Felnőtt emberként gondolkodtunk. Nagyot nőttek a szememben az ikrek! Végre rájöttem arra, amit homály fedett nagyon sokáig. Petivel ketten ők túléltek mindent. Apa halálával is ketten birkóztak meg, mert én nem voltam ott, nem lehettem ott! Ők meg nem lehettek ott velem, mert anya nem engedte!

A villamosra szállva néztem a táblát, és figyeltem, hogy melyik megálló következik. A megfelelőnél leszálltam, és felhívtam Edmondot. Féltem, hogy nem veszi majd fel, de csak kettőt csörgött, és a vonal másik felén volt.

– Baj van? – kérdezte meg rögtön.

Ezt imádtam benne! Összeveszhettünk, ő mindig arra gondolt, hogyan keressen megoldást! Csak azért volt az abortusz ellen is, mert utána olvasott, és megrettent a dologtól. Ha vállaltam volna, az is előfordulhatna, hogy soha többé nem lehet gyerekem, amit nem szerettem volna.

– Kitaláltam! Ha mégsem szeretnéd megtartani, akkor adjuk örökbe! – remegett a hangja. – Lehet még gyerekünk, nem?

– Nem adom örökbe, és nem vetetem el! – mordultam a telefonba, és hallottam, ahogy bennakad a levegője. – Nem anya irányít! Az én életem, az én döntésem! Megtartjuk a gyereket! Amúgy itt állok az épület előtt, nem jönnél ki?

– Azonnal ott vagyok!

Letette a telefont. Izgatottan vártam, hogy felbukkanjon. Kilépve engem keresett, és amikor meglátott, szaladt is hozzám. A ruháját festék borította, áradt belőle a hígító szag, de nem érdekelt. Boldogan vetettem magam a nyakába, hogy kicsókolhassam belőle az elmúlt hetek összes fájdalmát.

Mögöttünk tapsvihar és füttyszó harsogott fel. A kollégái kint álltak, és minket néztek, amibe belepirultam. Szélesen mosolyogva néztek ránk, de nekem csak az volt a fontos, hogy életem szerelmét újra boldognak látom! Az arcáról eltűnt a feszültség, nyugalom költözött a helyére.

– Mi győzött meg? – kérdezte halkan. – Reggel még nem tudtad, hogy mit is tegyél.

– Van két bátyám, akik nem olyan rosszak, mint azt mutatják magukról. – mosolyodtam el.

A zöld szemek szerelemtől csillogva néztek engem, amitől a lábam elgyengült. A pillanatba a telefonom csörgése rontdított bele: anya keresett. Elmerengtem azon, hogy felvegyem-e, de Edmond bólintott, így fogadtam a hívását.

– Merre vagy? Visszamentem a bátyáidhoz, de ők sincsenek otthon!

– Edmonddal vagyok, anya! – sóhajtottam. – Elmondtam neki, hogy...

– Elveteted a gyereket, és folytatod az egyetemet?

– Nem! Megtartom a gyereket, és boldogan élek úgy, ahogy én szeretnék!

– Ezt már megbeszéltük! Rebeka, életem! Nem dobhatod el így a jövőd!

– Az én jövőm a vőlegényem és a születendő fiam, vagy lányom!

Bontotta a vonalat, és én eltettem a telefonom. Rémülten néztem Edre, aki a hátam mögé integetett. Előd és Peti közeledtek felénk, szélesen mosolyogtak. Megijedtem, hogy lejáratni jöttek, de nem volt a tekintetükben semmi ilyesmi. Mellénk léptek, és Peti átkarolta a vállam, míg Előd az Edmondét.

– Na, gyerekek! – rikkantott fel Peti. – Ma megünnepeljük, hogy Rebeka végre kihúzta a fejét anya seggéből, és élni kezd!

Előd elvigyorodott, Ed felnevetett, én pedig követtem a példájukat.

– Persze Rebi alkoholmentes koktélt iszik!

A kijelentésre elhúztam a szám, de bólintottam. Edmond visszament, én pedig elindultam a bátyáimmal, hogy felfedezzem Budapest nagy és nyüzsgő városát.