Péntek reggel a csengőnk folyamatos kolompolására keltem fel. Kinyitva a szemem megszűnt, ezért terveztem visszaaludni, amikor ránéztem az órára. Hunytam volna vissza a szemem, amikor újra megszólalt. Idegesen pattantam ki az ágyból, hogy a kis előszobába érve leüvöltsem annak a fejét, aki hajnalok hajnalán fel mert verni a legédesebb álmomból! Botondról álmodtam. Egymás kezét fogva sétáltunk a Lánchídon, és közben Katy Perry Firework című dalát üvöltöttük teletorokból minden megbotránkozó embernek. Rendes tömeg alakult ki mögöttünk. Kiabáltak, utálkoztak, de minket nem érdekelt. A kis csoport közepén forgattam meg Botondot, és szenvedélyesen megcsókoltam. Ezt az álmot szakította félbe az az átkozott csengő!

Idegesen téptem fel az ajtót. Terveztem, hogy elküldöm a felmenőivel együtt azt, aki hajnali ötkor csenget! Már nyitottam a szám, hogy megtegyem, amikor megláttam kisírt szemű unokaöcsémet, Bencét. Zöld szemeiből még folytak a könnyek. Ahogy meglátott, átölelt, és a mellkasomba fúrta az arcát. Hirtelen azt hittem, hogy még álmodom, így elkezdtem csipkedni magam, de nem akartam felébredni. Bence úgy csüngött rajtam, mint száraz falevél az ágon, várva, mikor kell elengednie, hogy a mélybe zuhanjon.

Nem tudtam a helyzettel mit kezdeni. Meg kellett várnom, hogy megnyugodjon, mert addig süket füleknek beszéltem csak. Ebben is rám hasonlított. Annyira feldúlt volt, hogy még a lencséit sem tette be, a szemüvege nyomta a mellkasom, de nem szóltam. Tudni szerettem volna, hogy mi zaklatta fel ennyire, ezért azt a módszert kellett alkalmaznom, amit az én esetemben is szoktak. Lassú mozdulatokkal terelgettem a konyha felé, hogy leülhessünk. Egy pillanatra sem engedett el. Olyan erősen kapaszkodott belém, mint aki attól retteg, ha elenged, a szakadékba zuhan.

A hozzám tapadó fiúval nehezen tudtam leülni, de megoldottam. Örültem, hogy Bence még szakközépbe járt, mert így nem bizonyult kaszkadőrmutatványnak helyet foglalni vele. Simogattam a hátát, hogy megnyugtassam, és amikor sikerült, zavartan nézett rám.

– Bocsánat, hogy csak így rátok törtem! – szomorú hangjától elfacsarodott a szívem. – Annyira sajnálom! Biztos nehéz lehet most neked!

– Mi lehet nekem nehéz? – kérdeztem meg értetlenül. – Mellesleg, mi a televizelt vizeskancsót keresel itt?

Bence megszeppenten nézett rám. Zöld szemeiben ott csillogott a szomorúság. Valami bántotta, bennem meg a kíváncsiság kicsiny kis szörnye kieresztette a karmait. Mellé társultak a gyanakvás fonalai is. Éreztem, hogy valami nem kerek, hiszen vasárnapra beszéltem meg Bencével, hogy meglátogatjuk Dömsödön.

– Mellesleg honnan tudtad meg, hogy hol lakunk?

– Anyád azt mondta, hogy Peti súlyosan megsérült! – szipogta megtörten.

El is felejtettem, hogy az ölemben gubbasztó fiúnak mi voltunk a bálványai. Példaképek lettünk a számára. Úgy nőtt fel, hogy mi mellette voltunk.

– H..hogy Peti súlyosan megsérült! – ismételte meg.

Peti ajtaja kinyílt, és az ajtóból figyelte Bencét. Értetlenség ült ki az arcára. Megforgatta a szemeit, és a kávéfőző felé indult. Töltött magának egy csészével, és Bencének háttal leült.

– Nem tudtam, hogy kórházban vagyok! – nevette el magát, ahogy Bence megugrott az ölemben. – Drága, miért nyelsz be mindent, amit az a kígyó mond?

Bence letelepedett mellém, és mindent elmesélt az elejétől a végéig. Anya megint alaposan megkeverte a szart! Azt terjesztette az egész faluban, hogy Petivel ketten karamboloztunk. Én megúsztam, mert az anyósülés felőli oldalon csapódott be a másik autó. Bennem lassan kezdett el forrni a harag, mint a gázra tett lábas víz! Nem akartam elhinni, hogy megint anyám keze van a dologban! Reméltem, hogy a legutolsó találkozásunk után megértette, hogy maradjon ki az életünkből, de úgy látszott, hogy a felfogóképessége egy gyufásskatulyában elfért volna! A hajamba túrva álltam fel, hogy odarakjam a teavizet. Le kellett nyugtatnom magam, mert attól féltem, hogy agyvérzést kapok, és úgy jön el értem a kaszás, hogy nem is randevúztam Botonddal! (A gondolatára is felpezsdült a vérem!)

– Megyek, kérek szabadnapot, és meglátogatjuk a jó öreg szarkeverőt odahaza! – morogtam kelletlenül, ahogy elfordultam a gáztűzhelytől, és a szobám felé vettem az irányt. – Peti, vedd már át! Tea készül! Zöld!

A szobámba érve levettem a telefonom az éjjeliszekrényről, és hívtam Norbit. Kicsengett, de nem vette fel. Az órára néztem: még csak háromnegyed hatot mutatott. Elszégyelltem magam azért, mert ilyen rettenetesen korán zaklattam. Küldtem neki egy üzenetet, majd tárcsáztam Botondot. Ő a második csengésre felvette.

– Baj van? – kérdezte azonnal. Hangja álomittasan csengett, már sajnáltam, hogy ilyen korán felvertem. – Nem szoktál te felhívni!

– Nem tudlak ma bevinni! – mondtam a kelleténél szomorúbban, mert élveztem a vele töltött perceket. Újra kamasznak éreztem magam, aki épp csak ismerkedik. – Anya megint bekavart, és Bence itt zokog a konyhában. Lemegyünk Petivel Dömsödre, és megigazítom egy kicsit a séróját!

– Mit tervezel?

– Villát ragasztok a tenyerére, és megismertetem a konnektor felvillanyozó kisugárzásával!

– Azért bánj vele finoman!

– Mi a fasznak? Ebben a némberben annyi jóindulat sincs, mint hét üres faluban összesen! Csak szeretném megértetni vele, hogy amíg várja, hogy a kaszás kopogtat, hagyjon minket békén! Bár szerintem mire meglátogatja, az is meggondolja magát!

Botond felnevetett. Kacaja a telefonon keresztül is megborzongatott. Lágyan simogatott végig a gerincem mentén, csak azért, hogy belenyögjek a telefonba. Úgy éreztem, hogy mellettem áll, tenyere a fenekem érinti, miközben ajka a nyakam hajlatát csókolja... Ki kellett vernem ezeket a gondolatokat a fejemből, mielőtt még gondjaim támadnának odalent! Elkéstem, mert olyan merev lettem, hogy azt hittem, átszakad a nadrágom! Gyűlöltem ezt Botondban! A hangjára már mocskos képek tolakodtak az elmémbe, de nem volt időm elvonulni a mosdóba, hogy könnyítsek magamon! Más taktika nem maradt, mint elterelni a figyelmem! Gondoltam én mindenre, amire csak tudtam! A szomszéd nyolcvanéves nénire bikiniben, vagy a horrorfilmekben folyó vérre, de így is nehezen lankadtam le.

Mire visszaértem, már kész volt a tea. Három bögre gőzölgött az asztalon. Peti Bencével beszélgetett. Megnyugodott már, aminek rettenetesen örültem. Leültem melléjük, és őket hallgatva lassan kortyolgattam a teámat. Fél szemmel Bencét néztem. Egy éve nem láttam már. Nem sokat változott. Akkoriban kezdett összemelegedni egy Nimród nevű sráccal, aki az én véleményem szerint kicsit lökött volt. Amikor lementünk Bencéékhez, mert az anyjának szülinapja volt, olyan féltékenységi jelenetet rendezett, hogy én is csak pislogtam! Bencének és Petinek kellett lefognia, hogy ne gyűrjem a kis szemetesvödörbe, ami a konyhában volt! Végig üvöltöttem vele, hogy Bence nagybátyja vagyok, meg úgy ne gyanúsítgasson, hogy nem tud semmit! Azt is a fejéhez vágtam, hogy vak, ha nem látja, hogy hasonlítunk egymásra Bencével.

– Amúgy a kis pasiddal mi van? – kérdeztem meg Bencét, aki a kérdésemre megrezzent. – Na, mi van? Vihar a paradicsomban?

– Nem tudom! Tegnap este kicsit összevesztünk, mert nem örült, hogy fel szeretnék jönni. – vont vállat, és ivott a teából. – Szerinte Pest veszélyes, de szerinte ősszel pólóban szaladgálni is az!

Felkacagtam. Ez Nimródra vallott! Számtalan üzenetet kaptam Bencétől, hogy Nimród megint túlaggódja a helyzetet. Mindennek ellenére jól működtek együtt. A két fiatal együtt olyan párost alkotott, amit néha még én is irigyeltem! Rettegtem attól, hogy az egyikük a szakközép végén elmegy messze, és a másik úgy jár, mint én Botonddal! Merengésemből az ajtó kivágódása ébresztett fel. Nimród állt az ajtóban. Tekintete haragosan izzott, ahogy közeledett a konyha felé. Ahogy meglátta Bencét, az arca vörösre váltott, és már bele is kezdett:

– Tulipán Bence Ákos! – mennydörögte, mert alacsony termetéhez képest hatalmas hangja volt. –Elmondtam tegnap, hogy veszélyes! Szerencséd, hogy megjegyeztem a címet, amit mondtak, és apa felhozott! Még is mit gondoltál, amikor feljöttél?

– Gondolom azt, hogy egy kis csend neki sem árt! – szólalt meg Peti.

– Nem téged kérdeztelek! Bencéhez beszéltem!

– Hallod, Apród! Halkabban, mert ha felvered a párnabélést, a kukacod lesz a reggelije! – álltam fel a papagájra mutatva, és rezzenéstelen arccal néztem Nimródra. Bírtam a srácot. Megkedveltette magát velem, de amikor nekiállt kiabálni, féltem, hogy bereped az ablak. – A világoskék hangod nem a panelba való, hanem Temesvári André mellé az operába!

Nimród elhúzta a száját, amin jól szórakoztam. Leült Peti mellé, és fintorogva nézett rám és Bencére. Kezdett zavarni! Felvont szemöldökkel néztem, hogy vágja a grimaszokat, amíg a nyelvem önálló életre nem kelt:

– Adjak citromport, hogy legyen okod grimaszolni?

Bencéből kitört a nevetés, amin a kis Nimród csak mosolygott. Kapott ő is egy csésze teát, amit a továbbiakban csendben fogyasztottunk el. Örültem, hogy a papagáj nem ébredt fel! Tudott volna csemegézni a beszélgetésből, mi meg hallgathattuk volna, hogy minden második rikácsolása a „faszt" lett volna! Nimród szólt az apjának, hogy nyugodtan menjen haza, mert ő Bencével marad. A férfi örült a lehetőségnek, hogy kettesben maradhat a nejével. Fáradtak voltunk, ezért visszafeküdtünk aludni, de előtte még felfújtuk a két gumimatracot, hogy ne a földön kelljen aludniuk a fiúknak. Persze feleslegesen tettük, mert egymás mellett összepréselődve feküdtek az én szobámban lévőn, miközben én az ágyamban próbáltam visszaaludni.

– Ha dugni mertek, odaragasztalak benneteket a matrachoz! – szóltam nekik, amin csak felnevettek. – Nem viccelek! Aludjatok, mert amint felkeltünk, megyünk Dömsödre!

Két egybeolvadó „rendben" után halkan kezdtek el beszélgetni. Nem akartam kihallgatni őket, mégis mindent hallottam. Amikor az került szóba, hogy Bence elhitte, Peti súlyosan megsérült, hallottam a suttogásán keresztül is, hogy közel áll a síráshoz. Felkelve az ágyból áthoztam a másik gumimatracot, és leterítettem a már bent lévő mellé. Hely nem sok maradt, de nem is kellett. Peti is átjött, a fiúk középre csusszantak, így mi két oldalt melléjük feküdtünk. Mind a négyen a mennyezetet bámultuk. Olyan volt, mint az egyik nyáron. Akkor még Bence kicsi volt, és mi vigyáztunk rá. Kifeküdtünk a csillagos ég alá, és próbáltunk minél több csillagképet megmutatni neki.

– Most az a nyár jutott eszembe, amikor ti vigyáztatok rám. – szólalt meg Bence, és a hangja remegett. – Az volt életem egyik legboldogabb nyara!

– Megismételhetjük majd nyáron! – vetettem fel, hisz ő is élvezte azokat a napokat. – Persze, ha a kis barátodat nem zavarja, hogy a szabad ég alatt kell aludnia!

– Nem zavarna! Most jó így! Olyan nyugalmat árasztotok, hogy szinte átjár engem is!

– Előd annyira nyugodt, mint a kitörni készülő vulkán! – szúrta oda Peti. – Én sem vagyok mostanában a leghiggadtabb. Sok a stressz.

– Le kellene jönnötök hosszabban is Dömsödre! – Bence hangja vágyakozóvá vált. Remegett. – Elfelejtettétek, hogy a Petőfi fánál elmondott panaszokat elviszi a szél? Vagy azt, hogy anya mindig tárt karokkal vár benneteket?

– Nyáron lemegyünk! Kiveszek pár nap szabadságot, és elviszünk benneteket sátorozni! – ígértem.

Bence felém fordult. Tekintetét az enyémbe fúrta, mint aki tudja, hogy mi zajlik le bennem. Olyan érzést keltett, hogy a gondolataimban olvas. Lassan mozdult a keze, lágyan tette az arcomra, és kedvesen mosolygott rám. Zöld szemeiből sajnálatot olvastam ki, amitől majdnem elbőgtem magam. Sebesen kezdtem el pislogni, hogy ne törjenek fel a könnyeim.

– Mi bánt? – kérdezte meg Bence. – Ismerlek már egész kicsi korom óta. A szemeidben ott ül a bánat.

– Sok minden! Anya, Rebi és Botond is. – sóhajtottam egy nagyot. – A felnőttlét nem olyan mesés, mint gyerekként elképzeltem!

– Ugyan már! Te Nemes Előd Álmos vagy! Számodra nincs lehetetlen! Ismerlek. Nem kell kis idő, és újra kétszázzal fogsz pörögni!

– Köszönöm!

Ezek után csendben feküdtünk az ideiglenes fekhelyen, és a plafont bámultuk. Örültem, hogy sötét van, hogy le van húzva a redőny, mert senki nem láthatta, hogy eleredtek a könnyeim. Reméltem, hogy senki észre sem veszi, de amikor az unokaöcsém átkarolt, tudtam, hogy ő észrevette. Jólesett! Bencét pedig Nimród ölelte át, amit éreztem, amikor hozzám is hozzám ért a keze. Nyugalmat és biztonságot nyújtottak, így pillanatok alatt mind a négyen elaludtunk.