~Natalie Pavlov Szemszöge~

-Hölgyeim, és Uraim! Natalie Pavlov kiváló produkcióját láthatták! Hiba nélkül teljesítette az előadást, és nagyon úgy tűnik, hogy készen áll arra, hogy ismételten vissza szerezze magának a hírnevét, és meghódítsa a Grand Prix-t! És akkor nézzük a pontokat! A zsűri úgy döntött, hogy az előadást...-itt egy pár másodperc szünetet hagyott, az én szívem pedig a torkomban dobogott.- 98.76 pontra értékeli! Ezzel pedig Natalie az első helyre került! Nehéz lesz őt lekörözni!- amint ezt kimondta, Katya a nyakamba ugrott.
-Mondtam én! Mondtam! Sikerült!-ordította a fülembe, én pedig szorosan magamhoz öleltem az edzőmet. 
-Sikerült!-motyogtam halkan, és egy halvány mosoly kúszott az arcomra, néhány örömkönny pedig kiszökött a szemeimből és végigfolyt az arcomon. 
-Gratulálok, Natalie!-hallottam meg hirtelen egy hangot magam mögül, mire azonnal elengedtem Katya-t, és a hang tulajdonosa felé fordultam. 
Szemeim elkerekedtek, amint felfogtam, hogy Viktor Nikiforov áll előttem, és gratulál nekem. 
-Köszönöm szépen!-motyogtam halkan, majd közelebb lépkedtem a férfihoz.-Úgy tűnik, hogy tudja a nevem... De azért bemutatkozom. Natalie Pavlov vagyok.-nevettem fel halkan.
-Viktor Nikiforov!-mondta, miközben félre billentette a fejét, lehunyta a szemeit és elmosolyodott, egyik kezét pedig felém nyújtotta.-Kérlek, tegeződjünk! Végülis majdnem egyidősek vagyunk!
-Rendben!-mosolyogtam rá halványan.
Szinte automatikusan helyeztem tenyerébe az enyémet, ám a várt kézfogás elmaradt, helyette megragadta a kezem, és magához rántott, ezzel egy szoros ölelésbe húzva. Szemeim kikerekedtek, még fel sem fogtam a helyzetet teljesen, mikor ő elengedett. Éreztem, hogy arcomra halovány pír szökik, ezért elfordítottam a fejem. Katya-ra persze hiába néztem, ő csak elvigyorodott, majd hátat fordított nekem, és elsasszézott. 

És most? Ide jött, és megölelt... De miért? Hiszen nem is ismerem, ahogyan ő sem engem! Akkor mit akar? 

-Mit szeretnél?-kérdeztem halkan, ám fejemet még mindig nem fordítottam vissza felé.
-Hm? Csak gratulálni akartam.-hallottam meg értetlen hangját.-Vagyis...-váltott át hirtelen komolyra.-Lenne itt valami. Láttalak a gyakorló pályán.
-És?-néztem rá végre.
-Láttam az összes lépésed, és láttam az axeled is. Még csak összehasonlítani sem lehetne azt,a többi ugrásoddal. Mi történt? Miért nem tudtad megcsinálni?-tekintete kíváncsi volt, eddig felfelé görbülő ajkai most egy egyenes vonallá szűkültek.

Tessék? Ő nem tud róla? Ő nem tudja, hogyan szégyenültem meg egy egész ország előtt??
Ugyan! Mégis honnan tudná? Hiszen ő Viktor Nikiforov. Egy élő műkorcsolya-legenda. Mégis miért törődne olyan "kishalakkal" mint én?
De akkor is! Mindenki tudott róla! Akkor ő miért nem? És ha... És ha csak ki akar röhögni, amiért még mindig nem tudom azt a nyamvadt ugrást?

-Ma nem  voltam túl jó formában, ennek köszönhető az egész. -hazudtam.
-Értem.-motyogta halkan, ám látszott rajta, hogy nem igazán hitt nekem. 
Ismét szólásra nyitotta száját, ám mielőtt megszólalt volna, a folyosó ajtaja kicsapódott, és egy ideges , alacsony , szőke srác trappolt be rajta. 
-VIKTOOR!-ordította magából kikelve.-MÁR MINDENHOL KERESTÜNK!
-Yurio!-mosolygott rá Nikiforov.-Miért kerestek? És....hol van Yuri?-nézett körbe, valószínűleg az említett személyt keresve. 
-Szólni akartam, hogy lépek, unatkozom.-rántott vállat a szöszi.-A Koca meg téged keres valahol. Idegesített, szóval elküldtem az ellenkező irányba. 
-Olyan gonosz vagy!-biggyesztette le ajkait Viktor. 

Úgy tűnik, el is felejtkezett rólam! Akkor most leléphetek, és megúszhatom a kínos kérdéseket!  

Amilyen halkan csak tudtam, felkaptam a táskám, és megpróbáltam elsettenkedni onnan, de természetesen ez a tervem fuccsba dőlt, ugyanis Plisetsky észre vett.

-Viktor! Ki ez a nő? Csak nem becsajoztál?-érdeklődött kilétem felől a srác, nem túl kedvesen.
Lemondóan felsóhajtottam, táskámat ismételten a földre dobtam, kezemet pedig Yuri felé nyújtottam.
-Natalie Pavlov vagyok, örülök a találkozásnak!-mosolyogtam rá, ám legbelül azért imádkoztam, hogy minél előbb elhúzhassam onnan a csíkot.
-Tch. Nem fogok bemutatkozni fölöslegesen, úgyis tudod, hogy ki vagyok!-morogta a szőke hajú srác, majd figyelembe se véve felé nyújtott kezemet, zsebre vágta sajátjait. 
Zavartam ejtettem magam mellé a kezemet, nem tudtam, hogy most mit is mondhatnék. 
-Yurio, ne légy ilyen durva Natalie-val!-szólalt meg Viktor, és egy csúnya pillantással ajándékozta meg Plisetsky-t.  
-Úgy viselkedek, ahogy akarok!-morogta Yuri, majd türelmetlenül Nikiforovra pillantott.-Jössz már, öregember, vagy mi lesz? 
-Nem megyek. Natival beszélgetek.-mosolyodott el az orosz férfi, én pedig halálra vártan lehunytam a szemeim.
-Menj csak, nyugodtan, Viktor, nekem úgyis sietnem kell, hiszen még egy forduló hátra van.-próbáltam lerázni őt, ám ő hajthatatlan volt. 
-Csak nem le akarsz rázni?-nézett rám szomorú kiskutyaszemekkel, ajkait pedig lebiggyesztette. 
-Nem, nem, dehogyis!-ráztam meg a fejem tiltakozóan.

Ohh, de igen! Menj már innen!
Nem, Natalie, nyugi! Ez nem te vagy! Nem vezetheted le az idegességedet máson, nem ő tehet róla, hogy világbajnok, te pedig csak egy kis senki vagy, aki még egyszer sem nyerte meg a G.P.-t! 
De igen! Neki miért ment, nekem miért nem?
ELÉG! - ez az eszmecsere saját magammal pár másodperc alatt játszódott le a fejemben, és utána csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora egy dög vagyok, hiszen akármennyire is próbáltam jófej lenni, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyivel nyugodtabb lennék, ha ez a gyerekesen viselkedő huszonéves férfi végre elmenne innen az idegesítő szöszivel együtt, ugyanis akkor nem derülne ki, hogy milyen béna vagyok hozzájuk képest. 

-Ebben az esetben maradok, és megnézlek!-jelentette ki, majd megragadta a karom, és vonszolni kezdett, épphogy fel tudtam kapni a táskám a földről.-Később találkozunk, Yuriooo! Mondd meg Yurinak, hogy menjen haza, ma más programom van!-ordította még vissza fordulva Viktor integetve, majd nem foglalkozva azzal, hogy Plisetsky a pokol legmélyebb bugyraira küldi őt, ismételten vontatni kezdett maga után, én pedig próbáltam felkészíteni magam arra, hogy azzal a túlbuzgó, túlságosan is optimista emberrel kell lennem, aki ráadásul egy ötszörös világbajnok. 

Gyerünk, Nati, ez még nem a világ vége. Maximum kiröhög, és akkor mi van? Na? Semmi. 

Minden megfordult akkor a fejemben. 100 meg 1 gondolat jutott eszembe, hogy vajon miképpen tudnám lekoptatni Nikiforovot, ám nem tettem semmit.

És akkor feltettem magamnak egy kérdést.

Mióta érdekel engem, hogy mit gondolnak rólam a "hírességek"? Sosem foglalkoztam vele, akkor most miért? A jó égre, Pavlov, kapkodd már össze magad! Szánalmas vagy! Kiállsz arra az átkozott pályára, és végig csinálod! Ez már nem nehéz, és ha ez sikerül, benn vagy! Be jutsz a döntőbe! Ne érdekeljen senki, és semmi. Emlékszel? Kiskorodban mindig ezt tanították neked!
 
"Amikor a pályán vagy, nem számít senki és semmi. Te, a jég, a korcsolya, a zene. Ti négyen alkotjátok az egész világot abban a pillanatban, és senki nem állhat az utatokba! Menj, Natalie! Menj, és nyerj! De ne azért, mert nyerni KELL!, hanem azért, mert nyerni akarsz. Azért nyerj, mert tehetséges vagy. Csak húzd ki magad, légy büszke, és ha elsőre nem megy, ne add fel. Tudom, hogy sikerülni fog. Hiszek benned! Hát higgy magadban te is!" - Igen, ezek Katya szavai voltak, melyeket az első versenyem előtt mondott nekem. 

~Viktor Nikiforov Szemszöge~

Tudom, hogy nem mondd igazat. Látom a szemén, látom a testtartásán, az arcán. De én nem fogok nyugodni addig, amíg meg nem tudom, hogy miért. Miért hazudik? 

Felemelt fejjel vonult mellettem, kezét már régen kitépte az enyém szorításából. Tejfölszőke haja lobogott, ahogy végig vonult a szűk kis folyosón, egyenesen az öltözőjéig, ahonnan kevesebb mint 10 perc múlva már egy egészen más ruhában jött ki, melyet a kék világos, és sötét árnyalatai alkottak. 
Elmosolyodtam, amikor elsétálva mellettem, óvatosan meglökte a vállával az enyémet. 

Ebben a lányban aztán van akarat! És én az ötszörös világbajnoki címemet tenném rá, hogy ő nyerni fog! Én pedig végig fogom nézni, és ki fogom deríteni, hogy mi bántja őt, és mi oka van kamuzni. Persze... Én sem mondanám el azonnal egy idegen embernek az összes titkom... De el fogom érni, hogy megbízzon bennem! 

Huh! Nehéz szülés volt, DE kinn van az új rész! 
Sajnálom, hogy ilyen kiszámíthatatlan, rendszertelen időközönként teszek föl részeket, szégyenlem is magam miatta rendesen, de rettentően kevés a szabadidőm, ráadásul nyakamon a sok vizsga...
Szóval, nem tudom, mikor teszem ki a következő részt, ebben a hónapban már biztosan nem, amiért elnézést kérek, de rengeteg a tanulnivaló. A sok tétel és stb... 
Nos, mindegy, a lényeg! Itt a rész! Jó olvasást, és köszönöm, hogy megtekintetted a firkálmányom! Ja és ismételten köszönöm a fenti rajzot F-nek, imádlak, Lányom! 😍

By.: #Asami