~Natalie Pavlov Szemszöge~
~1,5 hónappal később~

-Menni fog! Csak higgy magadban!-bíztatott Katya.
-Rendben!-biccentettem, és megpróbáltam összeszedni magam, ám nem igazán ment.
-Még van 10 perced bemelegíteni, és elpróbálni még egyszer. Gyerünk!-mosolygott rám a nő, majd ellépett a korlát mellől, jelezve: menjek. Ismételten bólintottam, majd a pálya közepére siklottam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam ideges... Sőt! A gyomrom apró labdává zsugorodott, tenyereim izzadtak. Ez volt az utolsó esélyem, mielőtt teljesen megszégyenültem volna az által, hogy ismételten elveszítem a versenyt.

Nem lesz elég! Nem érek el elég pontot az axel nélkül! Meg kell próbálnom! Csak... még egyszer.. Utoljára! -gondoltam.

Tudtam, hogy a nyilvános pályán vagyok, és ha most elesek, mindenki látni fogja, de nem érdekelt. Túlságosan hajtott a nyerni akarás. Mindig szívből koriztam, ám most még ez sem érdekelt.

Nagy levegő be, szép lassan ki.

Elindultam. Könnyedén siklottam a pályán, korcsolyám talpa halvány csíkokat hagyott a jégen.
Éreztem, hogy szinte minden szem rám szegeződött, és ez nagyon idegesített. Tudtam, hogy a kamerák folyamatosan vesznek, hiszen ezzel a versennyel veszi kezdetét a visszatérésem, az emberek pedig kíváncsiak arra, hogy hogyan teljesítek.

Lélegezz, Natalie! Most nem adhatod fel! Az álmodért, tedd meg!

Végül elrugaszkodtam, megpördültem a levegőben, és.......

~Viktor Nikiforov Szemszöge~

-Yuri, gyere már! Olyan lassú vagy!-néztem szemrehányóan a japán srácra.
-Nem tehetek róla, hogy nem tudok olyan izgatott lenni, mint te, miután a tegnapi versenyen a földbe tiportál.-panaszkodott.
-Tch. Mi van, Katsudon, megint veszteni készülsz, hogy aztán elsüllyedhess az önsajnálatodban? Mert jó úton haladsz hozzá! Épphogy csak harmadik lettél! Ember, szerencséd, hogy Phichit kiesett a lendületből, és félre lépett!-mérgelődött Yurio, mire Yuuri lesütötte a szemeit, és magába szállva lépdelt tovább mögöttem.
Megértettem Yurio kiakadását, hiszen Yuri az aznap előtti versenyen nem teljesített valami jól. Folyamatosan a nézőteret leste, és többször is mellé lépett az érkezéseknél.
-Nem akarok lemaradni a versenyről! Igyekezzetek máár!-nyafogtam, és - ha lehet - mégjobban megszaporáztam a lépteimet.
Aznap tartották a Grand Pix női előválogatóját, én pedig (jobb elfoglaltság híjján) mindenképpen meg akartam nézni. Ehhez pedig szükségem volt Yuuri-ra, és Yurio-ra. Makkachin sajnos oda nem jöhetett velem, így őt (az edzőm legnagyobb örömére) Yakov-ra bíztam.
-Héy, öreg ember, mit bambulsz? Itt vagyunk!-hallottam meg Yurio hangját, mire oldalra pillantottam, és csakugyan az előtt a jégpálya előtt álltunk, ahol a verseny került megrendezésre.

****

-Viktor! Elmegyünk Yurio-val a mosdóba. Jössz te is?-lépett elém Yuri.
-Nem, én inkább maradok és nézem a versenyt.-ráztam meg a fejem.
-De hát még csak a gyakorlások mennek.-értetlenkedett a fiú.
-Nem baj. Menjetek csak, nekem most nem kell.-vontam vállat.
-Rendben.-mondta, majd elindult Yurio után, aki már türelmetlenül toporgott a folyosó közepén.
Mosolyogva megráztam a fejemet, majd ismét a pályát kezdtem el figyelni. A versenyzők teljes odafigyeléssel ugráltak és pörögtek a jégen, mindegyikőjüket alaposan megnéztem magamnak, és magamban megjegyeztem, hogy milyen hibát vétettek, vagy éppen mennyire jól sikeredett az ugrásuk.
A sok lány között először észre sem vettem, ám mikor másodszorra néztem át az egész pályát, megakadt a szemem egyikőjükön.
Szőke, majdnem fehér haja volt, és elszánt tekintete. Minden egyes lépését hatalmas odaadással teljesítette, minden ugrása tökéletes volt, mozdulatai azt sugallták: ő bizony ma nagyon nagy sikereket fog elérni.

Érdekes! Vajon mi hajtja őt ennyire?-gondolkodtam.

Tekintetem le sem tudtam venni róla, folyamatosan őt néztem. Táncolt a jégen.
Ám egyszercsak megállt, lehajtotta a fejét, és mikor ismét felnézett, mintha félelem csillant volna meg a szemében. Mikor újra elindult, mintha egy teljesen más lány lett volna. A teste szokatlanul merev volt, a lábai alig-alig mozdultak, kezei ökölbe voltak szorítva.

Mi történt?

A pálya közepe felé haladt, és még onnan is látszott ahol én voltam, hogy egyre szaporábban vette a levegőt.

Csak nem fél?

Egyre gyorsabban haladt, ám a tartása még mindig hihetetlenül merev volt. Végül elrugaszkodott, nekem pedig azonnal leesett, hogy egy axelt próbált megkísérelni. Ami, fogjuk rá, sikerült is neki. Viszont tőle nem ezt vártam. Az előbb még olyan magabiztos volt. Most pedig egy (feltételezem) tripla axelből egy sima axelt hozott ki, ami ráadásul eléggé csúnyácskára és rozogára sikeredett. Ráadásul mindenki olyan izgatottan figyelte azt az egyetlen ugrását... Ő maga viszont, mintha félt volna ettől a mozdulattól.

Ki kell derítenem, hogy mi volt ez!

-Viktor! Vissza értünk!- Yuri hírtelen bukkant föl előttem.
-Hmmm...-motyogtam.
-Mit hümmögsz, idióta?- jelent meg Yurio is, és elém lépett, ezzel eltakarva előlem a lányt.
-Semmi, semmi.-ráztam meg a fejemet, majd kikerültem Yurio-t, és a lányt kezdtem keresni a tekintetemmel, ám nem találtam sehol.
-Viktor, minden rendben? Olyan fura vagy!-kíváncsiskodott Yuri, mire én felé fordultam, és megnyugtatóan rá mosolyogtam.
-Semmi bajom.-biztosítottam őt arról, hogy tényleg minden rendben van.
-Öhm..Nos, a-akkor j-jó!-hebegett a srác, arca pedig hasonló árnyalatban pompázott, mint egy érett paradicsom.
-Yuri, csak nem meleged van?-ugrattam a fiút, aki ettől mégjobban elpirult.
Ez a fiú tényleg mindenen képes elpirulni.
-Nem akartok közelebb menni?-kérdeztem őket, de meg sem vártam a válaszukat csak megindultam a nézőtér felé, ott pedig a lehető legközelebb férkőztem a pályához.

Vajon mi a neve?

Yurio szokásához híven unottan támaszkodott a korlátnak, és azt magyarázta, hogy mennyire unja magát, Yuri pedig csendben ácsorgott mellettem.

Körülbelül 10 perc múlva kezdetét vette a verseny, és onnantól kezdve le sem tudtam venni a szemem a pályáról. Minden egyes versenyzőt jól szemügyre vettem, ám egyikük sem az a lány volt, sőt, még csak nem is hasonlítottak rá. Mindannyian határozottak voltak, ám egyikükben sem volt meg az a hihetetlen elszántság és odafigyelés, mint abban a lányban. Ő egyedi volt. És én tudni akartam, hogy ki ő.
-A következő versenyzőnk Natalie Pavlov, aki fél év kihagyás után, ismételten a jégre áll. Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az előadása, és, hogy képes lesz e tovább jutni!-szólalt meg a közvetítő, én pedig azonnal keresni kezdtem a versenyzőt. Éreztem, hogy ő lesz az, és nem is tévedtem.
Lassan indult meg a pálya közepe felé. Lassan, mégis biztosan.
A zene elindult, ő pedig mozogni kezdett. És onnantól kezdve akárki szólhatott volna hozzám, én csak a pályán ugráló és táncoló szépségre tudtam figyelni.

~Natalie Pavlov Szemszöge~

-Én jövök!-motyogtam idegesen.-És még mindig nem megy az axel!
-Natalie, nyugodj le! Jó leszel, higgy nekem!-bíztatott Katya, majd még utoljára megölelt, aztán a fejével a pálya felé intett.-Menj, és mosd le őket a pályáról!
Elmosolyodtam, és bólintottam.
-Úgy lesz!-ezzel elindultam a pálya közepe felé.
Mikor a helyemre értem, beálltam a kezdő pozíciómba, majd vártam, hogy elkezdődjön a zene, ami pár másodperc múlva be is következett, én pedig mozogni kezdtem.Minden idegességem egy pillanat alatt elszállt, helyét a nyugalom vette át. Úgy éreztem, hogy tényleg sikerülni fog, pedig a gyakorló pályán csúnyán leégtem. Utánna az egész aréna azon csámcsogott, hogy nem tudom teljesíteni az axelt.

Első ugrás!

A nézőtéren ülő emberek teljesen megőrültek! Valaki sírt, valaki tapsolt, valaki ordított, valaki csendben figyelte a produkcióm. Ám számomra a szavaik teljesen egybefolytak, szinte nem is hallottam őket, annyira a zenére koncentráltam. Csönd volt, legalábbis én így fogtam föl. Csak a halk, lassú, egyre gyorsuló zene, és én. És akkor meghallottam:
-Natalie! Davai!!!
Eddig lehunyva tartott szemeim kipattantak, azonnal a hang gazdáját kezdtem keresni, ám akkora volt a tömeg, és annyian ordítottak, hogy szinte lehetetlen lett volna megtalálni őt, akárki is volt. És nekem mégis sikerült. Egy pillanatra meg is torpantam a jégen, mikor észre vettem a vadul integető, kapálódzó és ordítozó embert, ám szerencsére időben kapcsoltam, és sikeresen végre hajtottam a kombinált forgásomat.

Mi? Ez.. Ez Viktor Nikiforov! Mit keres ő itt? És miért szurkol nekem? Várjunk! Héy, Nati, ezen ráérsz később is agyalni, versenyben vagy! De.. akkor is!



Sziasztok! ^^
Itt a következő rész, ami eddig a leghosszabb :3
És hát kezdenek beindulni a dolgok, kérem szépen :D

És gyerekek, a fent látható képet egy nagyon-nagyon kedves barátnőm rajzolta, a rajzon pedig nem más látható, mint Natalie :3
Ha ezt olvassa az a bizonyos személy, remélem tudja, hogy nagyon-nagyon palacsintázom Őt. :3
Még egyszer köszönöm a rajzot, imádom ! *-*

És akkor én egyenlőre búcsúzom, találkozunk a következő résznél, addig pedig: Sziasztok!
By.: #Asami