~Viktor Nikiforov Szemszöge~

-Yuuriioo! Gyere velünk vásárolgatnii!!-nyaggattam a fiút, aki válaszul csak unottan rám meredt.
-Nincs kedvem.-vont vállat, és már ott is akart hagyni, de én elkaptam a karját.
-Naaa Yurioo!-kérleltem tovább, majd meg sem várva a válaszát, elkeztem magam után húzni.
-VIKTOR ENGEDJ EL! ÉS NE HÍVJ YURIO-NAK!-ordította mérgesen, de én elengedtem a fülem mellett.
-Gyere Yuri!-kaptam el a másik fiú kezét is.-Makkachin, te is!-szóltam a kutyámnak, majd még mindig a srácok karját szorongatva indultam meg a város felé
-Vi...Viktor...-motyogta Yuri, mikor végre megálltunk egy pad mellett.
-Hmm?-kérdeztem.
-Elfáradtam.-nyögte ki, majd lehuppant a padra.
-Tch...Puhány.-morogta Yurio, de azért ő is leült mellé.
-Naa, de még csak most kezdtünk vásárolnii!-néztem rájuk csalódttan.-És egy csomó helyre még el sem jutottunk. Oh! Jut eszembe! Selfie Time!-vigyorodtam el, és elővéve a telefonom, készítettem egy csomó képet, amiket szinte azonnal posztoltam is instagram-ra.-Nézzétek! Yurioo ezen olyan fura fejet vág!
-Mi? Hol? Add ide a telefonod, tata!-idegeskedett az említett fiú, és kikapta a telefonom a kezemből.
Vigyorogva figyeltem,ahogy végig nézte a képeket.
-IDIÓTA AZONNAL SZEDD LE EZEKET A KÉPEKET! -ordította magából kikelve, nekem viszont már máson járt az eszem. Pontosabban egy új kabáton. Azon a kabáton, amely a szemben levő bolt kirakatában lógott.
-Victor,figyelsz ránk?-jelent meg előttem hírtelen Yuri, és kezét a vállamra tette.
-Hmm?-néztem rá.-Miről volt szó?
-Nagyon szétszórt vagy, öregember! Kéne neked végre egy barátnő!-hallottam meg Yurio morcos hangját.
-He? Barátnő?-kérdeztem értetlenül.-De hisz nekem itt vagytok ti! Meg Makkachin!-guggoltam le, és simogattam meg a kutyám fejét.
-Ahha....-forgatta meg a szemeit Yurio.- Mi sem leszünk veled örökké. Nekem be indult a karrierem, versenyekre megyek , amiket meg is fogok nyerni. Utazgatok jobbra-balra, te pedig nem jössz velem. Katsudon sem lóghat folyamatosan rajtad, elvégre mostmár nem vagy az edzője, és itt az ideje, hogy kimásszon a hátsódból. Neked pedig ez az utolsó szezonod, tata. Nem pátyolgathatsz mindenkit, magaddal kell foglalkoznod! Makkachin már nagyon öreg... Viktor! Egyedül fogsz kinyúvadni, mert rohadtul csak másokkal foglalkozol, akik szépen lassan eltűnnek mellőled, te pedig bánhatod majd, hogy nem törődtél a magad dolgával, és nem találtál magadnak valami barátnőt!
Nem válaszoltam semmit, csak magam elé meredve gondolkodtam a szavain. Talán igaza lenne? Hiszen már 28 éves vagyok, és már legalább 4 éve nem volt barátnőm! De hiszen nincs is rá szükségem! Amúgy sem lenne időm egy barátnőre...
-Viktor minden rendben van? Ne is foglalkozz azzal, amit Yurio mondott!-rántott ki a gondolataimból Yuri.
-He?-fordultam felé. -Persze-persze minden a legnagyobb rendben!- mosolyodtam el.
-Akkor megnyugodtam!- sóhajtott föl Yuri.
-Tch. Katsudon szállj már le Victorról. Úgy viselkedsz, mintha te lennél a nője! -morogta Yurio, majd felállt,és erősen Yuri térdébe rúgott.
-Yurioo! Ez gonosz volt!- néztem rá "csúnyán".
A fiú nem válaszolt semmit, csak vállat vonva indult el az utcán, mi pedig Yuri-val és Makkachin-nel követtük őt.

****

-Nem kell nekem barátnő, nem igaz, Makkachin?-kérdeztem magam elé meredve, miközben a kutyám fejét simogattam.
A kanapémon ültem, Makkachin pedig az ölembe feküdt. Jelen pillanatban Szentpéterváron voltunk, hiszen vége lett a Grand Prix-nek, Yuri pedig úgy döntött, velünk tart az otthonunkba. Mivel nem akart a nyakamon lógni, kivett magának egy kisebb albérletet a közelben.
Ha őszinte akarok lenni, igenis megfogott az, amit ma Yurio mondott. Nehéz volt beismerni, de tudtam, hogy valamilyen szinten igaza volt. Nem várhatom el tőlük, hogy örökké velem legyenek, és nem is támogathatnak mindig, hiszen ha nem is teljesen, de a versenyeken igenis az ellenségeim. Talán tényleg kéne nekem valaki, aki mindig velem van? Hiszen már Makkachin is 12 éves... Nem! Eddig is megvoltam, és ezentúl is megleszek.
-Ideje aludni, Makkachin.- ásítottam föl, majd letessékeltem Makkachin-t az ölemből, ám mire felálltam, és az ágyamhoz sétáltam, a kutya már az ágyamban feküdt.
Elmosolyodtam, és befeküdtem mellé. 16 évesen kaptam meg őt, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Átöleltem őt, fejemet pedig puha bundájába fúrtam. Magamban megállapítottam, hogy reggel bizony meg kell őt fürdetni, majd elnyomott az álom.

~Natalie Pavlov Szemszöge~

Emlékszem, mikor legelőször léptem a jégre, ügyetlen voltam. Folyamatosan elestem, és sokáig 2 lépést is alig tudtam megtenni, de mindig felálltam, és újra próbáltam. Nem adtam fel, pedig annyiszor éreztem azt, hogy ez nem megy.
6 éves voltam, mikor apa először vitt el a helyi jégkorcsolya pályára. A TV-ben láttam egy versenyt, és az egyik lány előadása annyira megtetszett, hogy eldöntöttem: egy nap én is úgy fogok siklani a jégen, mint ő, sőt, sokkal jobban.
11 évesen már a nálam 2 évvel idősebbeket megszégyenítve korcsolyáztam.
12 éves voltam, mikor először találkoztam Katya-val. Már javában készültem az első junior versenyemre, ám edzőm még mindig nem volt, minden tudásomat egy helyi oktatótól kaptam. Szokásomhoz híven - mint minden délután - kinn voltam a pályán, ő pedig épp akkoriban szerette volna beindítani az edzői karrierjét. Én persze kapva kaptam az alkalmon, és azonnal lecsaptam rá. Én voltam Katya első diákja, és a mai napig az utolsó is. Nem azért, mert nem jelentkezett hozzá senki más! Dehogy! Egyszerűen csak így alakult. Kezdetben elég volt neki egy kolonc a nyakára, utánna pedig egyre több dolga akadt velem. Mire eljutottunk a senior debütálásomig, teljesen biztossá vált az, hogy Katya nem kíván sem lecserélni engem, sem "túladni" rajtam.
Egyre több sikert értem el, végül pedig bejutottam a Grand Prix-be. Ekkor 17 éves voltam.
20 évesen még többet edzettem, még inkább győzni akartam. Később rájöttem, hogy ez nem a győzelemről szól, hanem a részvételről, és arról, hogy élvezem a dolgokat, ám a nyerni akarás még mindig bennem égett, és ez a mai napig nem múlt el.
Katya már 14 éve mellettem van jóban-rosszban, ő amolyan legjobb barátnő számomra, bár már 39 éves. Ez viszont igazán nem látszik meg rajta, az emberek simán letegezik őt, semmit sem változott az idő alatt, amióta ismertem.
Rengetek csalódás, siker és bukás van a hátam mögött.
De most készen állok. Bebizonyítom a világnak, hogy képes vagyok rá! Igen! Én, Natalie Pavlov, meg fogom nyerni azt az átkozott versenyt, és megmutatom mindenkinek, hogy milyen vagyok én igazából.

Sziasztook ^^ 
Megjött a következő rész, remélem tetszik Nektek :3 
By.: #Asami ^^