Skorpió
Unalmasabb napom nem hiszem, hogy valaha is volt eddigi életem során. Általában a skorpió emberek folyton civakodnak. Én pedig nem győzöm elsimítani a pitiáner dolgaikat. De a mai nap csendes nap. Ha nem a legcsendesebb. Már körbe jártam a palotát. Úgy pár évtizeddel ezelőtt még nagy mulatságok zajlottak az őrzök palotáiban. Mindig valahol máshol. Mostanra pedig teljesen egyedül vagyok ezen a szikladarabon.
Épp mennék vissza az épületbe amikor az érzékeim kiélesednek. A lépcsőhöz lépek és kémlelni kezdem a területet. Akkor egy fiatal halandó lép elém. Pillanatok alatt kiüt arcára a felismerés. Aztán pár pillanat és szinte szíven döf tekintetével. Nagyon ismerős ez a tekintet...

- Elnézést, hogy beléptem...- kezdené, de felmutatom tenyeremet jelezve, hogy hallgasson el.
- Mit keresel itt? És hogy jutottál ide?

Megigazította szőke tincseit, majd nagyot nyelt. Számolni kezdtem magamban mielőtt még kiborulnék.

- A jegyek hívattak magukhoz. Azt mondták, az oroszlán őrzővel valami történt és nekem kell eljönnöm.
- Ne hazudj! - kiabáltam rá.
- Ne...nem hazudok.
- Oh persze. - akkor a teste megemelkedett és vörös fény vette körül. A fájdalomtól felkiáltott én pedig éreztem, ahogy egyre jobban hagyja el az ereje.

- Elég! - kiáltotta
- Miért jöttél? - álltam elé és vizsgálni kezdtem arckifejezését.
- A nevem Natheniell. Natheniell Johnson. És esküszöm, hogy igazat mondok. - mondta természet ellenien vékony hangon.

Tágra nyílt a szemem. Régen hallottam ezt a nevet. A fiú teste a földre borult, ahogy elengedtem.

- Ha ez igaz. Akkor bizony nagy baj van. - néztem magam elé. - De viszont csodálom, hogy egyedül küldtek. Mert az én átjárom már nincs megnyitva a többi őrző felé. - mondtam ridegen. - Gyere! - mutattam a templom fele.

Natheniell feltápászkodott és csendben követett.

- Ez lesz a szobád amíg nem tudom megnyitni a portált. Ha megéhezel az első szárnyban találod a konyhát. - Azzal ott hagytam volna,de akkor megszólalt mögöttem.
- Köszönöm!

Magam elé néztem és nem tudtam mit mondani. Mikor köszöntek meg nekem utoljára bármit is? Megráztam a fejemet.

- Egyet viszont jobb ha a fejedbe vésel. Az én lakrészemre tilos a belépésed. Ha ezt megszeged...komoly bűntetés jár.
- Értettem. - bólintott. Felhúztam a szemöldökömet.

Hátat fordítottam és ott hagytam. A lépéseimtől visszhangzott a folyosó. Próbáltam kizárni minden emléket a fejemből. Beléptem az őrző terembe és körbe jártam. Mindenütt ott volt. Hosszú idő után, most először figyelem meg a körülöttem lévő dolgokat. Oda léptem a tükörhöz és figyelni kezdtem. Akadt is egy teendőm. Akkor ajtó nyikorgásra figyeltem fel. Natheniell lépett be és szinte a vér is megfagyott benne amikor tekintete rám került. Közelebb lépett és elakadt a lélegzete ahogy a falra nézett. Oda fordultam és a falon lévő skorpió és oroszlán horoszkóp volt felfestve.

- Ezt már láttam...még kisfiú voltam. - lépett elé és nagy szemekkel csodálta. - A nagyapám könyvében volt. Mindig abból mesélt, amikor nála voltam.

Bólintottam. Natheniell körülnézett és megakadt egy képnél.

- Én ezt ismerem. - vette a kezébe. - A nagyapám festette a nagyanyámnak. De...mit keres itt? - nézett rám
- Nem. - ráztam meg a fejemet.- Ismertem a nagyapádat.

Natheniell kezdte frusztrálva érezni magát. Egyik lábáról a másikra támaszkodott. Mély levegőt vettem.

- Megkérhetlek, hogy többet nem jössz ide? - néztem a szemébe

Bólintott és mielőtt elhaladt volna mellettem meglátta a tükrön lévő jelenetet.

- Ez micsoda?
- Bátor vagy. - jegyeztem meg. - Oroszlán? - húztam fel a szemöldökömet. Mielőtt a válaszolt volna a falon lévő jelekre nézett.
- Mint a nagyapám. - válaszolta. Nyeltem és az üstre néztem.
- Josh akkor minden bizonnyal elmesélte az örzők legendáját.
- Igen. De sajnos az emlékeim fakultak. - nézett a tükörre - Erre pédául nem emlékszem.
- Az őrzök a saját jegyükhöz tartozó emberek életéért felelősek. Az enyémek a skorpiók. Segíthetek nekik a döntéseik meghozatalában.
- Irányíthatja az életüket?
- Akár. De én nem szólhatok bele az életükbe. Azzal esküt szegnék. Aminek hatalmas következményei lennének.

Natheniell szemei összeszűkültek. Láthatólag próbálta felfogni a hallottakat.

- Nézd - mutattam. Hozzá értem a tükör felületéhez. - Ez a lány össze veszett a barátjával, mert sokáig oda volt bulizni. Most rajtunk áll, hogy hogyan is legyen tovább. - mutattam a fiatal lány képére, aki bosszúsan nézett a barátjára. - Épp a szakítás gondolata mardossa. - néztem mereven. - Döntenünk kell. A srác napi szintem piál és bulizik. A lány pedig képtelen nála lakni csak mert a szüleivel össze veszett. Mi lenne jó megoldás? Most irányíthatjuk a döntését vagy hagyhatjuk.
- Helyes mások döntését irányítani?
- Erre rendeltek. - néztem egy pillanatig a szemébe majd elkaptam és a tükörre néztem.

Vörösen izzó kézfejemmel a tükör felületéhez értem. Csak koncentrálnom kellett. A lány még dühösebb lett. Szinte éreztem az ereimben az összegyűlt energiáját.

- Ez akkor sem helyes. - rázta a fejét Natheniell.

A lány csak még dühösebbé vált. Végül a barátján csattant. Meglökte és durva szavakat kezdett a fejéhez vágni.

- Ne! - kapta el a kezemet Natheniell. - Hagynod kell, hogy a saját döntései szerint éljen!

Felhúztam a szemöldökömet. Férre löktem és befejeztem amit elkezdtem. A lány szakított a barátjával és összepakolta a cuccait. Vissza költözik a szüleihez. A földön fekvő fiú mellett elhaladva lenéztem.

- Nagyon bátor vagy! - azzal ott hagytam és a hálórészlegembe mentem. Amint beléptem a teremben lévő fáklyák felgyúltak.
A sötétséget felváltotta a világosság én pedig teljes csöndben ültem le a párnák sokaságára. Levettem a fejemen lévő éket és a kezemben kezdtem forgatni. A múlt újra rám borult.

Kissé rövidre sikerült, ezért a következő rész már sokkal hosszabb lesz. 
Puszi, Calipso!  ❤