Lara sejtette, hogy nem lesz egy leányálom az első napja, de a legmerészebb álmaiban sem látott még ahhoz hasonló kellemetlen helyzetet, ami abban a kis teremben zajlott le még az első egyetemi órája előtt. Hadd magyarázzam meg!

Ahogy Eszter eltűnt a sarkon, Lara összehajtogatta az addig kezében szorongatott névsort, mély lélegzetet vett, és belépett az ajtón. A gyomra liftezett, és ezen az sem segített, hogy a teremben lévő személyek rá sem hederítettek, csak beszélgettek tovább. Azt gondolta, hogy ez azért lehet, mert nem hallották, hogy bejött, ezért megköszörülte a torkát, majd így szólt angolul:

-Sziasztok! Lara vagyok. Azért jöttem, hogy...

Belekezdett ugyan a mondatba, mikor mindenki felé fordult - ki kíváncsi, ki unott tekintettel -, de nem fejezte be azt. Esélye sem volt rá, hiszen az egyik lány akkora lendülettel ugrott fel a székéről, hogy az felborult, majd Larához rohanva a lány nyakába borult. Nem egészen tudott mit kezdeni a helyzettel, tudta ugyan, hogy vannak országok, ahol az emberek kedvesebben üdvözlik egymást, de ezt mindenféle etikett szerint túlzásnak érezte.

Mikor a lány észbekapott, és rájött, hogy ölelése nem nyer viszonzást, eltávolodott Larától, és kérdőn vizslatta a lányt, akinek végre alkalma nyílt arra, hogy jobban szemügyre vegye szívélyes üdvözlőjét.

Alacsony volt, sötétbarna hajjal és ragyogó arccal, még így is, hogy ez a furcsa grimasz ült ki rá. Farmerszoknyát és egy laza blúzt viselt edzőcipővel - egyszóval semmi szokatlan nem volt rajta, Lara pedig egyre bizonytalanabb lett. Körbepillantott a teremben.

Határozottan emlékezett, hogy amikor belépett az ajtón, még mindenki ült, most azonban senki sem. Voltak, akik a helyükön álltak, voltak, akik közelebb léptek hozzá, de kétség kívül mindenki őt figyelte. Tekintete ismét a vele szemben álló lányra szegeződött, aki épp akkor nyitotta szólásra a száját.

-Lara, mi történt veled? Nem ismersz meg?

A lány üresnek érezte a mellkasát, szíve a torkában dobogott, fogalma sem volt róla, hogy mi történik körülötte. Úgy értem, volt már korábban valamennyire hasonló helyzetben. Hisz kivel ne fordult volna még elő, hogy ráköszönnek az utcán, aztán kiderül, hogy összekeverték valakivel? Vagy éppen fordítva. Viszont ez teljesen más volt, mint azok a helyzetek. Itt kilencen várták, mind a kilencen tudták, hogy ő fog bejönni...

Aztán hirtelen beugrott. Biztosan csak szórakoznak vele, más magyarázat nem lehet. Hiszen egyikőjüket sem látta még soha életében. Persze, ettől ahelyett, hogy jobb lett volna, csak még kellemetlenebbül érezte magát. Az első emléke az egyetemről az lesz, hogy egy bugyuta viccel ráhozzák a szívbajt. Úgy döntött, menti a menthetőt.

-Te jóságos ég, ennek szépen bedőltem! - Nevetett fel erőltetetten. - Nem semmi, te aztán tudsz színészkedni! - Biccentett elismerősen a vele szemben állónak, majd a többiek felé fordult: - Ti pedig még csak el sem nevettétek magatokat, le a kalappal!

Egy eszméletlenül hosszú pillanatig mindenki csendesen figyelte a történéseket, majd egy magas srác lépett előre, és nyújtott kezet Larának.

-Dexter, örvendek a találkozásnak - mondta erős akcentussal. Az előző lány angoljához képest az övén nagyon érződött, hogy nem anyanyelvi, de valahogy mégsem volt idegesítő, ahogy beszélt. - Hamarabb rájöttél, mi is történt, mint számítottunk rá. Ezért is fagytak le így a többiek, ugye? - Körbefordult, és bár ezt Lara nem láthatta, de erőteljesen szuggerálni kezdte a társaságot, mire ők kényszeredetten fel-felnevettek.

Lara szíve lassan visszaereszkedett a helyére, s bár még mindig a történtek által okozott sokkos állapotban volt, úgy érezte, kicsit fellélegezhet, elvégre nem bántani akarták, tényleg csak megviccelték.

Lassan mindannyian eljutottak odáig, hogy bemutatkozzanak neki, igyekezett megjegyezni az arcokat is a nevek mellé, de nem volt könnyű dolga. A lány maradt utoljára, aki először szaladt oda hozzá, de ő maradandó nyomot is hagyott benne.

***

Amíg Lara nem figyelt, addig Carter elfordult, hogy letörölje kicsorduló könnyeit. Valaki odalépett mellé, ő pedig már tudta is, ki az.

-Tényleg nem ismert fel, Adam. Láttam a szemében, fogalma sem volt róla, ki vagyok - mondta elhaló hangon. Csak nehezen tudta visszatartani a zokogást, valószínűleg azt is csak amiatt, mert ennyire hirtelen jött ez az egész. - Ezt nem tudom felfogni. Azt hittük, meghalt... - suttogta. - Az a levél...

-Tudom, tudom. De mégis itt van, és nem tudja, kik vagyunk. És ez biztosan nem véletlen. Nem lesz egyszerű dolgunk, de ezt is megoldjuk, ahogy eddig mindent, rendben? - Szorosan magához ölelte a lányt, majd két gyengéd vállveregetéssel Lara felé terelte őt. - Most pedig legyen az az első lépés, hogy te is bemutatkozol neki, mókamester - kacsintott.

Carter maga sem tudta miért, de ez megmosolyogtatta, ő pedig ezzel a mosollyal az arcán nyújtotta a kezét régi barátja, Lara felé.

***

A cserediákok csínyét és bemutatkozását követő maradék néhány perc messze nem volt ennyire kellemetlen, sőt inkább meglepően könnyen ment. Beszélgettek egy keveset arról, ki honnan érkezett, mit tanul, mi érdekli. Az is kiderült Lara számára, hogy a többiek egy nyári táborban találkoztak még gimis korukban, azért is ismerik egymást ilyen jól. Mindannyian nagyon jól beszélnek angolul, hárman anyanyelvi szinten, hatan pedig egészen kis koruk óta tanulják, így azzal nem lesz gond, magyarul viszont egyikük sem tud egy-két mondatnál többet.

-És ezeket itt tanultátok? - kérdezte érdeklődve. Carter rögtön válaszolt.

-Nem. Tudod, abban a táborban volt egy magyar lány is, ő tanítgatott minket, mikor megtudta, hogy jövünk ide cserediáknak. Ő volt a bandavezér, olyan volt, mintha az anyukánk...

-Carter! Elég! - Szólt rá élesen a szőke hajú lány. Lara először furcsán érezte magát, nem mert megszólalni, de Adam, az angol srác a segítségére sietett, és gyorsan megmagyarázta, mi történt.

-Carter nagyon jóban volt azzal a lánnyal, mind nagyon kedveltük, de ő egyszer csak megszakította velünk a kapcsolatot, és azóta nem hallottunk felőle. Ez pedig a legtöbbünket elég fájdalmasan érint. Ezért is reagált Sofija ilyen hirtelen... - fordult az említett lány felé.

Néhány perccel később Lara vegyes érzelmekkel indult el az első órájára. Rendesek és aranyosak voltak vele a cserediákok, persze azt az idióta viccet leszámítva. Mégis volt bennük valami furcsa. Érezte, hogy itt többről van szó, mint néhány haver összeverődése, bár ez nyilván nem az ő dolga. Úgy döntött, hogy ugyan elvégzi majd a feladatát, segít nekik, ahol kell, de a szükségesnél több időt nem feltétlenül tölt velük. Nem hiányzik neki, hogy belekeveredjen valami kalamajkába már rögtön az elején.

Szegény akkor még nem is sejtette, mi vár rá az elkövetkezendő egy évben.