Hail pov

- Az elkövetkező hetekben egy vendéget köszönthetünk körünkben - mondta a tanárunk. Túl forgalmas lett az iskolánk, két ember is idejön két nap alatt... Nem tudom mi lehet az igazgatóval, ez egy elit gazdasági iskola. Nem kéne idegeneket engedni ide. Nathanielt még megértem, tegnap elmesélte, hogy milyen volt a felvételije és nem volt könnyű, de egy egyszerű látogató? - Az úriember fel akarja eleveníteni tudását, amit iskolánkban szerzett évekkel ezelőtt példát mutatva munkásainak. Üdvözöljétek - "furcsa munkásai lehetnek, ha erre van szükség ahhoz, hogy..." - Alexander Hyme-ot!

- Mi van!? - felugrottam a helyemről és Alexander csak rám mosolygott.

- Üljön vissza a helyére Mr.Faver és adjon tiszteletet a vendégünknek - szólt a tanár.

- Igenis!

- Elnézést kérek a diákunk modortalanságáért Mr.Hyme. Később bün... - itt a még mindig mosolygó Alexander közbe szólt.

- Semmi baj uram - a tanár felvonta a szemöldökét. - Majd otthon elrendezem vele és kap valami büntetést a viselkedése miatt.

- Otthon? - még sose láttam ilyen értetlennek a tanárom, de lehet közrejátszik ebben, hogy Alexander megkérte az igazgatót, hogy egyik tanárnak se mondja el ki a gyámom.

- Igen otthon. Én vagyok Hail gyámja, velem él mióta a szüleivel megtörtént az a tragikus eset - hallhatóan sóhajtottak a lány tanulók a teremben, ami érthető. Nem elég, hogy a szép új fiú állandóan csak velem beszélget (reggel is rögtön engem keresett), még a csinos üzletember is kapcsolatban áll velem, ami az összes esélyüktől megfosztja őket.

- Rendben, akkor majd foglalkozik vele. Kérem foglaljon helyet, ahol szeretne és kezdjük is az órát - mondta és mivel még mindig csak mellettem vannak helyek természetes, hogy mellém telepedett le. Fél szemmel mintha láttam volna, hogy a másik oldalamon Nathanielnek baljóslatúan megcsillan a szeme, de biztos csak képzeltem. Az óra szerencsére mindez után gyorsan telt és még Alexander jelenléte sem zavart, pedig azt hittem izgulni fogok miatta. Óra után beszélni akartam a tanárral egy kicsit, így megkértem Alexandert (akit számon akarok kérni) és Nathanielt (aki velem akart menni a következő órára), hogy várjanak meg a terem előtt.

Alexander pov

Együtt álltunk a terem előtt a testvérem emberével.

- Nathaniel - szólítottam meg.

- Alexander - viszonozta a köszönést, majd egy kis csend után megszólalt. - Rég találkoztunk.

- Igaz, mikor utoljára láttalak még kis kölök voltál - erre egy kicsit mérgesen ráncolta a homlokát, de nem szólt semmit. - Mit tervez most a testvérem? Azt akarja, hogy a közelébe férkőzz és csak utána öld meg, hogy még fájdalmasabb legyen neki a vég az árulás miatt? - a kérdésemre megjelent szemében az a fény, amit ismerek tőle, ami régen is látszódott. Bármit megtenne testvéremért.

- Az uram parancsa, te is tudod - szóval tényleg ezt tervezi. - De más feladatom is van mégpedig, hogy... - ebben a pillanatban lépett ki Hail a teremből. Szemöldökét felvonta, meglepődött azon milyen beleéléssel beszélgetünk. Szerencsére nem hallotta a témát.

- Megjöttem. Ti ismeritek egymást? - mielőtt bármit mondhattam volna Nathaniel megszólalt.

- Igen! - mosolygott. - Alexander bácsi az apukám testvére, már rég találkoztunk vele. Nem gondoltam mikor tegnap beszéltél a nevelő apádról, hogy ugyanaz a Hym, mint akit én ismerek. Kellemes meglepetés - vigyorogva fejezte be. Hailon látszott, hogy semmit nem ért.

- Neked van testvéred? - kérdezte tág szemmel és ebben a pillanatban rájöttem mi a másik célja Nathanielnek. El kell érnie, hogy Hail ne bízzon meg bennem, hogy ennek mi lényege még nem érthetem, de semmi jó a testvéremből kiindulva.

- Igen, de évekkel ezelőtt nagyon összevesztem vele... azóta ritkán találkozunk és inkább kerülöm. Te is találkoztál már vele tegnap reggel. Nem tudtam, hogy a fia ide jár iskolába, csak véletlen egybeesésnek gondoltam mikor tegnap megemlítetted a nevet.

- Persze - suttogta az érintett úgy, hogy csak én halljam.

- Remélem megoldódik most a nézeteltérésetek, ha más miatt nem, akkor azért mert a fiával jóban vagyok és így nagy annak az esélye, hogy találkoztok - mosolygott. Bárcsak megmondhatnám neki az igazat, de még nem áll készen erre. Hirtelen picit dühösebben nézett felém. - Amúgy szólhattál volna, hogy meg fogsz jelenni az iskolámban! - húzta fel az orrát.

- Bocsánat. Mondani akartam, de ma reggelig nem volt biztos, hogy az igazgató engedélyezi. Nem akartam, hogy feleslegesen ideges legyél - mosolyogtam rá és látszott, hogy megérti. - Most menjünk a következő órára, mert mindjárt becsengetnek.

...

Eltelt egy hét. Hamar beleszoktam az új napirendembe (Este munka, napközben az iskolában Hailt őrizni). Mostanra Hail is megszokta, hogy vele együtt megyek az iskolába. Miután hazaér megcsinálja a háziját és lefekvés előtt olvasok neki. Ezen a héten csak rövid, pár perces történeteket olvastam fel, de ezeket is élvezte és nem panaszkodott. A napok szépen teltek és csak várhattam, mikor lép újra Nathaniel. A vasárnapi ebédre meghívtam Arolt, hogy utána a munkáról beszéljünk, mert hétvégén tudom rendesen végezni a feladataim.

- Alexander? - lépett a dolgozó szobámba Hail, mikor épp befejeztem Arol eligazítását arról, hogy hogyan fognak telni az elkövetkező hetek.

- Igen? - kérdeztem.

- Olvasnál most nekem? - kérdőn néztem rá, mire magyarázkodni kezdett. - Tudod holnap lesz az a dolgozatunk és hamar le szeretnék feküdni, de tovább szeretném hallgatni a történeteket is...

- Semmi baj. Persze, hogy olvasok neked. Gyere be és helyezd magad kényelembe - intettem a kanapéra ami az asztalom mellett volt.

- Akkor én megyek is - Arol az ajtóban állt és már lépett volna ki, de megállítottam.

- Gyere vissza Arol, ezt most te is meghallgathatod. Foglalj helyet - mosolyogtam. Ő hitetlenkedve nézett, de nem szólt semmit. Hail nem értette a reakcióját, de ő nem is tudja, hogy nem engedtem meg a keresztapjának, hogy hallja ezeket a történeteket. Mikor Arol leült Hail mellé elővettem a könyvet, és kinyitottam ott, ahol előtte nap abbahagytam, majd belekezdtem az olvasásba.

"Egy nap összeültem beszélni testvéremmel, mert valami számára elfogadhatatlan dolgot vett észre.

- Oly sok ember végez önnön életével testvérem.

- Mire célzol ezzel? - érdektelenül hangzott a hangom.

- Próbákat állítok, megbuknak, de újra felállhatnának. Helyette csak önnön sajnálatukba süllyedve folyók mélyén, kötéllel a nyakukon vagy késsel a gyomrukban végzik.

- Ezt nálad jobban tudom. Csodálom, hogy neked, az Istennek szemet szúrt egy ilyen kis apróság - erre a mondatomra dühös lett.

- Ez nem apróság, ez bűn! Megparancsolom találj ki valamilyen büntetést!

- Miért nem te találod ki?

-Te vagy testvérem a Halál, jobban érted a szenvedésük és hozzájuk illőbb büntetést adhatsz.

- Mondhatnék bármit, nem tennél le róla, ugye?

- Nem - szomorú szemmel meredt rám.

- Rendben - hangom halk és rosszkedvű volt. Elgondolkodtam pár pillanatra, majd határozottan szóltam:

- A munkám monoton és unalmas, néha már fárasztó. Az öngyilkosok eldobják életüket ezzel megszakítva saját életük fonalát. Áldás vagy átok döntsék el maguk, halálistenként kell tovább élniük emlékeikkel, a többi ember végét szemlélve míg meg nem bánják tettüket... vagy meg nem gondolom magam.

- Ez már szinte kegyetlen! - mondta felháborodva.

- Nem fogadtad volna el ha elnézőbb vagyok.

- Igazad van.

- Most mennem kell, veled ellentétben NEKEM rengeteg dolgom van, és a lelkek nem várnak!

- Hisz most lett több ezer munkásod, rájuk bízhatod.

- Eldöntik él vagy hal, de a halál utáni sorsokról nem dönthet senki más csak én, a Halál.

- Akkor siess vissza.

- Álmodban...se sietek. Majd egyszer, ha kedvem támad talán még visszatérek.

Majd bosszankodva elindultam a feladatom végrehajtására. "Lelkem" könnyben ázott, egy emberi szólással élve, az el nem követett bűn megtorlása saját "létezésemen" nyugszik. Vándorlok és büntetek emberek között járva. Eséllyel szolgálok, próbálom menteni a jót, s megállítani utolsó pillanatában a lelkeket. Nem látsz, de ott vagyok, nem hallod, de szólok:

- Állj meg mielőtt öngyilkos leszel, fordulj vissza, mert a büntetést nem érdemled."

Ezzel becsuktam a könyvet. Arol szeme kissé csillogott a megértésben. Épp megszólaltam volna mikor a telefonom megszólalt. Az egyik alkalmazottam hívott.

- Bocsánat, de fel kell vennem. Később beszélünk még - ezzel kimentem a szobából és felvettem a telefont.

- Miért voltál annyira meglepett, hogy Alexander engedte hallani a történetet Arol bácsi? - halottam még fél füllel mielőtt a konyhába értem és teljes figyelmem a beosztottamra fordítottam.

Mi a bűn?
Egy tett? Egy érzés?
Mi a bűn?
Egy kósza sejtés?
Mi a bűn?
Csak nézőpont kérdés ez is.
Mi a bűn?
Nem ítélheti meg rendesen senki.