- Három percet kaptok, hogy mind itt legyetek, vagy ha nem, kívánni fogjátok, hogy bárcsak élnétek! - morogtam az orrom alatt. Most miután Hail elment iskolába, nem vesztegethetem tovább az időt, minden óvintézkedést el kell végeznem a biztonsága érdekében, így rögtön a kialakított központomba jöttem, ahol a feladatokat szoktam elosztani.

- Ne legyen már ilyen zsarnokoskodó Főnök! - Arol érkezett meg először, de nem készült rá, hogy ilyen hangulatomban talál. Fél pillanat alatt mellette teremtem és kést tartottam a nyakához.

- Még egy szó és az sem fog érdekelni, hogy te vagy Hail keresztapja - suttogtam a fülébe és egy kis ördögi mosollyal hozzá tettem. - Nem tűnne fel senkinek, ha pár hétig eltűnnél- erre hatalmasat nyelt.

- Igenis uram, értettem - amint kimondta elvettem a torkától fegyverem. Egy percig minden mozdulatlanná vált, majd az embereim töltötték meg a központot előttem térdelve (már Arol is közéjük állt). Végigmértem a tömeget.

- Tegnap reggel megtörtént, amitől már évek óta féltem... A testvérem megjelent - zúgolódás támadt. Tudom, hogy semelyikük nem kedveli azt az idiótát. Felemeltem a kezem, hogy jelezzem folytatom a mondandóm.

- Rájött arra ,hogy örökbe fogadtam Hailt, és mindent meg fog tenni az érdekében, hogy elérje célját... hogy megölje - hangzavar támadt.

- A herceget!

- Dehát nem is tett semmit!

- A Főnöké! Nem veheti el!

- És olyan kedves! Nem akarhatja a halálát! - kezdtem megunni a zsivajt, ami szinte teljesen a saját elmém gondolatait kiabálta.

- Elég! - kiáltottam túlordítva minden beszélőt. - Ha nem vettétek volna észre, éppen azért hívtam ide mindenkit, hogy meg bírjuk védeni. Egységeket fogok alkotni, akik figyelnek minden gyanúsra Hail körül. Jelenleg két afrikai társatok figyel rá, velük már előbb mindent megbeszéltem. A megfigyelésre vonatkozó adatok, a halállista táblán fognak megjelenni annak a nevénél, aki soron van - mondtam szigorúan. Hamar be akartam fejezni, hogy magam is figyelhessek a kis Kincsemre, az embereim csak egy kis plusz, ha a tervem nem válna be és vagy más dolgom lenne éppen és nem lehetek a közelében. Megfordultam, hogy utamnak induljak és hagyjam gondolkodni az embereim, de még a vállam felett hátra szóltam nekik.

- Ha bárki el meri hanyagolni ezt a munkát, akkor az aláírt egy hónapot a büntetésem alatt. Remélem megértettétek - mosolyogtam és kimentem az ajtón. Fél szemmel láttam, hogy Arol követ engem. Lehet túl nagy teret engedtem neki az elmúlt években, mikor minden megoldódik muszáj lesz helyre tennem őt.

Hail Pov

- Ma új tanulót köszönthetünk az osztályban! - na ez is ritkán történik, ebbe az iskolába nemigen szokott senki se átiratkozni, nem is tudom miért, de ma valaki megtette. - Üdvözöljétek Nathaniel Anaherat - az egész osztály egyszerre köszönt. Milyen furcsa gyerek. Nem láttam még ilyen szemszínű embert, arany és vörös csík veszi körbe a pupilláit. A többiek miért nem néztek rá furcsán? Eléggé feltűnő, legalább sugdolózniuk kellett volna róla... A másik, hogy miért csak mellettem vannak szabad helyek az osztályban? Talán nem kellett volna ennyire elzárkóznom az osztálytársaimtól.

- Szia! Nathaniel vagyok - persze, hogy mellém ült. Miért is ne az osztály senkije mellé ült volna le. Nem kell nekem még az is, hogy mindenki irigyen nézzen felém, de ezzel nem tehettem semmit. Illetlen lett volna, ha nem szólalok meg

- Üdv az osztályban! Hail Faver vagyok, remélem jól ki fogunk jönni egymással - mosolyogtam rá, mire megcsillant a szeme, mint néha Arol bácsinak szokott.

- Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a közös hangot.

...

Remek srác ez a Nathaniel. Lehet meg kéne próbálnom valamilyen kapcsolatot kialakítani vele. Nem olyannak látszik, mint a többiek. Nem ítél el ránézésre, pedig mindenki ezt teszi, olyan mintha lenne valami a kisugárzásomban, ami taszítja az embereket. De van időm rájönni, hogy tényleg lehet-e a barátom, mert a félév épphogy csak elkezdődött. Az utolsó óra után is beszélgettünk, azt magyarázta, hogy miért költöztek ide és megint megcsillant a szeme. Nem szóltam meg. Arol bácsinak is szokta néha ezt csinálni, biztos természetes.

- Mi lenne ha haza kísérnélek? - "Mi? Nem, biztos nem. A végén még Alexander meglátja, hogy idegennel vagyok és akkor... Mi lesz akkor? Csak egy osztálytársam, nem valami bandita... Nem szólhat semmit miatta..." gondoltam végig.

- Miért ne - ezzel elindultunk hazafelé.

Alexander Pov

Mit keresett ezzel a személlyel Hail? A testvérem túl gyorsan lépett. Ez így nem jó. Vajon mit akarhat azzal, hogy a közelébe férkőzik az egyik embere?

- Üdv itthon Hail! Milyen volt az iskola? - kezdtem el valahol. Csak nem ronthattam rá a kérdéseimmel, mert túl feltűnő lett volna, ha rögtön kérdezősködök a "fiúról", aki hazakísérte.

- Üdv! Korán vagy. Ilyenkor még munkában szoktál lenni, de a kérdésedre válaszolva: elment, csak mint általában.

- Hamarabb végeztem - mormogtam. - Csak mint általában? Akkor ki volt az a fiú, aki hazáig kísért? - vontam fel a szemöldököm.

- Ó, ő Nathaniel Anaherat az új osztálytársam. Jó fej, a nap folyamán összebarátkoztunk - valami zavarta, amit nem mondott el, de nem szóltam meg. Tudom, hogy ha valamit titokban akar tartani az titokban marad... mint mikor Arollal születésnapi partit csináltak nekem... Vissza lépve a témához, sajnos ismerem a testvérem módszereit és nem kecsegtetőek, ezért is fogok holnap ellenlépést tenni. - Megyek megcsinálom a házit. Jó papír munkát! - mutatott az asztalomra amin halmokban álltak az aláírandó iratok.

- Köszönöm - mondtam a semminek, mert amint befejezte mondandóját kiviharzott.

...

Eljött ismét az éjszaka. El kell kezdenem leleplezni a titkaimat Hail előtt, nem tarthatom örökké sötétben, mert csak ártanék vele. Benyitottam a szobájába, már az ágyában feküdt.

- Ideje egy kis mesének - mosolyogtam rá, mire csak felvonta a szemöldökét.

- Miért is? A tegnap este csak kivételes alkalom volt, nem vagyok már kisfiú - mormogott.

- Gondoltam érdekelnének a történetek a cenzúrázás nélkül - lengettem meg a könyvet.

- Érdekelnek, de kölcsön is adhatnád ahelyett, hogy felolvasnád.

- Igaz, de ha kölcsönadom bármikor Arol kezébe kerülhet. Tudod, hogy minden dolgodat szereti megnézegetni, mert olyan "rég" látott ilyeneket. Ez a könyv pedig túl értékes ahhoz, hogy a ragacsos mancsait rárakja - szorítottam magamhoz a könyvecskét.

- Van benne valami - ezzel oldalra húzódott úgy, hogy mellé férjek. Leültem mellé. Onnan ahol ült nem látszódtak a lapok. Nekikezdtem az olvasásnak.

"Egy világ vége, másik kezdete. Számtalan népet láttam eltűnni és újjáéledni a semmiből és mindig csak én maradtam. Ártatlan szemlélőként figyelem a csatát, hallgatom a népek zsivaját.

Mikor eldöntöm, hogy ennek véget vetek minden rosszra fordul. Emberek bajba keverednek és sikolyaik megfutamodásra szólítanak. Néha azt kívánom bárcsak eltűnhetnék az egész világról, hisz minden boldogabb lenne nélkülem, a Halál nélkül.

Büntetés a lét, távolra visz. Eltűnni nem mer, de élni se szeret senki. Ha a világ megváltozik mi marad, mi tűnik el a semmibe?! Bűnös népek, ártatlan szemlélők, nélkülözők és gazdagok, mind egyformák, GYILKOSOK! Lehet, hogy nem embert ölnek, de lelkeket mindenki gyilkol. Más emberek lelkét veszik pár apró szóval, kicsi tettel, s észre sem veszik mit tettek, mennyi küzdelem, kín vezet a boldog véghez, és hányszor vetted más lelkét életedben.

Eltűnök előled, majd megjelenek. Árnyék vagyok és a legnagyobb fény is egyben. Boldog és szomorú, lusta és szorgos, gyors és lassú. Senki sem lát csak akit akarok, én döntök ki, mikor és hol.

Félsz tőlem mégis keresel, a Halál vagyok és szenvedem."

Elaludt a végére. Ki gondolta volna, hogy ilyen könnyen el bír aludni. Alvás közben még mindig gyereknek látszik. Közelebb hajoltam hozzá betakarni. Felnőtt. Teljesen megváltozott az évek során. Egy újabb ember, akit látok felnőni. Meg kell védenem a testvéremtől, mert nem szeretném látni a közeljövőben a végét is. Csak tudnám mi az, ami megállított akkor. Közelebbről megvizsgáltam, majd hátrahőköltem. "Nem, ez lehetetlen!" - gondoltam. - "Ne újra! Miért csinálja folyton ezt!?... Miért... Miért kell, hogy Arolnak ennyire igaza legyen?" - sóhajtottam. - "Téged meg foglak védeni!" - volt utolsó gondolatom, majd kimentem a szobából, hogy hagyjam aludni. Egy utolsó békés éjjel, mert túl hamar kell rájönnie ki vagyok, ki voltam és ki leszek örökre.

A sors kegyetlen.
A világ érthetetlen fergeteg.
Kavarog, s kavarog az Élet,
Körötte a Halál szelleme tekereg.
Örök tánc mi e két fél között lészen,
De megérteni képtelen az élet a véget.