Lucy térdei szüntelenül remegtek, ahogy hátrált a barlangban, karjait védekezően húzta maga elé, elméjében dédelgetve a fals reményt, miszerint az a két vékony kezecske meg tudta óvni őt a veszedelemtől.
- M-mit akarsz...? - kérdezte az idegen fiút.
Fogalma sem volt arról, kivel állt szemben, s annak mik voltak a szándékai. Hol volt Natsu ilyenkor?! Mi történt vele?
- N-ne gyere közelebb!
Nem volt hova tovább hátrálnia, háta szorosan simult a hideg kőfalhoz, ám az érkező mintha meg sem hallotta volna szavait. Láthatóan élvezte nézni a lány félelmét, s kiszolgáltatottságát. Vigyorogva hajolt fölé, egyik kezét megtámasztva Lucy feje mellett, elzárva az utolsó lehetőségét a menekülésre. Hegyes körmei csikorogtak a sziklán, ahogy végtelen lassúsággal ujjai az alacsonyabb nyaka köré kulcsolódtak.
A barna szemek rémülten pislogtak, s Lucy torkából halk nyögés szakadt fel, ahogy próbált szabadulni. Tekintetével Happyt kereste, azonban képtelen volt egy szót is szólni a sarokban reszkető kék szőrpamacshoz.
- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet, kicsi lány?
Az idegen tincsek sápadt arcát súrolták, amilyen közel hajolt a fiú, s szinte ajkaira suttogta a szavakat. Ismerős volt a helyzet, a közelség, azonban Lucy ezúttal irtózott az aurájába tolakodó szőkétől, semmiféle kellemes bizsergés nem járta át mellkasát, csupán a jéghideg félelmet érezte torkában.
- Milyen finom kis illatod van... - sóhajtott fel a fölé magasodó, majd a következő pillanatban elhúzta száját - Kár, hogy elnyomja az ázott korcs szaga...
Lucynak fogalma sem volt, miről beszélt, egy szót sem értett az egészből. Hogyan is érthette volna, mikor nem rendelkezett ilyen kifinomult érzékekkel, s a sárkányölő nem avatta be ebbe sem?
- Nézzenek oda! Még meg sem jelölt a gyávája!
Hangos, rémisztő kacagás visszhangzott a barlang falai között, becsengve az egész helyiséget, miközben a lány torkán fokozatosan erősödött a szorítás. A hosszú, éles karmok felsértették vékony bőrét, mire Lucy kétségbeesetten kiáltott fel.
- Mégiscsak van hangod... Ez az... Sikíts még! Hadd halljam, mennyire fáj!
- Ereszd el, Jackal!
A szőke fiú ajkaira fagyott a kacagás, s komótosan fordult hátra, elvigyorodva a pihegő, kifulladt sárkányölő láttán.
- Natsu Dragneel...
- Mit keresel itt? - mordult fel Natsu dühösen.
- Hogy én? Ugyan semmit, csak a kíváncsiság sodort ehhez az ártatlan báránykához.
A zöld íriszek felizzottak Jackal végtelen nyugodtságát hallva, árgus szemekkel figyelte, ahogy az álszent kígyó egy másodpercre eleresztette Lucy nyakát, s villám gyorsasággal rántotta maga elé a lányt, hogy még véletlenül se legyen ideje kikapnia karmai közül.
Szíve ki akart ugrani mellkasából a könnyes, segélykérő tekintet láttán, belsőjében a szörnyeteg őrjöngött a tudattól, hogy valaki bántotta a számára oly kedves csillagmágust, s az övéi helyett másnak a karjai között raboskodott. Nem sokszor tapasztalta ezt az érzést, ez is annak a jele volt, hogy valamiféle erősebb kötődés alakult ki közte meg Lucy között az éjszaka történtek során, hiszen eddig egyszer sem akarta ennyire kisajátítani a törékeny teremtést. Most azonban legszívesebben cafatokra tépte volna a másik fiút, ki hozzá mert érni ahhoz, ami az övé volt. Csakhogy itt volt a bökkenő, Lucy nem volt az övé, nem jelölte meg, semmi nem mutatta, hogy hozzá tartozott volna.
- Mi az? Tán zavar, hogy hozzányúltam ehhez a kis szépséghez? - emelte meg szemöldökét Jackal - Nincs rajta a jeled, kutya... Azt csinálok vele, amit akarok!
A szőke fiúnak ideje sem volt reagálni, a sárkányölő irdatlan erővel csapta a falhoz nyakától fogva. Hiába húzta maga elé Lucyt, hiába hitte, hogy a cseresznye hajú úgysem támad rá, amíg karjai között tartotta az ijedt csillagmágust, óriásit tévedett. Natsu nem foglalkozott vele, a lánnyal együtt vágta a kemény sziklának, s szorított csuklójára.
- Engedd el... - vicsorított az izzó zöld szempár gazdája.
- És ha nem?
Jackal kihívó vigyor kíséretében nyalta le saját vérét ajkairól, kíváncsi volt, mennyire tudta előhozni a fiúból a szörnyeteget. S minden jel arra utalt, hogy egészen sikeres volt a dologban...
- Eltöröm a kezedet.
A szőke már éppen felkacagott volna, tudva, üres fenyegetőzés volt az egész, azonban nyomban eltorzult az arca a fájdalomtól, ahogy Natsu egy mozdulattal összeroppantotta csontjait.
Lucyt kirázta a hideg a velejéig hatoló ordítástól, semmit nem látott az arcától néhány centiméterre lévő hevesen pulzáló mellkastól, csupán azt érzékelte, mikor egyik pillanatról a másikra nyakán megszűnt a szorítás. Ösztönösen kapott levegőért, s esett Natsu forró felsőtestének.
A sárkányölő elengedte a kifacsarodott csuklót, s felszabadult karjával azonnal magához szorította a pihegő lányt, le nem véve tekintetét a szenvedőről. Végezhetett volna vele, s nagy valószínűséggel meg is tette volna, hogyha Lucy nem simul mellkasának.
- Kotródj innen, mielőtt nem csak a kezed bánja... - köpte oda a szavakat, azzal a lendülettel elengedve a másikat.
Jackal fogait összeszorítva iszkolt kifelé, dühös pillantásokat vetve Natsura. Nem jól számolt, a sárkányölő magasan felülmúlta azt a képet, melyet fiatalabb énje mutatott néhány évvel ezelőtt. Erős volt, indulatos és forrófejű, s ezzel Jackal sem dacolhatott, hiba volt feszíteni a húrt. Egy életre megjegyezte, hogy egy sárkánnyal sem szabadott játszani.
- Hogyha ennyire magadnak akarod, miért nem jelölöd meg... - morogta halkan, mielőtt leugrott volna a sziklaszirtről.
A cseresznye hajú szemeiben egy másodpercre ismét fellobbant a láng, tagjai égtek az ereiben zubogó adrenalintól, s erősen vissza kellett fognia magát, hogy ne eredjen a menekülő után. Azonban figyelme lassan másra terelődött, ahogy megérezte Lucy vérének édeskés illatát, s ösztönösen szippantott mélyet belőle, fejét a lány nyakába fúrva.
A szőkeség meglepetten nyögött fel, mikor a sárkányölő forró nyelvével végignyalt a friss sebeken, beleborzongott az ismeretlen, furcsa érzésbe. Mintha nem is az a Natsu lett volna, akit ismert, a viselkedésében volt valami megmagyarázhatatlan, valami állatias.
- N-Natsu... - simított a fiú hátára bizonytalanul.
Válaszként csupán egy halk morgást kapott, s szeme sarkából látta, ahogy Happy is értetlenül figyelte, mire készült a cseresznye hajú.
- Sajnálom - nyögte ki végül a fiú, s nagyot sóhajtva húzódott el a szőkétől - Nem szabadott volna egyedül hagynom titeket.
- De...visszajöttél. És nem történt semmi baj.
Lucy hangja alig hallhatóan remegett meg, próbált uralkodni ijedtségén, s nem mutatni, mennyire meg volt rémülve még mindig.
- Bántott, és ha nem érek ide... talán még... talán még... - mordult fel Natsu.
- Meg is jelölt volna... - fejezte be mondatát az alacsonyabb félénken.
A sárkányölő azonnal rászegezte tekintetét, s Lucy úgy érezte, az oliva íriszek lyukat égettek saját barnáiba, s a fiú egészen lelke mélyére látott.
- Mit jelent...? - tette fel a nyilvánvaló kérdést végül.

2020.11.14.

Sziasztok!

Csodával határos módon a mai nap sikerült befejeznem az új részt, és ezt természetesen meg is osztom veletek, nehogy legyen időm esetleg előre dolgozni (*szemforgatás*). Szerintem egészen izgalmas volt, meg vagyok vele elégedve, mind cselekményileg, mind terjedelmileg, mind stílusilag. Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket és fel tudom vele dobni a hétvégéteket! Kérlek adjatok neki egy csillagocskát és kommentekben nagyon szívesen várok minden észrevételt! Szerintem sokkal jobb lett, mint az "eredeti" verzió :3

Legyen szép estétek!

Shiro~chan