Furcsa dolog a szerelem. Alakulhat első látásra vagy hosszú évek ismeretsége alatt. Olyasmi, mint a barátság, és mégis a szöges ellentéte annak, ugyanolyan és egyszerre teljesen más. Megbolondítja az embert, ha egyszer szívébe férkőzik, s ott is marad, míg a világ világ. Amíg ki nem tépik onnan erőszakkal.
Sok fajtája létezik, minden ember másképpen szeret, van, akinek épp csak egy langyos érzést jelent a mellkasában, s van, aki szinte belepusztul a perzselő lángokba. De ez nem jelenti, hogy ne lenne minden szerelem egyenlő. Hajlamosak vagyunk azt hinni, minél erősebb egy érzelem, annál igazabb, holott nincs így. Egyáltalán nincs így. Ahogyan nem lehet összevetni két személy hajszínét, magasságát, hangját, úgy a szerelmüket sem. Természetesen, mint mindent, ezt is lehet megjátszani, létezik „hamis" szerelem, s talán ez a legeslegnagyobb szégyen, amelybe ember csak sodorhatja magát. A szív nem játék, nem vicc tárgya, s aki mégis azzá teszi, a legaljasabb teremtmény a világban.
  A sötétzöld szemek éberen meredtek maguk elé, Natsu gondolataiba süllyedve figyelte a plafon apró repedéseit, mik sejtelmes mintát rajzoltak a holdfényben. Egyik karja tarkóját támasztotta hátulról, a másik pedig Lucy puha paplannal takart hátán pihent. Ideig-óráig óvón cirógatta a lányt, míg az álomba nem zuhant mellkasán, aprókat szuszogva, édes mosollyal ajkain. Azóta csak hallgatta nyugodt lélegzetvételeit, élvezte a hosszú szőke tincsek látványát, s testének forróságát. Mennyire vágyott minderre, mennyire sóvárgott Lucy közelségéért... Hiába tűnt korábban kibírhatónak a hiánya, most úgy érezte, belepusztult volna, ha csak egy percre is el kellett volna engednie maga mellől. Mindketten változtak, ha nem is sokat, de az idő megtette hatását rajtuk külsőleg és belsőleg egyaránt. Azonban míg Natsu erősebb lett, Lucy láthatóan gyengült, vészesen fogyott, s lassan alig maradt belőle több egy rakat csontnál. A sárkányölő pedig nem hagyta nyugodni az aggodalom. Mikor először meglátta, rá sem ismert, mindenáron vissza akarta kapni azt a Lucyt, akit elhagyott... Milyen rosszul hangzott még a gondolat is! Fogalma sem volt, mit érezhetett a szőke azon a reggelen, mikor egyedül ébredt a Nap forró sugarai alatt. Hányszorosát érezhette annak a fájdalomnak, ami Natsut gyötörte? Tízszeresét? Százszorosát?
Mégis kibírta, megbocsátott neki, és türelmesen kivárta, míg visszatért...
  Natsu ujjai finoman simították el a hosszú tincseket a lány nyakából, hogy sokadszorra is megvizsgálhassa a vörös szimbólumot, s ismét megállapítsa, igencsak látványos jelölést hagyott maga után. Lucy hajának tövétől egészen csontos válláig terjedt a kacskaringós minta, behálózva a hibátlan bőrt, melyen a fiú harapást ejtett hosszú hónapokkal ezelőtt. Visszagondolt, hányszor csókolta végig tetőtől talpig az apró testet néhány órája, hányszor suttogta Lucy fülébe, mennyire szerette, s mennyire hiányzott neki a lány. Minden porcikája kívánta a szőkét, mégis felül tudott kerekedni önző vágyain annak érdekében, hogy láthassa azt a kéjes, kielégült csillogást a barna szemekben. Nem érdekelte, mennyire sajgott saját teste, nem számított, egyedül Lucy számított aznap éjjel. Lucy boldogsága, mindenáron.

-------------------------------------------------

- Natsu! Natsu! Natsu!
  Happy fülsértő kiabálása szakította félbe a sárkányölő rövid, de annál nyugodtabb álmát. Egy ideig próbálkozott figyelmen kívül hagyni a nyávogást, azonban mikor mellkasán Lucy is megmozdult, kelletlenül ugyan, de felnyitotta szemeit.
- Nézd, nincs rajta póló! – mutatott ujjal az exceed a szőkére.
  A szobában egy pillanatra csend lett. Néhány évvel korábban Natsu idióta módjára kacagott volna fel, tekintetét azonnal Lucyra tapasztva, most azonban meg sem mozdult. Felnőttek voltak már, nem holmi hormonoktól fűtött tinédzserek, akik zavarba jöttek egymás láttán. Semmi vicceset nem talált a lány csupasz bőrén, sőt, elégedettséggel töltötte el, hogy Lucy ennyire a közelébe engedte.
  Nem válaszolt semmit apró barátjának, csupán halkat sóhajtva húzta közelebb magához a vörösödő csillagmágust, ki engedelmesen hajtotta fejét mellkasára, vékony karjaival görcsösen szorítva takaróját.
- T-ti most...? – kapta arcához mancsait Happy – Mi lesz velem, a halak szerelmére!
  A sárkányölő kaján vigyorra húzta ajkait, miközben mutatóujja köré csavart egy tejfölszőke tincset. Bizony, a lány az övé volt. Natsu nem volt többé az a bolond kisfiú, akit fejbe lehetett kólintani éretlenségéért... Nem, régesrég nem volt az.
- Már biztosan mindenki tudja, hogy visszajöttél.

--------------------------------------------------

  Lucy orcáin halvány pírral figyelte összefont ujjaikat, fel-felpillantva a mellette baktató cseresznye hajúra. Annyira idegen volt az egész helyzet, hiába vágyott rá hosszú idő óta, mégis ott motoszkált benne a kérdés, mégis mit szólhattak ehhez a többiek. Nem mintha szégyellte volna, egyszerűen csak... Félt az értetlen tekintetektől.
- Igen, Erza és a fagyott seggű valószínűleg szétkürtölte... És sejtésem szerint az ölelések előtt sokan szeretnék beverni a fejemet – kuncogott fel a fiú – Még gondolkozom, hogy megadjam-e nekik ezt az örömöt.
  Alig várta a döbbent arcokat, ahogy majd rég nem látott társai felfedezték, mennyit fejlődött puszta egy év alatt, s természetesen ő maga is kíváncsi volt mindenkire. Azonban saját izgatottsága mellett tisztán érezte Lucy aggodalmát is, ahogy apró keze néha megremegett az övében. Teljesen nyilvánvaló volt, min kattogott az egész úton át. Natsu nem tervezte nagy dobra verni a dolgot, eszében sem volt kellemetlen helyzetbe hozni a szőkét, mégis valahol rossz érzést keltett benne a lány félelme. Nem akart volna vele együtt mutatkozni?
  Megértette volna azt is, hiszen el voltak könyvelve piszkálódó csapattársaknak, közeli barátoknak, ráadásul sokban különböztek is... Semmiképp nem lehetett elkerülni, hogy port kavarjon az emberek között a kapcsolatuk.
  Ahogy közeledtek a céh felé, Lucyn egyre inkább úrrá lett az idegesség és az izgalom fullasztó elegye. Szíve a torkában dobogott, mikor szabad kezével a kilincsért nyúlt, de még mielőtt kinyithatta volna a vastag faajtót, a cseresznye hajú egy pillanatra maga felé fordította.
- Nem kell most... - nézett mélyen a csokoládébarna szemekbe – Majd megtudják amikor, amikor te el akarod mondani.
  Lucy zavartan pislogott a fiúra, ki meg sem várva válaszát, elengedte kezét, s széles mosollyal ajkain feltépte az ajtót.
- Visszajöttem!
  Kellett néhány másodperc, amíg a szőkeség magához tért, s felfogta az elhangzottakat. Pontosan tudta... Natsu tudott a félelméről és nem akarta kitenni a kellemetlenségnek... Döbbenten nézte a széles vállakat, a sárkányölő magasba emelt karjait, ahogy játszotta a szokásos forrófejű kölyköt, csak hogy neki, Lucynak ne legyen kínos.
- Lucy miatt elsőre nem volt lehetőségem, de most a szart is kiverem belőled, amiért egy szó nélkül eltűntél! – pattant föl elsőnek Gray.
  A céh egy emberként fordult a két mágus felé, s az épületet rég nem hallott zsibongás töltötte be. Natsu nélkül sokkal unalmasabban teltek a napok, nem volt ki verekedést szítson, ordibáljon, bohóckodjon, és ezt bizony mindenki hiányolta.
- Gyere csak, hercegnő! Mutasd, mit   tudsz!
  Lucy nagyot nyelt, hiszen a cseresznye hajúval ellentétben ő pontosan tudta, a jégmágus sem láblógatással tengette perceit az elmúlt hónapokban, s nem sokan merték volna felhergelni a céhből. Natsu azonban szokásához híven pontosan azt tette, de vajon volt-e annyira erős, hogy valóban magabiztosan kiállhasson vele szemben? Féltette, mindig féltette a szeleburdi fiút, mikor magának csinálta a bajt.
  Szíve a torkában dobogott, mikor látta megcsillanni a jégkristályokat a fekete hajú ujjai között, ki a következő pillanatban már teljes erejéből ugrott Natsunak, feldöntve a sárkányölőt. De mielőtt még Gray bevihette volna az első ütést, két erős kar ragadta meg vállait, majd a másik fiú játszi könnyedséggel fordított a helyzeten, s került felülre. Az oliva íriszek izgatottan villantak, gazdájuk önelégült vigyorral ajkain várta a folytatást, összeszűkült pupillái Gray minden rezdülését figyelték.
- Ennyi? Azt hittem, a hírhedt Szalamandra ennél azért többre képes!
- Tudod, hogy nem szeretem ezt a nevet... - mordult fel a sárkányölő.
  Már hogy ne tudta volna... Ezért hívta így, Gray bosszantani akarta barátját, hogy figyelme lankadjon, s esélye legyen támadni. Tenyerét észrevétlenül fordította felfelé, Natsunak épphogy sikerült elhajolnia a váratlan jégtömb elől, mi egyenesen hasfalát vette célba.
  Lucy szíve kihagyott egy ütemet, ahogy meghallotta a fagyos ropogást, s látta a cseresznye hajút hátrébb ugrani. Már éppen szóra nyitotta volna ajkait, hogy megálljt parancsoljon, mikor a sárkányölő ismét megmozdult, hogy kikerülhesse a hirtelen felé száguldó jégdarabot, mi immár a szőkeség irányába süvített tovább.

2020.12.15.

Sziasztok!

Sajnos az elmúlt néhány hetem elég zsúfoltra sikeredett, így csak most tudtam hozni a folytatást :( Remélem azért még nem veszítettétek el az érdeklődéseket a sztorival kapcsolatban, egészen jól haladunk. Nagyon remélem, hogy tetszett! 

És mivel hamarosan karácsony van, felötlött bennem a gondolat, hogy írhatnék egy kis kiugró, oneshot jellegű szösszenetet ajándék gyanánt (csináltam már ilyet, hogyha valaki emlékszik a másik könyvből). Mit gondoltok erről? Lenne kedvetek hozzá?

Millió puszit küldök nektek!

Shiro~chan