Az éles fény miatt kénytelen vagyok behunyni a szemeimet, de a világosság még a szemhéjaimon is átsüt. A szívem a torkomban dobog és a mellkasom előtt összefont ujjakkal várom, hogy vége legyen.

A fehérség halványulni kezd, ezzel együtt pedig az én pulzusom az egekbe szökik.

Nem merem kinyitni a szemeimet, félek a látványtól előre is.

- Kérlek... - suttogom remegő ajkakkal és még erősebben összekulcsolom az ujjaimat.

Néma csend van továbbra is, csak a szél zúgását hallom. Nem sikerült volna?

- Mire kérsz?

A hideg végigfut a hátamon az ismerős mély hangra és azonnal felpattannak a szemeim.

Pillanatnyi homály után végre kirajzolódnak előttem a színes hajtincsek.

A zöld, élettel teli tekintet kissé meglepetten, de vidáman keresi az enyémet.

Kapkodva pislogok egy párat, hátha álmodom... de nem! Tényleg sikerült.

A rózsaszín hajkorona tulajdonosa kissé kábán, térdeit felhúzva ül a földön, pár centire tőlem.

- Natsu! - ugrok hirtelen a nyakába, visszadöntve a földre a fiút.

A könnyeim utat törnek maguknak és fáradtan nevetve bújok a sárkányölő meleg ölelésébe, miközben a szívem helyén valami kellemesen meleg, bizsergető érzés támad.

- Köszönöm... Köszönöm! - zokogom csukott szemmel.

Hallom, ahogy Natsu kissé zihálva próbál leoperálni engem magáról, de nem akarok engedni neki most.

- Lu-Luce... Megfulladok...! - halkul el a hangja egyre inkább, mire ijedten válok el tőle egy pillanatra.

A fiú megkönnyebbülten tüdőzi le mélyen az éltető oxigént, mikor a szemei hirtelen kipattannak és megmagyarázhatatlan tekintettel mered rám.

- É-én...emlékszem! - suttogja elfehéredve.

A szám elé kapom a kezemet és a szívem hatalmasat dobban. Úristen...tényleg sikerült... Visszatértek az emlékei! 

- Luce... Tudom ki az a Happy! - csillannak fel a szemei egy hatalmas vigyor kíséretében. 

Szélsebesen törlöm le a könnyeimet és nevetek fel vele együtt. 

- És azt is, hogy ki az a Gray... - vág fancsali képet, megmosolyogtatva engem. 

Elégedett sóhajjal fekszem én is Natsu mellé a vizes földre, fejemet a fiú forró mellkasára hajtva. Az eget még mindig felhők borítják, de az eső elállt... 

- Vá-várjunk csak... - válik egyenetlenné a sárkányölő légzése egy pillanat alatt - É-én meghaltam! 

Érzem, hogy valamilyen válaszra vár tőlem... 

- Igen, de megmentettelek... - mosolyodom el szívet melengetően. 

Bizony, Én Lucy Heartfilia, akarom mondani jövendőbeli Dragneel, megmentettem a négyek egyikét, a híres tűzsárkányölőt. Ráadásul nem is akárhogyan, visszahoztam a halálból... 

Hallom, ahogy Natsu torkán akad a szó, majd hirtelen két erős kar húz forró ölelésbe. A fiú oldalra fordul velem, így könnyebben hozzám tud bújni. 

Hirtelen vigyorogva a nyakamba csókol és suttogni kezd. 

- Már megint elveszítettük azt a sárkányjelet, hmm? - duruzsolja a fülembe, végignyalva az említett területén. 

Tényleg... Amikor a sárkányölő meghal, eltűnik a jel is. Viszont mostmár elég tapasztalt vagyok ebben, és tudom, hogy nincs mitől félnem. Főleg nem Natsutól. 

- A fenébe is... Így nem tudom olvasni a gondolataidat, pedig miken nem járhat most az eszed... - mérgelődik Natsu. 

Halkan felkuncogok a morcos hang hallatán. Mennyire hiányzott ez... 

- Szeretlek, Natsu... ezt gondolom most - válaszolom meg a sárkányölő burkolt kérdését. 

- Hát így állunk,... ennyire várod azt az esküvőt? 

Halványan elpirulok az elhangzottaktól és hirtelen eszembejut Igneel és a pici. Hogyan fogom elmondani Natsunak? Vajon mit fog szólni hozzá... ugye örülni fog neki? 

- Ne legyél ennyire zavarban Lu-...

- Natsu, Lucy! - szakít félbe minket két ismerős hang. 

Meglepett szemekkel meredek a felénk rohanó mágusokra. Gray és Erza... 

- Happy! - enged el hirtelen Natsu és ugrik fel mellőlem. 

- Aye sir! - ugrik a sárkányölő kitárt karjaiba a kék szőrgombóc. 

Amíg azok ketten halálra ölelik egymást, én is felülök a földön és Grayék felé fordulok. Az ő emlékeiket nem változtattam meg sehol... csak arra emlékeznek, amikor rájuk ordítottam Natsu halála után. 

- Lucy... - lihegi Erza a térdére támaszkodva, mikor elém érnek. 

A barna szemek még pár pillanatig kifulladva merednek a talajra, majd kérdően és egyben bűnbánóan felpillantanak rám. Erza már szólásra nyitná a száját, amikor...

- Hogy csináltad? - vág közbe Gray, megelőzve csapattársát. 

Nyilvánvalóan arra gondol, hogyan hoztam vissza Natsut... De azt hiszem ezt a kis titkot megtartom magamnak. 

Jelzésképpen megrázom a fejemet, hogy nem szándékszom megosztani ezt velük. 

- Viszont visszakapta az emlékeit rólatok... - mosolyodom el halványan és Erzáék is megkönnyebbülten sóhajtanak fel -... és a céh többi tagjáról is. 

- Köszönjük, Lucy... - nyújtja felém Erza a kezét óvatosan. 

Észrevétlenül egy könnycsepp szalad le az arcomon, amit gyorsan le is törlök, mielőtt elfogadnám a fiatal nő segítségét. 

Ahogy felállok és végignézek a többieken egy nosztalgikus, szívbemarkoló érzés lesz úrrá rajtam. 

- Újra együtt a régi csapat, mi? - veszi ki a szót a számból Gray. 

Felhúzott szemöldökkel csukom be a szólásra nyitott ajkaimat a sötéthajú hallatán. Tényleg...vajon ő és Juvia, hogy vannak? 

- Igen... Mennyire hiányzott ez... - szól közbe Erza is mosolyogva. 

Ide-oda pillantgatok a két mágus között, akik egyértelműen a maradék két tagnak szentelik a figyelmüket. Nagyot sóhajtva én is a két rosszcsontra kapom a tekintetemet, de attól a látványtól, ami a szemeim elé tárul, ismét könnyezni kezdek. 

Natsu vigyorogva bontja ki szárnyait és büszkén mutogatja azt a kék exceednek, aki csillogó szemekkel issza régi barátja minden szavát és mutatványát.

- T-te... ez mikor növesztett szárnyakat? - kérdezi Gray megrökönyödve. 

Nevetve rázom meg a fejemet és otthagyva őket, elindulok Natsuék irányába. A rózsaszín hajtincsek gazdája, mintha megérezné a közeledésemet, felém fordítja zöld szemeit és elvigyorodik.

- Lucy! - kiáltja és amint odaérek hozzá, felkap az ölébe.

Halkat sikkantok, de amint lecsendesedik a szívem, magamhoz ölelem a sárkányölőt. Hallom, ahogy Graynek elakad a lélegzete, Erza pedig halkan felkuncog. Tényleg... igazából a céhben nem is jelentettük be, hogy történetesen együtt vagyunk... Lesz mit elmesélni. 

- Miről maradhattam le, amíg magányosan ettem a halakat! - suttogja magában Happy elpirulva. 

Natsu éppen megcsókolna, amikor hirtelen egy kiáltás zengi be a teret. 

- Gray-sama!

Mielőtt az ajkaink összeérnének, én meglepetten oldalra kapom a fejemet, Natsu pedig méltatlankodva mordul fel.
Juvia... 

A kékhajú lány pillanatokkal később zárja karjaiba az említett jégmágust, aki mosolyogva öleli meg a lelkes hölgyeményt. 

Mi is lemaradtunk egy csomó dologról, igaz...?

- Hmm... csak legyünk kettesben és akkor elérem, hogy csak rám figyelj... - teszi karba a kezeit a Dragneel fiú durcásan, de a száján ott bujkál az a perverz mosoly is. 

Felnevetek és csak hogy húzzam Natsu agyát, mintha meg sem hallottam volna a kijelentését, a lassan szállingózó céhtagok felé  veszem az irányt, faképnél hagyva a sárkányölőt. 

- Lucy... - szólít meg valaki. 

Kiváncsian pillantok körbe, de amikor meglátom ki is az illető, egy pillanatra lefagyok.

A hófehér, rövidhajú lány apró mosollyal az arcán lép elém. 

- Lisanna... - nyögöm ki megszeppenten. 

Csupán egy mosoly a válasz, semmi több... De az a mosoly azt hiszem nem teljesen őszinte.

A bűntudat kap el egy pillanatra, ahogy visszagondolok arra, amikor ő mutatta meg az utat Natsuékhoz... Már akkor szerette a tűzsárkányölőt, amikor én még csak egy tüzesfejű idiótát láttam benne.

- Örülök, hogy Natsunak végül sikerült visszakapnia az emléleit... - töri meg a csendet.

Aprót bólintok, de még mindig bennem van az a rossz érzés a múlttal kapcsolatban.

A többiek közben lassan elindulnak valamerre, köztünk Natsu is.

- Nem jösztök, Luce? - kiált nekünk vidáman.

Lisannára pillantok, aki hirtelen karon fog és húzni kezd magával a többiek után.

- Gyere Lucy..., út közben tudunk beszélgetni! - biztat Lisanna kedvesen. 

- R-rendben... - adom be a derekam és hagyom, hogy magával rántson a tömeg felé. 

Némán haladunk mindketten, a kínos csend talán kicsit feszültté is válik körülöttünk. Nekem nincs szívem megszólalni..., de lehet hogy mégis ezt kellene tennem.

- Tényleg szereted őt... - suttogja a lány maga elé. 

Felkapom a fejemet és nagy szemekkel, elpirulva nézek a fehér hajúra és elmosolyodom. Megvan... 

Óvatosan a füléhez hajolok és belesuttogom a mostani legnagyobb titkomat...Azt, hogy kisbabánk fog születni... 

A mágus szemei tágranyílnak és meglepetten pillant rám, mire én gyengéden végigsimítok a hasamon és egy bólintással jelzem, hogy igaz, amit mondtam. 

- T-tényleg? 

Sziasztok! 

Megérkeztem a következő résszel :D Mostmár kezdenek lenyugodni a kedélyek, igaz? Remélem elnyerte a tetszéseteket, ha igen, akkor kérlek dobjatok rá egy csillagot és komment szekcióban osszátok meg a véleményeteket róla :D 

További szép napot, Shiro~chan