Többször is felolvasom magamban a mondatot. Már percek teltek el, de még mindig zokogva szorítom a szám elé a kezemet. Az írás mostmár teljesen elkormosodott, a fekete betűk szinte beleégtek a szemeimbe... 

- Natsu... - nyögöm ki újra és újra a sárkányölő nevét. 

Tehetetlenül sírok előregörnyedve, miközben a közös emlékeink ellepik az egész elmémemet. Ahányszor megbántott, ahányszor játszotta a hülyét, ahányszor megfogta a kezemet vagy amikor megcsókolt... És legfőképp, amikor mindig, minden egyes alkalommal megmentett...

És most is... Elindult meghalni értem, hiszen azt fogják vele tenni...megölik... És az egész miattam van... Ez talán a legszörnyűbb az egészben. Amikor végre megkaphattam újra Natsut, nem tudtam dönteni... Nem tudtam dönteni, hogy a szerelmemet vagy a barátaimat válasszam. 

És most mindkettőt elveszítem... 

Hogyha akkor nem jövök el Natsuval és segítek Graynek... Hogyha elég erős vagyok ahhoz, hogy ne engedjem feláldozni önmagát... Ha meg tudom akadályozni, hogy belészeressek... 

De nem így történt... és az életem ismét romokban hever... Semmim nem maradt... Semmim, ami igazi érték lenne! 

Nem tartozom ehhez a világhoz, de a sajátomhoz sem mostmár. Lényegében teljesen egyedül maradtam... Egyedül az emlékeimmel... 

Natsu... Hogyan tudnék én mosolyogni ilyenkor? 

Amikor most mész meghalni... értem... Amikor a saját barátaim készülnek végezni veled... 

- Lucy... - teszi valaki hirtelen a vállamra a kezét. 

Lassan az ismerős hang irányába fordulok... Amíg nem Natsu az, addig nem tud érdekelni... 

Azonban a fekete hajkorona és a hasonló vonások mégis felkeltik a figyelmemet. 

- Z-Zeref...? - suttogom a kérdést, miközben a könnyeimet próbálom letörölni az arcomról. 

Miután megbizonyosodom róla, hogy tényleg a tűzsárkányölő bátyjával van dolgom, a szomorúság ismét úrrá lesz rajtam. 

,, - Keresd meg Zerefet! "

- Úgy látszik Natsuval mégiscsak hasonlítunk... Pont annak kell sírnia értünk, akit a legjobban szeretünk... - szólal meg a sötétbe burkolózó alak. 

Kábán, teljesen egyensúlyomat vesztve állok fel, megmarkolva a fiú ruháját és könnyes szemekkel nézek rá.

- Mentsd meg... Bármit megteszek neked... - zokogom kétségbeesetten gyűrve a fekete felsőt ujjaim között -,... csak mentsd meg Natsut, kérlek...!

Egy pillanatig csend lesz és csak a saját szívem eszeveszett dübörgését hallom. Semmi mást... 

- Nem tehetem... - fújja ki a levegőt Zeref. 

Ajkaim elnyílnak egymástól és nem jutok levegőhöz... A fekete szemekbe bámulok még egy ideig, majd teljesen reménytvesztetten csúszom le a fiú lábai elé. 

- Miért nem?... - nyögöm ki akadozva, vörös szemekkel. 

Válasz nem érkezik, bár nem is nagyon számítok rá... 

Hirtelen Zeref lehajol elém és az ölembe ejt valamit. Remegve, homályos szemekkel olvasom el a könyv borítóján álló három betűt. 

E.N.D

Megakad a levegő a torkomon és dübörgő szívvel simítok végig az íráson. Ez az a könyv..., amiben a dátum volt... Amikor Natsuval találkoztam...

Kapkodva lapozok bele a könyvbe és ahogy olvasom a sorokat, a könnyeim is megállnak. 

Ez...

Ez a mi történetünk... A levél, amit írtak Happyvel... A csók... Jackal... A sárkányjel... A Fairy Tail... 

Minden... Minden le van írva a megsárgult lapokra!

- Hiányzik belőle az az időszak és utána a lapok rossz helyen vannak... 

És tényleg... Miután Natsu eltűnt azon az esős éjszakán, én pedig elhagytam a Fairy Tailt. Az eltelt idő helyén üres oldalak állnak.

- És ezekkel a kulcsokkal írni tudsz E.N.D. könyvébe... - hallatszik hirtelen egy harmadik, vékony hang is. 

Az alacsony termetű, hosszú szőke hajú lány kecses léptekkel siet felénk, átlépve a barlang bejáratát... 

- Mavis... - suttogom az apró tündérnek. 

Az említett nem szól semmit, csak a tenyerembe zárja rég elveszett kulcsaimat. Az érzés, hogy ismét a kezemben tarthatom őket... Hány éve is volt már... 

- De figyelmeztetünk, ha átírod a múltat, az kihatással lesz a jövőre... - szólal meg Mavis, miközben kezeit összekulcsolja Zerefével. 

Fátyolos tekintettel, de látom, ahogy egymásra mosolyognak. 

- Ez itt az öcsém élete a kezedben... És egyedül te lehetsz képes megváltoztatni Etherion Natsu Dragneel történetét! - teszi hozzá még Zeref, mire lepillantok az ölemben lévő könyvre. 

Etherion Natsu Dragneel...vagyis E.N.D. 

- És hogyan tudok a kulcsokkal írni? - nézek föl lassan száradó könnyekkel, de már nincs itt senki. 

A két szerelmes helyén kongó üresség áll, mint ezelőtt. Azonban hoztak magukkal reményt... Valamit, amiért érdemes élni... Amiért érdemes harcolni... 

- Köszönöm... - suttogom, miközben egyik kezemben a könyvet, a másikban a kulcsokat tartom. 

Egy pillanatot szentelek még a látogatómnak, majd sietve egyenesedem fel és kezdek el rohanni a barlang kijárata felé. 

Ha időben odaérek, akkor Natsu nem fog meghalni... Nem ölik meg, és akkor minden rendben lesz megint! 

Úgy rohanok, mint még soha életemben... Nem a saját életemért, hanem valaki máséért. 

És most az egyszer azt érzem, hogy én fogom megmenteni őt. Natsu Dragneelt... 

Lihegve próbálom követni a fiú lábnyomait, ami egyáltalán nem könnyű. A percek múltával hangok sejlenek fel a távolban. Ismerős hangok...

Abban a pillanatban, ahogy kiérek egy hatalmas mezőre és meglátom őket, halk puffanás hallatszik. 

A szívem óriásit dobban és az idő megáll körülöttem egy pillanatra. A céh tagjai egytől egyig síri csöndben állnak mozdulatlanul... 

Ajkaimat összeszorítva gyorsítok fel ismét, elhessegetve azt a bizonyos gondolatot... 

Ahogy egyre közelebb érek, a nyakamnál lévő sárkányjel, hónapok óta először égetni kezd. Ahogy a kulcsaimat fogó kezemmel odakapok, könmyesedő szemekkel látom meg a színes kis fényeket, amiket azon az éjszakán is láttam. 

- Ne... - suttogom elfehéredve és érzem, ahogy a térdeim megremegnek alattam.

Kétségbeesetten lököm félre az embereket az utamból és egyetlen hajszálon múlik, hogy nem zokogok fel most azonnal. A szívem úgy zakatol, hogy szinte mindjárt megfulladok. 

Azonban az, ami a körön belül fogad mindennél rosszabb... 

Az élettelen, száraz fűszálak között friss vér tör utat magának, és apró patakokban folyik szét a hideg földön. A fiú teste mozdulatlanul hever előttem. A cseresznyevirág tincsek kócosan hullanak be üveges szemei elé és mellkasából jégből faragott tőr mered a szürke ég felé. 

A világ egy az egyben fordul meg körülöttem...

- Neeem! - sikítom kétségbeesetten és sírva hullok a halott sárkányölő mellé a porba. 

A könyv és a kulcsok nemes egyszerűséggel kiesnek a kezeimből és hófehér ujjaimat ökölbe szorítva vetem hátra a fejemet és ordítom Natsu nevét. Ahogy végignézek az élettelen testen, érzem ahogy a szívem szilánkokra törik és a szilánkok egyenesen a lelkembe fúródnak. 

A körülöttünk állók néma közönségként figyelik a történéseket és néha egy-egy halk pityergés hangját is hallom.

Ez nem történhetett volna meg! Nem szabadna így lennie!

A mellkasomban lüktető fájdalom olyan élessé válik, hogy alig jutok levegőhöz tőle. Kihűlt ujjaimmal remegve simítok végig Natsu arcán, miközben az utolsó fénylő szikra is felszáll a sötét felhők közé...

Esni fog... Pont, mint akkor...

A rémálom újra valósággá válik...

Az emberek lassan megfogyatkoznak körülöttünk... csendben tűnnek el a készülődő vihar dörgései alatt.

Csak hárman maradnak...

- N-Natsu... - hallom meg a vékony hangon szipogást.

A kék macska könnyezve rakja mancsait közelebb a sárkányölőhöz.

- Lucy... Sajnáljuk! - hajolna le Erza is, mikor hirtelen akkora düh lángol fel bennem, mint még soha.

A szikra egyetlen pillanat alatt gyúlik meg a szemeimben és durván lököm félre a vöröshajú kezeit.

- Mi az, hogy sajnáljátok...?! - ordítok rájuk széttett kezekkel.

Látom, ahogy megszeppenve hátrálnak egy lépést mindketten.

- Nem tudtok ti semmit...Rohadtul semmit! - ütök a földbe tehetetlenül felzokogva.

- Nem árult el titeket, soha... De nem hallgattatok meg, mert ti kitaláltátok hogy mi az igazság! - folytatom vörösödő arccal - És most halott! Meghalt értem...és miattatok, pedig nem is ismert titeket!

Erőtlenül hullanak vissza a karjaim a testem mellé és fénytelen tekintettel meredek magam elé.

Erza és Gray elfehéredve próbálják felfogni, amiket hozzájuk vágtam.

- De Lucy...akkor... - esik pánikba Gray.

- Tűnés! - motyogom vészjóslóan.

Mutatóujjammal a távolba mutatok és gyilkos tekintettel meredek a fekete hajúra.

Látom, hogy Erza megszólalna, mire megismétlem az utasítást.

- Azt mondtam...tűnés!

Happy reszketve ugrik Gray nyakába, miközben egy pillanatig farkasszemet nézek a volt csapattársaimmal.

Erza végül leszegi a tekintetét, és elkezdi magával húzni Grayt...

Némán, lihegve térdelek a földön egészen addig, amíg a három alak eltűnik a láthatárról.

Ismét a földbe csapnék, azonban a kezemmel a könyvet találom el. A könnyeim patakogban folynak, miközben zakatoló szívvel az ölembe húzom a feljegyzéseket és ujjaim közé veszem a kulcsaimat.

Rettegve nyitom ki a könyvet, ami magától az utolsó oldalra lapoz, ahol most rajzolódnak ki a koromfekete betűk... Nincs szívem elolvasni ezeket a sorokat... 

A könnyeim a papírlapokra hullanak, miközben még utoljára Natsura nézek. Kitörölni nem tudom a dolgokat... de újraírni talán igen... 

Hogy Natsu visszakapja az emlékeit... és én visszakapjam őt. Hideg ujjaim között megcsörrennek a kulcsok, ahogy akár egy tollal, apró vonalat húzok a papírra. A fénylő, mágikus eszköz felcsillan az ujjaim között és elnyílt ajkakkal veszem észre, hogy ahol írok vele ott megkopik... és a papíron a fekete betűk mellett aranyozottak jelennek meg. 

Sziasztok! 

Nos, célegyenesben vagyunk a megoldással, remélem sokan észrevettétek már a csavart :D 

Hogyha tetszett a rész, akkor kérlek csillagozzátok és kommentben jelezzétek nekem ^^ 

Shiro~chan