Figyelem, figyelem! A részben erős fangörcsre késztető dolgok (kérdések) fordulhatnak elő...Úgyhogy kizárólag teljes értékű, NaLuimádó olvasóimnak ajánlom XD

- Luce... - simít végig egy kéz az arcomon. 

Natsu...A kellemes kábaság, ami a fejem körül lengett hirtelen szakad meg, ahogy a hasamba pillanatnyi fájdalom nyilall. Szemöldökömet összehúzva szisszenek föl az érzésre és lassan kinyitom a szemeimet. Natsu rózsaszín tincsei szinte az arcomba hullanak, miközben a fiú pár centiről figyeli minden szusszanásomat. 

- Öhm, Natsu... - pirulok el kissé, mikor meglátom meztelen felsőtestét. 

Az elmúlt éjszaka emlékei elárasztják az elmémet egy pillanat alatt, mire a sárkányölő halkan felnevet, de nem szól semmit. Tudom, hogy a gondolataimba lát...

- Jóreggelt, Lucy... - hajol közelebb és lágy csókot lehel a kissé elnyíló ajkaimra. 

A szívemet elönti a forróság és kedvem támad magamhoz ölelni a fiút, de ahogy megmozdulok, az izmaim sajogni kezdenek. Fájdalmasan nyögök fel, mire Natsu meglepetten válik el tőlem, de a következő pillanatban diadalittas mosoly ül ki az arcára. 

- Talán túlzásba estem volna tegnap? - gondolkozik el hangosan, mire én nem törődve sajgó izmaimmal, vörösödve lököm le magamról. 

A sárkányölő nevetve gördül le rólam, majd pillanatokon belül ismét a fejem mellett támasztja meg karjait. Nem lesz ez így jó, kénytelen vagyok felülni...

Már fel is emelkednék, amikor érzem lecsúszni mellkasomról a ruhaanyagot. Még éppen időben kapok a felső után, ami így hogy jobban megnézem nem is az enyém. Most döbbenek csak rá, hogy én bizony tegnap ruha nélkül aludtam el. És természetesen merem feltételezni, hogy Natsu csupán merő kedvességből nem figyelmeztetett erre az elmúlt percekben...

- Akkor én most vissza is venném, ami az enyém... - szól közbe az említett kaján vigyorral a száján és már nyúlna is a felsőjéért, hogyha nem szorítanám azonnal magamhoz mindkét kezemmel azt. 

Egy pillanatig csak elveszünk egymás tekintetében, mikor nekem bevillan Natsu esküje. 

,, - Azt tehettek velem, amit akartok...!"

A mosoly lassan lehervad az arcomról és már csak mereven bámulok Natsu zöld íriszeibe. Látom az arckifejezéséből, hogy éppen olvas a gondolataimban. Pillanatról pillanatra változik meg szemeinek a csillogása, ahogy benne is lejátszódnak a tegnap emlékei.

Végül ez az éjszaka is csak arra volt jó talán, hogy egy pillanatra megfeledkezzünk a jövőről és a jelennek éljünk. De az idő sajnos nem áll meg...soha...

A torkomba visszatér az a bizonyos szorítás és érzem, ahogy a nyomasztó hangulat rátelepedik az egész lényemre.

- Luce...Ezt már nem tudom megváltoztatni, te is tudod... - mondja halkan a sárkányölő.

Hangja hideg és komor. Hallatszódik benne a szomorúság.

- Tudom, de... - akadok meg egy pillanatra -...de annyira fáj...

- Nem kell velem jönnöd... - próbál Natsu megnyugtatni azonnal, ahogy meglátja könnyes szemeimet.

Ettől sajnos nem lesz jobb... Attól még ugyanúgy megölhetik...

- Talán nem fognak... - olvas megint a gondolataimban a sárkányölő.

- Talán...- szorul el a torkom, ahogy elsuttogom ezt az egy szót.

Natsu váratlanul csókol meg, mire nekem elerednek a könnyeim. Szinte keserűnek érzem a másik ajkait, miközben karjaimmal erőtlenül szorítom magamhoz a fiút.

-Sajnálom...annyira sajnálom - suttogja a számba Natsu.

- Az én hibám! -válok el tőle némán zokogva és könnyeimet a fiú felsőjével próbálom felitatni az arcomról.

Az anyag szinte teljesen átnedvesedik...

Natsu közben leszáll rólam és hallom, ahogy elindul valamerre. A következő pillanatban hatalmas robaj rázza meg a barlang falait, mire én ijedten kapom fel a fejemet.

Natsu ökle alatt behorpadt a sziklafal és a mély törésvonalak egészen behálózzák az apró helyet. Az ütés visszhangja még mindig hallatszódik a néma csöndben.

- A fenébe is... -morogja Natsu nekem háttal, miközben ujjaival tehetetlenül túr színes tincsei közé - Nem szeghetem meg az esküt...még miattad sem...

A felismerés, hogy a sárkányölő minden pillanatban valamilyen épkézláb megoldáson töri a fejét megmozdít bennem valamit. Nem lehetek ennyire gyenge...

A végsőkig harcolnom kell, amíg csak a remény akár egyetlen, aprócska szikrája is ég...

- Lucy... - hallom meg a nevemet hirtelen, mire felkapom a fejemet.

A zöld íriszek elszántan fürkészik a tekintetemet és egy pillanatra elfelejtek szomorúnak lenni.

Reménytől csillogó szemekkel tekerem magam köré a bő felsőt és hiába szúr fájdalom az alhasamba, mégis megteszem az első lépést a fiú irányába. A testem görcsösen tiltakozik a mozgás ellen, de figyelmen kívül hagyom. Sietve lépek a sárkányölő elé és kíváncsian nézek fel rá. 

- Kitaláltál valamit? - kérdezem türelmetlenül, de a válasz csak egy fejcsóválás. 

Csalódottan hajtom le a fejemet és nagyot sóhajtva nekidőlök Natsunak. 

- Nem veszíthetlek el mégegyszer... - suttogom a mellkasának. 

Érzem, ahogy a sárkányölő által kifújt forró levegő felborzolja a hajamat. 

- A mai éjszaka után én sem nagyon akarok különválni tőled... - öleli át derekamat egyik kezével. 

Megforgatom a szemeimet és egy kényszeredett mosoly kúszik az arcomra. Ez bizony az én Natsum...Csak ő képes minden helyzetben perverz dolgokkal előjönni...

- Nem úgy emlékszem, hogy csak nekem jött volna be a helyzet... 

Jajj...kezdődik! A fejemen mintha vészcsengőt kapcsoltak volna be olyan színt vesz fel. A gombóc azonban továbbra is szellemként kísérti a torkomat...Ezt most semmi nem tudja elmulasztani sajnos...

- Ne viccelődj ezzel..., kérlek - hajtom le a fejemet mindenféle mosoly produkálása nélkül. 

Hallom, ahogy Natsu fájdalmasan sóhajt egyet, majd érzem a kezét végigsimítani a hátamon. 

- Csak tudod, nem tudok mit csinálni, Luce... - motyogja fojtott hangon. 

Látom, ahogy a nyakán megfeszűl az ütőér és ökölbe szorítja kezeit. Dühös lenne?

- Egyszerűen rohadtul nem találom a megoldást, érted?! - fakad ki halkan, de érzem rajta, hogy alig tudja visszatartani az indulatait. Belül kitörni készül...

Ő egészen máshogyan mutatja ki a tehetetlenségét, mint én...Ő nem sír, hanem ilyenkor is velem törődik...  Én pedig... arról inkább ne is beszéljünk!

- D-de, még van egy kis időnk, nem...? - simítok a fiú arcára, ezúttal én próbálok reményt csempészni belé...

- Igen..., de én többet akarok...többet belőled! - fogja közre a két vállamat a sárkányölő. 

Ahogy ráemelem a tekintetemet, mintha egy pillanatig látnám megcsillanni zöld íriszeiben a kétségbeesést. De hiszen ő Natsu Dragneel, aki...

- Még Natsu Dragneel sem tökéletes... - szólal meg hirtelen -...veled ellentétben...

Az ujjaim, amiket még korábban a fiú bőrén hagytam, Natsu most pont ugyanúgy simít az én arcomra és egy féloldalas mosoly kúszik az ajkaira közben. 

A bók hallatán azonnal elpirulok, de úgy gondolom, hogy egyáltalán nincs igaza...Közel sem...

- Nem vagyok tökéletes...egy csomó hibám van és...

- De én ezt is szeretem benned...Nekem tökéletes vagy, Luce... - vág közbe Natsu -...és nem akarlak elveszíteni!

Ahogy hallom a szavait, szinte nem is hiszem el, hogy ez itt Natsu előttem. Ez a vallomás valahogy nem vall rá... Most nem a védelmező, értem bármire képes sárkányölő, aki gondolkodás nélkül halna meg értem, hanem egy tanácstalan fiatal fiú, aki nem akar elszakadni a szerelmétől...

- Köszönöm, Natsu...Ez most adott egy kis erőt... - suttogom hálásan beletúrva a rózsaszín hajzuhatagba. 

Az említett csak meglepetten néz rám, majd erősen magához szorít. Ahogy a fejem a mellkasának nyomódik, hallom a szívverését... és ez megnyugtat. Nem old meg semmit, de megnyugtat...

Ujjaimat összekulcsolom a sárkányölőével és nagyot sóhajtva hallgatom a szívét tovább... Az óra ketyeg és az idő nem áll meg egy pillanatra sem...Pedig milyen jó lenne így maradni akár örökre!

- Örökre... - suttogja Natsu halkan, kimondva gondolataimat.

Hirtelen felkapja a fejét, pár pillanatig gondolkozik, majd eltol magától. Értetlenül figyelem, ahogy egy lépést tesz hátra, majd lassan letérdel előttem. Összekulcsolt ujjainkat kibogozza egy pillanatra, majd gyengéden végigsimít a kézfejeimen, magához húzva őket.

Mit szeretne? Merül fel bennem újra és újra a kérdés, de nem tudok rá választ találni... 

- Lucy Heartfilia... - mondja ki a nevemet, miközben mélyen a szemeimbe néz. 

A zöld íriszek olyan tisztán csillognak, akár az éjszakai égbolt egy felhőtlen éjszakán. A nevem hallatára összerezdülök egy pillanatig, majd ahogy sejtésem támad mi fog következni, megakad a levegő a tüdőmben. Lehetséges, hogy...? 

- Hozzám jönnél...? 

Sziasztok! 

Nos, lehet hogy ez már nem is reggel, de most ébredtem fel az éjjeli írás után...Annyira vártam már ezt a részt, és igazából nagyon bennem volt, hogy nem szeretnék nekik egy átlagos lánykérést...Személy szerint úgy érzem, hogy sikerült megvalósítani...Igen, nagyon hirtelen jött, de ennek így kell lennie :D Hogyha fangörcsöt kaptál, akkor kérlek jelezd a komment szekcióban és csillagozd meg eme szent részt! Köszönöm :D

Shiro~chan