Egy szempillantás alatt csinálok mindent. Mire mindenki feleszmél, már erősen magam előtt tartom a kékhajú lányt, aki ijedten nyög fel a karmaimban. Érzem, ahogy a megelpett tekintetek gyilkosba fordulnak át.

- Juvia! - kiáltja a vöröshajú dühösen.

Én azonban Gray dühtől remegő alakjára koncentrálok. Összeszorított ajkakkal meredek rá, várva, hogy mit tesz. Nem fogom megölni a szerelmét, ő csak egy eszköz nekem, amivel visszaszerzem Lucyt.

- Gray-sama... - motyogja vékony hangon Juvia.

Látom Grayen, hogy ő is az idegszálai végén egyensúlyoz. Hiába vannak sokkal többen, mégis félnek a tudattól, hogy egy mozdulatomba kerül és a lány halott. Igaz is, régebb majdnem ezt is tettem...Vagyis tényleg van okuk, amiért félnek...

- Meg foglak ölni, Natsu Dragneel... - morogja a fiú erősebben megszorítva Lucyt.

- Nem akartam ezt tenni, de kikényszerítettétek belőlem... - bökök a fejemmel Lucyra, aki falfehéren pislog rám.

A feszültségtől szinte ólomsúlyúvá válik a levegő is, de egyikünk sem lép. Az agyam lázasan gondolkozik valamilyen komproisszumon, ami által visszakaphatom a szőkeségemet. A szemeim élesen csillannak fel, ahogy szóra nyitom a számat.

----------------------------------------------------Lucy--------------------------------------------------------

Aprókat nyögve figyelem Juviát, aki hasonlóan ijedt tekintettel néz rám. Most még talán gyűlölni is elfelejt egy pillanatra...

Érzem, ahogy Gray izmai egyre jobban megfeszülnek. Egyre jobban csak hergelik egymást, de egyikük sem tesz semmit. Nem mernek...ez nyilvánvaló. Most jött el az én időm, most végighallgatna mindenki és megtudnák az igazságot. Nyelek egy nagyot és szólnék, de valaki megelőz.

- Elengedem... - szólal meg Natsu, mire meglepetten kapom rá a tekintetemet -...és azt csináltok velem, amit csak akartok...cserébe viszont egyetlen napot hagyjatok nekem Lucyval...

- Azt mondod engedjük el, de honnan tudjuk, hogy viszzajössz és nem ölöd meg Juviát? - kérdezi Erza mögülünk gyanakodva.

Alig tudom felfogni, amiről most folyik a beszéd. De hiszen...akkor akár meg is ölhetik!

- Natsu! - kiáltom kétségbeesetten az irányába, mire Gray a torkomnak nyomja a hideg fegyvert.

- Megesküszöm itt és most... - mondja ki Natsu komoran, teljesen figyelmen kívül hagyva engem.

A szemeimbe könnyek gyűlnek, ahogy a szavak elhagyák szerelmem ajkait. Ne...ne!

- Nem teheted! Ne csináld! - sikítom zokogva és érzem, ahogy a penge felsérti a nyakamat.

A szívem mindjárt megszakad...most egyezett bele lényegében a saját kivégzésébe! Én ezt nem akartam! Nem ezért jöttem vele...Nem akarom mégegyszer elveszíteni, abba belehalnék!

- Egyetlen nap... - morogja Gray és megindul velem Natsu irányába.

Látom, ahogy a sárkányölő is ugyanígy tesz. Minden tekintet négyőnkön függ, feszülten várva a történéseket. Ahogy egyre közelebb érünk, úgy sajdul bele fokozatosan minden lépésbe a lelkem. Natsura pillantok, ő azonban nem figyel most rám. A két fiú mélyen egymás szemébe néz, majd egyszerre engednek el minket.

Juvia azonnal Gray karjaiba rohan, aki megkönnyebbülten öleli magához a lányt. Én azonban mozdulni sem tudok. A gyomrom görcsösen rántja össze ütemesen az egész testemet. Mit tettem...Ez az egész miattam van...

- Luce... - szólít Natsu a becenevemen, mire lassan rá emelem könnyáztattata pilláimat - Használjuk ki az időt!

Egy kényszeredett mosollyal felém nyújtja a kezét, én pedig erőtlenül csúsztatom ujjaimat forró tenyerébe. A sárkányölő azonnal magához ránt és a kezemtől fogva húz maga után. A körbenállók lesajnáló tekintettel engednek nekünk utat, ahogy Natsuval kifelé haladunk. A kábaság csak akkor kezd el tisztulni a fejemben, amikor Gray még utoljára utánunk szól.

- Ne felejtsd el, amit ígértél Dragneel...!

Natsu meg sem áll a neve hallatára, de érzem, ahogy az ujjai megrándulnak egy pillanatra. Ő is tudja, hogy milyen árat fog fizetni értem...

Némán sétálunk el a lemenő nap fényében és szinte hallom, ahogy a láthatatlan óra máris ketyeg... A könnyeim még nem is száradtak fel, de már megint sírhatnékom van. A szemeim sajognak, annyira felpuffadtak már. 

Már jó messze járunk mindentől, amikor Natsu hirtelen megáll és maga felé fordít engem. Zöld szemei furcsán csillognak, nem az a megszokott pimaszság süt belőlük, hanem sokkal inkább megtörtséget veszek ki belőlük. Végül azonban mégis elmosolyodik.

- Nem azért váltottalak ki, hogy itt pityeregj nekem! - törli le ujjaival a könnyeimet. 

Hüppögve simulok az érintésébe, mire ő halkat sóhajtva húz a meleg karjai közé egy ölelésre. A mellkasának hajtom a fejemet, ő pedig gyengéden simogatja a hátamat. A karjaimmal próbálom minél közelebb húzni magamhoz, de sehogy sem érzem igazán magam mellett...Nem akarom elveszíteni...

- Luce...ne emészd magad, kérlek! - suttogja a fülembe Natsu szomorúan. 

- N-nem tudom nem hibáztatni magam... - válaszolom könnyek között - Hogyha nem jövök veled akkor...

A fiú nem hagyja, hogy befejezzem a mondatot. Ajkait az enyémekre tapasztja, miközben csitítani próbál és kezeit lecsúsztatja egészen a derekamig. Ujjai fel-alá simítanak a csípőm és a derekam tájékán, majd hirtelen becsusszannak a pólóm alá egy pillanatra. 

A libabőr végigfut az egész testemen és a levegő megakad a tüdőmnél. Még sírni is elfelejtek egy pillanatra a furcsa érzéstől. 

Az eddig lehunyt szemeim éberen pattannak fel, de Natsutól válaszul csak egy mindentudó mosolyt kapok. Hogyan tud még ebben a helyzetben is ilyen perverz lenni?! Viszont annyira jól csinálja, hogy szinte nekem is megszűnik a gombóc a torkomban. Helyette pedig valami idegen, jóleső érzés költözik a hasamba, miközben az egész testem forrósodni kezd már csak ennyi érintéstől is. 

A fiú ujjai kínzó lassúsággal írják le a köröket a hasam körül, minden apró részletet bebarangolva  a bőrömön. Egy ideig el tudom folytani, azonban az egyik mozdulatnál reszketegen sóhajtok fel.

Natsu elégedetten hümmög egyet, majd legnagyobb sajnálatomra abbahagyja, amit eddig csinált. 

Elégedetlenül pillantok rá még mindig fátyolos szemekkel, mire ő felnevet, büszke mosolyra húzza ajkait és a fülemhez hajol. 

- Hogyha sikerült megnyugodnod, akkor ezt inkább folytassuk egy erre megfelelőbb helyen... - suttogja sejtelmesen nekem, mire azonnal pír kúszik az arcomra. 

- M-miért? - nyögöm ki még mindig keresve az uralmat a testem fölött. 

Natsu szemeiben hirtelen olyan láng lobban egy pillanatra, amilyen erőset még sosem láttam. 

- Ne tudd meg mit tennék veled most legszívesebben... - harap az ajkaiba, miközben hirtelen a fenekembe markol. 

Felnyögök a furcsa érzéstől és kezeimmel kénytelen vagyok a sárkányölő mellkasának támaszkodni, hogy megtartsam magam. Érzem a hőséget, ami a testéből árad, ahogy birtoklóan magához szorít. 

- Itt helyben letepernélek, ha nem egy erdő közepén lennénk... - duruzsolja a fülembe, óvatosan megharapva annak szélét. 

- A-akkor ho-hová mehetnénk? - sóhajtom égővörös fejjel a földet bámulva. 

Nem hiszem el, hogy ezt mondtam neki...Még sosem éreztem ilyen szinten vonzódást a testéhez, ami egyenesen megijeszt. 

A fiú elégedetten morran fel a kérdésemet hallva és egy pillanatra elhúzódik tőlem, csakhogy felkaphasson az ölébe. 

- Tudok egy helyet...de hogyha nem vagy szégyenlős, felőlem itt is csinálhatjuk - kacsint rám, amitől a szívem a torkomban kezd el dübörögni. 

A kezeimmel próbálom takarni az arcomat, mire Natsu sokadszorra kacag fel és sietve indul el velem valamerre. Dübörgő szívvel forognak a kerekek az agyamban...Ma fog megtörténni vajon? Pont egy ilyen helyzetben?! 

 Hazudnék, ha azt mondanám bármiféle tapasztalattal is rendelkezem ezen a téren, de igazából már ideje lenne talán... 

Nem is figyelem, hogy a sárkányölő merre visz, csupán akkor eszmélek fel, amikor Natsu lefékez valami előtt. Egy hegy aljában lehetünk, amit benőtt a borostyán. Egy pillanatig találkozik az értetlen tekintetem a fiúéval, mire ő ismét elindul és ahogy közelebb érünk, kezdem felfedezni hova is jöttünk. 

Natsu egy mozdulattal félrehajtja a borostyánfüggönyt és lép be a sötét barlangba. Egy pillanat múlva leenged a földre, én pedig még mindig remegő térdekkel nézek körbe. Nem sokat látok, de a sárkányölő pillanatok alatt kivilágítja nekem a nem túl tágas helyet. 

A borostyán gyönyörű mintában teríti be a falakat...A tekintetem viszont akarva-akaratlanul is lassan visszavándorol Natsura. 

A fiú sunyi mosollyal az arcán kezdi lehúzni magáról a felsőjét, miközben végig a reakciómat figyeli.

- Úgy látom hosszú éjszakánk lesz... - jelenti ki, miközben egy mozdulattal elrepíti a feleslegessé vált ruhadarabot. 

Na Ohayo minden kedves emberkének! 

Meg lehet kövezni Grayék viselkedése miatt, tudom persze, hogy valószínűleg soha nem tennének ilyet...De hogyha ezek ellenére mégis végigolvastad és nyomtál rá egy csillagocskát, akkor köszönöm neked! 

Most előre bejelentem, hogy a közetkező részben OLYAN (igen jól gondolod XD) dolgok fognak ,,történni"... XD 

Próbálok valami élvezhetőt (XD) rittyenteni a kis szerelemkövetelőimnek ^^

Shiro~chan