A levegő megakad a torkomon és tágranyìlt szemekkel meredek a fejét fájdalmasan dörzsölő kék szőrgombócra. Az ajkaim között egy értetlen sóhaj kúszik ki, miközben a szívem nem tudja eldönteni, hogy kiugorjon a mellkasomból vagy inkább teljesen megálljon.

- Happy... - ismétlem meg saját magamat.

A macska szemei rám szegeződnek és látom, ahogy leesik az apró álla. Hirtelen hátraröppen és mancsával remegve mutat rám.

- L-Lucy! - hebegi sejpítve, vékony hangon - M-megtaláltam L-Lucyt! 

Az apró exceed ahogy kimondja ezt, már el is suhan a fák között, lábaim pedig akaratlanul is utána erednek. 

- Várj meg! Happy! - nyújtom ki a macska felé a kezeimet, de nem reagál. 

Egyáltalán hogy lehet ő itt, amikor több, mint egy fél éve nem láttam... Az emlékek olyanok, mintha egy-egy vasgolyó húzna vissza az ellenkező irányba. Nem hagyhatom megszökni Happyt! Most, amikor végre válaszokat kaphatnék! Az adrenalin sebesen pezsegteti a véremet, ami mintha fel akarna robbanni az ereimben. 

Kitartóan próbálom szólongatni a kékséget, mind hiába...nem hallgat meg...

Egy idő után már nem is látom a kék farkincát, amit követnem kellene. Kétségbeesetten fékezek le és lihegve kapkodom a fejemet nyomok után...sehol semmi.  A szívverésem hangja ütemesen lüktet a fülemben, amitől nem hallok rendesen. 

- Happy! - kiáltok fel tehetetlenül a semmibe. 

- Erre! - ütik meg a fülemet egyre erősödő léptek, amitől összerezzenek. 

Olyan ismerős ez a hang...De így nem tudom felismerni sajnos! Hevesen dobogó szívvel várom, hogy megjelenjen valaki a szemeim előtt, ami meg is történik. 

A levelek takarásából nem is egy, hanem két lány ugrik elő. A kék hajkoronát egyből felismerem, Juvia...Nincs időm feleszmélni sem, amikor az egykori társam felém lendíti karját és a csuklóim köré erősvízlánc szorul. 

Zavartan nézek Juviára, aki mögül most a másik lány is előlép. Rövid, hófehér haja meglibben, ahogy egy halk kiáltás mellett felugrik a levegőbe. Lisanna...

A következő pillanatban az ütés a gyomromba talál, majd minden fehéredni kezd. 

- M-miért? - nyögöm nagy nehezen ki, miközben a térdeim összecsuklanak alattam.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

- Szalamandrának is erre kell lennie valahol, ha őt megtaláltuk... 

- A két áruló...milyen irónikus... 

- Gray...tudom, hogy gyilkolási kedved támad, ahogy csak Lucyra nézel, de akkor sem ő tette azt Juviával! 

- Tudom...De az a féreg jut róla eszembe, akihez Lucy tartozik...

Hirtelen nyílnak fel a szemeim és köhögve ülök fel. A kezeim erősen meg vannak kötözve és a szemem el van takarva. Kétségbeesetten kapálózom, de nem tudok szabadulni...Miért vagyok megbilincselve?! 

- Miért bilincseltetek meg, nem vagyok az ellenségetek? - teszem fel a kérdést, hiszen biztos vagyok benne, hogy két céhtársam hangját hallottam. 

A következő pillanatban csörömpölő hang hallatszik, mintha valamit a földhöz csaptak volna. 

- Hé, Gray! Ne bántsd, akkor semmi hasznát nem vesszük te is tudod! - kiált föl a jól ismert női hang. 

A vörös tincsek emlékei élénken villannak fel a fejemben és a szívem sokadszorra is megdörren. 

- Erza...miért vagytok dühösek rám? - próbálok a hang irányába fordulni.

Azonnal egy indulatos felhördülés a válasz, amit mèg mindig nem tudok hova tenni. Tudom, hogy eljöttem Natsuval...és igazából valami ilyensmire kellett volna számítanom, de mégsem voltam felkészülve erre. 

- Hogyha én nem üthetem meg, akkor te sem! - kiáltja Gray ingerülten. 

Meg akart ütni? Ijedten fújom ki a levegőt és mostmár eszembejut a menekülés gondolata. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a legjobb barátaim elől fogok menekülni. A gyomrom is görcsbe rándul a szörnyű érzéstől. 

Szükségem van Natsura... Valahogy figyelmeztetnem kell, hiszen nem valószínű, hogy most éppen rám figyel...Ráadásul Gray is itt van...de akkor mi lehet velük?!

Hirtelen matatást érzek a tarkómnál, amitől azonnal megrándulok. A következő pillanatban a kendő lekerül a szemeim elől és meglátom Erzát és Grayt. 

Az első, ami szemet szúr, az Erza rövid haja...levágatta volna? Persze, hogy nem tudok róla, hiszen nem voltam ott velük. Párásodni kezd a tekintetem és bűnbánóan nézek félre. 

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyire jó színész vagy... - morogja Erza és öklével a falba csap, ami megreped az ütése nyomán - És mi éveken át bedőltünk neked! 

A vöröshajú nő hangja csak úgy csöpög a gúnytól és az indulattól. Mintha évek óta elnyomott érzések törnének fel belőle. 

El akarom mondani nekik az igazat mindenről, de egyszerűen nem bírok megszólalni...Ijedt tekintettel pillantok át Grayre, aki elkapja rólam a szemeit. 

- Hogy tudsz így nézni még mindig?! - kiált rám Erza megint és elkeseredetten tördeli az ujjait. 

- Biztos most is éppen idehívja Szalamandrát... - motyogja Gray és egy pillanatra mintha elégedettség suhanna át az arcán. 

- É-én nem is... - jön meg végre a hangom és mentegetőzni kezdek. 

- Nekünk csak jó lenne...két legyet egy csapásra - fonja össze Erza a karjait maga előtt - Fogalmam sincs mikor változtattad meg Natsut, de most nagyon meg fogja bánni, hogy elcsavartad a fejét...

- Őt ne bántsátok! - kiáltom kétségbeesetten és az izmaim tehetetlenül feszülnek meg a kötésben. 

- Hmm...mennyire lehet gyenge, hogyha te kell neki kegyelmet kérj - kacag fel Gray, akárcsak régen. 

De ez a nevetés mégsem ugyanaz...ez már nem játék. 

- Natsu egyáltalán nem gyenge... - sötétül el egy pillanatra a tekintetem - Egyszerűen csak nem tudjátok az igazságot rólunk! 

- Hahh, mégegyszer átvernél minket?! Kösz, de nem... - horkant fel Erza, miközben mellém sétál villogó szemekkel. 

- Mit nem tudunk?! Azt, hogy majdnem megölte Juviát?! - fakad ki Gray gyilkos tekintettel - Ott voltál, láttam! 

Érzem, hogy legszívesebben most helyben velem is megtenné azt, amit Natsu anno Juviával. Nincs más választásom, mint megpróbálni megértetni velük a helyzetet. 

- Az nem Natsu volt...legalábbis nem az a Natsu... - suttogom erőtlenül, megborzongva az emlékektől. 

- Akkor mégis melyik Natsu, huh?! Van egy ikertestvére?...Még próbálkozásnak is rossz, Lucy... - forgatja meg a szemeit Erza.

- Ez az igazság... - tenném szét a kezeimet, de a kötelek nem engedik. 

Egyre jobban félek attól, hogy nem is akarnak meghallgatni...Olyan régóta nem találkoztunk és azóta valószínűleg teljesen berögzült ez a gondolat náluk. De meg kell mutatnom, hogy ez nem igaz...

- Engedjetek el és bebizonyítom! Kérlek! - vetem fel utolsó próbálkozásként. 

- Dehogy eresztünk...- nevetnek fel mindketten, majd Erza folytatja - Szépen kivárjuk, amíg Natsu megkeres téged és egyszerre fogtok megbűnhődni...más szóval...te vagy a csali! 

Az ajkaim tehetetlenül nyílnak el, majd gyorsan összecsukom őket. Natsu előbb vagy utóbb ide fog jönni, ez elkerülhetetlen...de talán, tényleg csak talán el tudnánk menekülni Erzáék elől...

- Viszont nem tudjuk, hogy mennyire erős is a te ,,őrzővédőd"...úgyhogy nyilvánvaló, hogy nem csak mi ketten vagyunk itt és tudod mit jelent ez? - hajol közelebb Gray komor tekintettel - Innen nem tud megmenti téged, a szemed láttára fogom megfagyasztani a vérét...persze közben ő is végignézi a te kínzásodat...

- T-ti nem a-az a Gray és Erza vagytok, akiket én ismerek... - gyűlnek a könnyek a szemembe - Soha, de soha nem lennétek ilyen kegyetlenek...

Sziasztok! Aki elolvasta a 3 nappal ezelőtti posztomat, az tudhatta, hogy érkezem a folytatással, de a többieknek remélem, hogy egy igazán nagy meglepetést sikerült okoznom. Igen érdekes döntés volt tőlem, hogy Natsuékat a Fairy Tail ellen fordítottam, de ezzel is meg akarom erősíteni a köteléküket. A befejezést nem tervezem szomorúra, de még lesz a történetben egy nagy fordulat, amit Lucy nagyon meg fog sínylődni...Sorry^^ Igyekszem hozni a folytatást, remélem tetszett ez a rész, hogyha igen, akkor kérlek mindenképpen jelezzétek kommentben! 

Nagyon hiányoztatok nekem** 

                                                                                                       Shiro~chan