A fénysugár mindent felrobbantott. A füstfelhő csak lassan kezd eloszlani a pusztaság felett.

- Natsu! - kiáltom újra.

Hirtelen egy hatalmas lángcsóva sújt le a földre. Nagyot dobban a szívem. Tehát jól van. Legalábbis, valamennyire biztos! Nem történik semmi. Kezdenék aggódni, de hirtelen valami fényes emelkedik fel és repül felém. Ahogy közelebb ér rózsaszín hajtincseket vélek felfedezni. Tehát Natsu nyert! Happy felrepül és elkapja Natsut félúton. Amikor repülni kezdenek, észreveszem, hogy csöpög a a vállából a vér. Amikor leérnek a földre (értsd: szikla), odaszaladok hozzá. Natsu rám néz még, de azután összecsuklik. Még éppen sikerül elkapnom. Magamhoz szprítom és simogatni kezdem a fejét. Ő csak elégedetten és egy kicsit fájdalmasan morog egyet, mint egy cuki kiscica. Érzem, ahogy az ép kezével magához húz.

- Happy, kérlek vigyél le minket a tóhoz, meg fogom tisztítani Natsu sebeit! - kérem Happyt határozottan.

A kék (igazi) kiscica aggódva Natsura néz és bólint.

- Aye sir! - mondja Happy.

Először engem visz le a tóhoz. Amíg visszamegy, hogy Natsut is lehozza én keresek egy árnyékos helyet a tóparton. Egy árnyék suhan át a fejem fölött. Natsuék azok. Happy lerakja Natsut és elmegy halat szerezni, hogy majd tudjunk vacsorázni. Elsegítem Natsut a vízig. A fiú fáradtan dől hátra, egyenesen az én ölembe. Gyengéden végigsimítok sebes arcán. Szemei csukva vannak éshalk szuszogást hallok. Elaludt. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemeimbe.

Ajkamba harapok és próbálom elfolytani a felszínre törő sírásomat, hogy ne ébresszem fel Natsut.

Miattam sebesítették meg!

Csak mert én nem voltam képes megvédeni magam!

Helyettem érzi a fizikai fájdalmat, azt amit nekem kellene!

Hangtalanul folynak a könnyeim. Lecsorognak az államig, összegyűlnek és lecsöppennek.

- Miért sírsz?

Szemeim felnyílnak a meglepettségtől és amikor lenézek, egy kérdő szempárral találom szemben magam. Még jobban harapok az alsó ajkamba és vér buggyan ki a fogam okozta sebből.

- Sajnálom - suttogom remegő szájjal.

Natsu szemei értetlenül néznek rám.

- Mit? - kérdezi.

- Miattam sebesültél meg...

Megrázza a fejét és elmosolyodik.

- Az az én hibám volt, figyelmetlen voltam - kezdi -, de ha meg kell sebesülnöm miattad, azt mondom megéri!

Rámvigyorog, az arcát már nem torzítja el kicsit sem a fájdalom. Elmosolyodom, de hirtelen eszembejut, hogy Jackal csak azért támadhatott meg, mert nem volt rajtam jelölés.

- Figyelj csak, Natsu... - kezdek bele bizonytalanul - ..., ha megjelölnél, akkor többet nem történhetne meg ez?

Komolyság veszi át a helyet az arcán. Szemöldökét összehúzza, felül és szembefordul velem.

- Nézd Luce, a jelölés nem játék, ha egyszer megjelöltelek a jel nem fog eltűnni, amíg meg nem halok - mondja a szemeimet fürkészve.

- De nem akarom, hogy megint megtámadjanak és te megsérülj vagy esetleg meg is halj! - kiáltom.

Az elfolytott sírás most a felszínre tör hangos zokogás formájában. Natsu elmosolyodik és a fülem mögé fésüli az egyik hajtincsemet. A fülemhez hajol és suttogni kezd.

- Szeretem, hogy így aggósz értem, de ilyen gyengének nézel? - ejti ki a szavakat tettetett sértődöttséggel.

Megborzongok forró leheletétől. A sírásom abbamarad. A könnyeim nedves csíkokat hagynak az arcomon maguk után.

- Nem, te nagyon erős vagy... - mondom keserűen -, én vagyok az, aki gyenge!

Be kell ismernem, a kulcsaim nélkül semmire sem vagyok képes. Csak egy védtelen áldozat vagyok, ha Natsu nincs mellettem.

- A gyengék erősebbé válnak, de addig meg kell védeni őket! - mondja Natsu.

- Ha megjelöltelek, amíg a jel megjelenik a testededen furcsán vagy rosszul fogod érezni magad... - kezd bele Natsu -, biztos, hogy ezt szeretnéd?

Felkapom a tekintetemet. Tehát beleegyezik? Bármi is lesz a mellékhatása el fogom viselni! Ha ez kell ahhoz, hogy Natsunak ne kelljen megvédenie engem, akkor megteszem.

- Igen, biztos! - felelem határozottan.

Natsu közelebb hajol és sóhajt egyet. Hátradönt a vízben és a karjával tart kint a hátamat támasztva. A nyakamhaz hajol és megnyalja egy helyen. A szemeim kipattannak a furcsa érzéstől.

Érzem, hogy enyhe pír költözik az arcomra.

- Készen állsz, Lucy? - kérezi Natsu még utoljára a szemeimbe nézve.

- I-igen! - próbálok határozottan válaszolni.

A következő pillanatban két éles szemfog hasítja át a bőrömet. Felszisszenek a fájdalomtól. A vérem kiserken a sebeken keresztül. A fájdalom hatására ösztönösen magamhoz ölelem Natsut. Egy fél percig így maradunk, majd Natsu óvatosan kiemeli fogait a sebekből és elhajol.

- Megvagyunk, Luce - simít végig az arcomon.

Kicsit ugyan húzom a szám a fájdalomtól, de megkönnyebbülten sóhajtok fel és lemosom a vért magamról.

- Nem is volt olyan szörnyű! - mondom, majd hirtelen elsötétül előttem a világ.

Táááádáááá! Betartottam az ígéretemet, miszerint még ma elkészülök vele, mert 23:57 van! Hehehe! Ezt a részt majd holnap rakom fel, de akartam hogy tudjátok, milyen hősiesen küzdök. (értsd: az álmossággal) A következő képekkel szeretném megköszönni a követést a felsoroltaktól.

Chifuhe:

RyuuAn:

Lucy_Dragneelia:

nashidragneel21:

NatsuAnikiZeref:

Remélem mindenkinek jól írtam a nevét! Ha tetszett a rész, kommentet és/vagy csillagot szívesen elfogadok! A következő rész nem rész lesz (tudomhogynemértedhogyértemdemajdmegtudod:), hanem egy újabb kihívás!

Shiro~chan,  az álmos...*ülve elalszik*