A sárkányölő karjai egyre csak magukhoz szorítanak. A kezeim közül kicsúsznak a ruhám megmaradt foszlányai, mire elvörösödve szorítom magam elé a karjaimat. 

- N-natsu... - szólalok meg, kissé eltolva magamtól. 

Nagyot nyelek és piros arccal nézem a földet. 

- T-tudnál eset-... - kezdenék bele, de hirtelen egy meleg anyagot érzek meg a vállaimon. 

Meglepődötten nézek fel Natsura, aki immár félmeztelenül néz diszkréten egy másik irányba. Ujjaimmal megtapogatom a hátamra boruló ruhát, majd egy óvatos mozdulattal belebújok. A ruha ujjai hatalmasak, szinte elvesznek benne a karjaim. Ügyetlenkedve próbálom feltekerni a lelógó részt, amikor megérzem Natsu tekintetét magamon. 

Pirulva nézek fel a fiú keserű arcára. Látom, ahogy összeszorítja az ajkait és a szemei tompán felcsillannak. 

- Mi a baj? - kérdezem halkan. 

Miért viselkedik így...? Mintha dühös lenne rám...nem is...mintha saját magára haragudna. Azért, mert megütött? A szemeim aggódva fürkészik a sárkányölő kifejezéstelen arcát. 

- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogyan szeretsz valaki olyat, mint én... - motyogja maga elé szinte hangtalanul. 

Egy szó sem jön ki a torkomon, képtelen vagyok megszólalni. 

- Majdnem megöltelek... - néz rám komor tekintettel. 

Tágranyílt szemekkel nézem, ahogy ökölbe szorítja a kezét és az ég felé néz. 

- Akkor meg miért?! - ordítja a lassan felkelő Nap irányába. 

Összerezzenek a hangos kiáltásra, Natsu karja pedig erőtlenül hull vissza a teste mellé. Szótlanul mered a semmibe. 

- Natsu... - kapom vissza a hangomat végre. 

A két zöld szem rám szegeződik és a tulajdonosuk szomorú tekintettel néz végig rajtam. 

-...hogyan szerethettem beléd...? - teszi fel a kérdést magának. 

A szívembe mintha kést döfnének, olyan szorítás keletkezik a mellkasomban. Szeret...de akkor meg miért?! Miért nem tudja elfogadni önmagát így...? 

Hiszen én...SZERETEM ŐT!

A szemeimből kicsordulnak a könnyek és pillanatok alatt nedvessé teszik az arcomat. Ujjaimmal Natsu keze után kapok és az arcomhoz szorítom a tenyerét. Lassan felállok a földről és a sárkányölőre nézek. Remegő ajkakkal simulok bele a kezébe. 

- Hányszor kell még elmondjam, hogy megértsd... - hüppögöm halkan - Szeretlek, Natsu Dragneel! 

A kiáltásom mindenhol visszhangzik a reggeli csöndben. A fiú szemei azonban mégsem engem néznek. Nem bírom tovább nézni, ahogy kínozza magát. A zokogás kitör belőlem és teljesen elkeseredve szorítom magamhoz a fiú kezét. 

Hirtelen Natsu karja megmozdul és óvatosan végigsimít az arcomon, majd lassan elhúzva onnan, a hátamat átfogja vele. 

- Egy idióta vagy, Luce... - suttogja a fülembe, miközben felemel a földről.

- Tudom... - válaszolom még könnyekkel áztatott, de mosolygó arccal. 

- Már akkor tudtam, amikor elhoztalak az arénából... - simít végig szabad kezével a homlokomon. 

- Meghalnék érted, Lucy Heartfilia... - érinti ajkait a puha bőrömhöz. 

A szavak olyan melegséggel árasztják el a szívemet, hogy szinte kicsordulnak a könnyeim ismét. A mosolyomat nem lehet levakarni az arcomról, de még ezzel sem tudom megmutatni azt a kellemes érzést ott bent. 

A kezeimmel végigsimítok Natsu vállán és kissé felnyújtózva még elérem az állát is. A fiú belesimul az érintésembe és lassan elindul velem. 

- Soha többet ne gyere utánam az ilyen éjszakákon, jó? - szólal meg Natsu egy kis idő után. 

- Miért...? - kérdezek vissza, miközben örömömet lelem a sárkányölő látványában. 

- Azért, mert ezeken az éjjeleken nem vagyok a magam ura.Nem az vagyok, akit ismersz...ilyenkor a bennem élő démon vagyok, aki bárkit megöl a közelében... - mondja komoly arccal. 

- És miért van ez? - ráncolom össze a szemöldökömet egy apró mosoly kíséretében, holott nagyon is jól tudom, hogy ez egyáltalán nem játék. 

- Mert ez a sárkányok éjszakája... - válaszolja összehúzott szemekkel -...amikor az összes sárkányölő megküzd az átváltozással...olykor városok dőlnek romba egyetlen éjszaka alatt...

A mosoly lehervad az arcomról és az ajkaim is enyhén elnyílnak... Ekkora pusztításra képesek...? De akkor...mi lett Yukinoval?! Sting is sárkányölő nem?! 

- Natsu... és a többiek, velük mi lesz?  - kérdezem az ajkaimba harapva. 

- Hmm...nem tudom...szerencsére egyik sem volt a közelemben - fújja ki a levegőt kissé elgondolkozva. 

- És akik velük voltak? - faggatom tovább ijedten. 

- Valószínűleg mostanra már visszamentek hozzájuk... - itt rám sandít és a kezét a fejemre rakja -... csak te lehettél akkora idióta, hogy utánam gyere... 

Durcásan elfordítom az arcomat és keresztbe fonom a kezeimet a mellkasom előtt. 

Sziasztok! Itt is lennék a következő résszel :D 

Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész is...mostmár ígérem nem boncolgatom tovább Natsu érzéseit XD Hogyha szeretnétek folytatást, akkor kérlek csillagozzatok és a véleményeiteken kitörő örömmel várom kommentben...legközelebb a Szemfogakkal Szemben-el fogok érkezni, aki még nem olvasta volna, merem ajánlani, hogy kezdjen bele :D

Shiro~chan