Meg akart ölni...Ahogy a mázsás súlyú gondolat tudatosul bennem, a szívem hevesebben kezd verni. Natsu karja erősen szorít magához, amíg a másikból lassan a földre ejti a széttört fegyver darabjait. 

- M-miből vagy te?! - kiáltja elhűlve a fegyvertelenül maradt férfi. 

Natsu elsötétült szemekkel mered rá továbbra is, de érzem, hogy vészesen kezdi elveszíteni az önuralmát. A kezei időnként meg-megremegnek, ahogy a harag hullámai végigsöpörnek rajta. Ijedt szemekkel nézek föl rá, de a tekintete egészen máshol jár. Követem a szemeit, amik megállapodnak egy tejfölszőke hajú lányon, aki a többiektől távol, egyedül áll a poros út közepén. Olyan, mint egy csillag a sötétségben... 

- Mavis... - suttogja Natsu halkan. 

Honnan ismerheti?...A lány megindul felénk, ám az arcán nem látszódik mosoly. A lépései elvesznek az emberek összesúgása között. 

- Mit csinálsz, Mavis?! Meg vagy bolondulva, meg fog ölni ha közelebb mész! - kiált utána aggódva az anyó. 

A szőkeség elengedi a füle mellett a néni figyelmeztetését és egyre csak közelebb jön. Natsu immár teljes figyelmét neki szenteli...teljesen levetve a védelmét. 

- Zeref halott... - mondja Natsu hirtelen. 

Megint ez a Zeref...de mégis ki lehet ő...Mavis szótlanul lehajol és a felsője szélét felhúzva enged rálátást a derekán díszelgő koromfekete jelnek. Az is egy sárkányjel lenne? Akkor ez sok mindent megmagyaráz... 

- Ez meg...? - nyögi ki Natsu meglepetten. 

Mavis aprót bólint, úgy látszik, tudja mi jár Natsu fejében. 

- A bátyád él...Natsu - szólal meg végre. 

Az idő mintha megállna Natsu körül...felkapom rá a tekintetem és az arcából tisztán ki tudom venni, hogy forog vele a világ. Natsu bátyja...Zeref...

- Mavis! - rántja vissza valaki a lányt a tömegből. 

Natsunak nincs is ideje feleszmélni, csak azt látom, ahogy a következő pillanatban gyors suhintás kíséretben egy rozsdás vaskard lendül a fiú háta felé. A lábaim maguktól szakadnak ki Natsu tartásából és egy erőteljes lökéssel kibillentem az egyensúlyából a védtelen sárkányölőt, kényszerítve, hogy arrébb lépjen. Hirtelen ér a kínzó fájdalom, ami a hátamba sújt. Felordítok az elviselhetetlen érzésre és a szám sarkaiból szivárogni kezd a forró vér. 

- Lucy! - ordít rám Natsu tágranyílt szemekkel. 

- Megérdemelted sárkányölő...Érezd csak azt a fájdalmat te is! 

A hátamból lassan kihúzzák a kardot, homályosodó tekintettel meredek a hasamból ömlő vérre, ami a lábaim előtt szabályos vértócsát képez. 

- Hogy merészelted!? - üvölt Natsu a torka szakadtából.

Azt hiszem, most minden gát áttört nála. A térdeim összerogynak és egy halkat nyögve landolok Natsu karjai között. A fiú azonnal lefektet a földre és Mavis nevét kiáltja... 

- Maradj velem, Luce...nehogy elájulj nekem! - parancsol rám, mire a maradék figyelmemet is arra fordítom, hogy lehetőleg ebben a világban maradjak. 

A sebeimet hirtelen apró, hideg kezek takarják le és pillanatokon belül furcsa, bizsergető érzés veszi körbe a fájdalmas pontokat. A szuszogás nehezemre esik...csak ritkán, erőlködve jutok levegőhöz. 

A nyakamban lévő jel azonban mintha lángokra kapna. Egy idegtépő ordítást hallok...Natsué. 

- N-ne öld mheg...őket... - suttogom szinte hangtalanul. 

- Csss...ne beszélj, Lucy! Azzal csak rontasz a helyzeten. - csitít Mavis hevesen. 

- Koncentrálj a hasfaladon lévő sebre! Próbáld meg begyógyítani! - utasít kissé hangosabban. 

Összeszorítom a szemeimet, megpróbálva a fájdalomra figyelni. Nem történik semmi... 

- Lazíts...így nem fog sikerülni - liluló fejjel nehézkesen kifújom a levegőt. 

Ahogy az izmaim ellazulnak, olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy kemencébe dobták volna a testemet. 

- Ez az...folytasd - bíztat Mavis. 

A fejemet kissé megemelve nézem meg a sérülést, amit vörös foltok kúsznak körbe. Ahogy összehúzódik a szúrás helye, a jelek is egyre kisebbek lesznek. Amikor teljesen felszívódnak, Mavis óvatosan ráteszi a kezét a sebhelyre, ahol meglepetten veszem észre, hogy a hatalmas vértócsán kívül semmi sincs. Mavis ujjai körül halvány, mégis látható fehér fény jelenik meg. Pár pillanat múlva  a fájdalom is enyhűlni kezd... 

- Natsu... - lihegem teljesen kimerülve. 

A közelben hatalmas robbanás hallatszik és lángcsóvák ezrei lobbannak fel e házak között. A feltörő mágia tömörsége szinte fullasztóan hat. 

- Natsu! - áll fel mellőlem Mavis. 

A hangjában kisebb ijedtség cseng. A forrongó lángtenger egyik pillanatról a másikra eltűnik, mintha ott se lett volna. Nehézkesen a könyökömre támaszkodom, hogy Natsura nézhessek. A fiú arca sötétebb, mint amilyennek valaha is láttam...ködös szemeivel engem vizslat és megindul felém. Ahogy elém lép, lassan lehajol hozzám és a vér által vörösre festett kezével végigsimít az arcomon. A következő pillanatban a karjaimtól felránt, úgy hogy a fejemet pont a vállának tudom dönteni. Hálásan fújom ki a levegőt...

- Vigyázz rá, mint a szemed fényére... - hallom még utoljára Mavis egyre halkuló hangját.

Konnichiwa!

(a képről nem nyilatkozom...)Ez a rész most azt hiszem nem sikeredett olyan borzasztó izgalmasra, de azért próbáltam a lehető legtöbbet kihozni belőle. Hogyha tetszett, akkor kérlek voteolj! És a kommentelőkhöz lenne még egy kérésem...ha tud valaki kevésbé ismert, de brutál jó animét, akkor a vélemény mellé kérlek feltétlenül írjátok meg! :)

Shiro~chan