Lucy P.O.V.

Még egyszer a tükörbe nézek és megvizsgálom az ujjnyomokat a nyakamon. Vörösesek, néhol pedig lilásak...Nem haragszom Natsura, de fáj, hogy nem kaphatom vissza azt, aki régen volt. A mellényem gallérját egészen magasra húzom fel, de még ígyis kilátszódnak a nyomok. Amikor visszajöttem az öltözőszerűségbe mindenki síri csöndben figyelt. Nem kérdeztek semmit, volt akin láttam, hogy megkönnyebbült, hogy megkönnyebbültem. Angel és Levy letisztították nekem egy szó nélkül. Nagyot sóhajtok és kiindulok a helységből. Kint már várnak rám. A küzdőtérre kilépve, a lenyugvó nap sugarai megvilágítják a négy trónt. Natsu nincs ott... Mi lehet vele?

- A sorsolás megtörtént...az első küzdelem Lucy Heartfilia és Flare Corona közt fog zajlani...

Hideg tekintettel meredek a név tulajdonosára, aki pszichopatán vigyorog rám.

- Nos...Jó küzdelmet kívánok... - mondja Anna és letessékeli a többieket a pályáról.

Flare velem szemben áll fel, hosszú vörös haja hátraomlik a hátára. Innen úgy néz ki mint valami mérgező esőerdei béka. Oldalrapillantok, de a rózsaszín hajkoronának nyomát sem lelem. A széke üresen árválkodik egy helyben.

- Ne lankadjon a figyelmed, kislány... - hallok egy vészjósló kiáltást.

Visszakapom a tekintetemet, de már nincs időm védekezni. Felnyögök a hasamba szúró fájdalomtól és a lábaim métereket csúsznak hátra. Nem kapok levegőt egyáltalén, miközben a kezeimet görcsösen a hasam köré szorítom. Próbálok állva maradni, de a következő pillanatban öklendezve esem térdre és vért köhögök fel. A vörös folyadék végigfolyik az ajkaimon keresztül az államig.

- Elég szánalmas vagy, nem gondolod? - lép elém és ránt fel a földről a vörös kígyó - Ha nincs itt a ,,herceged" már fel is adod a harcot, vagy netalántán a nemrégi visszautás miatt vagy magad alatt ennyire? - nevet fel gúnyosan.

Milyen visszautasítás?!~fut át az agyamon. Nincs időm megszólalni...a következő támadás egy késsel érkezik. A kés mondjuk egy elég könnyelmű leírás...a fegyver inkább nevezhető kaszának, mint késnek. A penge a mellkasomon talál célba. Két térden állva dőlnék hátra, de a gerincem nem engedi. A fejem hátracsuklik a fájdalomtól. Érzem, ahogy a felhasadt ruha anyagát meleg folyadék itatja át. A fájdalom mintha apró tűszúrás lenne, azonban mégis képtelen vagyok megmozdulni. Elnyílt szájjal csúszik ki egy sikítás a számon, ahogy a piszkos cipőjével a nyílt sebtől hátralök. A testrészeim teljesen szétszórtan és mozdulatlanul hullanak a testem mellé. A vérem végigfolyik a porban, tudom követni homályosan a szememmel az útját. A hátamba újra és újra belehasít a hideg penge, mostmár azonban a fájdalom helyett csak enyhe bizsergést érzek. Vajon fel kellene adjam? A meggyötört arcomra egy hideg vízcsepp csöppen. Az eső egyre gyorsabb ütemben hullik a véres földre...Mintha el akarna mosni...örökre. Hagyni fogom, hogy magával vigyen... A pilláim egy forró könnycsepp kíséretében csukódnak le.

A háttérben mintha sikítás hallatszana...Flare sikítása...és a hideg föld helyett most valami puha és meleg ölel körbe...A fejem hátrahanyatlik és csak nagyon tompán érzékelem, hogy valaki elindul velem a karjaiban. A szemhéjam résnyire nyitva egy cseresznyevirág színű pacát pillantok meg.

- N-na-tsu... - sóhajtom nagy nehezen levegőt véve.

A személy mintha megtorpanna velem...A következő pillanatban egy kéz óvatosan kifésüli az arcomhoz tapadt hajtincseimet a szememből.

- Bocsáss meg, Luce...nem voltam ott, amikor kellett volna, majdnem meghaltál... - suttogja halkan a fülembe.

- Natsu... - nyögöm érthetően amennyire csak tudom.

- Itt vagyok... - válaszol csitítva engem.

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.

- U-ugye nem fogok meghalni? - krákogom, ugyanis eszem ágában sincs kipurcanni, amikor végre ilyen közel a cél.

- Nem...nem az én karjaim közt... - jelenti ki magabiztoson.

Kissé megnyugodva kifújom a levegőt és hagyom, hogy az izmaim ellazuljanak.

- Akkor jó...

A nehéz pilláim fokozatosan bezáródnak és elveszem az üresség világában.

------------------------ Natsu P.O.V. ------------------------

Muszáj volt sétálnom egyet...tombolni akartam, de egyszerűen nem ment. Eddig sosem volt még ilyen...A lenyugvó napban a füleim egy sikításra lettek figyelmesek. A vékony hangra a szemeim ijedten pattantak fel. Rohantam, ahogy tudtam,...de mégis elkéstem...Ahogy a csatatér mellé értem, nem akartam hinni a szemeimnek. A véres tócsában egy lány feküdt...Lucy. A dühtől remegve ugrottam le a sziklafalról, a küzdőtér közepére. Ölni tudtam volna a lányért...azonban nem tettem. A zuhogó esőben felvettem magamhoz az ázott és gyönge kis testet és se szó se beszéd elindultam vele...

Sziasztok! Itt is van a következő rész! Most egy kicsit megint szomorúbb hangulatú ugyan, de azért remélem tetszett. Ha nem hallgattad volna meg a fenti kis zenét, akkor most ne hagyd ki! Imádom...Na ki ismeri fel? Kommentben írjátok meg a véleményeteket és dobjatok az égre egy két csillagot nekem:)

Hamarosan érkezem,

Shiro~chan