Érzem, ahogy a szívverésem ütemesen dübörög végig az egész testemen. Teljesen le vagyok blokkolva, csak hagyom, hogy Natsu a kezeiben tartson, mint valami rongybabát. A kérdést hallottam, de nem bírok válaszolni rá. Hogyan is válaszolhatnék? Igen, felék tőle...de tudom, hogy nem ez az igazi énje, vagyis hát remélem... Natsu a szemeimet fürkészi, de nem mozdul. 

- Este elmegyünk valahova, készülj el... - mondja monoton hangon. 

A keze szinte lehullik az arcomról és ellép mellettem... 

Egy fél perc sem telik el, amióta elment, de a néni gyorsan felrángat az emeletre és beszuszakol a szobába. Botladozva lépem át a küszöböt és a következő pillanatban a térdeim úgy döntötenek, hogy ők bizony nem tartanak meg engem tovább, így elegánsan a földre huppanok. Lassan kifújom a levegőt és megpróbálom lenyugtatni a hevesen dübörgő szívemet. Natsu elvisz valahová...hát...ha ez a régi Natsu lenne, akkor valószínűleg repdesnék az örömtől, mivel egy ,,randi"ra hívott. De...ez...
Egy cseppet sem hangzott egy randira hívásnak. Bár ki tudja...nézőpont kérdése. Lehet, hogy csak egy kicsit kreatív velem szemben a sors, amiért egy vérben ázó hulla társaságában hívtak el randira...

Megrázom a fejem...nem...biztos, hogy ez a Natsu semmit sem akar tőlem. De akkor miért nem ölt meg...belefulladtam volna a tengerbe egész biztosan.
Elhúzom a számat és idegesen beletúrok a hajamba. El kellene terelnem a figyelmemet valamivel erről az egészről. Körbenézek a szobában. Nem túl nagy egy helység. Kicsit poros és úgy igazából nincs benne semmi csak egy egyszerű ágy. Egy nagyot sóhajtok sokadszorra is és elballagok az ágyig és lehuppanok rá. Az az érdekes, hogy a szobában nincsen ablak sem...de mégis világosság van. Na ezt magyarázza meg valamelyik okostojás!
- Mi lesz most...- suttogom magam elé, miközben a két kezem közé fogom az arcomat.
Lassan hátradőlök a párnámat és érzem, ahogy egyre nehezebben nyílnak fel a pilláim. Egy pillanatban teljesen kikapcsol a külvilág érzékelésem és alámerülök az álmok óceánjába.

Hirtelen ajtócsapódás halltszik én pedig felriadva felülök az ágyon.

- Kisasszony! Kezdjen el készülődni, az úrfi már türelmetlen! - mondja kissé ijedten a már jól ismert nénike.

Kipattannak a szemeim és már rohannék is öltözni...amikor rájövök, hogy....már fel vagyok öltözve.
Gyorsan megdörzsölöm a szemeimet és már a néni nyomába is erednék, aki idő közben ki is ment a szobából. Minek csípném ki magam, amikor úgy sem lesz semmi...Nyúlnék a kilincsért, amikor hirtelen  kicsapódik az ajtó. Szerencse, hogy kifelé nyílik, mert ha nem így lenne, most egy pár csontom helyet változtatott volna. Felnézek és szemben találom magam egy mérgesen fújtató Natsuval.
- Nem megmondtam előre, hogy készülj el, kislány?! - kérdezi számonkérően.
- Bocsánat, elaludtam... - hajtom le a fejemet.
- Ch... - horkan fel Natsu.
Mégjobban a földet kezdem el pásztázni.
Kínos csendben állok előtte egy ideig, amikor is hirtelen elkapja a karomat és magával ránt ki az ajtón. Még nem teljesen ébredtem fel, ezért az első pár lépésnél megkísérelem az elvágódást, de Natsu olyan sebességgel húz, hogy a lábaim szinte nem is érik a földet. Hirtelen csak azt veszem észre, hogy beront velem egy szobába. Végigszáguldunk a szobán én pedig csak ide-oda kapdosom a fejemet. Natsu egy rántással kinyitja az erkély ajtaját és és kiránt maga után. Nincs időm feleszmélni, már csak azt fogom fel, hogy Natsu gyanúsan nem akar lefékezni a korlát előtt. Neki fogunk menni! Sikít fel egy hang a fejemben. Elképedt szemekkel próbálom visszatartani Natsut, de esélyem sincs ellene. Mielőtt nekiütköznénk a korlának, Natsu egy könnyed mozdulattal átlendít azon és kihajít a semmibe.
- Mi a...?! - sikítok fel szeveszettül, amikor felfogom, hogy Natsu csak úgy egyszerűen kidobott az erkélyről. Becsukom a szememet és sikítva zuhanok lefelé. Fogalmam sincs,milyen magasan lehettünk, de remélem még van egy fél percem hátra, hogy elmondjam mennyi jó dolgot tettem az életben, és hogy mennyire nem érdemlem meg, hogy a pokolba kerüljek Jackal mellé...
Hirtelen ahelyett, hogy kitörném a nyakamat, a vízbe csobbanok. Szerencsémre ijedtemben még levegőt is elfelejtek venni. Ch...jó is lenne megfulladni egy ilyen helyen. 

El kell teljen pár másodperc, mire észlelem, hogy a körülöttem lévő víz bizony nem mondható cseppet sem melegnek. Nagy nehezen feljövök a felszínre és vizet köpve szívom magamba a levegőt. A hajam az arcomba csüng, ami kissé megnehezíti, hogy oxigénhez jussak ezért elegánsan hátracsapom azt.