A rózsaszínhajú fiú szemei egy pillanatra kitágulnak, de szinte azonnal összébb húzódnak és gyanakodva kezdenek méregetni.
Teljes testével felém fordul, én pedig nyelek egyet. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet rákérdezni Natsura...

- De igen ismerem, mert én vagyok Natsu Dragneel...- mondja a szemembe.

Mi? Nem,nem és nem...ő nem lehet Natsu.

- De mégis honnan ismersz engem, hmm? - kérdezi hirtelen.

Nem tudok válaszolni, mert a torkomon akad a szó. A szemeim párásak lesznek. Ha tényleg ő Natsu, akkor miért nem emlékszik rám?! És miért támadta meg Juviát és Grayt?!

- Ha Natsu lennél, emlékeznél rám...- suttogom magam elé, de szerencsérlenségemre meghallja.
Közeledni kezd felém és egy pillanat alatt elém ér. Lehajtom a fejemet. Nem nézek fel rá. 

- Velem kell jönnöd! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Nem...- suttogom neki halkan

A következő pillanatban két erős kart érzek magam körül. 

- Nekem te nem mondhatsz nemet, kislány! - szól rám agresszívan. 

Nem...nem hagyom, hogy elvigyem...hiszen ő nem Natsu...vagy mégis?! 

Esetlenül kapálózom, amikor eszembejut egy gondolat...

Vegülis nincs mit veszítenem...Ha ez nem az a Natsu akit ismertem, akkor ki? Nem számít. Már annyit csalódtam. Miért ne ismerném meg ezt a Natsut is...ha már ő nem emlékszik rám. A karjaim puhán hullanak vissza a testem mellé. Ha ez egy másik Natsu, akkor én is egy másik Lucyt fogok neki mutatni...olyat, aki mellé illik. Szinte magam előtt látom a szemeit, ahogy kissé értetlenül bámul vele. 

- Vigyél, ahova akarsz... - suttogom halkan, hogy csak ő hallja. 

Itt és most hunyt ki bennem valami...és a helyén csak a végtelen üresség maradt... 

De valami más is beköltözött a lelkembe, a lényem részévé vált...

Ott...abban a pillanatban, amikor újra felnyitottam a szemeimet, nem voltam ugyanaz az ember, mint ezelőtt. 

Lassan felemelem a fejemet és elhidegült, fagyos tekintettel Natsura meredek. Sokáig próbálkoztam ezidáig azzal hogy érzelemmentesen nézzek valakinek a szemébe. Folyton elröhögtem magam, vagy valamilyen indulat volt bennem. 

Sokan tudnak ijesztően nézni... az ő szemükben a harag tüze ég...

De csak kevesen képesek igazán ijesztő tekintetre...azok a szemek üresek...nincs bennük csillogás...csak az üresség.

Ahogy a szemeim találkoznak Natsuéval, ő csak felhúzza a szemöldökét...beszéd nélkül, a tekintetével kérdezi meg tőlem, hogy biztos vagyok- e a döntésemben. Nem mutatok semmi jelet, csak továbbra is üres tekintettel fürkészem a szemeit. Bólint egy aprót...mintha már nem is félne attól, hogy elszököm, lazít a szorításán. Nem enged el teljesen, de egy kicsit elfordít. Egy pillanat allat felkap a karjai közé. Kicsit ijedtebb vagyok, mint az előbb, de az elhatározásom, miszerint követem őt akárhova, egy cseppet sem inog meg. 

- Kapaszkodj, ha nem akarsz leesni... - közli velem hidegen.

Némán bólintok egyet. Nem is tudom, hogy magamnak vagy neki inkább. A következő pillanatban hirtelen egy hangos susogás kíséretében szárnyak tárulnak ki előttem.

Szemei iesztően csillognak. Nincs időm megfigyelni őket, mert egy szempillantással később Natsu elrugaszkodik a talajtól és föllendül a levegőbe. 

A levegő olyan sebességgel tódul az arcomba, hogy úgy érzem nem is bírom nyitvatartani a szemeimet. Még egy pillanatra lenézek Grayékre. Ebben a pillanatban toppan be még öt személy rajtuk kívül. A kékhajú kislány rögtön Juviához szalad és ellátja a sérüléseit. Erzára kúszik a tenkintetem, aki hitetlenkedve és dühösen néz utánunk. Ki tudom olvasni a szemeiből, hogy meg akarja ölni Natsut.Úgy áll ott, mint aki mindjárt utánunk ugrik. Grayre kapom a tekintetem és mielőtt még túl messze érnénk, látom ahogy Gray szemei csalódottsággal és haraggal telve merednek egyenesen az én íriszeimbe. Dühös rám...de nem fogok vissza jönni. Soha többet...

- Sajnálom... 

Nem mondom ki ezt a szót, de éppen elég az, ha a lelkemben ezt gondolom. Előre fordulok( értsd menetirány, amerre repülnek nem tom jól elmagyarázni XD) és a szemeim előtt megcsillannak a tenger végtelen hullámai. 

- Hova megyünk? - kérdezem.

Nem arról van szó, hogy félnék. De arról sem, hogy örülnék. Nem, nem vagyok boldog, de szomorú sem. Csak úgy...vagyok.

- Az én otthonomba... - érkezik a tömör válasz. 

- Miért hozol magaddal? - kérdezem ismét, tudva, hogy lehet kihúzom nála a cérnát. 

A következő pillanatban Natsu karjai elengednek. Zuhanni kezdek...érzem, ahogy az egész testem felgyorsul. aA hajam az irdatlan sebességtől fölfelé száll. A végtagjaim kissé felemelkednek. Nem érzem a halál félelmét. A kezemmel nem kapok Natsu után...csak találkozik a tekinetünk és nézem ahogy távolodik...

Mert ez az esés törvénye...minél magasabbra jutsz...annál nagyobbat esel onnan. 

Sziasztok! Ez a rész egy kicsit depis lett, tudom! Bocsánat! Azt hiszem most jött el a pont, amikor ez az egész teljesen elkanyarodik egy másik irányba...értsétek, semmi köze nem lesz az original storyhoz. Nem mintha eddig lett volna XD. Remélem tetszett ez a rész. Az utóbbi időben elkezdtem jobban és színesebben kifejteni az érzéseket és mozdulatokat és úgy vettem észre, hogy ez nektek nagyon bejön! Ha ez a fejezet is bejön/bejött akkor kérlek voteolj és ne félj megosztani velem a véleményed! Bármilyen véleményt szívesen várok! Amúgy meglett az ezer vote, amit nagyon nagyon nagyon köszönök. Egyszerűen imádom az olvasóimat :)

Shiro-chan :)