Lucy :
Ugyan homályosan látok, de még így is ki tudom venni, hogy Natsu egyszer csak lehajol a szakadék felé. Jackalt már egy ideje nem látom sehol, ebből pedig csak arra tudok következtetni, hogy vagy beesett a szakadékba vagy még most készül beleesni. Vegyes érzelmekkel emelem fel a kezemet a hóból, hogy megdörzsöljem vele a szemeimet az élesebb látás érdekében. Mikor ismét felnyitom a pilláimat, a világ mintha kitárulna előttem. Natsura meredek, mintha most látnám először. De belül vegyes érzelmek kavarognak bennem, ugyan nincs idejük átvenni az uralmat az elmém fölött, mert Natsu a következő pillanatban hirtelen feláll és furcsa tekintettel mered a semmibe. Összezavarodott tekintettel nézek rá.

- Mi történt, Natsu? - kérdezem halkan.

Natsunak egy kielemezhetett vigyor terül szét az arcán.

- Jönnek... - vicsorít a szakadék felé -, van még valaki akinek nagyon sokkal tartozol!

Natsu vigyora idővel áttorzul egy dühös vicsorításba. A szemei dühösen csillannak, de látszik rajta, hogy valamiért visszafogja magát. Ezek szerint Jackal még él, de Natsu hangsúlyából ítélve még szenvedni fog valaki más által. Natsu türelmetlenül mellém ballag a hóba és lehajol, hogy az én szintemen legyen.

- Hogy érzed magad? - kérdezi aggodalmas hangon.

Úgy őszintén, fizikailag elég pocsékul, sőt nagyon pocsékul. De a lelkem legmélyén boldog vagyok. Boldog vagyok, mert Natsu eljött értem. Hálás vagyok, mert megtalált és harcolt értem. Ezért is kell most erősnek lennem. Magam miatt is, de legfőképp Natsu miatt! Visszafolytom a fájdalmas kifejezést az arcomról. De hirtelen be kell szívnom a levegőt, annyit amennyi csak a tüdőmbe fér. Natsu ijedten pislog rám és hátrahőköl, amikor a következő pillanatban egy hatalmasat tüsszentek, olyan cicafélésen. Pislogok egy párat, de a következő pillanatban Natsu lehuppan mellém a hóba és az ölébe húz. Az átfagyott hátamat erősen hozzádörgölöm Natsu meleg hőséget árasztó mellkasának. A fejét az enyém mellé ereszti, én pedig a két karomat összekulcsolom a nyaka fölött.

- Így sokkal jobb! - suttogom a hajába elégedetten.

Hirtelen valaki becsapódik mellettünk a hóba. Ahogy elül a fehér süvítő pára, kirajzolódik egy hosszúhajú alak, aki egy lányt tart a karjaiban. Natsu felé fordulok, de ő csak elmosolyodik. A tekintetem ismét visszasiklik a két alakra, akik egyre közelebb érnek. A felismerés hirtelen cikázik végig a fejemen. Gajeel... és ... Levy!?  Levy nevére összeszorul a torkom és aggódva megpróbálok feltápászkodni, de Natsu nem enged. Türelmetlenül és egyben aggódva kapom vissza a fejemet.

- Maradj itt Levyvel... - áll fel és leveszi a pulóverét.

Hátrafordul hozzám és a levetett ruhadarabot rámteríti. Egy szó nélkül figyelem a cselekedetét. Még egyszer végigsimít az arcomon, a hajunkat felborzolja a hűvös szél. Elfordulna, de a kezem akaratlanul is utána kap. Mikor felfogom mit is tettem, az ajkamba harapok és a visszahúzom Natsut magamhoz. Persze ő is hagyja magát, különben hogy sikerülne magam felé terelni egy sárkányölőt. Felágaskodom az ülésből és hirtelen megcsókolom. Érzem, hogy meglepődik, ahogy a hideg ajkaim megérintik az ő forró ajkait, de szinte azonnal visszacsókol. Nem akarom elengedni, olyan érzésem van, mintha utoljára találkoznánk. Persze ez nem igaz. Nem lehet igaz! Érzi, hogy nem akarom elengedni. Belemosolyog a csókba és lassan elszakít magától. Egy leplezhetetlen vigyor terül szét az arcán. Hátatfordít nekem és bevárja Gajeelt, aki mellém fekteti a kabátba bugyolált, reszkető Levyt. Gajeel arcára nézek. Rögtön lerí róla a mérhetetlen gyűlölet és az aggódás. Aprót bólintok felé, hogy Levyt rám bízhatja. Rögtön elindul és, amikor Natsu mellé ér, egymásra pillantanak.

- Megadjuk neki a következő menetet! - ropogtatja az ujjait Natsu.

Levyt óvatosan magam mellé ültetem. Natsuék felé fordulok és összehúzom  magamon Natsu felsőjét. Menjetek! - mondom ki magamban.

Hagyom, hogy a figyelmem visszavándoroljon Levyre. Az arcát nagy nehezen kibugyolálom és amikor meglátom a tekintetét, elakad a lélegzetem. A szemei pirosra vannak sírva, a könnyei hangtalanul folynak le az arcán.

- Elvette... - hüppögi.

- Mit? - kérdezem közel hajolva.

- A kisbabámat... - suttogja erőtlenül.

Sziasztok! Igen, igen... tudom hogy ez egy kicsit szomorkás rész lett! Remélem tetszett, ha igen kommi/ vote! :)

Köszönöm a követést:

MoonGirlnek:

Sarah Blacknak:

és Zsuzsnak is :

Jó éjszakát/reggelt/estét, amikor épp olvasod! Találkozzunk a kövi részben is! :)

Shiro~chan   :)