Még mindig nem érzem a végtagjaimat, de cserébe a fájdalmom sem járja át a testemet. Az egyetlen dolog, ami körbevesz, az a meleg. De ez nem az a fajta hőség, amitől az ember leizzad vagy liheg. Ez a valmi, belülről melegít fel. Érzem a mellkasomban szétáradó érzést. Egy kicsit olyan, mintha eltompulnának az érzékeim tőle. A szemeim ugyan nyitva vannak, de mintha egyáltalán nem látnék velük. A pilláim egy idő után elnehezülnek, majd akaratlanul is lecsukódnak. Olyan, mintha...

...a világ megszűnt volna létezni körülöttem...

Natsu:

A düh, ami szétárad a testemben, emberi mértékkel szinte felfoghatatlan. Izzó tekintetem lesüllyed Luce-ra. A szemei csukva vannak, az arcán semmilyen kifejezés nem ül. Sápadt bőrén a véres horzsolások jelzik csak, hogy mitől van így kimerülve. Az aggodalom érzése lesz úrrá rajtam, de ez az érzelem fel sem ér a haraghoz, amit Jackallal szemben érzek. Hogy rohadna bele a pokolba...az a szemét! Össze-vissza cikázik a tekintetem, azon vacilálva, hogy vajon Luce-al mit csináljak, hiszen ha verekedésre kerülne a sor, márpedig így lesz, akkor mégsem lehet a karjaimban. Márcsak az ő érdekeit nézve is. Hirtelen kapom fel a fejemet, a megérzésemre, ami azt sugallja, hogy valamilyen támadás közeledik. A bennem tomboló harag intenzíven felerősíti és kiélezi az érzékeimet. Egy pillanat alatt fellángol a jobb karom és hárítja a Lucy arca felé érkező orvori kést. Fejemet az előttem kb. 10 méterrel álló Jackalhoz fordítom és gyilkos tekintettel meredek rá.

Egyet előre lépek, ezzel rögtön hátrálásra késztetve a szőke hajút. Összeszűkült tekintettel bámulok rá, eközben belül még mindig gondolkozom a legjobb döntésen. Lucy egyértelműen fontosabb, mint ez a szadista állat, de okulva abból, amikor legutóbb életben hagytam... Nem tudok dönteni, de hirtelen Luce megmozdul a karjaimban. Azon nyomban rá kapom a tekintetem. A szemei ugyan még mindig csukva vannak, de az arcára egy halvány mosoly ül ki. A haragom abban a pillanatban elszáll és a világ eltompul körülöttem. Luce a fejét a mellkasomba fúrja és elégedetten szuszog. Olyan mint egy bújósnyuszi, aki élvezi a szalmája melegét. Ahogy nézem, hirtelen egy vizes csöppet érzek lefolyni az arcomon. Ahogy ráfolyik a számra, megnyalom és a szemeim meglepetten nyílnak fel. Sós..., egy könnycsepp? Én........sírok? Mozgolódást hallok magam mellől és megszakítva a filmekbe illő pillanatot, a hangok irányába kapom a tekintetemet. Nem nagy meglepetésemre Jackalt látom meg, aki éppen valamilyen bombának kinéző gömböt próbál összeszerelni. Az ajkaimba harapok és meghozom a döntést. Az ébredező Lucet óvatosan lefektetem a hóba és végigsimítok az arcán, mire csokibarna szemei felnyílnak. Körbenéz és mikor tekintete felfedez engem a szemei felcsillannak. Halványan elmosolyodom, de a következő pillanatban egy fénylő gömb esik le a lábam elé. Egy pillanat alatt cselekszem és lendítem a lábamat, hogy elrúgjam a gonosz kis labdát. Ez sikeresen meg is történik, de a bomba hamarabb robban mint azt gondoltam. Az apró rekeszecskék felénk süvítenek a hideg levegőben. Ösztönösen cselekszem és a fellángoló tüzem hatására gőz süvít fel az ég felé. Ezzel egyértelműen megakadályozom azt, hogy akár egy vasrekesz is eltaláljon minket. Hirtelen egy halk vihogás hallatszik, ugyan még semmit nem látni a gőztől, de már most érzem, ahogy a testem megfeszül. Beszívom a hideg levegőt és kifújnám, amikor egy hideg kéz gyengéden megkapaszkodik a nadrágomban. Megszakítva a támadás előkészületeit, Lucera nézek és szemvesülök a könnyes arcával. Sír, de mégis boldognak néz ki.

Nem szólok semmit, csak óvatosan leválasztom az ujjait a ruhámról és végigsimítok az arcán. Ő belesimul az érintésembe és lassan bólint, jelezve nekem, hogy tud vigyázni magára. Felemelem a fejemet és szembetalálom magam Jackal pszichopata vigyorával. A hó minden lépésem alatt sisteregve változik vízzé. Kezeimet ökölbe szorítom és gyilkos tekintettel meredek az egyre ijedtebbnek tűnő Jackalra. Amikor a közelébe érek, ő pedig nem tud hova menekülni, ugyanis már egyetlen lépéssel hátrébb is egy hatalmas szakadék tátong.

- Te következel!

Az ajkaimba harapok és ütésre lendítem a kezemet. Jackal kétségbeesett szemekkel néz rám, a szája ijedt kiáltásra nyílna, de nem jön ki hang a torkán. Az ütésem egyenesen a hasába talál. Hátralép egyet a fájdalomtól, de a hó betörik alatta és látom, ahogy zuhanna bele a szakadékba, de kezével sikerül elkapnia egy kiálló jégdarabot. Kilépek a szirt szélére és lenézek egyenesen a két kétségbeesett szembe. Az eszem azt diktálja, hogy most azonnal húzzam fel, de hirtelen feltűnik a szemeim előtt Luce véresre sebzett teste és a szemeim haragosan csillannak.

A kezeimből villámokkal tarkított lángcsóva süvít elő és tör utat Jackal felé, de az utolsó pillanatban eltérítem a saját támadásom, így az a hideg szélbe vész. Lenézek a tüzem által olvadozó jégdarabra, ami Jackalt tartja. A tekintetem átsiklik a kétségbeesetten kapaszkodó szörnyetegre. A hóba guggolok és egyenesen Jackal szemeibe nézek.

- A pokolban már várnak rád! - mondom halk hangon.

Sziasztok! Bocsi a sok késésért, de azt hiszem ti is ismeritek azt a fránya nyelvtant, amiből tanulnom kellett. Na de végre itt a rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket és sikerült jól leírnom a harcjelenetet is. Egy kicsit megismerkedhettetek Natsu érzéseivel is. Kommi, vote akármi jöhet! És nem, ismét nem feledkeztem meg a három új követőmről.

chitogetadashi:

darkrosali:

és timcsekaa:

Találkozzunk a kövi részben is! :)

Shiro~chan