Mikor végre felvettem azt a jó kis pólót a fürdődresszem felé, visszamennénk a céhbe, de hirtelen egy hatalmas robbanás rázza meg a földet. Ijedten oldalra kapjuk a fejünket Natsuval és leszünk szemtanúi annak, ahogy egy hatalmas sziklatömb közvetlenül a céh épülete mellett porrá zúz egy családi házat. Elkerekednek a szemeim és rohanni kezdek feléjük.

- Luce, várj! - kiált utánam Natsu.

Nem fordulok hátra, csak rohanok az egyre halkuló sikítások irányába. Amikor odaérek, hirtelen jött erőből nagy nehezen félrehúzok egy gerendát. Alatta egy nőt pillantok meg, aki magához szorít valamit. Alig él már, nyílnak tágra a szemeim. Kisebb nagyobb nyögésekkel felemeli a fejét a porból és fájdalmas arccal néz rám.

- K-kérlek v-vidd el a-az apjához... - nyögi ki a szavakat.

Remegve kinyújtja a véres kezeit és egy nyöszörgő, rongyba bugyolált kisbabát ad a kezeimbe.

- Nagyon szeretlek, G-Gabriel... - suttogva könnyezve.

- És hol van az apja? - kérdezem kétségbeesetten a babát nézve.

Mivel nem kapok választ, a nőre kapom a tekintetem. Szemeiben kihunyt a fény és semmibe meredő tekintettel néz az ég felé. A csöppség a kezeimben felsír és az én szemeimbe is könnyek gyűlnek. Lehajolok a halott nőhöz és kezemet a kézfejére helyezem.

- Visszajuttatom a gyermekedet, megígérem! - suttogom.

A következő pillanatban kiáltás hallatszik.

- Luce, vigyázz! - ordítja Natsu és elhúz a rám dőlni készülő épület alól.

Magamhoz szorítom Gabrielt, ahogyan csak tudom. Natsu kérdően néz a kicsire.

- Hát ő meg? - kérdezi Natsu Gabriel felé hajolva.

Nem tudok válaszolni, csak meredek a nő egyik kezére, ami kilóg az imént rádőlt betontömb alól. Érzem, hogy Natsu követi a tekintetemet és megakad a lélegzete.

- Gabriel... - suttogom és érzem, hogy Natsu visszafordul hozzám -...a neve Gabriel...

Natsu felkap és menekülő emberek közé vezet. Betol közéjük én pedig kétségbeesetten próbálok kimenni közülük, de a tömeg lassan magával sodor.

- Natsu!

Visszafordul egy ideges mosolyjal az arcán.

- Menj velük és vigyázz Gabrielre, majd még találkozunk! - kiáltja és felugrik.

Nézem az egyre távolodó alakját és tekintetem feltéved az égre. Felgyújtott olajjal bekent sziklatömbök százai zuhannak a város felé. Néha-néha feltűnik egy-egy mágus és eltérít egyet-kettőt, de még így is túl sok marad belőlük. Segítenem kéne, de a kulcsaim sehol és ott az ígéretem is! Magamban vívódom, miközben az eső is elered. Villámok sújtanak le és minden irányból sikítások hallatszanak. Döntök, először mindenképpen meg kell keresnem Gabriel apját. Rohanni kezdek és mellettem tűzcsóva csap fel és égeti el a becsapódni készülő dolgokat. ,,Natsu, meg ne halj nekem!" , gondolom magamban. Nagy nehezen kiverekedem magam, kezemben Gabriellel a menekülő civilek közül és a hegyek felé veszem az irányt. Hirtelen árnyékokat látok magam előtt, ebből arra következtetek, hogy felettem vannak. Felnézek a viharos felhők felé, érzékeim nem csalnak, tényleg felém zuhannak le emberek. Megpróbálok begyorsítani, de megcsúszom a sárban és majdnem leesem. Ez elég időt ad nekik, hogy körbevegyenek. Idegesen kattognak a kerekek az agyamban, hiszen egy kisgyerek van nálam. Így nem tudok harcolni rendesen! Az egyikük közelebb jön és egy gyors mozdulattal elszakítja a pólómat a nyakamnál. Odakapom a szabad kezem.

- Tényleg ő az! - mondja a társainak.

Hátrébb ugrálok és kezeimmel tartom a nyűgös csöppséget. Nem kapok választ.

- A gyerek is az övé? - kérdezi egy mélyebb hang.

A hozzám legközelebb levő beleszagol a levegőbe és elgondolkozik.

- Nem, és nem is a nőé! - mondja ki határozattan.

Egyszerre leemelik a csuklyát a felyükről. Sárkányölők?! A szemeim aggódva húzódnak össze. Mit akarhatnak tőlem?! És mit értettek az alatt, hogy nem az övé? Hirtelen egy gondolat suhan át az agyamon és értelmet nyer minden részlet. Ha valóban sárkányölők, akkor valószínűleg Natsu jelét keresték rajtam. De mégis miért?!

- Értem... - szólal meg teljesen higgadtan a mélyhangú -, akkor véggezzetek a gyerekkel és hozzátok a nőt!

A pupilláim kitágulnak, képesek lennének végezni egy kisgyerekkel?! Szörnyetegek! Várjunk csak, a sárkányjel miatt elméletileg nem tudnak hozzámérni. Közelebb jönnek én pedig egyre jobban magamhoz szorítom Gabrielt. Hirtelen egy kezet érzek a csuklómon. Miért nem égeti meg a jel?! Ijedten pillantok le és eláll a lélegzetem ahogy meglátom a kesztyűt a kezén. Lehetetlen! A következő pillanatban kikapják a kezeim közül Gabrielt és távolabb viszik. Fájdalmat érzek a nyakamban és homályosodni kezd előttem a világ. Gabriel sírása hirtelen abbamarad.

- Ne...! - suttogom elhalóan.

Valaki felkap és elindul velem valahová az esőben.

Sziasztok! Huhh, ez amolyan kissé depis rész lett, na de ilyen is kellett az egészbe. Lehet, hogy túl sok trónok harcát néztem?! Na mindegy... Élvezzétek a hétvégét! Remélhetőleg holnap új résszel érkezem!

Shiro~chan :)