Szellősusogás...

Beszűrődő fény...

Valami végigsimít az arcomon és arrébbsöpör egy pár kósza szőke tincset. Ez valakinek a keze, állapítom meg. Natsu! Óvatosan kinyitom a szemeimet és egyenesen egy meglepődött szempárral találom szemben magam. Elmosolyodom és felnyújtom a kezemet, hogy magamhoz szoríthassam Natsu kezét. Már éppen utánakapnék, de amikor felkapom a kezemet meglátom a bekötözött kezemet. Meglepődötten pislogok, mikor Natsu felcsúsztatja a kezét az enyémre.

- Bekötöttem, amíg aludtál - bújik hozzá a kezemhez, mintha valamilyen puha plüssállat lenne.

Felülök és játékosan beleborzolok a hajába, akkor tűnik fel a tény, miszerint én és Natsu is  fürdőruhában vagyunk az este óta.

- Most azonnal kell keressek valami normális ruhát! - esem pánikba.

Kapkodva kezdenék felállni, de egy erős kéz visszatart. Visszanézek Natsura, aki vigyorogva visszahúz a fűbe. Jajj igen, elfelejtettem megemlíteni, hogy történetesen egy gyönyörűen virágzó fa alatt vagyunk!

Már éppen azon vagyok, hogy számonkérjem Natsut az előbbiért, amikor hirtelen az ölébe húz. Mélyvörösre pirulok és egyből leteszek erről a tervről.

- Rég volt már... - sóhajtja hátrahajtott fejjel.

- M-mi? - dadogom még mindig kipirulva.

- Mikor először találkoztunk... - fejezi be a félbehagyott gondolatát.

Hát igen... Azóta egy csomó dolog történt már, például elmentetek Happyval és én utánatok siettem, azután pedig megcsókoltál. Tényleg, akkor mi vajon most járunk? Meg kellene kérdeznem tőle, csak nem igazán merem megtenni! Talán majd máskor...

- Még nem is kérdeztem, mit csináltatok Happyvel annyi ideig? - próbálom terelni a témát.

Natsu rámvillant egy gondolkozó fejet és beszélni kezd.

- Miután visszamentél, Happyvel átköltöztünk a szemben lévő hegyre, de ott nem volt olyan muris tó, mint az előzőnél - állapítja meg és megtámasztja kezével az állát.

- És hogyan edzettetek? - kérdezek ismét a témakörön belül.

- Hááát - nyújtja el az ,,á" betűt - én mindennel és mindenkivel aki útbaesett...

Érzem, hogy egy izzadságcsepp csúszik le a homlokomról. Van egy olyan érzésem, hogy én erre a történetre nem vagyok kíváncsi. Még mesél egy darabig az útról, de nem igazán tudok odafigyelni rá, egyszerűen máshol jár az agyam.

Vajon ő mit gondol a kapcsolatunkról? Fog valamit mondani erről vagy engem ösztönöz beszédre?

Hajj! Miért nem olyan könnyű ez, mint a filmekben?! Csak sipp-supp érzelemmentesen megbeszélik a dolgokat, elcsattan az első csók és aztán már rögtön nyilvánvaló mindenkinek, hogy járnak. Na, de a valóság már más tészta! Az embernek fogalma sincs arról, hogy a másik mit érez, főleg ha az illető egy hatcsillagos idióta! Fájdalmasan sóhajtok egyet, mire Natsu abbahagyja a beszédet.

- Mi a baj? - kérdezi a szemembe nézve.

Összeszorítom a számat, de nem, egyszerűen nem merem kimondani! A fenébe is velem!

- Semmi - nyögöm ki végül.

Nos nem igazán a hazugság az erősségem, főleg nem ilyen esetekben! Megpróbálom menteni a menthetőt, ezért megpróbálkozom újra a téma elterelésével.

- Vissza kellene mennünk a többiekhez, nem gondolod? - kérdezem meg nagy nehezen.

Natsu még mindig egyik szemöldökét felhúzva, gyanakvóan fürkészi a szemeimet. Már kezd olyan érzésem lenni, hogy nem tudtam átverni teljesen, sőt egyáltalán nem jött be a terv!

- Jól van! - vigyorodik el és feláll.

Jajj, a fenébe, hogy nem tudom pontosan mit akarok! Nagyon szeretném, ha megkérdezné mi a bajom, de azt is, hogy ne vegyen észre semmit az egészből! Ösztönből utánakapok és megállítom. Mikor rájövök, hogy mit is csináltam már tudom, hogy innen nincs visszaút.

- Natsu... - mondom lehajtott fejjel.

- Hm? - fordul felém.

Gyerünk, Lucy! Nyögd már ki amit akarsz, nem gondolatolvasó! Én is felállok a fűből és közelebb lépek Natsuhoz.

- Mit jelentek neked? - suttogom lehajtott fejjel.

Hirtelen egy kéz emeli fel az államat. Várakozva nézek a szürkészöld szemekbe. Közelebb hajol és a fülembe kezd suttogni.

- Még mindig mindent! - suttogja.

Érzem, hogy az arcom egyre vörösödik, főleg amikor Natsu ajkait érzem a sajátjaimon. Átölelem, mintha utoljára találkoznánk az életben. Az ő kezei felkúsznak a derekamra és úgy tart szorosan maga előtt. Hogy nekem mennyire hiányzott már ez az érzés! Végül elenged és a kezemtől fogva húzni kezd a város felé én pedig boldog szívvel követem.

Bruhahaha! Megérkeztem ezzel a résszel is! Ki hitte volna, hogy miközben az ember unravelt és guren no yumiyat hallgat ilyet tud írni... Na de sikerült, úgy érzem ez egy olyan vidám rész lett!!! Remélem mindenkinek tetszett a fejezet! Tele-tele pakoltam NaLuval! Vote/komment/minden egyéb jöhet! Élvezzétek a natsut a legvégéig! 

Shiro~chan  :)