Mit ne mondjak? Ez a réten szaladgálósdi elég fárasztó tud lenni! Főleg, ha az embert még a kezétől fogva húzzák is.

- Na-Natsu, álljunk meg! - próbálom kimondani a nagy lihegés közben.

Natsu rögtön megáll és felém fordul, szemében egy kicsi aggódást vélek felfedezni. Rámosolygok, de a következő pillanatban felszisszenek a vállamba nyilalló fájdalom miatt. Odakapom a kezemet. Natsu rögtön közelebb lép és óvatosan lefeszíti kezemet a fájó részről. Elhúzza a pólomat, hogy hozzáférjen a bőrömhöz. Óvatosan végigsimít az égő területen, mire én  összeszorítom a számat. Én is lenézek a vállamra és meglepődve veszem észre, hogy valamilyen pirosas minta kezdett el kirajzolódni. Mi a csoda ez?! Natsura nézek és ő is hasonlóan meglepődötten nézi a jelféleséget, de az ajkán ott ül egy kis mosoly. Ebből arra következtethetek, hogy tud valamit erről. Már épp kérdeznék valamit, amikor beelőz és beszélni kezd.

- Nem hittem, hogy ilyen gyorsan elkezd megjelenni - mondja Natsu egy érdekes arckifejezéssel az arcán.

- Micsoda? - kérdezem értetlenül.

Elmosolyodik és leveszi a sálját. Várjunk, miért veszi le a sálját?! A kövektező pillanatban átlendíti a derekam körül az egyik végétől fogva, majd elkapja a másikat. Egy ravasz vigyor terül szét az arcán és megrántja a sálat, aminek az lesz a következménye, hogy nekiesem a mellkasának. Eltolom magam tőle kézzel és a szemeibe nézek. A vigyora átváltozik féloldalas mosoly féleségbe. Érzem, hogy elpirulok az arca közelségétől.

A vérem szó szerint forrni kezd és a szívem a torkomban dobog. Natsu most valahogy tökéletesebbnek tűnik, mint valaha. Úgy érzem, újra belészerettem. Nem mintha eddig nem lettem volna így ezzel. Natsu közelebbhajol, hogy az orrunk összeérjen. Lefelé irányítom a tekintetemet és a földet bámulom.

- A tűzsárkány jele - mondja halkan.

- Tessék? - értetlenkedem.

- A jel a nyakadon, ami azt mutatja, hogy az enyém vagy - pontosít.

Még jobban elpirulok a tény miatt, hogy azt mondta az övé vagyok. Elvörösödve bólintok egy aprót, jelezve, hogy egyetértek a kijelentéssel. Ő elvigyorodik és felkap a karjaiba, úgy ahogy a menyasszonyokat viszik.

- Huh?! - csak ennyit tudok kinyögni a meglepettségtől.

- Nem hagyom, hogy az én Luce-om rohanjon, miközben miattam fáj neki... - neveti el magát és futni kezd velem.

Így még gyorsabbak vagyunk, mint amikor én is szaladtam. A hajamat egy kicsit megröpteti a szél, miközben Natsu halad velem a karjaiban. Már egy jó ideje haladunk, de úgy tűnik ennek a mezőnek se eleje, se vége. Egy pillanatban a magasból leesik valami, egyenesen az ölembe. Lenézek és egy csukott szemű Happyt látok magamon. Elaludt repülés közben, na ne szórakozzunk már! Pedig akék exceed láthatóan húzza a lóbőrt.

- Úgy érzem, ma itt fogunk éjszakázni! - mondja Natsu halkan, hogy ne ébressze fel vele Happyt.

- Igen, én is...

Natsu megáll velünk és lerak engem és Happyt. Míg én Happy épségére ügyelek, ő keres a tüze fényénél egy normális fekvőhelyet. Követem a szememmel a csillagok fényénél. Int, hogy menjek oda Happyval. Odalépdelek a kijelölt helyre és lefekszem a fűbe. A kezeimet a fejem alá rakom, hogy kényelmesen tudjam nézni a csillagokat. Natsu is ledől mellém és magamon érzem a tekintetét.

- Natsu... - kezdem halkan.

- Hmm?

- ...,neked hol van az igazi otthonod? - fejezem be végül.

- Fogalmam sincs róla, miért kérdezed? - fordul oldalra felém.

Megrázom a fejem és reménykedem benne, hogy látta ezt a mozdulatomat. Nagy valószínűséggel igen, ugyanis nem firtatja tovább a témát.

- Van kedved sétálni egy kicsit? - kérdezi.

Happyra nézek bizonytalanul. Natsu felül és a kezét nyújtja felém, hogy felsegítsen.

- Miatta ne aggódj, nem megyünk messze! - válaszol a kimondatlan kérdésemre.

Magamban kuncogok egy sort és elfogadom Natsu kezét. Ő felhúz a földről és elindulunk a fűben. Sétálunk egy ideig, de hirtelen Natsu megáll és szembefordít magával. A tekintete kissé szomorkás.

- Én tényleg nem szeretném, hogy így legyen, de...

Itt abbahagyja a mondatát, érzem hogy valami nincs rendben. Megfogom a kezeit és próbálok bátorítóan nézni rá, holott nagyon rettegek attól, amit mondani fog.

- Igen? - ösztönzöm a folytatásra.

- Haza kellene menned, Luce! - mondja és szomorúan rám emeli a tekintetét.

Mi-miért?! Nem jó ez így neki vagy miért mondja most ezt nekem?! Összeszorítom a számat és várom, hogy folytassa.

- Tudod, úgy érzem, hogy ha velünk maradsz, akkor nem teljesen tudok az edzésre koncentrálni, mert... - megint elakad.

Nem szólok semmit, csak bánatosan a földre csúszik a tekintetem.

- Mert félek, hogy bántanak és nem vagyok elég erős, hogy megvédjelek! - mondja ki ide-oda nézve.

Sóhajtok egyet. Valahol a lelkem legmélyén tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni. Öntudatlanul is felemelem a kezemet és az arcára helyezem. Natsu egyből felkapja a tekintetét és szomorúan néz rám.

- Ha ezt szeretnéd, akkor visszamegyek a Fairy Tailbe! - öltök fel egy hamis mosolyt az arcomra.

Elnyílnak a szemei, gondolom nem gondolta, hogy ilyen könnyen belemegyek a dologba. A következő pillanatban két kart érzek magamon, majd hamarosan egy test simul szorosan az enyémhez.

- Köszönöm! - suttogja Natsu a fülembe.

Az első könnycsepp lecsordul az arcomon. Natsu elenged és letörli  a kezével. Utána megint magához húz és megcsókol, úgy mintha tényleg ez lenne rá az utolsó alkalma.

Visszasétálunk Happy mellé és lefekszünk aludni. Oldalra fordulok és próbálok nem sírni, de olyan nehéz! Hirtelen két kar fonódik körém és egy meleg test nyomódik a hátamhoz.

- Ne sírj, Luce! - suttogja megnyugtatóan.

Megfordulok és belefúrom a fejem a mellkasába. Érzem, hogy újra a karjaiba zár. A sírástól elfáradva, lassan álomba szenderülök.

Sziasztok! Tudom, hogy elég késő van, de még ma mindenképp fel szerettem volna rakni a részt! Ez egy viccesen különleges egybeesés, mert ez a tizedik fejezet és pont tíz követőm van. Hehe! Ezért lett most ez rgy kicsit hosszabb fejezet! Köszönöm szépen a követést:

Hana Dragneelnek: Mivel tizedik vagy és ráadásul Uchihát találtam a nevedben (gondolomértedhogyértem) ezért 2 képet is kapsz!

A következő egy kihívás lesz, valószínűleg! Köszönöm a sok kommentet és csillagot, továbbra is számítok rátok!

Shiro~chan :)