Egy levél.

Egyetlen vacak papírdarab.

Itt hagytál, egyedül a könnyeimmel.

- Gyere haza, Natsu! - kiáltok bele a sötétségbe.

Könnyeim mardossák az arcomat. A fiú hiánya mintha belülről szakítana szét. Hogy tehette!? Csak úgy elment egy évre, hogy erősebb legyen. Mégis mi lesz így velem?

Nem nézem merre, csak rohanok előre az utcán. Megbotlom egy kőben és eldőlök. Nem tart meg semmi, így belezuhanok a vizes árokba. A hideg víz egyre lejjebb húz, de hirtelen egy kar fogja meg az enyémet. Kihúz a partra.

Gray volt az, aki megmentett.

- Mit képzeltél, hogy nem úsztál fel azonnal a felszínre? - kérdezi szinte ordítva. Mikor a szemeimbe néz, rögtön elhallgat.

- Mi a baj, Lucy? - enyhül meg.

Nem bírom tovább. Zokogni kezdek, érzem a könnyeim sós ízét. Becsukom a szememet a válaszra készülve.

- Elment - suttogom elhalóan.

- Ki ment el, Lucy? - kérdezi Gray aggódva.

- Natsu - mondom halkan.

- Hogy mi? - értetlenkedik.

Ha csak belegondolok, sírni támad kedvem. Még mindig nem értem az okát, amiért elment. Felpattanok és újra szaladni kezdek. Nem érdekel, hogy tiszta víz mindenem. Semmi nem fontos, csak Natsu. Hogy gondolja meg magát és jöjjön vissza. Hallom, ahogy Gray utánam rohan. El akarok futni a világ elől. És visszakapni Natsut. Megint megakad a lábam valamiben, de ezúttal a földön landolok.

- Lucy! - hallom Gray kétségbeesett kiáltását.

Forog velem a világ. Lassan elveszítem az eszméletemet.

- Natsu - suttogom még utoljára.

Éjfeketébe borul körülöttem minden.

- Azt mondta, hogy Natsu elment - mondja valaki.

- Biztos vagy benne? - kérdezi egy másik.

Natsu! Hirtelen visszatérnek az emlékeim és kardként hasít belém a fájdalom, hogy itt hagyott.

Rekord gyorsasággal ülök fel az ágyban. Az első, ami feltűnik, az Mira aggodalmas arca. Az tény, hogy a a céh épületében vagyunk. De miért?

- Mi történt? - kérdezem elevenen.

- Elestél és beütötted a fejed, de Gray szerencsére behozott a céhbe - válaszol Mira.

Most veszem észre, hogy Gray is itt van.

- Köszönöm, Gray - mondom hálásan felé fordulva.

- Nem tesz semmit - von vállat az említett.

Hirtelen nyílik az ajtó és Lisanna lép be rajta. Közelebb jön az én ágyamhoz.

- Lucy, gyere ki velem egy kicsit, kérlek - mondja komoly arckifejezéssel.

Kikászálódom az ágyból és követem. Kilépünk a céh bejáratán. Nappal van. Az egész éjszakát kiütve töltöttem volna?! Visszafordulok az előttem sétálóhoz. Fogalmam sincs, mit akarhat Lisanna. Kiérünk a vizesárokhoz, amibe tegnap beleestem. Leülünk a szélére és szótlanul bámuljuk a vizet.

- Lucy - töri meg Lisanna a csendet -, mi történt Natsuval?

Felé fordulok és látom, hogy még mindig a vizet nézi. Szinte üveges a tekintete.

- Elment - ejtem ki keserűen.

- Miért? - kérdez rá halkan.

Hogy miért? Én is ezen gondolkozom. Vagyis inkább azon, hogy miért egyedül indult el.

- Nem tudom - válaszolom végül.

Még mindig nem néz felém. Mintha mondani akarna valamit, de nem biztos benne.

- Lucy - fordul végre felém -, te szereted őt?

- Nem, dehogyis! - tiltakozom hevesen -...Vagyis nem tudom.

- Szóval igen - mondja szomorúan.

Még sosem vallottam be magamnak, de nagyon bejön nekem. A hülye poénjaival, a járműfóbiájával és a rombolásmániájával együtt. Talán ezért is hiányzik annyira...

- Lucy - szólít a nevemen -, szerintem utána kellene menned!

- Szerintem is, de fogalmam sincs, hogy hol lehet... - értek egyet vele.

Lisanna feláll és elindul az erdő irányába. Utána futok, és mire beérem, már a fák között szaladunk.

Hirtelen lefékez és használja a Take Overt. Átváltozik kutyává és szimatolni kezd.

- Találtál valamit? - kérdezem türelmetlenül.

- Igen, tudom merre mentek, de már nagyon távol járhatnak - válaszolja.

- Az nem számít - mondom.

- Észak felé tartanak Happyval, úgy tűnik a hegyekbe akarnak menni - hadarja Lisanna.

Észak és hegyek, rendben. Nincs időm, hogy várjak, egyedül fogok elindulni. Lisannát nem akarom belekeverni ebbe. Horologiummal beérhetjük őket. Minden perc számít.

- Köszönöm Lisanna, remélem még találkozunk - búcsúzom.

Szaladni kezdek észak felé, amilyen gyorsan csak tudok. Érzem, hogy a lábaimat feltöri a kényelmetlen szandál, de nem foglalkozhatok most ezzel. Natsut kell beérnem, méghozzá minél gyorsabban. Egyre jobban fáradok egy idő után. Már alig bírok levegőt venni. Nem állhatok meg, Natsu még nagyon messze van. Még gyorsabban próbálom szedni a lábaimat. Hosszú idő múlva elérek egy hegy lábához. Felnézek és látom, hogy az oldalában tűz ég.

Első fejezet! Kommenteket szívesen fogadok, hogy folytassam-e?

Shiro~chan :)