Ősznek szelei fújnak völgynek peremén,

Múltról hull le a lepel az éj rejtekén.

A játéknak vége, elfogyott az idő

Ám a nyughatatlan sors újabb próbát sző.

- Mit jelentsen ez? - kérdeztem nyughatatlanul miközben a kezemben lévő papír darabot figyeltem meredten.

A teremben fagyos hangulat uralkodott. Hol összesúgtak, hol rémülten néztek össze. Nem tudom hogy mit jelent ez a szöveg, de egy biztos hogy nem jót! A néma csendet egy ajtó csapódás törte meg. Gandalf jelent meg sietős léptekkel indult meg felénk. Tekintete zavart volt, mintha tudott volna az előbb történtekről.

- Gandalf, mit keresel itt? - illetődtem meg.

- Beszélnünk kell! - nézett rám és apámra.

A könyvtár felé vettük az irányt. Gandalf nagyon zaklatottnak tűnt ahogy én is, egész úton görcsösen szorítottam a vörös, bársony ruhám ujját. A folyosót a lámpa pislákoló fénye borította be. Gandalf benyitott a sötétbe burkolózó helyiségbe, majd gyertyát gyújtott. Az asztalra könyveket, és tekercseket rakott egymás mellé. Azonban csak egy kemény kötésű könyvet vett a kezébe, minek közepén vörös selyemszalag díszelgett.

- Megmondanád hogy mi ez az egész? - szólalt meg apám.

- Volt itt egy fekete holló? - kérdezte türelmetlenül.

- Igen és ezt adta át nekem
- nyújtottam át a papír cetlit.

- Elkezdődött. Galadriel úrnőnek igaza volt! - kiáltott fel mire összerezzentem.

- Elég volt ebből! Azonnal mond el hogy mi folyik itt! - kelt ki magából apám.

-  A hatalom gyűrűinek kovácsolásával kezdődött - kezdett bele. - Három gyűrű került a tündékhez, kik minden teremtmény közt a legbölcsebbek, s a legbecsületesebbek. Hét lett a törp királyok jussa, kiknek háza cifra kő. És kilenc volt a halandó embereknek, kik mindenek felett hatalomra vágytak. Azonban volt még egy gyűrű amiről senki nem tudott. Szauron a sötét úr titokban elkészítette a nagy gyűrűt, hogy uralkodhasson középfölde felett ez a gyűrű mordor földjén, a végzet hegyének tűzében készült. A Gyűrű meghosszabbítja viselője életét, de ha az halandó, és sokat használja, az évszázadok alatt egyre inkább magába szippantja a Gyűrűn uralkodó sötét szellemnek otthont adó árnyékvilág, mígnem elhalványodik, és maga is egy lesz a sötétség otthonának lakói és a Gyűrű rabszolgái közül. A Gyűrű már kezdetben uralkodni képes viselője gondolatai fölött, és gonosz tettekre is ráveheti annak érdekében, hogy visszakerüljön Sauronhoz. Ha Sauron visszaszerezné a Gyűrűt, hatalma akkorára nőne, hogy valószínűleg örökre ő uralkodna az egész világ felett. Ezért a Gyűrűt el kell pusztítani. Ez csak egy helyen lehetséges: Mordorban ahol készült, a végzet hegyének tűzében kell elpusztítani.

Már korábban is hallotam róla azonban azt hittem, hogy csak legenda. De kiderült hogy nem az.

- És mi van a hollóval? Miért jött el hozzám? - kérdeztem nyughatatlanul.

- A te történeted nem egyszerű Aurora! - sóhajtott fel apám.

- De mégis miért nem értem!
- mondtam dühösen.

- Mond el neki Elrond - nézett rá Gandalf.

- Rendben - mondta majd a kezébe vett egy tekercset és olvasni kezdte.
- Mikor a világ megöregszik és az erők elfáradnak, Morgoth visszatér az ajtón át az időtlen sötétségből, hogy elpusztítson egy gyermeket aki Agartha földjén született, Dariyah néven - e sorok közt apám néha felpillantott rám, majd folytatta ahol abbahagyta. - Azonban ez a gyermek még nála is erősebb, ő a sárkányok úrnője, amikor eléri tizennyolcadik születésnapját egy holló jelenik meg előtte, aki a Sárkány hívó szavát adja át neki. Egy gyermek aki végzetét saját maga okozza.

Ez egy jóslat, de mi köze van hozzám?
Lehet hogy rólam szól? Ez nem lehet ez lehetetlen.

- Kiről szól a jóslat? - szólaltam meg gombóccal a torkomban.

- Rólad, Aurora - mondta ki Gandalf.

- Mégis miért nem mondtad el?
- szólaltam meg arcomra kiült a bánat, szemeim könnyektől csillogtak.

- A sorsunk sokszor nagyobb terhet ró ránk, mint amennyit elbírunk. Nem várom el, hogy megértsd, de nem akartam, hogy tudd milyen sors a tiéd. A szívemre hallgattam és nem mondtam el neked azért, hogy megóvjalak.

- Azzal akartál megvédeni, hogy hazudtál?! - néztem hitetlenkedve.
- Mégis, hogy higyjek neked ezek után?

- Sokszor nehezebb elhinni, mint elfogadni sorsunkat - szólt Gandalf, és kezével meg veregette a vállam majd magunkra hagyott.

- Sajnálom, de nekem ez sok volt megyek lefeküdni - nem néztem apám szemébe hanem végig a padlót figyelve jöttem ki a könyvtárból.

Kék víz tükre, zord és törékeny, lelkem nyugalma táncol penge élen.
Múltam szele kísérte vallomás, egy makacs hang sugallja: báb vagyok semmi más.

Odakint metsző hideg honolt, nyoma sem volt már az ősz bágyadt melegének. A tarka levelek suttogását a mulandóság didergető szele váltotta fel, Imladris völgyébe is. A fák szürkén derengetek alig volt már rajtuk levél, csupasz ágaik vézna, ráncos kezekhez hasonlatosan merengetek szerte. Az ágyamon ültem kezemben a naplómmal, amikor kivágta a szél az ablakot. Összerezzenve álltam fel, majd becsuktam éppen folytatni akartam a naplóm irását, amikor kopogtattak az ajtómon. Összezártam a naplómat majd az ágyam melletti komód, legutolsó fiókjába rejtettem.

- Gyere! - szóltam ki és hátat fordítva vártam a vendéget aki bekopogott.

- Aurora, én vagyok az - hallottam meg mögülem Árwen hangját.

- Mit akarsz Árwen? - sóhajtottam majd megfordultam így egymással szembe kerültünk.

- Délben egy tanács kezdődik amire te is meg vagy hívva.

- Milyen tanács - kérdeztem.

- Arról nem mondhatok többet
- mondta el pillantva rólam.

- És Aragorn hol van? - húztam fel a szemöldököm.

- Itt van, nem rég tért vissza a hobbitokkal  - mondta lelkesedve.

- Mi? Milyen hobbitok ? - kérdeztem értetlenül.

- Te nem tudod? - kérdezte inkább magától mint tőlem.

- Nem, nem tudom - ráztam meg a fejem.

- Gandalf megbízta, hogy keresse meg a hobbitokat.

- Árwen, nem mondhatod el! - jött be az ajtón Aragorn kopogás nélkül.

- És te tudod mi az, hogy kopogás?
- kérdeztem gúnyosan.

- Vicces vagy, de most gyere kezdődik a tanács ahol ott a helyed - mondta majd karon fogva kezdett maga után húzni.

A tornác felé vezető ösvényen már kiszúrtam a tanács tagjait. A körbe rakott székek szinte mindegyikén már ültek és már csak egy hely volt ami Gandalf mellett szabad volt. Apám tanácsadói voltak jelen. Mellettük foglalt helyet Gloin fia, Gimli a törpnemesek társaságában. A körben ott ültek Bakacsin erdő küldöttei, Legolas herceg és kísérete. A tündék mellett egy nemes arcú ember ült, pompás öltözékben. Ő volt Boromir mellette pedig Aragorn foglalt helyet, majd én is le ültem a nekem elhelyezett székre ami Gandalf és egy fekete hajú, kék szemű hobbit közt volt. Kíváncsi, és lenéző tekintetek vettek körbe nem értették, hogy egy nő mit keres a tanácsban. Végül apám törte meg a csendet.

- Távoli földről jött idegenek, régi barátaim azért jöttünk össze, hogy feleljünk mordor fenyegetésére középfölde a pusztulás szélén áll, ezt nem kerülheti el senki, vagy összefogtok vagy elbuktok. Minden népet összeköt ez a sors, ez mindannyiunk végzete, vedd elő a gyűrűt Frodó! - szólt a mellettem ülő hobbithoz.

Frodó felállt majd lassan az asztalhoz sétált és letette a gyűrűt. Abban a pillanatban mintha áramütés futott volna végig rajtam.

- Ash nazg durbatulűk, ash nazg gimbatul, ash nazg thrakatulűk agh burzum-ishi krimpatul! - Gandalf hangja egyszerre lett kőkemény és fenyegető. Először hallottam a mordori fekete beszédet, de elég is volt. A nap elsötétült és a tornácra árnyék borult. Az ott lévők szívébe félelem költözött, valamennyien reszketettek. Az én fejembe pedig késként hasítottak a szavak, szinte éreztem a felém nyúló sötétséget.

- Még soha nem szólt senki e nyelven imladrisban - szólt megrökönyödve apám.

- És én mégsem kérek bocsánatot Elrond uram! Mert lehet, hogy a mordori fekete beszédet nem hallani a föld minden zugába, de ez a gyűrű akkor is gonosz. Ezek a szavak az óidőkből való, a sötét erejük onnan táplálkozik. Ezeket a szavakat hajtogatta Gollam is amikor a nyomába eredtem, és egészen a ködhegységig követtem - mondandója végére Legolasra nézett aki átvette a szót.

- Ami azt illeti, pontosan Gollam ügyében értekezünk ide - állt fel Legolas. - Őriztük hónapokon át, ahogy azt Gandalf meghagyta, azonban egy tavaszai napon sétálni vittük amikor az egyik katonát megsebesítette és elszökött.

- Bezzeg velünk nem bántatok olyan fényesen! - szólt közbe Gimli.

- Gimli ne most! - intette le Gandalf.

- Ha nem gond énis szólnák pár szót!
- emelte Boromir tekintetét ránk.

- Nyugodtan, Boromir - intette szóra Gandalf.

- Őrültség eldobni egy olyan fegyvert, amit a magunk javára is használhatnánk! - csóválta a fejét Boromir. - Vigyük a gyűrűt Gondorba, hogy jóra használjuk, és a saját fegyverével győzzük le a Sötét Urat!

- A gyűrű egyedül Szauronnak engedelmeskedik! Nem fogad el más gazdát! - ellenezte az ötletet Aragorn.

- Mit tudhat erről egy vándor? - nézett Boromir gúnyos tekintettel.

- Ő nem vándor, ő Arathorn fia Aragorn! - állt ki Legolas, Aragorn mellett. - Ő a gondori trón örököse.

E szavakra Boromir szemében döbbenet ült, amit hamar szemrehányás váltott fel.

- Ő Isildur örököse. Gondornak sosem volt királya, nincs szükség rá! - nézett ellenszenvesen.

- A gyűrűt el kell pusztítani! Nem kerülhet bizalmatlan ember kezébe!
- emelte fel hangját Legolas.

- És bizonyára úgy véled, hogy ez a te feladatod tünde! -mérte végig szúrós szemekkel a herceget Gimli.

- Miért talán egy törp kezébe jobb helyen lenne?! - háborodott fel a herceg. - El sem jutna mordorig, mert kapzsin zsebre tennétek! - Gimli dühösen pattant fel a helyéről jó pár törpével az oldalán.

- Előbb halok meg, minthogy a gyűrűt egy tünde kezébe lássam! - kiáltotta. Ezzel kezdetét vette a vita, amitől az egész tornác zengett. A gyűrűtől eljutottak egészen Thingol halálig, és a szilmarilokig. Hamarosan a többi tünde is csatlakozott és a tanács teljesen felbomlott. Apám a kezeibe temette az arcát, Gandalf pedig gondterhelten sóhajtott fel én pedig a tanács során most álltam fel először.

- Elég legyen ebből! - emeltem fel a hangom. Egyszeriben az egész társaság elhallgatott és mindannyian rám néztek.

- A múlton vitáztok miközben a jelen gondjai nyomják a vállunkat!
- mondtam szemrehányóan, s beléptem a kör közepére és a vitázókhoz léptem. Bölcs tündék és nemes törpék vitáznak ősatyáink tettein, melyeken már változtatni nem lehet! Üljetek le székeitekbe és ne hozzatok szégyent fajtáitokra! - szinte mindenki leült, csupán Zöldlomb Legolas nézett farkasszemet velem.

- Kérlek ülj le Legolas - fordultam felé és egyenesen a szemébe néztem. Kék szempárja dacosan csillogott, de a tekintetébe több rejlett, mint puszta ellenszegülés.

- Ahogy kívánod - szólalt meg végül a herceg és leült, de továbbra sem eresztette a tekintetem. Hátat fordítottam majd énis leültem.

- Tehát a gyűrűnek el kell jutnia mordorig! Valakinek vállnia kell
- vette át a szót apám miután mindenki lenyugodott.

A tanácsban ismét hosszas csend támadt. Vegyes érzelmek kavarogtak mindenkiben, de még inkább frodóban. A hosszan tartó csendet egy egy magabiztos kissé félénk hang törte meg.

- Én elviszem! Bár az utat nem ismerem - hirtelen mindenki a hobbit felé kapta a fejét. Apám a félszerzetre emelte szigorú tekintetét.

- Veled tartok Zsákos Frodó nem hagyom, hogy e súlyos teher csak a te válladat nyomja! - állt fel a székről Gandalf és fródó mellé állt.

- Ha életemmel halálommal megvédhetlek, akkor örömmel teszem! Tiéd a kardom! - kiáltott fel Aragorn.

- És tiéd az íjam! - állt hozzá Legolas is.

- Örömmel megyek veled kicsi hobbit! - szólt Gimli.

- Ha valóban ez a tanács óhaja akkor Gondor melletted áll! - szólalt meg Boromir.

- Ha nem bánnád Frodó akkor én is veled tartanák! - néztem rá reménykedve és éreztem magamon apám szúrós tekintetét.

- Ugyan! Egy nő csak hátráltatna minket! - kiáltott arrogánsan Boromir.

- Vedd kisebbre a szád adánok fia! Nem tudod kivel beszélsz! - mondtam ingerülten.

- Jól van nyugodjatok meg! Aurora is mehet - mondta apám mire csillogó szemekkel néztem rá és boldogan álltam Frodó mellé.

- Nélkülünk nem megy sehova Frodó úr! - jelent meg három hobbit.

A többiek sóhajtva és nevetve fogadták őket majd apám hangja újra felcsendült.

- Kilenc társ ti vagytok a gyűrű szövetsége!