...
Olvad a jég, lassan új nap kél,

Ám hűvös estéje hajnalt ér.

Lágyul a szív a sötét völgyben,

Hol a múlt hangja szól, időtlen.

...

***
Sötétség vett körül. Akármerre néztem csak sötétség volt. Egész testem remegett és a mellkasomban gyötrő fájdalom keletkezett. Lidércek vettek körbe megakartak ölni, majd egy pillanat alatt eltűntek és valaki rám támadt. Kezével a magasba emelt miközben fojtogatni kezdett.

- Ki vagy te? - hallotam meg hangját a fejemben.

- Aurora vagyok. Egy halandó ember
- válaszoltam levegőt kapkodva.

- Hazudsz! - szorított rá a nyakamra.

- Nem! Nem hazudok! - kiabáltam kétségbeesetten miközben az oxigén szintem egyre lejjebb csökkent.

- Hazudni bűn! És aki hazudik annak büntetése a halál!
***

Rémülten és izzadtan keltem fel. A hajam csapzottan tapadt a nedves homlokomra. Olyan volt mintha ez az egész megtörtént volna velem. Olyan valóságos volt. Szinte érzem a keze által hagyott nyomokat a nyakamon. Vajon most mit kéne tennem?

- Aurora, bejöhetek? - kopogott, Árwen.

Felálltam majd a barna tölgyfaajtóhoz sétáltam és kinyitottam.

- Boldog születésnapot! - ölelt szorosan magához.

- Köszönöm, nővérem - mosolyogtam kedvesen.

- Miért ilyen meggyötört az arcod?
- kérdezte furcsállva.

- Keveset aludtam - füllentettem. Nem akartam őt is ezzel terhelni ezért jobbnak láttam nem el mondani.

Pár órával később felöltözve mentem le a kertbe ahol Aragorn várt rám. A mai nap az időjárás egyáltalán nem volt kedvező. Az égen sötét felhők gyülekeztek, a fák lombjait tépte a szél, és az eső is szemerkélt.

- Boldog születésnapot! - ölelt meg Aragorn.  - Miről beszéltetek tegnap?
- célzott az Elronddal való beszélgetésünkre.

- Tudja a látomásaim - sóhajtottam feszülten.

- És mit mondott? - kérdezte türelmetlenül.

- Sajnos nem tudja, hogy miért vannak látomásaim. És azt is mondta, hogy a tündék ideje lejárt - ahogy ezt kimondtam Aragorn egy pillanatra rémült tekintettel kezdett nézni.

- Ezt meg hogy érted?

- Úgy Aragorn, hogy a gonosz visszatért és fel kell vennünk vele a harcot - néztem mélyen a szemébe.

Ebben a pillantban az ég egy hatalmasat dörrent, de eső nem esett szerencsére.

- Kik vannak meghívva a bálra?
- kérdeztem, hogy ezzel is a témát tereljem.

- Majd mindjárt meglátod
- titokzatoskodott és alig észrevehetően, de megláttam a szája szélébe bujkáló, apró mosolyt.

- Miről beszélsz? - vágtam értetlen arcot. Majd nem sokkal később megértettem, hogy Aragorn miről is beszélt. Egy barna hajú, szigorú tekintetű férfi érkezett meg, barna paripáján. Mögötte tündék jöttek élükön egy szőke, mélykék szemű tekintélyt parancsoló tündével.

- Ő Boromir, Denethor fia - szólalt meg Aragorn, amikor a barna hajú férfi elment mellettünk és köszönésképp csak biccentett egyet.

- A modorát elhagyta út közben
- mondtam gúnyosan.

- Ő ilyen - sóhajtott lemondóan.

- És ők kik? - néztem a tündék felé.

- Bakacsin erdő tündéi. Aki elől van ő Zöldlomb Legolas, Thranduil király fia - mondta miközben éles mosollyal várta a szőke tündét. Úgy látszik, hogy barátok.

-  Mae govannen! - üdvözölte őt tünde nyelven Aragorn.

- Im meren le adgened! - szólalt meg a szőke tünde is. Hangja lágy, és bársonyos volt. Igazán illet egy herceghez. Barátilag megölelték egymást, majd a tünde pillantása rám esett én pedig zavartan hajtottam le a fejem.

- Bakacsin erdő hercege, Zöldlomb Legolas vagyok - mondta egy kézcsók kíséretében.

- Aurora - makogtam elpirultan. Majd Aragornra néztem aki úgy tűnt, hogy nagyon jól szórakozik rajtam.

Az asztalt fehér abrosszal terítették, és a szolgálók sorban meggyújtották a hosszú gyertyákat. Ezüst kés és villa került a tányérok mellé, selyemszalvétára. Az öblös teremben melynek boltozata csillogott a pirittől, halk visszhangot vert a társalgók beszéde. A hatalmas csarnokban szinte elvesztek a tünde urak, körülöttük némák és sötétek voltak az oszlopok, amik már látták a táncoló nép hadát, és gyászoló quendek búcsúlakomáját is. Halkan szólt az ének néhányan táncoltak, és néhányan az asztalnál fogyasztották el vacsorájukat. Árwen mellett ültem, míg velem szembe Legolas foglalt helyet. Az a csillogó kék szempár, olyan mintha a lelkembe látna velük.

Apám könnyedén vágta ketté az elé rakott, vajban sült halat, mindeközben le sem vette szemét barátjáról, aki két falat között csöndben magyarázott neki valamit.

- Szóval akkor beszélhetnénk a frigyről? - kérdezte Thelion. Mire én értetlen tekintettel kezdtem vizslatni őket.

- Thelion, ezt kérlek ne most! - nézett fel tányérjából apám, akinek az eddigi jókedve hamar elillant.

- Milyen frigy? - szóltam közbe. Árwen egy sajnálkozó pillantást vettet rám én pedig felvontam a szemöldököm. - Valaki megszólalna!

- Thelion, és én azt terveztük, hogy Aeronnal egybekeltek - apám szava halk volt, mégis tisztán értettem.

A számban lévő áfonyadarab a torkomon akadt. Alig bírtam levegőt venni, Árwen egy pohár vizet adott a kezembe, azonban egy pohár víz nem segített azon, hogy a szívem darabokra törjön.

- Nem fogok hozzá menni feleségül!
- csaptam le a poharat, amibe az egész asztal beleremegett. A teremben megszűnt a zene és a jókedv. Csend és frusztrált, kíváncsi tekintetek vettek körbe.

- Aurora, nyugodj meg. Beszéljük meg ezt később! - emelte fel a hangját apám.

- Ezen nincs mit megbeszélni! Megmondtam, hogy nem megyek hozzá és mégegyszer nem vagyok hajlandó elismételni! - kikeltem magamból felálltam az asztaltól és arra készültem, hogy ott hagyom őket. De akkor olyan történt amire senki nem számított.

Egy fekete holló törte be az ablakot és repült be rajta. A holló jelenléte mindenkiben félelmet keltett visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy a madár elém repül majd egy ideig farkasszemet nézett velem. Volt valami furcsa csillogás a szemeiben, írisze fekete volt, mint a sötét éjszaka. Kívülről úgy tűnt mintha kommunikálnánk egymással, de valójában csak csendben figyeltük egymás mozdulatait. Vártam és ő is várt valamire. Egyszerre volt viszolyogtató, félelmet keltő, de ugyanakkor nyugodtságot és biztonságot sugárzott magából. Olyan volt mintha születésemtől fogva ismernénk egymást. Majd ekkor minden olyan hirtelen történt.

A holló karmai közül egy papír cetli hullott ki és egyenesen a tenyeremben landolt. A holló károgni kezdett mintha valamit mondani akart volna, majd ahogy jött úgy is tűnt el. Lenéztem a kezemben pihenő cetlire amin tünde nyelven íródó szöveg állt. Mindenki néma csendben volt és arra vártak, hogy felolvassam.

” ~ Nagy erővel bíró, égi tünemény,
Kristályporban áldott, csodás, új remény.
~ Védelmez és gyilkol, ahogy akarod,
Ha már a tiéd, úgy tesz, ahogy kívánod."