- Hmm, kislány, ezt eltaláltad. Teljesen úgy nézel ki mint ő... Talán? Nem biztosan nem... túl fiatal vagy ahhoz... esetleg a lánya lennél? Azt hittem szereti azt a nyomorultat...
- Mégis ki a jó fenéről beszélsz?- kérdezte Natsu.
- Természetesen Selena Averayről.
- Hogy mit mondtál? Ne merd még egyszer a szádra venni a nevét.
- Te tudod kicsoda ez a Selena? - kérdezte Kei és Lisanna szinkronban.
- Persze hogy tudom. - válaszoltam.
- Viszont ha megengeditek felvázolom a helyzeteteket. - mondta a srác és levette a csuklyát. Méregzöld haja volt, míg vörös szeme vérszomjasan csillant. - Itt mindannyiótok erejét el fogom venni, szépen lassan, egyenként. Egyetlen egy módon menekülhettek meg. Ha egymagatok legyőztök engem. De természetesen ez lehetetlen. Akkor kivel kezdjek? Hmmm, te kislány pont jó leszel. Megkűzdhetsz velem az életedért! Ha legyőzlek enyém a varázserőd, ha te nyersz megmented az itt lévőket. És a csillagok őrzőinek becsületét is. Nem mintha lenne más választásod mint kiállni ellenem. Esetleg feladni magad.
- Természetesen, élek a harc lehetőségével! - mondtam. A szemeim dühtől csillantak.
- Ez mókás lesz! - nevetett fel. Az ember ereiben meghűlt a vér, ettől a fagyos, rémisztő kacagástól.
- Szállj le Luceról! - hallottam meg Natsu hangját. Mikor odafordultam, már láttam a kezeiben égni a hatalmas tűzgolyókat amelyekkel dühösen nekirohan a Blood Demons tagnak. A zöld hajú csak vigyorogva int egyet mire Natsu megáll és a varezserő hatására hátrahőköl és fájdalmasan felordít.
- Most ha megbocsátasz... - szólt a fiú még mindig vigyorogva majd felemelte a kezét és láthatatlan erőteret vont közénk és a tömeg közé. Mivel a mágikus erőt jól érzékelem pontosan tudtam hogy mettől meddig terjed ki a csataterünk. Körülbelül száz méterre tolta ki ez a határ az embereket majd kékes színt öltött fel. - le kell rendeznem ezt a kislányt.
- Nevem is van, balfék! - kiáltottam rá ingerülten.
- Mondd csak! Legalább a céhben majd elmesélhetem ki is volt az első áldozatom. Ti pedig ott kint! Élvezzétek a műsort. - mondta eszelősen. - Egészen addig míg rátok nem kerül a sor!
- Lucy Heartfilia! Bár nem igazán hiszem hogy méltó vagy arra hogy megtudd!
- Akkor úgy illendő hogy én is bemutatkozzak nemde?
- Te nem ismered azt a szót hogy illedelem. Pont olyan távol áll tőled mint a becsületesség vagy a tisztelet.
Úgy tett mintha meg sem hallotta volna.
- Adam Collins volnék.
- Ronda neved van. - jegyeztem meg.
- Kezdesz idegesíteni, Luce.
- Ne merészelj még egyszer így hívni. - néztem rá fenyegetően.
- Miért, ezt a nevet talán csak a szerelmed használhatja, Luce? - nézett rám.
- 1. Nem a szerelmem, hanem az egyik legjobb barátom. 2. Semmi közöd hozzá. 3. NE HÍVJ ÍGY! - suttogtam ijesztő csendes hangon.
- Azt hiszem eléggé kiismertem már a prédát! - vigyorodott el ismét. Szemei elégedetten vándoroltak rám.
- Ismerem ám a mágiádat! Láthatatlan fegyverek megidézése ha nem tévedek.
- Ügyes vagy, Luce! - nézett még mindig vigyorogva. Mindjárt letörlöm az arcáról azt a mosolyt.
- Köszönöm. Megkűzdöttem már elég sok ilyen mágiát használó emberrel. Lehet hogy mondanom sem kell de mind alul maradtak velem szemben.
- Gyere csak, Luce!
Az ilyeneket gyorsan és nem egyenes irányban kell megközelíteni. Célozni így nem tud, úgyhogy maradnak a kardok. Ahhoz közelharcot kell hogy alkalmazzon de szerencsétlenségére nekem nem szükséges. Valamint itt lapul a táskámban egy kis festék is, pontosan az ilyenek ellen. Ezt elő is halásztam majd nekiálltam hullámosan futni. Egy darabig be is jött a trükk de egy idő után folyamatosan újabb sebeket szereztem.
- Ostor! - vigyorgott elégedetten. Felnyitottam a temperával teli üveget és egy részét a keze elé öntöttem. Így kirajzolódott ugyan a fegyver formája de az ellenfelem tekintetét látva nem lehettem elégedett. Csettintett mire egy másik fegyver került a kezébe.
Ezt is leöntöttem.
- Ugyan már, millió féle korbácsom van! Tudod, ez a kedvenc fegyverem.
- Csillagok udvara: fényözön! - kiálltottam el magam.
- Háh! Ez nem volt valami kellemes. - nézett rám gyilkos tekintettel.
Ismét új fegyvert idézett meg, feltehetőleg ostort. Éreztem ahogy ütés érkezik egyenesen a hasamba.
- Hé, te fickó! - kiáltott Natsura aki egész idő alatt a varázsteret próbálta betörni. - Hagyd már abba, én akarlak megölni!
Nincs más választásom, be kell vetnem ez ellen az ember ellen a legerősebb mágiámat. Muszály gyorsan végeznem vele különben a végén még tényleg belehal Natsu a folytonos próbálkozásba. A fal ugyanis ha hozzá érsz egy erőteljes elektromos rázással fogad.
- Sárkány csillagképe! Töröld el a Föld színéről ezt az embert, űzd számon ezt a bűnös lelket és add hogy sose térjen vissza. Sárkány csillagképe, ragyogj! - kiáltottam.
A megidézett hatalmas sárga fényben egy sárkány alakját lehetett felfedezni. Odasiklott ellenfelemhez és lenyelte. A vörös szemű fájdalmasan felordított majd a megidézett mágiával együtt eltűnt. Megcsináltam. Az erőtér eltűnt a mágustömeg pedig üdvrivalgásban tört ki. A falu rossz aurája is eloszlott, pedig biztos voltam benne hogy voltak itt más sötét mágusok is. Natsu odarohant hozzám és szorosan átölelt amitől apró pír kúszott fel az arcomra.
- Csodálatos voltál.
- Köszönöm! - pirultam el még jobban.
- Szerintem ideje aludni. Mivel az egész faluból elűzték az embereket minden ház szabad. - rontotta el az idilli pillanatot Lisanna. - Szerintem mindenki a csapatával kéne egy házba mennie.
Az összes mágus helyeselte így hát bevonultunk egy két hálószobás házba Keivel.

Másnap reggel:
Mikor felkeltem gyorsan összeszedelőzködtem és utána felkeltettem a másik szobában alvó fiút. Mikor ő is végzett együtt indultunk ki a vonat állomásra. Az összes faluban ragadt mágus is ott volt így esélyem se volt megtalálni Natsut. Mikor megérkezett a szerelvény felszálltunk rá és hiába kereste a tekintetem a rózsaszín hajú fiút, nem találta meg. Beletörődtem abba hogy nem lelem meg, így a céhig a fekete hajú sráccal beszélgettem. Mikor leszálltunk, én hazasiettem, megfeledkezve arról hogy az állomáson már megtalálhattam volna Natsut. Miután ezzel is végeztem besiettem a céhbe. Nem hittem el amit látok. Vagy inkább nem akartam elhinni. Lisanna és Natsu csókolóztak. Ezután Natsu vigyorogva jött oda hozzám miközben Lisanna kezét fogta.
- Összejöttünk.
Legszívesebben a képébe vágtam volna hogy na nem mondod? vagy csak sírva elrohantam volna. De nem tehettem. Elővettem a legmeggyőzőbb mű mosolyomat. Mindent be kellett vetnem amit Adolph tanított az álcázásról.
- Gratulálok, szép pár vagytok! - mondtam azzal a kényszerített ám meggyőző mosollyal amit oly nehezemre esett használni. - Én viszont most megyek.
Még láttam Mira keserű mosolyát de nem foglalkoztam vele. Az utcán sétálva próbáltam visszatartani a könnyeimet. Elhatároztam hogy nem fogok sírni. Attól csak még borúsabban fogom magam érezni. Ám mikor hazaértem és becsuktam az ajtót nem bírtam tovább. Ugyanúgy ahogy a szerelemben, ebben is megbuktam. A sós könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcomon.

Sziasztok! Ugye milyen aktív vagyok ma? Ez azért van mert próbálom kárpótolni azt hogy valószínűleg holnaptól nem fogom tudni olyan gyakran feltölteni a részeket. Várom a kommenteket! 😊
Annie-chan