Lucy szemszögéből:

Nemrég történt hogy Natsu S szintű mágus lett. Természetesen mindannyian örültünk az eredményének. Annyira boldog voltam. Egészen az első küldetéséig. Nem sokkal az indulás előtt történt.
-Lucy, egy kicsit beszélhetnénk ketten?- kérdezte Natsu.
-Persze!- bólintottam. Rá nem jellemző módon komor volt. Még Happy sem volt vele. Furcsálltam.

Kimentünk a céh elé.

-Figyelj Lucy. Az a helyzet hogy én elvállaltam egy melót.

De hát miért csak most szólsz?- kérdeztem megdöbbenve. - Mindegy ha sietek még bepakolhatok.

-

Ne!

-Szóval egyedül mész az első S osztàlyú küldetésedre? - vigyorogtam. Milyen naiv voltam.

-Nem egészen…- vakarta meg idegesen a tarkóját. - Happy,Erza és Gray velem tartanak.

-Ezt meg hogy érted?

-Úgy hogy nem szeretném hogy velem gyere.

-Azt akarod mondani hogy túl gyenge vagyok a csapatodba?Hogy nem vagyok méltó arra hogy veletek tartsak? Hogy csak hátráltatnák?- kérdeztem. Persze mindig is tudtam hogy nem érek Natsu szintjéhez de akkor is bántott. Nem értettem hogy akkor régebben miért hagyta hogy velük tartsak. Egyszerűen csak fájt.

-Pontosan!

-Miért vagy ilyen? Miért nem adsz egy esélyt hogy bizonyítsak?

-Esélyt akarsz? Győzz le párbajban és akkor velünk tarthatsz. De semmi esélyed, és ezt te is tudod. Nem akarlak feleslegesen megsebesíteni.

-Értem.- suttogtam elhalóan.

-A fenébe is… Mennem kell Lucy. Pár hét és találkozunk.

-Nem hiszem.- motyogtam. Mert akkor eldöntöttem. Keresek egy tanárt aki közelharcot tanít és segít hogy tovább fejleszthessem a mágiám. Megyek, beszélek a Mesterrel. Hátha ismer ilyen embert. Még egy könnycseppet elmorzsoltam majd berontottam a céhbe.

-Mira-san. Hol van a Mester? - kérdeztem.

-Engem keresel Lucy? - szólalt meg hirtelen a hátam mögött.

-
I-igen. Nem ismer olyan embert aki megtanítana a közel harcra és tudna segíteni abban hogy megerősödjön a mágiám?

-Miért érzem azt hogy Natsu keze van a dologban? Egyáltalán hol van most?

-Elment. Erzával, Happyvel,és Gray-el. Azt mondta hogy nem mehetek velük. Hogy csak hátráltatnám őket. - mondtam és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.

-Tényleg, a küldetés. Szegény lány. Igen ismerek ilyen embert. A neve Adolph. Régi barátom. Elmondom hol találod.

-Nagyon szépen köszönöm.- sokkal jobb hangulatom lett.